2021. október 25. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> Kultúra >> Publicisztika
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 következő lap )
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-03-05 15:11   
Mélanie

Különleges kábítószer téli depresszió ellen




Az aztékok a vízzel habosra kevert barna folyadékot az istenek italának nevezték. A mayák, olmékok és toltékok nemcsak értékelték, fizetőeszközként is használták a kakaóbabot. Montezuma idejében egy rabszolga ára állítólag 100 ilyen apró egység volt. Mindenesetre akkoriban a pörkölt kakaóból előállított italt – hidegen vagy melegen – de semmi esetre sem édesen fogyasztották. A kakaóport pedig erősen fűszerezték. Pl. chilivel.

A csokoládé nádcukorral való édes ízesítését az európai udvarok találták fel. Ettől fogva viharos gyorsasággal terjedt és nőtt népszerűsége. Izgató hatása szintén nem mai felfedezés, ezért nemcsak Bridget Jones óta javasolják fogyasztását erőszeretettel szomorúság, depresszió, stressz esetén. Állítólag napi 40gr elegendő a jókedvhez. Legalább is az ismert gyártók egyike ezzel reklámozza termékeit.

Mélanie. Goethestr. 4, Berlin-Charlottenburg. Bennfentesek régóta ismerik. Szombaton odaszóltam telefonon, hogy megkérdezzem, meddig vannak nyitva. Kellemes idősebb férfihang, mintha már 30 éve ismernénk egymást: „Kettőig. Máskor megvárnám, amennyiben nem érne ide zárásig, de ma nem lehet. Ha később akar jönni, hozzon kulcsot!”

A feltűnésmentes, pici bolt ajtaján meghökkentő felirat áll: Mennyei paradicsom - fióküzlet. Azt hittem a félig leeresztett redőny láttán, hogy zárva. De nem, nyílik a kilincs, bent csupa édes finomság. A pult mögött legalább negyvenféle praliné: 3 cm átmérőjű golyócskák piramisokba rakva. Eberhard Päller, a tulajdonos 37 éve vezeti a boltot, egy személyben ő kreálja a recepteket is, amelyek alapján saját kezűleg gyártja az ellenállhatatlan csokicsodákat. Vásárlói csokoládéfüggő visszatérő bűnösök, kiket Päller úr előszeretettel nevez pacienseinek és „gyógyít” csomagocskáival megannyi variációban és adagolásban. Szerintem ez csak tünetkezelés, hisz kigyógyulni nem lehet. A mindenkori adag legföljebb pillanatnyilag enyhíti a vágyakozás okozta kínt. Ezt igazolja annak a fiatal férfinak az esete is, aki szombat délelőtt egyik gyerekével a karján, másikkal kézen fogva vette célba a boltot. A nagyobbiknak az ajtóban magyarázta: „Das ist hier die Dependance des Paradieses.”

Miközben Päller úr meséli a cég történetét, nemzetközi kapcsolatait, hol, mikor milyen riport jelent meg róla – apropó el ne mulasszam Nagypénteken az ARD műsorában megnézni a vele készült félórás interjút –, szóval közben lelkemre köti, hogy fogyasztáskor mindenképpen tartsam be a használati utasítást. Mert, ugye, mint tudjuk, a lényeg a töltelék. Azt kell kinyalni a kettéharapott golyóból, amely körül a csokoládéburok csak hordozó, kvázi szükséges tartozék. A mondanivaló belül van. Ezért soha ne nyeld le egyben, ne is vedd a szájadba egyszerre! (1. §) Legjobb csókolózás során közösen egy darabot kettéharapni. (Ez a 2.§) Ekkor érvényesül az aroma leginkább. Mindez olvasható a pult fölött is, ha esetleg a kedves beteg nem tudná megjegyezni a doktor szavait.

Mondom, én első bűnbe eső lennék, ezért, amennyiben feltételezi rólam, hogy egyéb területen igényes ízlésű és kíváncsi kedvű vállalkozó vagyok, az ő belátására bízom, mit érdemes kezdő drogosként kipróbálnom. Kérem, ennek függvényében állítson össze nekem egy kisebb választékot. Szóval ú.n. „Startpakét”.

Mielőtt bármit is becsomagolt volna, előszedett egy picike dobozkát és megkínált belőle. Vastagon kakaóporba forgatott pörköltkávészem volt, tetején porcukorral. Ketté kellett harapni és megrágni. Csokoládémázzal illetett kávét már ettem, de ez más volt. Nem édes, nem is keserű. Megkóstoltatta még saját készítésű tejszínes likőrjét – Baileys Irish Cream jellegű – grappával alkoholizált vajszínű ital titkos receptura szerint. Üvege 20,- €.

Eztán a pult három szintjén söpörtünk végig. Ill. csak a felső kettőn. Az alsó polcon ugyanis csupa olyasmi állt, amelyről első ránézésre már megállapítható a dolog mibenléte. Bár ínycsiklandó látvány, de inkább a betévedt hozzánemértőknek szóló kínálat, mert hogy túl triviális. A középső polcon állnak az édes különlegességek. Vanília, bodzavirág, barackíz, szeder, áfonya, stb. Fantáziadús csodák, ámbár mindegyik édességként vagy eleve ismert, de legalább is elképzelhető. Belepasszol az európai ízlésvilágba.

A legizgalmasabb a felső polc. Ettél már paradicsomos-szarvasgombás pralinét? Avagy mustáros-mézes, bazsalikomos, kapros, esetleg foghagymás ízesítésűt? Sáfrányosat, avagy nugát tölteléket őrölt fehérborssal? Eszméletlenül finom! Van zelleres, korianderes, curry-s is. Ezek a fűszeres variációk csak mérsékelten édesek, mégis a magam részéről a függővé válást leginkább ezektől tudom elképzelni.

Päller úr polconként szortírozva két zacskóba tette teremtményeit: összesen 25 különböző apró csodát. A zacskókat gyengéden megsimogatta, elbúcsúzván tőlük útjukra bocsátotta őket. Utolsó mozdulattal rájuk ragasztotta a cég kártyáját: „Ez a forró drót elvonási jelek esetére”.

Mindezért szerény 20,- €-t fizettem: tízdekánként 7,- €. Egyelőre fogalmam sincs, hogy honnan teremtem elő az anyagiakat, ha szerencsétlenségemre nagymennyiségben válnék függővé, de a kezdeti ismeretség, az előadás feltétlenül megért ennyit.

http://www.transycan.net/cafe/index.php?topgroupid=1&groupid=1&subgroupid=&contentid=435

 
 melinda  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-01-31 02:16   
FÖLDRAJZ ÉS TÖRTÉNELEM OLASZ MÓDRA?…
Apropó: Balkán…, azaz egy kis történelmi és földrajzi lecke gyanánt…


Hogy az ostobaságnak, a tudatlanságnak nincs határa, azt régen tudtam, de hogy ennyire magas fokú, szinte fizikai fájdalmat okozó népbutításnak legyek szemtanúja, arról álmodni sem mertem volna! Már húsz évvel ezelőtt megbotránkoztatott bizonyos iskolai végzettséggel (középiskolai, de még felsőfokú diplomások részéről is!) rendelkezők hozzám intézett kérdése — amellyel tulajdonképpen mindent elárult saját kultúrálatlanságukról —: «Hol van Magyarország?» (!) Ha egy távoli kontinens szülötte kérdezte volna ezt, még megbocsátható is lett volna, hiszen hazánk kicsi ország, s részletesen inkább a nagyhatalmakkal foglalkoznak a tankönyvek… De… Az öreg kontinensen - Európában - élőknek illik tudni, hogy milyen országok is vannak ezen a földtekén! Ez alól semmi sem mentesít senkit. Nem szólva arról, hogy ma a szédületes technológia korában, az információk egy pillanat alatt eljutnak a szélrózsa minden irányába a civilizált - legalábbis annak minősített - kultúrákban.

Hogy az olasz iskolarendszer javarészt inkább szamárképzésre specializálódott már rég gyanítottam az itteni tapasztalataim szerint - mindig tisztelet a kivételeknek! - de hogy ennyire, ezt még legperverzebb gondolataimban sem mertem volna előhozni! Erre már rájöttem mielőtt ők maguk nem ismerték be nyilvánosan, hogy az iskolapadokból szamarak kerülnek ki!… Annyi bizonyos, hogy taljánéknál a történelmi és földrajzi ismeretek a tömegembernek egyre mennek. S ezt a szomorú történelmi és földrajzi legminimálisabb és legalapvetőbb ismerethiányosság tényt bizony még zavarosabbá teszik a tömegkommunikáció legkülönfélébb fantázia dús változatai!… Atya Isten! Micsoda szegénységi bizonyítvány azok részéről, akik a kultúra egyik bölcsőjének egyenes leszármazottjai! Ez még hagyján lenne, ha ebben az országban lenne csak így, de nem így van, mert szinte a «butulizmus» egyetemes epidémiájáról van szó: a világ minden táján gondolkozás nélkül átveszik és továbbterjesztik a téves történelmi és földrajzi információkat. No, de hát ne is csodálkozzunk, amikor nyílt titok, avagy köztudott a történelemhamisítások ténye…
Nem tesznek különbséget - mondván egyre megy (?!) - történelmi, földrajzi és geopolitikai felosztás között, s ebből születik a téves, deformáltan leegyszerűsített információ, amit felületesen átvesznek és terjesztenek a «nagy okosok». Manapság nem csupán a Tv vált nagyarányú tömegbutító és az idő előtti szenilitást hatalmas mértékben elősegítő - sok más idők folyamán felhalmozódott erősen, káros hatásai mellett - eszközzé, de az internet is azzá vált a cyber-populáció java számára! Remek agymosó technika ez!…
A «Publicisztika» témakörben az «OLASZ KULTURÁLIS RENDEZVÉNYEK MAGYARORSZÁGON» c. írásom vége felé ( http://members.xoom.virgilio.it/_XOOM/bellelettere/Pagina%20vuota%201.htm#_Favorite_Links ) kb. az alábbiakat írtam többek között: «…Még jó - bár sosem lehet tudni -, hogy nem a Balkánra vagy legrosszabb esetben nem a távoli keletre teszik Magyarországot…». Kedves Olvasó, aki olvasod e sorokat kapaszkodj meg: ez valóban megtörtént! Magyarország Romániával együtt a balkáni országok között szerepel az olasz «tudorok» (?!) szerint! Ezt én csak az elmúlt két napban fedeztem fel, amint szokásomhoz híven anyaggyűjtéssel foglalkoztam, s belebotlottam egy honlapba, amely Bulgária kultúráját népszerűsíti, s felfedeztem az országok helytelen balkáni és kelet-nyugati besorolását. Ugyanis az alábbi felosztással találkoztam:

Balkán-országok:
Albania , Bosnia-Herzegovina, Croazia, Grecia, Jugoslavia, Kosovo, Macedonia, Romania, Slovenia, (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Görögörszág, Jugoszlávia, Koszovó, Makedónia, Románia, Szlovénia)

Kelet-Európa:
Rep. Ceca e Slovacchia , Polonia , Ungheria , Russia e Caucaso (Cseh Köztársaság és Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Oroszország és Kaukázus)...

Folytatás: http://members.xoom.virgilio.it/_XOOM/bellelettere/vegyes.htm


© Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-01-23 18:33   
Danuta és a damokleszi kard


Lassan szorul a hurok. Eddig csak szóbeszédnek véltem és nem adok a pletykára. Különben sem eszik olyan forrón a kását. De a baljós jelek sokasodnak. Az egészségügyi reform éveleji keserű pirulája után következő probléma, egyben állandó botrányt biztosító téma az adórendszer korszerűsítése.

Üres az államkassza. Tananyag, hogy több pénzhez akkor jut az állam, ha csökkenti a kiadásokat és/vagy növeli a bevételeket. Fogas kérdés: Hogyan lehet egyszerre növelni a forrást, egyben csökkenteni az adót? Mert utóbbi is szerepel az elsődleges célkitűzések között. Erre (és különben bármire) vonatkozólag bármilyen javaslatot tesz az illetékes szakágazat, azonnali felhördülés az eredmény. Minden oldalról. Egyik elképzelés kergeti a másikat: politikus névével fémjelzett szakbizottság, másikról elnevezett ellenbizottság, módosított javaslatok, azok reformja. Követni sem lehet a koncepciók tartalmát és azok hetenkénti változását. A szilveszteri politikai kabarét is foglalkoztatta, hogy érdemes-e egyáltalán elolvasni a „Herzog 2”-t, ha máris jön „Merz 5”*. Néha aztán, mintegy jelszóként, kiszivárogtatják, a törvénymódosítási csomag valamely részletet, amely gondoskodik a következő két hét politikai csatározásairól felborzolván egyben az állampolgárok kedélyeit.

Egyik ilyen felkapott címszó a feketemunka kifehérítésének és megadóztatásának terve. Az újságok írták, hogy az előirányzat szerint májustól a feketemunka szemben a jelenlegivel nem kihágásnak, hanem törvénysértésnek minősül majd, sokkal magasabb büntetést vonva maga után, mint eddig. Célpont elsősorban az építkezéseken dolgozó, vállalkozók által alkalmazott illegális munkaerő, de a feketemunka általában fokozottan üldözendő, az élet minden területén. A TV, hogy érthetőbb legyen, miről is van szó, tipikus példaként a magánháztartásokban tevékeny takarítónőt vizualizálta – fejkendős szimpatikus hölgy, vödör, partvis, felmosórongy, porszívó, polgári lakásbelső. Szöveges híranyag: a kb. tízezer berlini (nagyrészt lengyel) takarítónő közül csak 835 szerepel az adóhivatalok nyilvántartásában. És ez szörnyű nagy adókiesés, veszteség az államnak. Ami pedig tűrhetetlen. A tervezet szerint a magánszférában hamarosan bűnözővé válik a bejárónő, a pesztonka, a zongoratanár és a korrepetitor, ha nem adózik. És miután nem tudnak minden házitündér mögé egy-egy ellenőrt állítani, az állam fokozott mértékben lesz ráutalva a szomszédok, kollégák, vagyis a jóakaratú emberek – akár névtelen – bejelentésére.

Ez a (rém)hír féktelen indulatokat gerjesztett. A polgári értékeket, a szabadságot, a liberális demokráciát féltő értelmiségiek tollából már másnap dőlt a felháborodott harag. Ilyen utoljára a sztálinizmusban volt! Hallatlan! Hogy egy közép-európai demokrácia ismét a besúgórendszerre épüljön! Erre még a STASI** sem vetemedett! Orwell 1984! ... és egyáltalán!

A hatóságok azonnal reagálván igyekeztek megnyugtatni a kedélyeket. A minisztérium szóvivője a törvénytelenséget elkerülendő javasolta, hogy egyszerűen jelentsék be –munkaadó és munkavállaló közösen – a Bundesknappschaft nevű frissen erre a célra kiszemelt központi állami hivatalnál a munkaviszonyt. Amennyiben nem folyik több pénz havonta, mint 400,- €, akkor ez tipikus ú.n. „minijob”, amely adómentes, szociális vonzata pedig mindössze 13% pluszterhet ró a munkaadóra. Arról nem szólt a fáma, hogy a magánháztartás eztán a kiadást a vállalkozókhoz hasonlóan adócsökkentő költségként kezelheti-e. Mert ha nem, akkor így egy csapásra 13%-kal drágább és adminisztratívan macerás lenne a bejárónő minden előny nélkül. Szerintem halva született ötlet.

A másnapi újságban aztán az állt, hogy célszerű lesz a lengyel munkaerőt is a fentiek szerint bejelenteni. Nem baj, hogy nincs munkavállalási, tartózkodási engedélye. Az más intézmény hatásköre és ezek között nincs információcsere. Lényeg az adóbevétel, a többi nem érdekes. Isten bizony ezt írta az újság! Elgondolkoztam. Ha a minijob adómentes, viszont továbbra is illegális, de azt információ híján kiszűrni nem lehet, akkor mi haszna van az államnak az egészből, minek a tetemes adminisztratív felhajtás?

A zöldek rögtön bejelentették: Követelik a lengyel munkaerő azonnali jogi legalizálását. Ugyanis bár Lengyelország május elsején belép az Únióba, szabad munkaerő-vándorlás még továbbra sincs évekig. Vagyis a minijob-gondolat nagyszerű, csak a lengyel bejárónőre státuszilag nem alkalmazható. Ha nem jön a „zöldkártya”, a Danuták munka, a polgári otthonok pedig takarítás nélkül maradnak. Mert azt ugye senki nem hiszi, hogy az Olák, Danuták helyét tömegesen átveszik majd a bennszülöttek.

Újabb nap újabb híre: Szó sincs semmilyen munkavállalási engedélyről, a belépő államokra vonatkozó, időben lépcsős munkaügyi szabályozás érvényben marad, a zöldek beadványát már előre visszautasítja a kormány. A minijob-szabály illegális külföldiekre a korábbi híreszteléssel ellentétben definitíven nem érvényes. (Érdekes, több szó nem esett a hatóságok közötti információcsere létéről/nemlétéről.) Danuta tehát hivatalosan továbbra sem jöhet.

A néhány törvénytisztelő és helyi bejárónőt alkalmazó háziasszony félelmében viszont másnap megrohamozta a Bundesknappschaft-ot. (Nota bene, a tervezetet még csak tárgyalják, a törvény legjobb esetben is csak nyáron lép életbe.) Az intézmény a lerohanásra nem volt felkészülve, így a rend már az első délelőtt felborult. Tanulság: Az is rossz, ha hirtelen betartják a szabályt.

Mintegy ideiglenes befejezésként a többnapi állandó egymásnak ellentmondó nyilatkozatok után és a legutóbb definiált hivatalos felfoglalás szerint a célcsoport a vállalkozói feketemunka. A magánháztartásokat a kormány pillanatnyilag nem kívánja átvilágítani. Vagyis most éppen cigarettaszünet: Nem eszik olyan forrón a kását. Egyelőre.

Az egész hercehurca persze lehetővé tenne néhány, a törvényalkotó honatyák bölcs előrelátására vonatkozó nemzetközi politikai összehasonlítást, továbbá a korábbi gazdasági és történelmi korszakok példái alapján messzemenő értékelést is, de ezt most mellőzöm.

* Herzog - volt államelnök, aki az ellenzék megbízásából az első ellenjavaslatot kidolgozó bizottság élén állt. Merz - CDU gazdasági szakember, ugyanezzel a feladattal, de később.
** STASI - NDK titkosrendőrség

http://hhrf.org/up/szerz/pomp/

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-01-23 06:25   


Hemigway a Fekete-erdőben


Ha élne az idén lenne Hemingway 105 éves. Az ismert és közkedvelt,
Nobel-díjas íróról sokan tudják, hogy járt (élt) Spanyolországban és
Kubában, hogy vadászott Afrikában de, hogy a Fekete-erdőben is járt,
azt már kevesebben tudják.
1922 augusztusában jött a Fekete-erdőbe és főleg Triberg, Nußbach
és Oberprechtál környékén tartózkodott.
Leginkább a pisztránghorgászás érdekelte. Sokszor 25-30 km-t is meg-
tett, hogy újabb horgászhelyeket keressen.
A horgászaton kívül a tájat is szerette, nem úgy mint az itteni embereket
akikről így ír:
„A feketeerdőfogadós kedvenc szimbóluma a »paripa«, de nagyon sok
»sast« és »napot« is találunk. Mindezek a fogadók fehérre vannak me-
szelve, kívülről rendesnek és tisztának látszanak, de belül piszkos az
egyik is mint a másik. A lepedők rövidek, a dunyhák csomósak, a mat-
racok pirosak, a sör jó, a bor pocsék.” *
„ A plafon gerendái a füsttől feketék. Az előudvarban sereglenek a
tyúkok és a hálószoba ablaka előtt gőzőlög a gané.” *
Másutt, még nyersebben így ír: „A feleségének tevearca van, ugyanaz
a félreérthetetlen fejmozgás és a rendkívül ostoba kifejezés, amit csak
a tevéknél és a délnémet parasztasszonyoknál figyelhetünk meg.” *
Valószínűleg Hemingwaynek, az egyébként érzékeny írónak ilyesfajta
megnyilvánulásai, nem csak általában fukar és kemény stílusával ma-
gyarázhatóak, hanem reakció az akkori fekete-erdőbeli lakosság
rendkívül idegenellenes magatartására. Példának ime egy több inci-
dense közül: „ »Kaphatnánk kérem két kétágyas szobát ?« kérdezte
Bill. A fogadósné valamit mondani akart, de a fogadós szemével rávil-
lámlott, miközben a hagymaleves lecsorgott bajuszán. » Ti itt egyálta-
lán semmiféle szobát nem kaptok, sem ma sem holnap és soha, ti
külföldiek...« *
Heminway fekete-erdőbeli élményeit megörökítette A Kilimandzsáró hava
című művében is, itt azonban hangvétele enyhébb, az ottani emberek
nyomorúságával szinte együttérző.
Feltehetően sokan azt gondolják, hogy azóta minden megváltozott. Valóban
sok minden másként van mint 1922-ben.
A lepedők már nem rövidek, a sör viszont még mindig nagyon jó, a bor olyan
amilyen és többen, mint például a tribergi polgármester is Hemingway rajongók lettek.
A nagy író halálának századik évfordulója óta néhány éven át megrendezték
Tribergben a nagy sikernek örvendő »Hemingway Dayst«, a tribergi
vízesésnél (163 m-el Németország legnagyobb vízesése) féldomborműves
Hemingway emléktáblát helyeztek el, már-már úgy tűnt nyoma sincs az
egykori idegenellenességnek, amikor a »Deutschland-Bewegung«, egy
nacionalista szervezet szórólapokkal és más propaganda eszközökkel olyan hangulatot keltettek Tribergben, hogy a további »Hemingeay-Dayst« le kellett mondani. Ilyeneket írtak: „Triberg egy gyilkost ünnepel” valamint, hogy Hemingway a második világháborúban 122 németet gyilkolt meg. Emellett a vád mellet a »dromedárarc« igazán kismiskának tűnik.
Egy müncheni ügyészség úgy itélte meg, hogy az említett szorólap, ahol a fent említett rágalmak megjelentek a szólásszabadság adta lehetőségeket nem lépik túl és nem tett vádemelést.
1922-ben Hemingwayt vasvillával űzték el egyik-másik halászhelyéről, most egész Trieberg és környékéről a rágalom és gyülölet mérgével.
Az a tény, hogy mindez nem jellemző egész Németországra nem vigasztal,
hanem arra figyelmeztet: mennyire könnyen befolyásolható a Fekete-erdő lakosságának egy nem elhanyagolható része.
Ma Hemingway az áldozat. És holnap ?

*Az idézetek az Ernst Hemingway, 49 Depeschen című könyvből vannak, megjelent a Rohwolt Taschenbuch Verlag GmbH –nál, 1997-ben


Schneider Alfréd

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-01-11 00:43   
Mi lesz veled, Európa!?

Baj van. Nagy baj. Az óév végén még csak attól rettegtünk, hogy elszegényedünk, de az újesztendőben megtudtuk, hogy 2050-ig ki is fogunk pusztulni. Igaz, hogy az erre utaló tendencia már legalább 30 éves, de csak most derült ki. Mert a problémák csak akkortól valósak, amikor a média elkezdi terjeszteni a rémhírt. Addig nem.
De, hogy az elején kezdjem: Már 2003. is rémes év volt. Afganisztán, ugye, az iraki háború, az amerikai hegemonikus törekvések, Old Europe fenyegetettsége, nemzetközi terrorizmus, gazdasági recesszió, stb. Alig, hogy túljutottunk ezeken a lélegzetelállító napi híreken (vagy megszoktunk őket), egyre sűrűsödtek a felhők a német adófizetők feje fölött. Országlásának 6. éve felé járván a Schröder kormány végre rászánta magát a régen esedékes reformok bevezetésére. Kiderült ugyanis, hogy – mir nix, dir nix – üres a kassza. Mármint a nyugdíjpénztárak és a betegbiztosítók bukszája. A fenyegető, mert állandóan növekvő államadósságról most nem kívánok szólni.

Hirtelen terjedt el a hír és a meglepetés erejével vágta fejbe a polgárt, miszerint hiába fizetett be 30-40 éven keresztül tetemes összegeket a nyugdíjpénztárakba, mostantól a jövőben korántsem részesül akkora nyugdíjban, mint amennyit a társadalombiztosítás korábban prognosztizált. Az évente növekvő betegbiztosítási összegért pedig drasztikusan csökken a szolgáltatás. Elképesztő, szinte hihetetlen a normál halandó számára, hogy ez évtől az orvosi rendelőben negyedévenként 10,- € egyszeri térítési díjat köteles fizetni, továbbá minden gyógyszerért 5-10,- €-t, a szemüveghez, valamint a fogpótláshoz a jövőben pedig egyáltalán nem járul hozzá a biztosító. Január 1-től a kórházi kezelés az első 28 napban a betegnek napi 10,- €-jába kerül (utána ingyenes). Más szóval a kormány egy tollvonással végetvetett a jóléti államnak. (Kérem, ott a Lajtától Keletre, ne tessék nevetni! Ez itt komoly katasztrófa.)

A költségáthárítás részleteinek ismertetésével párhuzamosan nőtt nemcsak az ellenzék hangja, nemcsak a reformok reformjainak, az ellenzék ellenjavaslatainak, azok kritikáinak, majd az ellenjavaslatok reformjainak a száma, hanem a lakosság felháborodása is. Az emberek hónapokon át rettegéssel teli figyelemmel kísérték a megnőtt költségek finanszírozására benyújtott javaslatokat. Végül valahogy, nehezen létrejött egy egyezség a kormány és az ellenzék között – mert azért ebben az országban ez még lehetséges -, amelynek fent ecsetelt végeredményével mindenki elégedetlen. A legtöbb ember váratlan sorscsapásként, a sors hallatlan igazságtalanságaként éli meg a helyzetet. A vita elsősorban érzelmi jellegű: „...Micsoda dolog, hogy egyre többen kényszerülnek a létminimum alá, a nyugdíj a lakbérre sem lesz elég!” Aztán „...pedig én ennyitmegennyit fizettem évtizedeken keresztül, hogy-hogy most nem kapom meg/vissza...!?”

Tényleg! Hogy-hogy? Hogy is működött a rendszer régen? Hogyan történik más társadalmakban az öregek, betegek ellátása? Direkt. A gyerekek gondoskodnak a szülőkről, nagyszülőkről (ha megérik). Ez bevált rendszer, mióta a világ fennáll, minden korban, kultúrkörben és társadalomban. Ezért létezik a biológiai létfenntartási, a szaporodási ösztön, ezért kellett mindig lehetőleg sok gyereket hozni a világra.

Ezt a mechanizmust forradalmasította Bismarck 120-130 évvel ezelőtt, amikor az általa bevezetett és azóta az egész civilizált világban elterjedt nyugdíjrendszer keretében a költségátvállalás korábban közvetlen formáját közvetetté tette. Vagyis továbbra is a munkaképesek tartják el a nyugdíjasokat, csak ez most nem családon belüli kötelezettséget jelent, hanem össztársadalmit. A bismarck-i rendszer a nemzedékek közötti alábbi íratlan szerződésen alapul:
§1 Fiatalon fizessetek szorgalmasan a nyugdíjpénztárba, amely az időseket nyugdíjban és ápolásban részesíti.
§2 Legyetek termékenyek és szaporodjatok, hogy idős korotokban elegendő fiatal legyen, aki eltart benneteket.

Sajnálatos, hogy az utóbbi két nemzedék az emberiség történetében példátlan módon nem tartja be a fenti megállapodást. És ez óriási baj. Érdekes, hogy bár mindez több mint 30 éve ismert, mégis csak néhány napja vettük észre. Annak ellenére, hogy a statisztikusok, szociológusok, demográfusok és ki tudja, még milyen szakemberek ebben a témában már rég rekedtre ordították magukat – teljesen hatástalanul. Mit mondjak, észrevétlenül. Hogy most mitől jött hirtelen a nagy megvilágosodás? A finanszírozási viták hevében Edmund Stoiber CSU vezér és bajor miniszterelnök néhány hete azt a merész javaslatot tette, hogy a gyermektelenek fizessenek pótadót. A szociáldemokrata családügyi miniszter, Ulla Schmidt is havi 2,50 € pótlólagos ápolási díjjal kívánja sújtani azokat, akiknek nincs utódjuk. Érdekes. A legutóbb olvasott adatok szerint az átlagfizetésű egyedüli kereső családja három gyerek esetén évi ötezer euróval szorul a hivatalos létminimum alá.

Évekig azt hallottuk, hogy a gyerek anyagi büntetés. Most hirtelen a gyerektelenséget kellene pótadóval büntetni. Akkor most mi a bűn: a gyerek vagy a gyerektelenség?

Egy tény: Nincs elegendő gyerek. A nemzetközi adatok szerint – mint ez most a „Spiegel” újévi cikkéből kiderült – Németország a nemzetközi népesedési statisztikák 190 helyezettje között a 185. helyen áll. Ha a trend folytatódik, a népesedési grafika (korfa) – normál viszonyok között fenyőfa alakú – 2050-ben fejre áll. A negatív szaporulatot persze az is erősíti, hogy az emberek ma sokkal tovább élnek, mint korábban. Az orvostudomány ugyanis az emberi életet sajátságosan nem 20-40, hanem 70 és a halál között hosszabbította meg – a szociális biztosító rendszer nagy hátrányára. Az anyagi alapok megteremtése, valamint szakmai önmegvalósítás miatt pedig későbbre tolódik a gyerekszülés: nő a generációk közötti korkülönbség, lassabb az újratermelődés.

Mire vezethető vissza a dolog? Első helyen a fogamzásgátló tabletta feltalálására, amely a 60-as évek végén lehetővé tette a szexuális forradalmat. Ezen az objektív tényen kívül több szubjektív jelenségről is beszélnek a hozzáértők. Itt csak néhány a sokból:
• Civilizációnk enervált embere nemzési problémákkal küzd.
• A fogyasztói társadalomban a polgár inkább konzumál, mint gyereket vállal.
• Sokan inkább a partnerről és az utódokról mondanak le, mintsem a karrier lehetőségéről.
• A partneri kapcsolatok gyakran nem egy életre, inkább egy-egy életszakaszra szólnak.
• A gyerek veszélyezteti a nők karrierjét. Különösen ez utóbbi, ill. a hosszúra nyúlt tanulmányok, valamint az abból adódó kései munkakezdés miatt a diplomás nők 42 %-a gyermektelen.
• A német nő társadalmi mókuskereke, hogy bárhogyan dönt, elítélik.
 Ha nem szül, akkor azért, mert önző konzumlény
 Ha szül és otthon marad, akkor azért, mert visszaesik a hagyományos szerepkörbe
 Ha szül és visszamegy dolgozni, akkor azért, mert mostohaanya

Az önmagunk újratermeléséhez szükséges 2,2 gyerek/nő ráta helyett a német átlag ma 1,4. Ennél csak az olasz helyzet siralmasabb 1,2 gyerekkel. (Ki hitte volna ezt az életvidám, gyerekszerető olaszokról?) A számítások szerint a visszafele-trendet ellensúlyozandó 2050-ig Németországnak 180 millió bevándorlót kellene befogadnia. (Persze nem egyszerre, hanem a következő 50 évben folyamatosan.) Itt most nem akarok senkit statisztikai adatokkal untatni, de a demográfusok állítása szerint a folyamat aligha fordítható vissza. Tudjuk azt is, hogy a hiány hatványos: nem csak az effektív mai népesedéscsökkenés a veszteség, hanem a hiányzó, meg nem születetteknek az így szintén nem megszülető gyerekei is. Ezt az exponenciális jelenséget befolyásolni csak hosszútávon lehet. Ha ma minden 30 éves nő két gyereket szülne, a népességcsökkenés és elöregedés akkor is eltartana 2080-ig.

Figyelem: a jelenség nemcsak a német populációra vonatkozik. Ugyan nem olvastam magyar adatokat, de meggyőződésem, hogy a rendszerváltás óta Magyarország és az utódállamok is hasonló cipőben járhatnak. Az új német tartományok (volt NDK) népesedési statisztikái erre engednek következtetni. Összeurópa tehát fogy, míg a világ összlakossága a prognózisok szerint töretlenül növekszik.

A lényeg, hogy az elmúlt 30-40 évben kialakult és általánosan elterjedt felfogás, szemlélet gyerekellenes. Ugyan a probléma hirtelen felismerése anyagi okokra vezethető vissza, az meglepő módon anyagi eszközökkel nem küzdhető le. A közvélemény-kutatások kimutatták, hogy a nők szülőkedvét itt nem lehet sem családi pótlékkal, sem adócsökkentéssel, de több óvodával, napközivel sem meghozni.

Szerintem az okok elsősorban mégis a fogyasztói társadalom mindent átható ideológiájában keresendők. A személyes igények imperatív jelleggel történő azonnali kielégítésének lehetősége, mi több, az ehhez való jog háttérbe szorít minden közösségi érdeket. Az egocentrikus fogyasztó másik iránti felelősségvállalásának csökkenő készsége kihat a párkapcsolatokra, a gyerekvállalásra. De ha már az önzésnél tartunk: Az önérdek ilyetén állandó előtérbe helyezése nagyon rövidlátó életfilozófia. Mert ha ma csak az élvezeteknek élünk és az ehhez való jogra hivatkozva készleteinket közben folyamatosan feléljük, egyben nem gondoskodunk utánpótlásról, akkor ugyan honnan jönne később a nyugdíj?

Tudom, a morális szentencia az én számból nem hathat autentikusan, hisz magam is igazodtam az uralkodó felfogáshoz. Elég későn szült egyetlen gyerekemmel még a német átlagot sem érem el. Nem is akarok senki fölött pálcát törni. Nem tudom, hogy társadalmi szinten mi a megoldás. Azt azonban igen, hogy a tények ismeretében azon már 20-25 éve kellene gondolkodni.
Hm. Csak egyetlen dolgot nem értek: Honnan ez a hirtelen jött felháborodás? Senki se tudna számolni? És miért csak most, villámcsapásként derül fény a demográfiai okokra? A trend 1968 óta töretlen! Persze, nyilván jobban lehet méltatlankodni, ha a döntéshozók rendszeresen elhessegetik a fenyegető jeleket, elzárkóznak a szakértők negatív prognózisai elől. A médiák szintúgy. Hisz a higgadt szakértelem unalmas. Csak a botrányízű hír érdemel címlapot.

Netán hasonlóan ölbe tett kézzel fogjuk megvárni, míg az utolsó olajkút is kimerül? Az elektronikusan távirányított vezérlőpult leállása szintén a meglepetés erejével fog hatni ránk? Amelyről szintén a média útján értesülünk majd. Esetleg sokéves statisztikai adatokkal alátámasztott cikkből. És a becsapottság érzésétől átitatva ismét kétségbeesve felháborodunk. Mi. Vagy utódaink. Ha lesznek.

http://hhrf.org/up/szerz/pomp/

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-12-18 19:31   
„Tulajdonképpen le akartam fogyni.”


Ezzel a mondattal kezdődik Jeannette Lander „Maradék” c. könyve.*

Az orosz zsidó emigránsok gyermekeként Amerikában született, de hosszú évek óta Berlinben élő publicista hölgy vacsorameghívásai híresek. Az est kulináris része gondosan komponált konyhaművészeti különlegességek sora, amely mindig más és vendéghez, alkalomhoz szabott. Most is készül az esti vendégségre, és miközben főz, eszébe jut gyerekkora. Az étel tiszteletét, az elkészítés módját, de a fantáziát is a mamától leste el, aki enyhén szólva nagyon szerény körülmények között varázsolt naponta meleg ételt a család közös asztalára betartván a férj kívánságát, miszerint kétszer ugyanazt nem esszük. Ezért nem tálalta föl a maradékot másnap soha. Az csak alapanyagul szolgált a következő ebéd fantáziadús újdonságához.

Maradék. Konkrétan és átvitt értelemben. Maradék a hagyomány is, a gyerekkori emlék, a régi ízek, anekdoták, és ezekről mesél J.L. bravúros könnyedséggel. Szeretettel, de kritikusan, humorral és néha iróniával. (Sajnálja. pl. nővérét, aki meggyőződésből tartja be az étkezés kóser szabályait megfosztván így egy életre önmagát és környezetét a tejszínes húsételek gyönyöreitől, ami J.L. szerint nagyon sajnálatos.) A szerző a mindenkori maradék kapcsán meglepő összefüggéseket vél felfedezni, miközben pletykál családról, receptről, menüről, kulináris élvezetről. Könyve állásfoglalás az érzékiség mellett, amelyben egymásra talál fű, fa virág és a konyha.

A „Maradék” egyik kedvenc könyvem. Szórakoztató, informatív, ínycsiklandó és izgalmas. Utóbbi a kombinatív készséget igénylő rejtélyek megoldása miatt. Ugyanis még ennek segítségével és a leírt technológiai eljárások betartása mellett sem igen lehet a majdnem-recepteket utánfőzni. Mert J.L. gondosan ügyel arra, hogy az érdekfeszítő kulináris irodalom még véletlenül se váljék szakácskönyvvé.

Én rendszeresen le akarok fogyni. Valamint néha magam is írok. Szerénytelenül megállapíthatom tehát, hogy van némi hasonlóság köztünk. Viszont a közös karácsonyi ajándéknak készülő, Zsófi által kitalált, kipróbált, illusztrált és az én kulináris karcolataimmal kiegészített receptek valós használati utasítások lesznek. Vagyis nem követem J.L.-t mindenben. Miért nem? Talán gonoszságból. (Biztos titokban azt kívánom, hogy a lefogyás másnak se sikerüljön.) Hm. Lehet, hogy J.L. nemcsak jobb publicista, de rendesebb ember is.


* Jeannette Lander: Überbleibsel
Eine kleine Erotik der Küche
AUFBAU- VERLAG 1995


 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-12-04 17:15   
Luther vagy akit akartok

Istenem, kell néha ilyen. A napokban többedmagammal, mintegy heccből megnéztem az őszi-téli szezon egyik kasszasiker filmjét, a „Luther”-t. Élmény, ezt állíthatom. A Potsdamer Platz valamelyik multiplex mozijának legnagyobb termében telt házzal játsszák. Meg még további, vagy 12 helyen a városban. (Ezzel szemben a kicsi és tradicionális program-mozik bezárnak. Mint ezen a héten is a nagy múltú Kino am Steinplatz. Mindegy, az más tészta. Ez a film nem lenne odavaló.)

Szóval, fel van itt kérem vonultatva minden, ami manapság kell a nagyérdeműnek: Táj, katedrális, nemzetközi sztárok, Hollywood-i kiállítás, giccses, émelygősre kreált sztori, valamint a világ. Fekete-fehéren. Egyértelmű helyzetek, egyenes vonalvezetés. Abszolút sikertörténet a megfelelőre gyúrt pozitív hőssel. A cselekménynek van eleje és vége, egyből látni, hogy ki a jó és ki a rossz. „Wie der kleine Móricka es sich vorstellt” – szokta volt nagymamám mondani, amikor valami túl triviálisra sikeredett.

Megeszem a kalapom, ha Luther ilyen volt. ...

Folytatás:
http://www.hhrf.org/ungparty/szerzok/pompery/

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-11-22 15:16   
Gyorsuló idő


Ma nem elég kitanulni egy szakmát, elvégezni egy egyetemet, folyamatosan kell továbbképeznünk magunkat, mert a tanultak elévülése rohamos. Tudásunk elértéktelenedésének (lásd még mint szellemi amortizáció) sebessége nő. Az ez ellen való küzdelem egzisztencia-harccá vált. Mintha magunk is egyre gyorsabban válnánk használhatatlanná. Erről olvashatunk Norman Károly naplójegyzetében http://karoly.norman.terasz.hu/keret.php?page=generalnaplo&x=naplo6&jegyzet=15. Úgy érezzük, az idő fogy. Eleddig ez a benyomás szubjektív volt, a naptár mindezek ellenére 365 napot tartalmazott egy évben.

De idén talán már ez sem igaz. Naponta biztos jelét látom annak, hogy az év objektíve is rövidül. A mellettünk lévő bevásárlóközpont (népiesen center) falaira már november 7.-ikén felakasztották a karácsonyi girlandokat. Most ebben lehetne keresni valami politikai nosztalgiát a dátum miatt, de ennek valószínűsége Berlin nyugtai felén aránylag kicsi. A jelenség inkább a statisztikailag is kimutathatóan lelohadt vásárlási kedv felcsigázását szolgálhatja. Minden esetre egy fecske is csinálhat nyarat – adott esetben karácsonyt: Azóta szisztematikusan és folyamatosan öntik el az ünnepi giccselemek a környéket. Máris megjelent az utcánkban „kedvencem”, a kivilágított hálón mászkáló télapó. Mint pók a falon. November közepén és +14 foknál. Hogy én az amerikai, csillámló fénnyel leöntött Santa-Claus-hagyományokat Berlinben nem szeretem, ez az én gondom.

Egy viszont tény: Az idő karácsonytól karácsonyig egyre rövidebb.

Eredetileg az ungpartyn http://hhrf.org/ungparty/index.htm

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-11-05 16:08   
A soha nem volt hagyományok ápolása
avagy
mi a különbség a mágia és az illúzió között



Az Újvilág rendszeresen gazdagít bennünket frissen szuggerált hagyományokkal. A Valentin-napot, pl. már sikerült megemésztenem. Ezt a karácsony és a húsvét közé eső megemlékezést a kereskedelmi uborkaszezon fellendítésére kiötlött gazdasági stimulánsok egyikeként fogom fel. Különben praktikus. Független bármely személyhez kötött dátumtól, névtől, kortól, konkrét évfordulótól és mindenkire alkalmazható. Továbbá az évről évre fokozódó reklám jóvoltából elfelejthetetlen. A házak oldalán mászkáló szintén angolszász származású télapók látványáról és az attól való idegenkedésemről már szóltam tavaly. Az ádventi időszak közeledtével talán időszerű lesz hozzáállásom felülvizsgálása. Az eredményt majd még közlöm.

De nemcsak a tengerentúlról jönnek szokások. A berliniek nagy fogékonyságot mutatnak mindenféle ünnep iránt így az utóbbi években fokozódó mértékben igyekeznek itt is meghonosítani a Rajna parti karnevál-szokásokat. Ezt talán összefüggésbe hozhatjuk azzal a ténnyel, hogy néhány éve Bonnból Berlinbe költözött a főváros. Újabban tehát itt is vannak megfelelő egyesületek, színes kosztümök, felvonulások, karneváli ülések. (Utóbbi alatt kabaré jellegű előadást kell érteni.) A porosz próbálkozások mégis erőltetettnek, vérszegénynek tűnhetnek annak, aki látta az eredetit Mainzban vagy környékén. De nem adjuk fel, idővel kinőheti magát. Sőt, túl is szárnyalhatja a tradicionális borvidéket. Berlin különben is mindenben a legnagyobb, legjobb, legtöbb, legszebb, leglegebb. Van is erről egy jellemző anekdota. Egy berlini dicsekszik egy bajornak, hogy a fővárosban minden jobb, nagyobb, több, stb., – lásd fent. A müncheni eredménytelenül érvel, majd végül az Alpokra hivatkozik. Erre a berlini jellegzetes proli-pökhendi nyelvjárásában lekezelően csak annyit mond: „Wenn wia Berje hättn, wärn se jrössa!” (Ha lennének hegyeink, azok nagyobbak volnának!) Szóval a karneválban még van potenciál.

Idén újabb „tradícióval” szembesültem: Kísértet járja be Európát (is), a „Halloween” kísértete. Boszorkánynak vagy egyéb rémisztő figurának álcázott tinédzserek ugratják ilyenkor rendre a szomszédokat. Ha jól értettem, a szokás lényege, hogy a gyerekek „trick or treat” kiáltással (ennek berlinivé szelídült változata a „Süsses, sonst gibt’s Saueres”, utóbbi magyarul: „Édeset vagy megbánod!”) ijesztgetik a békés polgárokat - á’la csengőtrükk. Az Amerikából ismert és lassan Európa felé araszoló, a mágiát és illúziót idéző, kivilágított tökökkel operáló „Halloween” péntek este elért személyesen engem is. Tudatlan lévén megkérdeztem az első vámpír-párost, hogy a nemlétező hagyomány szerint most mit kell tennem. Megtudtam, hogy édességet várnak, különben valami mágikus hatású büntetésben részesülök. A második ijesztgető duó után, akik egy tubus fogkrémmel fenyegettek arra az esetre, ha ellenállnék, reméltem, hogy hamarosan elfogynak a kísértetek. Egyheti távollétünk után a hazaérkezés pillanatában még nem volt időm készleteinket feltölteni, így a további mágusoknak már csak a kristálycukor maradt volna. A fene ette ezeket a mindennemű hagyományt nélkülöző új, üres népszokásokat! Okt. 31-ikét én eddig ugyanis mint a reformáció napját ismertem. Mostantól ezek szerint inkább „Halloween”.

A minap olvastam ezzel kapcsolatban egy elgondolkoztató véleményt a „Der Tagesspiegel” napilapban. Roger Boyes, a „The Times” berlini tudósítója itteni életének eseményeit rendszeresen – és általában a rá jellemző angol understatement humorral – e neves helyi lap Vélemények c. rovatában kommentálja. Ezúttal a „Halloween” és az abban rejlő mágia/illúzió kapcsán komoly kirohanást tett Harry Potter, a szerinte érdemtelenül dicsért értéktelen gyerekirodalom ellen. Az írónő a mágiára hivatkozván sorozatgyártott trükköket alkalmaz – állítja Boyes. Azt az illúziót kelti a félrevezetett gyerekekben, hogy a Jó nevében csökönyös harcosokként kell küzdeniük a felnőttek világával mint a Rosszal. Boyes szerint az írónő legalább ennyi pénzt érdemelne, ha ehelyett inkább megmagyarázná olvasóinak a különbséget a mágia és az illúzió között.

Cirkuszi illuzionista trükkökkel találkozunk ugyanis mindenütt. Nap mint nap – többek között a politikában. Ilyen, pl., amikor Gerhard Schröder nyolcadszor fenyeget lemondással. Az angol publicista szerint az illúzió elködösíti a realitást. Csakis ennek tudható be, hogy Kaliforniában megválasztották Schwarezeneggert. Összetévesztették a film optikai illúzióját a politikai realitással.

Nagyon egyetértek Boyes-szal. Példáit – nyilván szakmai okokból – az angol-német nyelvterületről veszi. A téziseit alátámasztandó eseményeknek pedig mekkora tárháza lenne, ha a kelet- ill. kelet-közép-európai régió illuzionistáit idézné! Elsőnek ma nekem leginkább Oroszország jut eszembe, ahol a legújabbkori cárok 11. éve a demokrácia illúzióját igyekszenek kelteni, és ahol a putyini szabad kapitalizmus pillanatnyilag az újraállamosításban érvényesül. Utóbbi persze nem köztulajdont jelent. Az újraelkobzás és újraelosztás trükkje a szegény rétegeknél az igazságérzettel kombinált látens antiszemitizmusra építvén egyetértő szimpátiára számít. Jól kalkulál. Új szemfényvesztést látunk változó szereplőkkel a széles néptömegek jóindulatú bólogatása mellett, miközben utóbbiak nem veszik észre, hogy ismét kiszorulnak mindenből. Hogy ne sértsek meg senkit nyelv- és honfitársaim között, a momentán magyar politikai erőfitogtatás illuzionistáinak sokasodó példáitól itt eltekintek.

A mágia, az más. Az az a csoda, amely nem felülről jön, hanem a mindennapokban van. A négy évszakban, a váratlanul kedves állami tisztviselőben. Mágikus az is, ahogy a magunk mögött behúzott ajtó kulcsa mindig a bent hagyott kabát zsebében van, ahogy időnként felénk jár Murphy. A mágia titokzatos és huncut, az illuzionisták viszont sarlatánok, akik szavazókat vagy TV-nézőket akarnak és nyernek. Legfőbb ideje, hogy megértsük a különbséget. Ezt kéne megtanítani a gyerekeknek. Új „hagyományaink” kritikus vizsgálata ebben segíthet.

http://www.hhrf.org/ungparty/szerzok/pompery/

 
 rigojanos  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-10-23 21:50   
Ide teszem a linket Zuloaga nagyon nagyon jo irasahoz - azoknak, akik meg nem olvastak a Spanyolorszag topikban

A cime Ratoncito es a favilla

http://www.magyaronline.net/forum/viewtopic.php?topic=876&forum=49&21

 
 walsz  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-09-14 17:51   
A könyvgyüjtö

Nem olyan régen a neten keresgéltem hol milyen antikvár könyv-kinálatok vannak. Föleg Füst Milán egyik könyvét a Kisregényeket kerestem mert a két kötetböl az egyik elkallódott. Ahogy „lapozgatok“ a neten, egyszerre csak olyan oldalra kerültem, ahol valami jótékonysági adakozás névsora volt. Ott olvasom: Opra Frigyes könyvgyüjtö.
Frici bácsi, ahogy én hivtam az Öreget, Szentendrén volt antikvárus, még az 1970-es évek végén úgy 1985-ig. A könyvesboltja kicsi kis helyiség a belváros szélén, de mégis központi helyen volt. A boltban körben polcok, rajtuk könyvek, külön kis hely régi ujságoknak, folyóiratoknak, egy kis asztal letakarva zöld teritövel jó nagy méretü volt és lelógott a padlóig, hogy ne lehessen látni mi is van az asztal alatt. Mögötte egy régi nagy polc, úgy jó másfél méterre állitva a hátsó faltól igy kialakitva szinte egy kis hátsó szobát, ahol a befefelé forditott polcon a barátoknak és kedves ismerösöknek szánt könyvek voltak. Ott volt egy kis egy-plattos villanyrezsó is, egy kicsi olaj kályha és cukor- meg kávétartó, és vagy öt különféle csésze, bögre és pohár. A bolt több volt mint bolt, mert néha mint kis mini cassinóként is müködött. Ott ismerkedtem meg sok értékes emberrel, ott gyültünk össze, kávéztunk és beszélgettünk, föleg vasárnap délelöttönként.....

***
Egy találkozás

Amikor padokon alvó embereket, hajléktalanok ujságját terjesztöket látok, kicsit elszomorodom. Eszembejut, amikor a Moszkva-téren az „emberpiacon“ jártam, hogy épitkezésre embereket vegyek fel dolgozni pár napos, nem folyamatos munkára. Sokan azt kérték, hogy az épitkezésen aludhassanak, mert nincs hol aludniuk. Igy lett egyszerre egy müszakban dolgozó több éjjeliör is. Munka után többször is beszélgettünk, mig ök az általam hozott vacsorájukat ették. Igy ismerkedtem meg, vagy jó két évtizede elöször, az akkor még kinosan titokban tartott hajléktalanság létezésével. Különös sorsokat hallottam, különös emberekkel találkoztam.
A minap valakivel találkozóm volt, és jóval egy órával a megbeszélt idöpont elött már a Deák téren voltam. Gondoltam, addig elolvasom az aznapi ujságokat és elindultam egy üres pad felé, hogy leüljek. Ahogy indulni akarok, egy szinte lopakodóan járó ember lépett hozzám, kezében hajléktalan ujsággal:....

***
Elöttem a múlt?
(Rákmenet)

Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!
(Kölcsey Ferenc: Huszt)

Vannak olyan gondolatok, melyeket leirnak, és ezen gondolatok pedig, a gondolkodásra talán nem annyira hajlamos, vagy éppeg gondolkodásra lusta emberekben talajt is találnak. Ez még nem is volna baj, hiszen minden leirt vélemény egy gondolat, egy gondolkozási sor terméke. A probléma mindig ott van, aki ezen gondolatokat leirja, vajh alapos ismeretek birtokában teszi vagy tette. A felelösség elég nagy, és ez még növekedik, ha élö beszédben el is mondják sokaság elött.
Ezek a gondolatok jöttek elö, amikor kedves barátom Székelyudvarhelyen az Unitárius Világtalálkozón elmondott beszédét olvastam. Az olvasás során elgondolkoztam, mennyire bátrak is vagyunk, mert fogalmakkal „dobálozunk“ melyek belsö lényegét, tartalmát nem gondoltuk át, nem izlelgettük a szellemünk nyelvén, csak egyszerüen gépiesen átveszünk, gépiesen mint egy elöre beprogramozott szellemi panelt és használjuk, mintha magunk önálló gondolata volna.
A breszédet olvasva a következö tüneményt találom: „Nincs ok a csüggedésre, mert elöttünk a múlt! Csodálatos mélysége, de föleg perspektivája van ennek a kijelentésnek.“


Tovább...
http://walsz.blog-city.com

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-09-10 10:07   
Jumurdzsák a Draculában


Egy hétig távol voltam. Hazaérvén ma gyorsan leellenőriztem a sajtóban, hogy történt-e ezalatt valami lényeges: Kitört-e, pl. váratlanul az izraeli-palesztin béke, megoldódott-e német nyugdíjak hosszútávú finanszírozása, győztek-e esetleg végre az amerikaiak Irakban. De semmi ilyesmi. Még Szaddam Husszeint sem fogták el. Még mindig nem.

Pedig én tudom, hogy hol van! Pszt.... beláthatatlan következményekkel járna, ha idő előtt kiszivárogna a hír! Megbízható forrásom Zsófi, aki éppen most érkezett haza erdélyi kultúrszociológiai felmérő útjáról.

Na, gyere közelebb, Neked megsúgom, ha nem adod tovább: Képzeld, Szaddam Szászrégenben ül! A Dracula-bárban! Minden nap. Jól szervezett inkognitójának része, hogy nem rejtőzködik, sőt, beöltözött és nyilvánosan mutatkozik. Még magyarul is megtanult. Figyeled, tisztára, mint Jumurdzsák. A helyiek, persze, így nem ismerik fel, de Zsófi látta!

Hogy miért nem fogják el? Ezen én is csodálkozom. Vagy nem járnak az amcsik Romániába vagy nem beszélnek magyarul, és így nem tudják, hogy Szászrégen-city-ben hol kell sörözni. Az is lehet, hogy valamilyen bombasztikus titkos akciót terveznek, amely során egy füst alatt le tudják majd leplezni a Szászrégen környéki román-iraki tömegpusztító fegyvergyártást is, miközben látványos letartóztatják Jumurdzsákot. Aki addig is sörözik a Draculában.

http://hhrf.org/ungparty/index.htm

 
 melinda  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-09-03 17:16   
FERRARAI NYÁRI ABSZURDUM
AZAZ, HOGYAN PAZAROLJUNK MÉG TÖBBET?...

Míg ezen a nyáron az 1947-es esztendőhöz hasonló afrikai hőség tombolt egész Európában kíméletlenül szedve halálos áldozatait, aminek következtében még a hatalmas jéghegyek is fogyókúrára kényszerültek, a legmagasabb hegyóriások is elkerülhetetlenül izzadtak s elvesztették hósipkájukat és palástjukat, lakóhelyemen, a fullasztó, nagy páratartalmú, elviselhetetlen nyarairól híres-hírhedt Este-városban, Ferrarában a most még különösen égető augusztusban is forróak voltak a járási kórházunk radiátorjai.
A gyilkos nyár itt is szorgalmasan gyűjtötte áldozatait... Az állandó készenléti állapot miatt a kórház alkalmazottainak egy pillanatnyi nyugodt percük sem volt a folyamatosan sürgős, a hőség okozta életveszélyben lévő betegek inváziója következtében. Valószínű, hogy ez a groteszk jelenség éppen ezért nem tűnt fel egyetlenegy kórházi alkalmazottnak sem s nem jöttek rá, hogy a perzselő nyári hőség mellett a forró csőrendszer és a radiátorok is hozzásegítettek a kórházi rekordhőség emelkedéséhez? Amíg egész Itália és Európa fuldoklott és haldoklott a trópusi hőségtől, addig a ferrarai Szent. Anna Kórházban a betegek és az alkalmazottak «jólétének érdekében» csak tovább fűtöttek... Azaz jól befűtöttek... (A közpénzből..). Mennyi pénzt és energiát pazaroltak el azokban a napokban, amikor az ország legnagyobb részén a nemzet energiatermelésének biztosítása érdekében a nagy hőség miatt bizonyos tartományokban huzamosabb áramszünetre kényszerültek, amelyek következtében sem hűtőberendezések, sem légkondicionálók, sem klimatizátorok, ventillátorok nem működhettek, így a hőség miatt még tovább megemelked(het)tek a rosszullétek s az áldozatok számai.
Kérdés: most, hogy hirtelen több mint tíz fokot is visszasüllyedt a hőmérséklet, a kórházban - noha nincs még itt a törvényileg szigorúan előírt fűtési szezon ideje - beindulhat végre a fűtés? Vagy energiatakarékoskodás s a hidegvér megőrzése érdekében várnak még ezzel a hivatalos időpontig?!...
Vagy úgy gondolják az illetékesek, hogy az amúgy is forró vérű olaszok épp elég hőenergiát tartalékoltak szervezetükben, hogy a kórház kitarthat október közepéig avagy november elejéig ?!...
No meg nem árt most már igazán takarékoskodni?!...

© Dr. Bonani G.O.-né Tamás-Tarr Melinda/O.L.F.A. - Osservatorio Letterario -Ferrara e l´Altrove


 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-08-30 00:08   
Haditorta


Apai nagyanyám hagyatékából a minap két érdekes konyhaművészeti specialitás került elő.

Az első:

Hadi fehérbab-torta.
20 dkg fehér babot előző este hideg vízbe áztatni, másnap puhára főzni és átpasszírozni.
1/2 tojás sárga
12 dkg cukor
1 dkg prézli
½ citrom leve
¾ csomag sütőpor
1/2 tojás habja
Tojás sárgáját a cukorral habosra keverni, aztán a babbal, citrommal és sütőporral is, végül a prézlit és habot is könnyedén hozzákeverni. Kikent, lisztezett formába 1 óráig sütni. Keresztben elvágni és baracklekvárral megkenni. A tetejére is lekvárt tenni.


Hogy liszt nem volt, az közismert. Ezzel szemben viszont bab, az akadt, ezt tudom nagyanyám beszámolóiból is. Valamint a Károlyiné Andrássy Katinka naplója alapján készült filmből, amelyben a kommün alatt az ország vezető arisztokráciája az antik ebédlőben meisseni porcelánból ezüst evőeszközzel ette a bóbitás szobalány által feltálalt - babfőzeléket.

A bab fontos alapanyag. Eredeti rendeltetésén kívül alkalmas még a tortatészta mellett gesztenyepüré és csokoládé massza előállítására is. A 20 sz. politikai rendszerekben, diktatúrákban, valamint ínségekben egyaránt bővelkedő történelmi korszakainak élelmiszertechnológusai mindezt - és még sok mást is - kikísérleteztek. Szóval liszt helyett bab. Technológiailag jelentős ügyességet kíván viszont a fél sárgája és fél fehérje. Azt hiszem, komoly gyakorlatot és koncentrációt igényelne, hogy eltaláljam a pontos felét. Különben nem stimmelnek az arányok. No, meg a másik fele nyilván a mindenkori háború más kulináris csodájához kellett.

Sajnos a hadi receptek nagy részét ceruzával írták, így nagyon nehezen olvashatóak. Úgy látszik már tinta se volt. Az viszont elgondolkoztató, hogy ezek szerint egy tisztességes polgári háztartásban a háború negyedik évében, volt még, ha liszt nem is, de baracklekvár. Feltételezem, házi.

Milyen szerencse, hogy ma, a tartós béke 58. esztendejében nem kényszerülünk ilyen „áramvonalas” étkekre. Habár, ki tudja. Eszembe jutott, hogy a kalandvágyó gazdag nyugati turistáktól dupla pénzt lehet kicsalni a garantáltan primitív, árammentes, tábortüzes bogrács-vacsoráért, gyertyavilágítású szálláshelyért, a budi pedig eredeti „antik” dolog, külön feláras izgalom. Ilyen alapon talán lehetne, mint attrakciót, nosztalgikus haditortát is luxusáron kínálni. Persze szigorúan csak bio-öko-babból.


A másik „lelet”:

Egy békebeli polgári vacsora 1905. április 18-án (14 személyre) „Marcsánál”
Pompéryné, Mezey Jolán feljegyzése
(Jolán néni nagyanyám sógornője volt)

3 kg 60 deka hal, 20 rákból* szósz. Vajon sütve, gombával együtt.
2 és fél kiló tisztított vesepecsenyéből szeletek, angolosan, kerek tálban, közepébe ragou: ½ kiló libamájból. 22 egész gombából.
1/2 kiló briósból és ½ kiló borjúhúsból készült fasírt, nokedlivel, madeira mártással elkészítve.
3 fiatal csirke, sülve, negyedekre vágva és 1 liba sülve.
Zöld saláta tojással
Fagylalt, sajt, gyümölcs
Fekete kávé , tea.

*Gondolom, nagyobb rákok, legalább scampik, esetleg languszták lehettek

Hogy mennyit tudtak annak idején enni! Persze, az eredmény látható a századfordulós fényképeken, amelyek tanúbizonysága szerint a hölgyek telt idomai a fűzőből ugyancsak kitüremkedtek – halcsont ide vagy oda. Ugyanezt a hatást ma is könnyen elérhetjük némi ámerikás „burgerekkel”, majonézes hasábburgonyával. Brrrr!!! Akkor már inkább vesepecsenye libamájjal!

A halcsontos korzett különben nem volt hülyeség. Dédanyámnak minden régi felvételen ez kölcsönözte a nyársat nyelt nemesi-nagyasszonyi testtartást. A fényképek szerint a telt idomok aztán, úgy 1918 körül, - majd 1944-45-ben ismét -, lassan megfogyatkoztak: lásd haditorta.

http://www.hhrf.org/ungparty/szerzok/pompery/

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-08-23 00:35   
Tiszta lappal


Ágival berlini kiküldetése során kerültünk munkakapcsolatba. Valamikor kiderült, hogy ismeretségünk tulajdonképpen gyerekkori: apáink kollégák voltak. Itt újonnan felfedeztük egymást, valamint, hogy sok bennünk a közös: életkor, családi háttér, felfogás, ambíció, ízlés, érdeklődés. Persze, azért akadt különbség is, pl. hogy Ági nem ment férjhez, gyereke nincs. A hasonló gondolkodás összehoz. Jókat dumáltunk.

Ági később visszatért Bp-re, de a kapcsolat maradt. Ha Berlinben járt, jelentkezett. Aztán néhány éve eltűnt. Észrevettem ugyan, hogy hosszabb ideje nem tