2018. július 17. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> Kultúra >> A költészet jelene és múltja
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 következő lap )
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-24 08:46   
Igaz: rossz verse nincs, csak szép és még szebb!

Jó lenne tudni: mennyi évet élt meg?

Szerencseként tán háború elött

örök búcsú kegyelme érte őt?!

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-23 03:42   
Várnai Zseni

SZOLGÁLJ, SZÍVEM!


Csak kis kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kis kitartás, - kip-kop... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kip-kop... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

(1936.)

 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-22 05:57   
Ez a pár Várnai vers egy új nyomtatómba fog kerülni, mert a régi háromhete konokul megtagadja a parancsaimat.
A három és feles jambikus párrímes periódusok úgy jönnek át, mint egy ringadozó csónak. Minden verse töretlen egésszé, teljes kis érzéscseppé van kikerekítve és sehol egy természetellenes pátosz. A klasszikus szabályok könnyed megtestesítője! Nagyon nekem való költő! És köszönöm!

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-22 02:36   
Várnai Zseni

BUDAPEST, ÖRÖK VÁROSOM


Olyan ez, mint a szerelem,
szemölcseid is szeretem:
külvárosaid zeg-zugát,
s diadémod: a szép Budát,
patinás, régi házaid;
a Gellérthegy virányait,
a rózsadombi kerteket,
ott írtam régen verseket.

Nekem Te vagy a Városom,
Rómám, Firenzém, Nápolyom,
Te vagy Párizs, a Szajna itt
a zöld Duna, rajt' mennyi híd,
s ha ódonságok vonzanak,
a Várban fönt empire falak
szelíd bűbája andalít,
s egy messzi múltba rést hasít.

Olyan ez, mint a szerelem,
hozzádfűződik életem;
gyermekkorom, s az ifjúság,
itt font körül a mirtuszág,
több ez már, mint a szerelem:
itt ringott két kis gyerekem,
egy rózsadombi kertvadon
ölén futkáltak szabadon,
sütött a nap, és fútt a szél,
ma már mindkettő szárnyra kél.


Szerelmem hozzád végtelen,
bevallom bár, törvénytelen,
s telekkönyvben nincsen nyoma,
- a költő sorsa mostoha, -
tudom, ha rajtad állna csak,
fénylőbben sütne rám a nap,
és óriási szíveden
adnál egy zugot szívesen,
miként, hogy adsz majd Rákoson,
Budapest, örök Városom.

(1934.)

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-21 08:03   
Fiúk-lányok, akkor most Várnai Zseni újrafelfedezése folyik. Én is előveszem, megint. Kösz.
 
 SOM  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-21 00:58   
2006-03-20 09:08, gyongyos:
-

Tavasz lévén, Várnai Zseni költeménye a tavaszról nagyon megigézett volt, azért is tettem be azt. Köszönöm, Gyöngyös, hogy visszatértél arra gondolataiddal. Itt tavaszi ragyogás van mindenhol, és illatár : "Cherry Blossom Festival", ami egy jellegzetes tavaszi ünneplés itt nálunk, CSODÁLATOS.

 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-20 09:08   
2006-03-16 11:03, SOM:
Csak egy tucat versét ismerem és abból csak annyit fejthetek ki, hogy a nyugatosoktól a maximálisat tanulta meg és használta fel. A nyugateurópai metrikus verselésnek mindenesetre sokkal képzettebb művelője, mint a legtöbb mai poéta. Az a gyanúm, hogy az antik metrikát is alaposan ismerte sőt skandálása szakértőnek mutatja be.
Milyen kár, hogy a maiak, például Csóri, aki a Balassi kardot megkapta, vagy Juhász Ferenc, aki a "sine curá"-k magasfizetésű állásaiban csak annyit tudott bemutatni, amennyi a fantáziája világába fért, a versritmusok nyugatosok elképzeléseiből semmitsem tett magáévá és mitsem adott az irodalomnak. Mindazonáltal uralják a porondot és a Várnai Zsenik a szürke másodrendűségbe degradáltatnak. Lesz-e majd az irodalmi bírálatnak valósabb értékelése? Ki tudja?
Hadd élvezzünk belőle annyit, amennyi nekünk megadatik! Ez utolsót fellegvárnak köszönöm!

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-18 23:22   
VÁRNAI ZSENI:
MOST ESTE VAN...


Most este van, lefekszem
napomra visszanézek,
fáradt vagyok, meleg volt,
a hőség elcsigázott,
sokat futottam, mentem
s a por belepte lelkem,
mint utszéli virágot.

Napomra visszanézek,
beszéltem emberekkel,
azok is megsebeztek,
szavak tüskéjét érzem,
próbálom elfeledni,
poros ruhám levetni
s aludni hófehérben.

Késő van már, elalszom,
elfordulok napomtól,
a hold vizébe nézek
s kendőm beléje mártom,
ezüstben elmerítem,
szívemre ráterítem,
borogatom, - ne fájjon.

 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-16 18:59   
Várnai Zseni midkét verse nagyon tetszett. Egyiket sem ismertem. A CSODÁK CSODÁJA negyedik strófája különösen szép! Meg is köszöntem! Az üzenet kétszer jelent meg!! és egy üreset is elküldtem a multkor! Sorry!!

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-16 11:24   
Kedves Som,

ha olvastad gyongyos kereset, tevedesbol tobb uzenetet irt (2+1)/ hagyott ures kockakat (2), es kerte a kivetelt - gondolom, hogy majd beirja a szandekozott uzenetet.

Hunor

 
 SOM  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-16 11:03   
Igazán kár, hogy eltünt innen Várnai Zseni CSODÁK CSODÁJA c. költeményéhez füzött jegyzet, amiért pedig én nagyon hálás voltam Gyöngyösnek, ugyanis mostanáig alig hallottam a költőnő verseléséről bármit is.
 
 SOM  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-16 02:50   
Várnai Zseni (1891 - 1981)

Petőfi márciusa


A március Petőfi hónap
ha süt a nap, ha fú a szél,
ő ragyog itt a napsütésben,
s a szél szavában ő beszél,
s ha égzengéssel, villámfénnyel
ránk tör a tavaszi vihar,
mintha a szélvész kürtszavában
harsogna a Nemzeti dal.

Nincs március Petőfi nélkül,
e kettő egy száz éve már.
Az ő szemével látjuk , hogyha
madárka a bokorra száll,
fülével halljuk rebbenését,
s azt is, mikor egy bősz folyam
vagy egy rabnép láncát letépte
a szabadság felé roham!

Nincs március Petőfi nélkül,
ő költötte e hónapot,
s olyanná lett, mint amilyennek
az ő lantján fogantatott:
eszmékkel terhes, forradalmi
tettekre érett, lángoló
dala úgy szállt a nép szívébe
s úgy gyújtott, mint egy lángfolyó.


Nincs március Petőfi nélkül,
idő és költő egybeforrt,
benne sűrűsödött, benne robbant
mind, ami forralta a bort,
az ő szavára várt a nép és
élesítette a kaszát,
abban a dicső márciusban
ő jelentette a hazát.

Nincs szabadság Petőfi nélkül,
ő égette szívünkbe, hogy
több a szabadság, mint az élet,
ez a legszebb népi jog!
Ő írta, vívta, tollal, karddal,
s rátette ifjú életét,
szabadságunk örök okmányán
Petőfi szíve a pecsét!

 
 SOM  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-16 02:31   
Várnai Zseni:

CSODÁK CSODÁJA

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.


A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.


Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.


Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!


Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-15 06:45   
Tüzes Bálint

Ellentét

vétek lennél
meggyónnálak
áldás volnál
szétosztnálak
megmaradhatsz így ta-
lánynak más számára
bizonyságnak
szavak jönnek elmennek
szólítlak eztán
önmagunk jogán
kedvesnek
anyanyelvnek
istenhitnek
szerelemnek
hogy szétosszalak
meggyónjalak

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-11 04:29   
Wass Albert :
Üzenet haza


Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend.
S nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak:
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőműves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Bajorerdő, 1948

 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-03-02 07:55   
Zas Lóránt
egy verse: nyugateurópai metrikában négy és feles jambikus, ütemhangsúlyos magyar versben kétütemű kilences vers, tehát szimultán:

Szabadság.

Kendőbe kötve, szétharapva,
a fák törzsére köpve, habba,
tenger öblébe, kés fokára,
a szürke égbolt homlokára,
mert dalban ég és dalban hallik,
folyamként partokat morajlik,
ránk ver, magasból omló zápor,
a felkelő nap szórja százszor,
szabadság, mondom, vártunk égve,
szívünkben hordtunk évről évre,
hittük, hogy jössz, nem tudtuk , meddig
késik a szó, mely rácsot megnyit,
pirosló arcokat sugároz,
a múlt szennyéből szól a mához,
és holtainkat fényben fogva
repíti fel a csillagokba.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-02-27 14:36   
Zsirai László

Már érni kezd

Halljátok? A csend növekszik bennem,
befelé rügyezik a gondolat –
Egyetlen hang sincsen énekemben,
melytől bokrosodnának jó lovak.

Szeretni születtem, nem gyűlölni.
Fogadott barátom a napsugár
sem magáért kíván tündökölni,
ha didergő embereket talál –

Halljátok? A csend növekszik bennem.
A mosoly már érni kezd szívemben,
mert minden rügy virágozhat egyszer

gyümölcsöt ígérő szorgalommal.
Bár madár barátkozik a lombbal,
nálatok az olló és a vegyszer.



 
 SOM  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-01-23 04:46   

Ma ezt hoztam "A költészet jelene és múltja" olvasó asztalára, ma ez talál leginkább a hangulatomhoz.

Fáy Ferenc: Ima, ahogy én ma imádkozom

 
 SOM  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-01-22 05:37   
FÁY FERENC

Kellesz nekem

Kellesz nekem, mint napfény kell a fáknak,
Tikkadt virágnak, mint a viz szeme.
Úgy, mint a test kell kóbor furcsa láznak,
Mint dalra vágyó fülnek kell: zene.

Vágyom rád, mint vándor vágy a fényre,
Sötét fű után, ha eső, szél veri.
S ezer ház súgja délibábnak: térj be,
S ezer tenyér nyújt hűs vizet neki.

Úgy nézek rád, mint viz-csepp néz az égre
Irigylő vággyal vén felhőkre lát,
És hogyha feljut, titkon, lopva, félve
Anyjában nézi vágyva önmagát.

Kellesz nekem, mint bűnnek kell az este,
Mint vad csikónak fékező hurok,
Ezernyi vágyam téged vár keresve,
S ha egyszer eltűnsz, veled pusztulok.

(1946)

 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-01-19 04:23   
2006-01-19 03:05, SOM:
-
Anikó feleségemet megríkattad az általam is ismeretlen Fáy verssel!

 
 SOM  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-01-19 03:05   
FÁY FERENC

Ötnapos kislányomnak

Szeresd majd azt az áldott két kezet,
anyád simító két kezét nagyon,
az életútad első perciben
örök igének ezt a szót hagyom.

Szeresd majd azt a fáradt életet,
s a dalt, mely este a füledhez ér
és azt a csendes, könnytelen mesét,
amit apádról, énrólam mesél.

A két szemét, ha könny szökik bele,
azt a mesélő tengerkék szemet.
A könny apádtól, Érted száll ide,
de vidámsága mindig Rád nevet.

Legyél a vígasz, légy a támasza,
nevess, ha látod, szótalan, komoly,
legyél a lelke szelíd vígasza
legyél az ajkán jókedvű mosoly.

Ha látod majd, hogy szenved, meggyötört,
kicsim, legyél Te jókedvű, vidám,
légy énhelyettem támasz és remény,
vigyázz anyádra drága Kiscicám.

(1948. január 20.

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-01-15 00:26   
Szilágyi Domokos

NAPFORDULÓ

- Igen, igen, tudom. Nyári napforduló.
Hívattam, Mester, fáradjon be, Mester.
Éppen csak csúcsos süvegem
csapom fejembe. Nem szeretnék
napszúrást kapni. Egy pillanat
és mehetünk is.
Hogy ne még?
Tessék, kínálhatom hellyel is, ha már ragaszkodik
efféle formasághoz.
Hozott vodkát? Ó, csuda kedves.
Úgy ül itt, mintha örökre.
Persze, persze, hosszú a nap. Napforduló napja.
Nyári napfordulóé.
Születésnapom.
Az enyém, meg hát... az izé. Az egyezségünké.
Muszáj beszélni erről?
Muszáj?
Hogyne, hiszen a maga napja ez. A diadaláé. Tessék,
mehetünk, itt van az úgynevezett lelkem,
viheti.
Bár, őszintén szólva, nem tudom, mit eszik rajta.
De ez nem tartozik rám.
Hogy módot ad a végső számvetésre?
Muszáj meglennie?
Isten neki, fakereszt. Bocsánat, nem akartam megsérteni,
az istent csak megszokásból említettem.
Na jó.
Megbántam-e az egyezséget?
Még kérdi?
Nincs egyezség, hogy előbb-utóbb az ember meg ne bánná.
Pedig a mienk csábítónak ígérkezett.
Maga azt mondta: Ifjúság. És én bedőltem.
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig!
Muszáj folytatni? Persze, most, maga élvez.
Egyszóval: Ifjúság. Remény. Bizodalom.
Küzdelem. Siker. Győzelem. Csalódás. Újrakezdés. Remény.
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig! Ameddig akarom!
Pirospozsgás arcok. Nemi potencia.
És nyughatatlanság, örökké. Vágy, új küzdelemre, nőre,
sikerre, pénzre ésatöbbi.
Frissesség. Vígság. Céltudat. Romantika.
S a hit, a hit, hogy érdemes!
Hit a Célban és abban, hogy a Cél a Küzdelem maga!
Eredmény is, persze, itt-ott. Mézesmadzag.
Hogy abba ne hagyjam soha! Ne lehessen nyugalmam.
Mester!
Legyen ezerszer átkozott!
Maga ellopta tőlem a hitetlenség nyugalmát!
Az aggság bölcsességét!
Cinikus vagyok? No, ne mondja. Hogy oda ne rohanjak.
Ne feledje, éjfél még messze,
még mindig túl fiatal vagyok a cinizmushoz.
Éjfélig még halhatatlan vagyok.
Nem, csak a saját logikáját
olvastam a fejére, Mester.
De folytassuk. Egyszóval: Ifjúság.
Erő. Egészség. Rugalmas izmok,
sosem-meszesedő véredények,
éber agy, ép fogak, - :
megrágni a történelem rágós tényeit;
lelki immunitás,
türelem, öszvéri makacsság,
gyönyör, amennyi csak beléd fér! öröm! bosszúság!
kínlódás, eufória - mindegy: csak unalom ne!
Hogyne, tudom, így szólt az egyezség és csábított is.
Ki a fenét ne csábított volna!
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig!
S lelki immunitás:
a halhatatlanság ábrándja - végső pillanatig!
Ne szóljon közbe. Mester. Nem akartam beszélni,
maga kényszerített, hát fogja be a száját, hallgasson végig,
még messze az éjfél. Nyári napforduló!
Egyszóval: Ifjúság. Seregnyi apró és hatalmas
dolog, tény, folyamat, állapot, amit
hülye gyűjtőnéven Boldogságnak hívunk.
Az utolsó szó jogán beszélek!
Boldog voltam, igen. És fiatal, mindvégig és vidám
és küzdő kedvű és győzedelmes és csalódott és mindig újrakezdő,
örökké nyughatatlan. Becsvágyó és becsületes, remélhetőleg.
Jó volt, sok minden jó volt.
Örvendeni egy csóknak is. Megfogalmazni egy megfoghatatlan
dallamot. Vagy csak ülni a parkban, egy padon,
valakivel,
s szoknyája alatt kutakodni.
S ami legfontosabb - nem is hinni, hogy vége sose lesz,
csak megfeledkezni róla.
Pontosabban: nem gondolni rá.
Mert a meggondolatlanság az ifjak
s a feledékenység a vének szerencséje, áldása. Én
csak az előbbit tudhatom,
így szól az egyezség, ugye.
Jó volt, persze, evezni a Dunán,
felszökni zergés szirteken;
röhögni nagyokat; jó volt a hit,
hogy egy-egy mozdulatommal
valamit én is megmozgathatok,
s büszke lehetek örökös
éberségemre, Mester,
arra, hogy még álmomban is
résen vagyok s hiába akarnám
kikapcsolni fejemben a riasztókészüléket:
nem sikerülne.
Ez is hozzátartozott
az egyezséghez, a sok apró, hatalmas, jelentős vagy érdektelen
dologhoz, állapothoz, folyamathoz, amelyet
- mondtam már -
hülye gyűjtőnéven Boldogságnak hívunk.
A boldog állapothoz, amelyet
nem az eredmény, csak a szándék határoz meg. Amelyben
erőt jelent a Hit, olyan Erőt,
hogy meg kell hódolnia előtte minden emberfiának
(különben istenfia is
emberfia volt, csak törvénytelen - :
kuss, drága Mester:
az utolsó szó jogán
rosszmájú is lehetek -
aminthogy vagyok is).
Szégyen, nem szégyen, de most már
fáradt vagyok.
Nincs fárasztóbb, mint a dicséret,
s én eddig mást se tettem,
agyondicsértem, Mester, magunkat
és egyezségünket. Fáradt vagyok,
de még mindig messze az éjfél,
s munkál bennem az indulat, a végső
- nem szívesen hallgatja meg, tudom,
de nem mondok le az utolsó szó jogáról! - :
Mert jöhetsz, örök ifjúság,
boldogság, küzdelem, csalódás, győzelem, remény,
mulandó halhatatlanság, amelyről
csak az utolsó pillanatban
derül ki, hogy mulandó - :
itt van, Mester, az úgynevezett lelkem,
viheti rögtön, habár nem tudom,
mit eszik rajta. De hát
ez nem rám tartozik.
Én csak egy utolsót üvöltök,
s követelem a fáradtság jogát!
Követelem, mert végre
pihenni akarok!
Az aggság jogát is követelem,
a feledését, bölcsességét;
azt is, hogy ne érdekeljenek a nők,
hogy legyek impotens,
követelem a nyugalom jogát,
a megnyugvásét; azt, hogy beletörődjem
abba, amibe (nem, hogy nem lehet, de)
szerződésünk nem enged;
a halál jogát, igen, a Halálét
követelem, Mester! Mindent követelek,
amitől elestem ezzel az
átkozott szerződéssel!
Ó, Mester, Mefisztó,
már kezdek hülyeségeket beszélni.
Öt perc múlva éjfél. Mehetünk.

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-01-14 08:02   
Kányádi Sándor: Vannak vidékek

Vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez, csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül...

 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-01-04 09:31   
Kedves Menon, ezt a verset Neked szánnám,
mert nővérem Éva s mert fiam is Ádám,
időszerűsége miatt jó találmány.

Rilke finom verse Kosztolányi bőrben,
kinek fennkölt nyelve sajátjára fölken
sok másnyelvű érzést szép lelkébe törten.

Minden fordítása végül, mint sajátja:
annak érezzük azt sok sok olvasásra,
annak érzi ő is, szép magyarra váltva.

Minden fordításnak gyönyörű magyart ad,
ajándékot ennél szebbet ki akarhat.
Ajándék az nekünk és minden magyarnak

++++++++++++++++++++++++++++++++

Száz magyar eminens irodalmár szerint a huszadik század legszebb magyar verse:

Hajnali részegség. (Kosztolányi Dezső)

Elmondanám ezt neked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka -- háromkor -- abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámban, le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek,
s amint botorkálok itt, mint a részeg,
az ablakon kinézek.

Várj csak, hogy kezdjem, hogy is magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobánra, azt is tudhatod,
milyen szegényes elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.

Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesedn feküsznek,
s megforduló szemük kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennepos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk,
s ők a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de -- mondhatom -- ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan akár a ketrec.
Egy keltőóra átketyeg a csendből,
sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,
és az alvóra szól a
harsány riasztó: "ébredj a valóra!"
A ház is alszik holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha össszeomlik, gyom virít alóla,
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség,
az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csendesen ragyog
a langyos, őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt velem akkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,
s felém hajlott az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig
bámultam az ég gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten, s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek és távolba roppant
fénycsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
köröttem láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn búcsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása
s mozgás, riadt csilingelés, csodás
hak női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő,
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán, amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejútnak
arany konfetti-záporában sok száz
batár között patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútján a végtelennek.

Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopár regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj, ötven éve -- szívem visszadöbben --
halottaim is itt-ott, egyre többen --
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes, égi szomszéd
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked megtörötten,
földig hajoltam s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szivem feszítve húrnak,
dúdolni keztem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki , hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.



A vershez csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy a rímhalmozó st1ílust csak olyan precíz skandálással és dikcióval lehet megkisérelni, mint amilyen Kosztolányinak volt! Ha találtok a beírásban hibát, félreütést, bocsássátok meg a szememnek! Egyébként élvezzétek, mert van mit!! A "lélekzet" Kosztolányi szerint "k"-ával van írva!

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-12-29 15:38   
Arany János
Év utolján

Kifelé az évnek a szekere rúdja,
Pályáját a nap is csak robotban futja,
Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse,
Ahol a reggel van, ott a dél, az este.

Mehetsz, mehetsz, ó év! amit hoztál, vidd el,
Megelégedtem már sovány böjteiddel:
Egy szó nem sok, azzal sem marasztlak téged:
Kívánok jó utat és jó egészséget. -

Mi örömet adtál? Mi emléket hagytál?
Annyit se nekem, mint a tavalyi naptár,
Mely hiába mondja, hogy: "csütörtök, péntek",
Ha egyszer ledobtam, belé sem tekintek.

Menj! hadd tudjalak a többi után sorba,
Legalább nem esett életemen csorba:
A kopár sivatag, hol nem látni zöldet,
Legalább nem hagyja lyukasan a földet. -

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-12-28 13:48   
Szabó Lőrinc

Szilveszteri köszöntő a Nemzetiben


Szabad egy percre, néhány szóra?
Tizenkettőt ütött az óra
s az első perc az új év színpadán
engedelmükkel beszélni kíván.

A percnek a szája
én vagyok
és mert mindenki
tudja, hogy
mily ingatag
és csalfa a nő,
férfiruhában
állok elő:
Mindnyájukat
köszönteni
együtt s külön
a Nemzeti;
legyen a jövő
csupa szerencse
a siker csillaga
álljon felette,
hozzon mindenből
jobbat, szebbet,
(bántsuk egymást
kevesebbet,) –
s most, hogy mióta
ma összejöttünk,
az év megint
elszállt felettünk,
ne azt érezzük,
hogy öregedtünk,
hanem, hogy mint ő,
újjászülettünk.
Mindenkinek azt
ami neki jó,
kívánja a színház,
az igazgató,
s mind-mind a tagok,
kicsik és nagyok,
s én is, aki köztük
a Benjámin vagyok.

Boldog új évet!

(1935. december 31.)

 
 menon  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-12-27 17:48   
Évéknak sok boldogságot!

Rainer Maria Rilke:

ÉVA



Egyszerűen áll a székesegyház
csúcsivén, az ablakrózsa mellett,
almapózban, egy almát emelget
és övé a bűnös-bűntelen láz

a növő fiú miatt, kit ő szült,
amióta elindult szeretve
az örök dolgoktól új keretbe,
ifjan, a vén földön, mely megőszült.

Ó, kicsit beh kedvvel lakta volna
azt a kertet még, békét találva,
nézve a bölcs, jámbor állatokra.

Ám a férfi döntött és ő is ment
véle együtt, vágyva a halálba,
bár alig ismerte még meg Istent.

(Kosztolányi Dezső fordítása)



_________________
Szeretettel: menon

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-12-23 06:17   
Reményik Sándor

A karácsonyfa énekel

Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba!
A szűk szobában is terem öröm,
Gyúl apró gyertya ínség éjjelén,
Ó, csak ne legyen sorsom bús közöny,
Ó, csak legyek fény forrása én,
Apró gyermekek bálványozott fája.
Én az idegen, én a jövevény.
Égő fenyőfa, égő áldozat,
Akit az Isten ősi otthonából
Emberek örömére elhozat.
Csak rajzolódjék mélabús árnyékom
S imbolyogjon a szűk szobák falán.

Mindegy, hogy mi lesz velem azután

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-12-23 04:01   
WEÖRES SÁNDOR:
NŐL A DÉR, ÁLOM JÁR

Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.

Én is, ládd, én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.

Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.

Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.

Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.

Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.

 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-12-19 07:46   
Kedves fellegvár,
nagyon régen tervezem a "Hajnali részegség"-et beírni, de idáig még nem volt alkalmam és időm. nagyon szép, amit beírtál, és köszönöm.
I...

 
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 következő lap )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó