2018. december 18. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> Kultúra >> A költészet jelene és múltja
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 következő lap )
 walsz  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-09 19:15   
2005-02-13 04:03, gyongyos:

Pici kiegészités csak:
Czóbel Minka - kinek a neve a Wilhelminából ered - nem 1943-ban, hanem 1947 január 17.-én halt meg. Idén lesz a születésének 150. évfordulója. Még annyit, életében hét kötete jelent meg, ebböl egy próza. Az elsö kötete 1890-ben látott napvilágot, az utolsó (éeltében) 1914-ben. Annyi még hozzá tartozik, ha már itt irunk, hogy Czóbel Minka messze a korát meghaladóna verselt, elözve Ady versformálását is.

 
 Tessényi Györgyi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-05 07:57   
Mary, keresedre egy reszlet A Dunanal c. versböl a nemet forditasban:

Mir scheint, ich schau seit hunderttausend Jahren
bereits, was plötzlich in meine Blickfeld schneit.
Ein Augenblick, und hunderttausend Ahnen
schaun mit mir die jäh vollgereifte Zeit.

Ich seh, was sie nicht sahn, weil sie verschwiegen
hackten, liebten, mordeten, trugen zäh ihr Los.
Und sie sehn-in den Stoff hinabgestiegen-
was ich nicht seh, wenn ich bekennen muss.

Wie Freud und Leid wissen wir voneinander.
Das Einst schafft mir,das Jetzt schafft ihneneGrund.
Wir dichten-wach führen sie meine Hand, und
ich spüre sie in der Erinnerung.


Magyarul gondolom nem kell leirni. Tudom sok mast is kivalaszthattam volna, pl. a Hexameterek cimüt Florahoz (aki nekem professzorom volt),vagy a Gyermekke tettel....de akkor soha nem lennek kesz, kivanom hogy a könyvet hamarosan megkapjad te is!
_________________

 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-16 21:31   
2005-02-16 08:34, Zuloaga:

Kedves Zuloaga, ez már költemény, amelynek a hivatalos formája próza, mert prózába van tördelve. Az összetett verslábak és a rímek sorközi rejtettsége biztosan megengedné, hogy más sorfajokba tördeld. Tehát a példád nem szigorúan fedi a próza ritmusának a példáját, mert a nagyobb szigorítások rejtettebb állapotban is megvannak benne.

Oscar Wilde-nak van egy ciklusa, amelynek a címe Poems in Prose. Ezek lennének a közelebbi példák, noha van egy írása a másik általa kedvelt műfaja , a mesék között, címe: The Nightingale and the Rose, A fülemüle és a rózsa. Ez hasonló a Te versedhez és noha meséje meglehetősen vérengző,
a sűrűn ömlő anapesztusok az angolt úgy felpezsdítik, hogy alig hallatszik angolnak.
Egyébként a szigorításoknak ez az a sűrítése,
ami már a verstani szigorítás felé tömötíti a mindanivalót! Poémád a lábak sokféleségével és a középrímekkel nagyon élvezetes! Köszönöm

 
 rigojanos  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-16 15:54   
2005-02-16 08:34, Zuloaga:
-
SZAKMA
Tegnap még kacérkodott a nyár vége, de mára végérvényesen a színekbe szólt az ősz. A szürke napot csak a falevelek színesítették s néhány fantáziabuborék, a bordó ernyőn cseppekben. Az október elsírta magát és pergette filmjét a vásznon 3 dimenzióban, dióhéjban legendát. Őszülő köztudatba írta havát s szavát a természet változó szeszélyének dedikálta, ki állta a sort avaron de a havon még odébb vár. Esőízű levegő felhő leheletéből szőtt leplet, betakarta vele a hideget, hogy ne ázzon se fázzon felesleg. Még nem csíp a dér, nem fél a Nap, a szőlő sem fagy mert tartogatja jégborát, a hegynek bíborát, a lankán odaát.

Itt az ősz ... jelentkezett az évszakra. Csak negyedév. Mindenki tudja, hogy felvették?



Mintha lattam volna mar egy kepet a bordo ernyorol. Pont illene ide


 
 Zuloaga  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-16 08:34   
Szia Gyöngyös, ezt a néhány sort pár hónapja írtam. Nem vers. Próza. Olyan, melynek nemcsak gondolati, logikai ritmusa van. Nos?

SZAKMA
Tegnap még kacérkodott a nyár vége, de mára végérvényesen a színekbe szólt az ősz. A szürke napot csak a falevelek színesítették s néhány fantáziabuborék, a bordó ernyőn cseppekben. Az október elsírta magát és pergette filmjét a vásznon 3 dimenzióban, dióhéjban legendát. Őszülő köztudatba írta havát s szavát a természet változó szeszélyének dedikálta, ki állta a sort avaron de a havon még odébb vár. Esőízű levegő felhő leheletéből szőtt leplet, betakarta vele a hideget, hogy ne ázzon se fázzon felesleg. Még nem csíp a dér, nem fél a Nap, a szőlő sem fagy mert tartogatja jégborát, a hegynek bíborát, a lankán odaát.

Itt az ősz ... jelentkezett az évszakra. Csak negyedév. Mindenki tudja, hogy felvették?


hm

 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-16 05:46   
2005-02-16 03:10, Ferencz Zsuzsanna:
-
És mi a véleményed a ritmikus prózáról?
-
Kedves Zsuzsanna! Egész pontosan ezt a kérdést vártam Tőled! Azt feltételezni, hogy a prózának nincsenek ütemei, ugyanannyi, mint a nyelv természetes ritmusát megtagadni. Ezzel egyben a magyar ütemhangsúlyos verselés sajátosságait is meg lehetne tagadni. A nyelv meghatározott fejlődésében a magyar költészet egyik alapvető -- de az időmértékes verseléssel szemben nem idegen hatásra, hanem belső fejlődés eredményeként létrejött, és így "nemzeti versidomként" számontartott -- versrendszere az ütemhangsúlyos verselés. Történeti fejlődésének kezdetei, a "magyar ősköltészet" sajátosságai -- minthogy szöveges emlékei nem maradtak fenn -- rekonstruálhatatlanok. Középkori világi költészetünkből is csak egy-két, verstanilag értelmezhetetlen töredék maradt fenn írásos formában. A vallásos költészet emlékei -- az 13oo körül keletkezett Ómagyar Mária-siralom és a XV század végéről származó Ének Szent László királyról szövegei révén -- jóval több támaszt nyújtanak. Változó szótagszámú soraik metrikai értelmezése vitatott: egyes feltételezések szerint egy sajátos, ősi magyar TAGOLÓ vers ritmikáját őrzik, mások szerint ez a kötetlenség az ÉNEKVERS általános vonásait tükrözi. Mindebből latható, hogy a nyelv fejlődése és a magyar ősköltészet fejlődése teljesen párhuzamos.Szerintem a két jelenség egymástól nem elválasztható!
Minden magyar mondat, a leghétköznapibb mondanivaló is a magyar verselés értelmezhető és ütemhangsúlyos rendszere szerintlekottázható! Az én felfogásom szerint nincs olyan magyar mondat, amely a magyar ütemhangsúly szerint ne lehetne felismerhető!

De a prózában van egy másféle ritmus is: a történet gondolatritmusa: azok a ciklusok, amelyek a cselekmény dinamikai erőbeosztását követik!
Amikor magyarul beszélünk, a magyar nyelv ütemhangsúlyos rendszerét követjük! Tovább megyek: minden olyan klasszikus vagy nyugateurópai metrikát teljesen mellőző vers
akármilyen diletáns munkának látszik is, egészen biztosan a magyar ütemhangsúly valamelyik kategóriájába esik! Végső következtetésem, hogy a magyar nyelv bármilyen mondata a magyar ütemhangsúly szabályai szerint formálódik és mint ilyen saját ritmusa van!

Hajlandó lennék messzze tovább is menni következtetéseimben! A test másodlagos jelzőrendszerében, a TESTBESZÉDben (és ezt egyenesen fordítom az angol BODY-LANGUAGE-ből) is nagyon szigorú ritmikai elemek határozzák meg a mozzanatok egymás-után-következését. És itt nemcsak a legegyszerűbb tevékenységekre gondolok, mint a vakarózás, a járás vagy az ujjak ideges dobolása, hanem bármi más arcfintor-sorozatra, aminek a jelentését a megfigyelőnek kell megfejteni. Az axióma talán így hangzana: MINDEN IDŐT IGÉNYBE VEVŐ CSELEKMÉNYNEK MEGVAN A SAJÁT RITMUSA! Ritmus nélkül elképzelhetetlen az élet folyama! A változó ciklusok is a ritmus kategóriájába esnek! Nincs ütem, ami köteles visszatérni a saját azonosságába!

Az őstörzsek monoton táncos énekét és kántálását tulajdonképp a tánc, az ének és az ének szövege jellemezte. A három elem összetertója a ritmus volt. Analóg fogalomként: manapság az a jó "SONG and Danceman" akinek a legprecízebb a ritmusérzéke! (Fred Astaire!)

A maori nyelv eléggé primitív ahhoz, hogy könnyen megállapítsuk ezt számtalan szótagismétlő szavukból. A mi első szavaink is szótagismétlődőek voltak: "mama, papa stb.." Ennek a mesterségesítése talán az ikerszavak gyártása lehetett, amikor még "ici-pici"-k voltunk. Hogy ebben a kezdetleges állapotban a rímek bűvölő hatását ne is említsük, az ismétlődés ritmusa bennünk is tősgyökeres. Hasztalan lenne letagadni, hogy a az ellenhatások keresése -- még a regény- vagy novellatörténetekben is egy egy ütem alsó és felső határát határozza meg.

Az ütem felfedezése magunkban olyanszerű lehet, mint ahogy Dave Brubeck felfedezte Bach művészetét. Egyetlen kottajegy változtatása nélkül és a legészrevehetetlenebb hangsúgy változtatással háromszáz évet átlépve Bach polifónikus "négy"-e a legfantasztikusabb "jazz"-zé változott.

Életritmusunk valóban csodálatra méltó!

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-16 03:10   
És mi a véleményed a ritmikus prózáról?
 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-15 06:01   
2005-02-15 02:54, Ferencz Zsuzsanna:
-
Kedves Zsuzsanna,Teljesen egyet értek Veled.
A nyelv harmónikus ütemezésének különböző módjaiból a versláb csak egyetlen mozzanat, helyesebben elem lehet. A primitív népek ritmikus táncához a szöveg mormolása egészen biztosan a tánc ütemére történt. (Lásd: mai primitiv törzsek életéből és talán az ásatásokból!) Legtöbb "rappartist" néger gettók szülötteinek ma divatos előadói, a zene és a nyelv ritmikai összehangolásából képezik előadásukat, ahol az ütem legbonyolultabb felbontásai segítik elő a mondanivalót annyira, hogy az ütem, mint a közösség mámorrá szűkült összetartó eleme csaknem tömegparoxizmussá válik a "műélvezők" között! A nyelv természetes és sokkal enyhébb prózaritmusával ez a fajta szuggesztív ütemélvezet nem elérhető. Versekben csak két példát említek hirtelen, ahol a lenyűgöző ritmus nélkül a mondanivaló megsemmisülne: Babits Danaidák és Edgar Poe Holló című verse!
_________________
ignotoo

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-15 02:54   
Kedves Gyöngyös, tudom, hogy számodra talán szörnyű véleményt fogok nyilvánitani: szerintem a próza és a vers között a legnagyobb különbség az, hogy a költemény olyan mélységekig tud hatolni, amelyek ismeretlenek és megközelithetetlenek a próza számára. Ennek a mélybúvárságnak csak egyik eszköze a versláb.
 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-14 21:33   
2005-02-14 05:48, Ferencz Zsuzsanna:
-
Kedves Zsuzsanna, arról szó sincs, hogy a prózát nem szeretném, csak azt kifogásoltam, hogy a vers műfaját nagyon sokan tudatosan összefolyatják a prózával. Ez annál könnyebben elérhető, minthogy a témák különbozőségei az elsődleges közlési eszköz, a nyelv sokféle simulékonyságát kivánhatják.
Ennélfogva egy prózába öltöztetett, lehelet-finom mondat lehet sokkal költőibb, mint egy nemesveretű versbe öltöztetett bevásárlási lista. Az én kifogásom csak az ellen irányul, ami a verselés tudatos általánosítását készíti elő. A példát az angol verselésből tudnám venni, pedig az angol verselés nagyobb hányada jambikus és, mint ilyen a nagy átlagnál lényegesen egyszerűbb. A másik bánatom, hogy a vers szigorítás, amellyel a nyelv egy tisztulási folyamaton is átmegy a mondanivalót fegyelmezi és erősíti az író nyelvét is.

_________________
ignotoo

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-14 05:48   
Igen, kedves Gyöngyös, értem, mit mondasz.
Én úgy jártam ezzel a szimultán verseléssel (német főszakos lévén), hogy német verselésből feltettem a kérdést a tanárnak: mitől hosszú vagy rövid egy szótag a németben, erre persze nem értette, mit akarok. Igy jöttem rá, hogy más nyelvekben a szótag hosszúsága azonos önmagával. Nálunk pedig igen, vagy nem.
... Persze, azért fáj nekem, hogy te a prózát nem szereted,abban is van rejtély elég.


 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-14 04:28   
2005-02-14 03:27, Ferencz Zsuzsanna
Kedves Zsuzsanna,
valamelyik oldalon már említettem, hogy Vörösmarty szerint minden verset csak skandálva szabadna előadni. Szerintem ezzel a ritmikus hallást teljesen megölnénk. A magyar skandálás legtöbb helyen a hangsúlyos szótagok egyenes ellenlábasaként adja a ritmust. Tehát a hosszú és rövid szótagok a hangsúlyos és a hangsúlytalan szillabák ellentétes útvesztőjébe porladna. Ez adja a magyar skandálás nehézségét, de a rejtélyességét is. Unokád biztosan finom fülű nyelvtudóssá válhat, ha Weöres Sándor, Illyés, Babits, Tóth Árpád, Kosztolányi és egy sereg más nyugatos művein neveled! Valószínűleg Aranyt kellett volna említenem először ebben a neves társaságban! De nem kis bűn József Attila és Radnóti nem-említáse sem! Sajnos a deákosok és Kölcsey, Vörösmarty közelébe csak felcseperedett állapotban engedném, ha lenne unokám! Főleg nyelvük régisége miatt! A Nyugat-Európai skandálás szigorúan hangsúly szerint ütemződik és önmagát skandálja. Nem is nagyon figyelnek oda, mert -- szerintük -- a versnek nem is szükséges tartozéka. Náluk nincs szimultán verselés! És ezért sokkal egyszerűbb a prózába-ömlés!
Mi a szimultánnal sokkal gazdagabbak vagyunk!
A huszadik század tudatosult verselői egyre több olyan verset írtak, amelyeket magyar hangsúllyal is elő lehetett adni, ám ugyanakkor egy rejtett, de precíz skandálás is hallatszott a ritmusokra élesebb fülű műélvezők számára! Babits korában még szó sem volt szimultán verselésről, de ő már egész verseket írt ilyen gazdag nyelven!
Idézet a Messze... messze című verséből:

"Spanyol hon. Tarka hímű rét.
Tört árnyat nyújt a minarét.
Bús donna barna balkonon
mereng a bíbor alkonyon."
_________________
ignotoo

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-14 03:27   
Jaj, kedves Gyöngyös, én nem vagyok szakember, csak tollforgató. Engem metrikából majdnem meghúztak az egyetemen.
Mindenesetre nagyon fura, hogy pl. hároméves unokámnak naponta fel kell olvasnom a Bóbitát és a Jancsi bohócot, utóbbin néha elsiirja magát. Vajon mit ért belőle? Szerintem mindent.
Ezekben a Weöres-versekben az is feltűnő, hogy skandálás nélkül nehezen momdhatóak.

 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-13 21:01   
2005-02-13 14:09, Ferencz Zsuzsanna:
Elég nem szép a sorsomtól, hogy csak egy összefoglaló kötetemben szemelvényesen szerepel Weöres Sándor, aki a legmodernebb verstani kutatásokra szolgáltatott példákat.
Szerintem a következő verse a Paprikajancsival egy ciklusban kell legyen.

A tündér.

Bóbita, Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita, bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, igér neki csókot,
röpteti és kikacagja.

Bóbita, Bóbita épít,
hajnali ködfal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.

Bóbita, Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ág sürüjében.

Szimultán versekre példa: kétütemű magyar nyolcas és ugyanakkor egy hosszabbított hemiepész is vagy egyszerűen csak két és fél daktilusnak is felfogható. Weöres Sándor is Horatius nyomdokán halad!
_________________
ignotoo

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-13 14:09   
Örvendek, Gyöngyös, hogy itt összeakadtunk.
Hát ezt ismered?

Weöres Sándor:

A paprikajancsi szerenádja


Gyönge fuvallat a tóba zilál,
fények gyöngysora lebben.
Sóhajom, árva madár-pihe, száll
s elpihen édes öledben.
Tárt kebelemben reszket a kóc
érted szenved a Jancsi bohóc.

Szép szemeidtől vérzik az ég,
sok sebe csillagos ösvény.
Egy hajfürtöd nékem elég,
sok sebemet bekötözném.
Hull a fűrészpor, sorvad a kóc,
meghal érted a Jancsi bohóc.

Tálad a rózsa, tükröd a hold,
ajkadon alkonyok égnek.
Víg kedvem sűrű búba hajolt,
téged kérlel az ének.
Hogyha kigyullad a szívem, a kóc,
nem lesz többet a Jancsi bohóc.


 
 gyongyos_NZ  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-13 04:03   
Czóbel Minka (í854-1943), valóban "látomásos" a megragadó jelző,mert nemcsak tónusosan "látott", hanem valószínűleg színekben is mindent. Az ő formaérzékével megérni a Nyugatosokat igazán csodálatos élmény lehetett. Ideírok egy példát "tónusos" látását aláhúzandóan.

Három fehér hattyú.

Három fehér hattyú
Egymás után halad,
Esti szürkületben,
Árnyékos sötétben
Sötét fényük alatt.

Három sötét holló
Egymás után halad,
Reggeli napfényben,
Harmatos fövényben,
Ezüst fűzek alatt.

A kortárs Ábrányi Emil (1851-192o) a másik nagyon alábecsült költőnk.
Részlet a "Magyar Nyelv" című formarepertoár bemutatásából:

Hát a csapongó
Gyorsszavu tréfák
Játszi szökését
Festi-e más nyelv
Oly remekül?

Pattog a víg élc,
Ám sebe nem fáj,
Mert csak enyelgés,
Tarka bohóság
Volt az egész!...

Lehetséges, hogy tévedek, amikor Rostand Cyrano műfordítását az ő számlájára írom?
Még 51-ben láttam Szabó Sándorral a címszerepben, de a fordítás már akkor megkapott. Azóta sem volt szerencsém olvasni!

_________________
ignotoo

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-13 02:46   
2005-02-06 01:30, walsz:
-
Kedves Walsz, sajnos, elég kevesen ismerik Czóbel Minka nevét. Valóban kiváló költő volt, látomásos.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-12 12:10   
Kányádi Sándor

NÉGY FÉLBARNA SOR

magyarok ne magyarkodjatok
cigányok ne cigánykodjatok
magyarok ne cigánykodjatok
cigányok ne magyarkodjatok

 
 walsz  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-06 01:30   
Egy elfelejtett kiváló magyar költönö

Czóbel Minka
A fekete lovas

Akác-sorok közt veres holdvilág süt.
Út homokjában, porfellegben
Egy lovas közeleg.

Fekete ménen ül.

A nagy ló csetlik-botlik,
Bozontos farka
Lábát csapdossa.
Lekonyul feje
Vedlett térdére.
De azért csak halad
Feltarthatatlanul.

A lovas arcát nem látja senki,
De ré,ület-keltö minden mozdulatja,
Egyenes tartása, feje-járása.

Csak halad a nagy fekete árnyék,
A vörös holdvilág réztárnyérja elött,
Hiába térsz ki néki,
Elér mégis.
Elér egymásután minden helyre,
Eléri a leggyorsabb futót is,
Lomha fekete lovával
A fekete lovas.


 
 walsz  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-06 01:28   
Anna Ahmatova

REKVIEM

NEM IDEGEN ÉG ALATT BOLYONGTAM,
IDEGEN SZÀRNY VÈDVE NEM BORULT RÀM,
DE NÈPEMMEL EGYÜTT VÀNSZOROGTAM,
VELE JÀRTAM KÀLVÀRIA-UTJÀN.


ELÖSZÓ HELYETT

A rettentö jezsovi években tízenhét hónapot töltöttem a leningrádi börtönök elött kígyózó sorokban. Valaki egyszer „felismert“. Akkor a mögöttem álló szederjes ajkú asszony, aki nyilván sohasem hallotta a nevemet, felocsúdva a mindnyájunkat jellemzö fásultságból, suttogva – mert ott mindenki suttogva beszélt – azt kérdezte tölem:
- Meg tudná ezt irni?
És én azt feleltem:
-Meg.
Akkor valami mosolyféle derengett fel arcán, pontosabban azon, amit valaha arcának neveztek.

Leningrád, 1957. április.1

AJÁNLÁS

Ennyi fájdalomtól hegy ledölne,
nagy futó folyam megállana.
De a lakat nem törik le töle.
Mögötte, a rácsoknak ütödve,
vergödik a rabság bánata.
Valahol nap hajlik nyugovóra,
valakit friss szellö meglegyint...
Mi csak állunk. Nem is tudunk róla.
Zár nyílását lessük, jaj mióta,
s a katonák nehézkes lépteit.
Felkeltünk, mint hajnali misére,
mentünk elvadult utcákon át,
némán, halaványan, félig-élve
gyülekeztünk. Mindnyájunk reménye
énekelte messze halk dalát.
Ítélet...És ott áll egymagában,
távolesve már mindenkitöl.
Mint kinek szivét egy kés kivágta,
megy csak, fel-felkelve, földre rántva,
botladozik...tovább...míg kidöl...
Merre vagytok, két keserves évem
Barátnöi, véletlen sereg?
Szibéria hóförgetegében
Mit láttok a ködlö hold körében?
Láttok-e? Búcsuzom töletek.

1940. március






BEVEZETÖ

Akkortájt csak a halott mosolygott,
mert örült, hogy békességre lel,
és Leningrád hányt-vetett kolonc volt
börtönei közt, fölös teher.
Elitéltek, ezrével vonulva,
vitték kínba-dermedt életük,
mozdonysípok felsikoltó, kurta
búcsúszava röppent csak velük.
Ártatlan vergödött Oroszország,
nézte némán halál-csillagát.
Testét szörnyeteg csizmák taposták.
Egy-egy sötét rabkocsi megállt...


1

Hajnali sötétben jöttek érted.
Mint koporsót, úgy kisértelek.
Ikon elôtt a mécs tövig égett,
sírtak odabenn a gyerekek.
Emlékszem az ikon hidegére
Szádon, s verejtéked hogy szakadt...
Mint kivégzett sztrelec felesége,
üvöltök a Kreml fala alatt.

1935

2


Hömpölyög a lassú Don,
hold lebeg az ablakon,
nagy kucsmája félrevágva,
lép a házba, arca sárga...
Jaj, beteg vagyok, beteg,
magam vagyok, rettegek!
Fiam rab, uram halott.
Értem imádkozzatok!


3

Nem... ez nem én vagyok. Valaki más szenved
helyettem.
Én nem birnék el ennyit... Azt meg, ami
történt,
fekete posztóval beboritsátok!
És vigyétek ki innen a lámpát!...
Éj van.


4

Hogyha megjósolták volna egyszer
Neked, könnyü kedvü lány neked,
carszkoje-szelói tréfamester.
Hogy tépödik össze életed.
Hogy álldogálsz a kereszt tövében
Háromszázadikként, egymagad,
s könnyed árja az újévi jégen
lyukat perzsel lábaid alatt...
Szél veri a börtön-jegenyéket
Túl a falon. Halott hallgatás.
Hány veszett el, hány ártatlan élet!
..................................

5

Tízenhét árva hónapom!
Fiam hivogatom.
A hóhér lábát csókolom.
Fiam! Iszonyatom!
Olyan zavaros az egész!
Senki se tudja már:
Ki a farkas, és ki ember, és
Mikor hangzik: halál!
Csak egy poros virág lobog,
bilincs zörög...és lábnyomok
a semmibe. Sírás...
És farkasszemet néz velem
Halál-igérön, fényesen
Egy csillag-óriás.


6

Hetek szállnak, hetek szállnak.
Ó, sok fehér éjszakám!
Láttad fényüket talán,
börtönödbe rést találtak
vígasztalni. Most pedig
néznek, ölyv-szemet meresztve
te megácsolt keresztedre.
Halálodat hirdetik.

1939


7

AZ ITÉLET


Lezuhant a szó, mint hegynyi szikla,
szétzúzta még élö mellemet.
Hiszen tudtam. Rég meg volt ez irva...
Túlélem még ezt is, meglehet.
Kezdenem kell még ma hány dologba!
Szivemet kôvé dermeszteni,
emlékeim gyilkolni halomra,
és valahogy újrakezdeni.
Pedig...forró zümmögésü nyár van,
s mintha ünnep. Derüs nap ragyog.
S most a szó... Bolyongok puszta házban
Tudtam: egyszer erre virradok.

8

HALÁLÁRA


És most már várhatok – eljössz úgyis, tudom.
Várlak. Nehéz így egymagamban.
Ajtóm kitárom és a lámpást elfujom
elôtted, te megfoghatatlan!
Jöjj el, akármilyen alakban, csak velem
lehess! Akár mint bomba törj be,
vagy mint haramia, késsel félelmetesen,
vagy mérgezô füstként ömölve!
Jôjj el, gyerekkori magad-szött meseként
- emlékszel? Hajtogattad annyit!-,
csak láthassam megint kék sapkád tetejét,
s a rémülettôl sápadt házbizalmit!
Mostmár mindegy nekem. Rohan a Jenyiszej,
sarkcsillag néz rám tündökölve...
Jaj, tiszta kék szemek! Födözzétek ti el
végsô iszonyom mindörökre!

Fontannij Dom, 1939. augusztus 19.

9

Lelkem felét az ôrület
szárnyaival már betakarta.
hol szeszt kinál, maró tûzet,
hol mély, fekete völgybe csalna.
Már régen jól tudom magam,
hogy a gyôzelem az övé lesz.
Mint más szavát, hallom szavam:
micsoda zagyva lázbeszéd ez!
Útravalót sem ad velem.
nem vihetek semmit magammal
(sírva hiába kérlelem,
nem törödik esdô szavammal),
semmit: fiam kínba-fagyott
szemét, se kövült szenvedését,
se a beszélö reszketését,
se jól ismert, hûvös kezét,
se a borzongó árnyu hársat,
se elhaló üzenetét
az utolsó vígasztalásnak.

Fontannij Dom, 1940. május 4.


10

A MEGFESZÍTÉS

„Ne sírj, anyám, mert feltámadok.“


Hasadt a menny kárpítja. Zengve fennen
óráját hirdették az angyalok.
Atyjához szólott: “Miért hagytál el engem?“
Anyjához: „Ne sírj, mert feltámadok...“

Zokogva hullt a porba Magdaléna,
s a Tanítvány, legkedvesebbik fia...
Amarra nem mert nézni senki: néma,
sötét szoborként ott állt Mária.

1940-43


EPILÓGUS


I

Láttam én földre bukni arcot,
és rettegést: szem résén villogott,
fájdalom-ékirással telerajzolt
kôtáblát: megtört homlokot,
láttam sötét és hamvasszöke fürtöt
ezüstfehérre válni hírtelen,
láttam, hogy száj szögletében hûdött
száraz mosolyban ráng a félelem.
Most érettetek is könyörgök én,
kik ott álltatok mögöttem, elôttem
hóförgetegben, júliusi hôben
a vakítón vöröslö fal tövén.


II

Üt új órája az emlékezésnek.
Titeket látlak, hallak és idézlek:
Ôt, aki eltántorgott holtraváltan,
ôt, aki annyit, s aztán sose láttam,
meg ôt, aki szép haját hátrarázva
„Mint haza, járok ide!“ – magyarázta.
Jó lenne mindüket nevén neveznem.
De lista nincs. Nyomukat hol keressem?
Megfontam hát elhullatott beszédük,
emlékül nagy lepellé szôttem értük,
emlékeimböl el nem múlhat egy sem,
és ôket újabb bajban sem felejtem.
S hogyha fojtó tenyér tapadna számra,
amely százmilliók nevét kiáltja,
gyászfordulóm emlék-idézö napján
kivánom: ôk is így gondoljanak rám.
És ha valaki ebben a hazában
Úgy akarná egyszer, hogy szobrom álljon –
Legyen! Hogy voltam, hadd hirdesse emlék.
Csak azt hagyom meg, szobrom hol emeljék:
Ne a tenger partján, ahol születtem,
a tengerhez már semmi nem fûz engem,
és ne a cári kertben – ott egy árnyék
vigasztalan engem keresve jár még,
de itt, ahol a vasreteszt igézve
háromszáz órát álldogáltam érte.
Hogy ne kisértsen ott se, a siron túl:
Fekete rabkocsi fékez, csikordul...
Hogy elfelejtsem ajtó csapanását,
öreganyó sebzett-vad jajdulását...
Csillog majd szobrom mozdulatlanarca,
mint könny, megolvadt hó csorog le rajta.
Burukkol a börtön galambja messze,
s hajók szállnak a Néván ködbe veszve.

1935-1943

 
 walsz  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-06 01:25   
2004-12-11 01:37, Mary:
-
A tavaly nyáron meghalt Illyés Kinga adte elö ezt a verset. Fantasztikus volt.

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-05 00:24   
FARKAS ÁRPÁD : EGYSZERŰ


Mert kebledre betegen mentem,
s találtalak még betegebben,
megvirradt lázban égő orcád,
óvlak hát, kicsiny Magyarország.

Mennyi bigottság, s mennyi átkot
ont abroszodra külkocsmátok,
hol lumpol, rabol, vagy csak szájt tát
csökött néped, kis Magyarország.

A nagy Söntésben sokan állnak,
s tán szíved sorsán muzsikálnak,
de ginre, koncra les a zsebrák,
szánlak, ó, kicsiny Magyarország.

S kik éldelnek csak csirkelábon,
azok lesik, fönn merre álom-
kószál a jövő-menő jószág.
Gyötörlek, árva Magyarország.

Ha éhes voltam, ennem adtál,
ha fáztam, kínnal betakartál,
de takarómat elloptátok,
s majdnem e kis Magyarországot.

Erdélyi volnék, malomkő van
nyakamban, úszni így tanultam,
s világtengeren vérem átráng
véled, te tutaj-Magyarország.

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-02-01 22:08   
Wass Albert:
Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincs ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska is rágja le vetését,
ha vakond túrja is gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszon,
Újra erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedéknek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem habarccsal és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szentelt vízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és IstentőI való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad...

És üzenem volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad...

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz, és annak
kinek kezéhez vércsöppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad, és csak a kő marad,
a kő marad...

Maradnak igazak és jók,
a tiszták és békességesek,
erdők, hegyek, tanok és emberek.

Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már fönn az égben a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.

És lészen csillagfordulás megint,
és miként hírdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz, és csak a kő marad,
de a kő marad .

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-01-22 04:13   
182 evvel ezelott , 1823. január 22-én irta Kölcsey Ferenc a Himnusz koltemenyet .
 
 Tessényi Györgyi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-01-13 12:56   
Aprily Lajos:
Tavasz a hazsongardi temetöben

A tavasz jött a parttalan idöben
s megallt a hazsongardi temetöben.
En tört kövön es porlando kereszten
Aletta van der Maet nevet kerestem.
Tudtam, hogy itt ringatja reg az alom,
s tudtam, elmult nevet mar nem talalom.
De a vasarnap delutani csendben
nagyon dalolt a nev zeneje bennem
S amig dalolt, a szazadokba neztem
s a holt professzor szellemet ideztem
akinek egyszer meleg lett a vere
Aletta van der Maet meleg nevere.
Ha jött a harcok lazado sötetje,
fennyel dalolt a nev, hogy feltve vedje.
S a dallamot karral kiserve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban.
hol a sötetseg tenger arja ellen
ragyogo gatat epitett a szellem
Aletta van der Maet nevet susogta
mikor a beke bus szemet lefogta
S mikor a halatlan vilag temette
Aletta buja jajgatott felette
mig dörgö fenseggel bugott le raja
a kalvinista templom orgonaja.
Aztan a dal visszhangjat vesztve, felve
belenemult a hervadasba, telbe.
Gyamoltalan nö-szol a regi fama-
urat keresve sirva ment utana...
A fenyben, fenn a hazsongardi csendben
tovabb dalolt a nev zeneje bannem
S nagyon szeretnem, hogyha volna könnyem
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.
_________________

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-27 22:01   
Reményik Sándor
Nagy Magyar télben (1919. február)


Nagy magyar télben picike tüzek,
A lángotokban bízom,
Legyen bár messze pusztán rőzseláng,
Bár bolygófény a síron,
Szent házi tűz, vagy bujdosó zsarátnok:
Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.
Nagy magyar télben picike tüzek,
Szikrák, mécsek, lidércek,
Mutassatok bár csontváz halmokat,
Vagy rejtett aranyércet,
Csak égjetek, csak melegítsetek ma,
Soh'se volt ily szükség a lángotokra!
Nagy magyar télben picike tüzek,
Jaj, be szétszórva égtek,
Királyhágón, Kárpáton, mindenütt!
De mondok egyet néktek,
Szelíd fények és szilaj vándorlángok:
Mit gondoltok: ha összefogóznátok!
Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh'se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba......!
Az égig, a csillagos égig érne,
És minden idegen rongy benne égne!

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-19 14:48   



Szélyes Sándor

Székely Karácsony

Hóba temetkezett csíki havasokon
Áron egymagában, fönn a Madarason
Uram, fohászkodik, Fiad megszületett.
Karácsony este van, hogyha megteheted
Te, aki rendezed ezt a nagy világot,
Juttass nekünk is egy kicsi boldogságot.
Hallottalak Áron, de nem mondottad kinek.
A népemnek, Uram, szegény székelyeknek.
Az Úr kicsit hallgat, majd így szól:
Áron jókedvemben kaptál,
legyen úgy, nem bánom,
de még mielőtt a kérést teljesíteném
valamit meg kéne magyarázni nékem.
Én a székelyekről hallottam eleget,
mondtak már rólatok hideget, meleget.
Tudom, hívők vagytok, sokat imádkoztok,
de szidásomban is világelsők vagytok.
Hallom, magatokat székelyeknek valljátok,
s kiválasztott népem neveit hordjátok
Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,
az egész Biblia egész Ábrahámig,
Ha jól meggondolom, szinte már
úgy vélem, hogy Csicsó Názáret s Ditró Jeruzsálem.
Aztán, ha jól értem magyar beszéded,
s mégis a székelyek boldogságát kéred.
Miféle náció, mert a nyelve magyar.
Ó, Uram, szólt Áron, hisz a székely is magyar
Csak egy kicsivel több,
Úgy legalább három vagy négy fokkal.
Ott álltak a fenyők keményen vigyázva,
gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,
megkondult Csíksomlyó Máriás harangja.
Szelíd korholással szólott az úr hangja:
Jól van Áron fiam, és most tartsunk rendet,
Ez a kicsivel több megmagyaráz mindent.
Én megértettelek, és most érts meg Te is,
Kicsit ezért több a szenvedéstek is.




 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-11 01:37   
Böbe, ha te is szereted, akkor itt van mégy egy:
Szilágyi Domokos
HALÁL ÁRNYÉKA
Rekviem

1

Sínek hasítanak sivítva országok vérző húsába mint fába a fűrész
vonító vonatok vonszolják vérző testemet
vérző testünket
országok vérző testén át
nyolc ló vagy negyvennyolc ember vagy százötven deportált
- - - - - - - - - - - - - - -
hova tűntél méh-zümmögésű gyermekkor
napfény
hullám-csobogás
mind megszöktetek
lepkék akik illatos rést hasítottatok a sugaras levegőbe
a szem is alig tudott utolérni benneteket
kövek akik nem ütöttek senkit
madarak akik nem szállottak hullák szemére
almák csorduló pirosa
éretlen egres fanyar zöldje
sár amely körülölelte a bokát és simogatta és csókolta
nyári utcák szállongó pora
- nagy szürke szomorú madár -
lombok hajkoronája hajbókolt hajnalonta
barackok aranya csilingelt mint csikó nyakában a csengő
szilvák kékje feleselt derűsen az égbolt kék derűjével
s az emberke aki mindezt magába szívta hogy emberként is érezze ízét
- - - - - - - - - - - - - - -
nyolc ló vagy negyvennyolc ember vagy százötven deportált
százötven senki akit vár a csattogó fogú ismeretlen
százötven tikkadt torok
százötven kiszáradt gyomor
százötven őrültté borzolt idegrendszer
százötven szomjas tüdő mely öklendezi a rab levegőt
százötven elaszott hát amelyre sziszegve vár a korbács
százötven eltompult tarkó amelynek kibányászták már az ólmot
százötven agyú borzadály

Sínek hasítanak sivítva országok vérző húsába mint fába a fűrész
vonító vonatok vonszolják vérző testemet
vérző testünket
országok vérző testén át
nyolc ló vagy negyvennyolc ember vagy százötven deportált
százötven fogoly féreg akit egy csizma eltapos
százötven fogoly féreg
és százezer
és millió
millió - - - - -

2

Végtelenné öregbíti a perceket órákat nappalokat éjjeleket
a kín -
itt élsz
- hát élsz-e mondd -
felsőbbrendű szögesdrótok között
az őrtornyokból felsőbbrendű gépfegyverek vigyázzák lépteid
és felsőbbrendű vérebek vicsorítják rád ínyüket

neved nincs
tárgy vagy csupán
karodon a leltári szám -
tárgy vagy
csíkos huzattal
beszélni tudsz ugyan de nem tanácsos
és nem tanácsos hallgatni sem
és nem tanácsos aludni nem tanácsos virrasztani
nem tanácsos enni nem tanácsos éhezni
nem tanácsos robotolni nem tanácsos kibújni a munka alól
nem tanácsos betegnek lenni
nem tanácsos egészségesnek lenni
nem tanácsos járni
nem tanácsos helyben ülni
nem tanácsos megszökni nem tanácsos maradni
nem tanácsos tűrni nem tanácsos lázadni
nem tanácsos gondolkodni sírni nevetni
nem tanácsos meglátni társad cafatokban lógó húsát
nem tanácsos félrefordulni égre bámulni szemed földre sütni
nem tanácsos sajnálni akit hideg vízzel locsolnak a havon
nem tanácsos sajnálni akit élve eltemettek
nem tanácsos sajnálni akit élve megégettek
nem tanácsos részt venni
nem tanácsos közömbösnek maradni
nem tanácsos élni
nem tanácsos meghalni - -

Hát ez vagy
itt vagy
fényévekre mindattól amit valaha úgy hívtál: élet
délceg egyenruhában sétál körülötted a kibérelt halál
szokd meg hát

szokd meg
mint megszoktad régen a kifényesedett fenekű nadrágot
fakó nyakkendőt kajlácska kalapot
evés közben olvasott újságot
ujjadon a karikagyűrűt
feleséged apró zsörtölődéseit
azt hogy kirúgtak állásodból
s térdig lejártad lábad a mindennapiért
szokd meg mint nappal a fényt éjszaka a sötétséget
a zajt a csöndet az alvást ébrenlétet
pulzusod lüktetését
a hideg vacsorát

s a legborzasztóbb az hogy megszokod

 
 bobe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-11 01:30   
Mary!
Köszönöm ezt a verset.

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-11 00:06   
gviragnak és minden Szilágyi Domokos-rajongónak, ha nem ismerné.

Szilágyi Domokos
NAPFORDULÓ
- Igen, igen, tudom. Nyári napforduló.
Hívattam, Mester, fáradjon be, Mester.
Éppen csak csúcsos süvegem
csapom fejembe. Nem szeretnék
napszúrást kapni. Egy pillanat
és mehetünk is.
Hogy ne még?
Tessék, kínálhatom hellyel is, ha már ragaszkodik
efféle formasághoz.
Hozott vodkát? Ó, csuda kedves.
Úgy ül itt, mintha örökre.
Persze, persze, hosszú a nap. Napforduló napja.
Nyári napfordulóé.
Születésnapom.
Az enyém, meg hát... az izé. Az egyezségünké.
Muszáj beszélni erről?
Muszáj?
Hogyne, hiszen a maga napja ez. A diadaláé. Tessék,
mehetünk, itt van az úgynevezett lelkem,
viheti.
Bár, őszintén szólva, nem tudom, mit eszik rajta.
De ez nem tartozik rám.
Hogy módot ad a végső számvetésre?
Muszáj meglennie?
Isten neki, fakereszt. Bocsánat, nem akartam megsérteni,
az istent csak megszokásból említettem.
Na jó.
Megbántam-e az egyezséget?
Még kérdi?
Nincs egyezség, hogy előbb-utóbb az ember meg ne bánná.
Pedig a mienk csábítónak ígérkezett.
Maga azt mondta: Ifjúság. És én bedőltem.
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig!
Muszáj folytatni? Persze, most, maga élvez.
Egyszóval: Ifjúság. Remény. Bizodalom.
Küzdelem. Siker. Győzelem. Csalódás. Újrakezdés. Remény.
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig! Ameddig akarom!
Pirospozsgás arcok. Nemi potencia.
És nyughatatlanság, örökké. Vágy, új küzdelemre, nőre,
sikerre, pénzre ésatöbbi.
Frissesség. Vígság. Céltudat. Romantika.
S a hit, a hit, hogy érdemes!
Hit a Célban és abban, hogy a Cél a Küzdelem maga!
Eredmény is, persze, itt-ott. Mézesmadzag.
Hogy abba ne hagyjam soha! Ne lehessen nyugalmam.
Mester!
Legyen ezerszer átkozott!
Maga ellopta tőlem a hitetlenség nyugalmát!
Az aggság bölcsességét!
Cinikus vagyok? No, ne mondja. Hogy oda ne rohanjak.
Ne feledje, éjfél még messze,
még mindig túl fiatal vagyok a cinizmushoz.
Éjfélig még halhatatlan vagyok.
Nem, csak a saját logikáját
olvastam a fejére, Mester.
De folytassuk. Egyszóval: Ifjúság.
Erő. Egészség. Rugalmas izmok,
sosem-meszesedő véredények,
éber agy, ép fogak, - :
megrágni a történelem rágós tényeit;
lelki immunitás,
türelem, öszvéri makacsság,
gyönyör, amennyi csak beléd fér! öröm! bosszúság!
kínlódás, eufória - mindegy: csak unalom ne!
Hogyne, tudom, így szólt az egyezség és csábított is.
Ki a fenét ne csábított volna!
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig!
S lelki immunitás:
a halhatatlanság ábrándja - végső pillanatig!
Ne szóljon közbe. Mester. Nem akartam beszélni,
maga kényszerített, hát fogja be a száját, hallgasson végig,
még messze az éjfél. Nyári napforduló!
Egyszóval: Ifjúság. Seregnyi apró és hatalmas
dolog, tény, folyamat, állapot, amit
hülye gyűjtőnéven Boldogságnak hívunk.
Az utolsó szó jogán beszélek!
Boldog voltam, igen. És fiatal, mindvégig és vidám
és küzdő kedvű és győzedelmes és csalódott és mindig újrakezdő,
örökké nyughatatlan. Becsvágyó és becsületes, remélhetőleg.
Jó volt, sok minden jó volt.
Örvendeni egy csóknak is. Megfogalmazni egy megfoghatatlan
dallamot. Vagy csak ülni a parkban, egy padon,
valakivel,
s szoknyája alatt kutakodni.
S ami legfontosabb - nem is hinni, hogy vége sose lesz,
csak megfeledkezni róla.
Pontosabban: nem gondolni rá.
Mert a meggondolatlanság az ifjak
s a feledékenység a vének szerencséje, áldása. Én
csak az előbbit tudhatom,
így szól az egyezség, ugye.
Jó volt, persze, evezni a Dunán,
felszökni zergés szirteken;
röhögni nagyokat; jó volt a hit,
hogy egy-egy mozdulatommal
valamit én is megmozgathatok,
s büszke lehetek örökös
éberségemre, Mester,
arra, hogy még álmomban is
résen vagyok s hiába akarnám
kikapcsolni fejemben a riasztókészüléket:
nem sikerülne.
Ez is hozzátartozott
az egyezséghez, a sok apró, hatalmas, jelentős vagy érdektelen
dologhoz, állapothoz, folyamathoz, amelyet
- mondtam már -
hülye gyűjtőnéven Boldogságnak hívunk.
A boldog állapothoz, amelyet
nem az eredmény, csak a szándék határoz meg. Amelyben
erőt jelent a Hit, olyan Erőt,
hogy meg kell hódolnia előtte minden emberfiának
(különben istenfia is
emberfia volt, csak törvénytelen - :
kuss, drága Mester:
az utolsó szó jogán
rosszmájú is lehetek -
aminthogy vagyok is).
Szégyen, nem szégyen, de most már
fáradt vagyok.
Nincs fárasztóbb, mint a dicséret,
s én eddig mást se tettem,
agyondicsértem, Mester, magunkat
és egyezségünket. Fáradt vagyok,
de még mindig messze az éjfél,
s munkál bennem az indulat, a végső
- nem szívesen hallgatja meg, tudom,
de nem mondok le az utolsó szó jogáról! - :
Mert jöhetsz, örök ifjúság,
boldogság, küzdelem, csalódás, győzelem, remény,
mulandó halhatatlanság, amelyről
csak az utolsó pillanatban
derül ki, hogy mulandó - :
itt van, Mester, az úgynevezett lelkem,
viheti rögtön, habár nem tudom,
mit eszik rajta. De hát
ez nem rám tartozik.
Én csak egy utolsót üvöltök,
s követelem a fáradtság jogát!
Követelem, mert végre
pihenni akarok!
Az aggság jogát is követelem,
a feledését, bölcsességét;
azt is, hogy ne érdekeljenek a nők,
hogy legyek impotens,
követelem a nyugalom jogát,
a megnyugvásét; azt, hogy beletörődjem
abba, amibe (nem, hogy nem lehet, de)
szerződésünk nem enged;
a halál jogát, igen, a Halálét
követelem, Mester! Mindent követelek,
amitől elestem ezzel az
átkozott szerződéssel!
Ó, Mester, Mefisztó,
már kezdek hülyeségeket beszélni.
Öt perc múlva éjfél. Mehetünk.


 
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 következő lap )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó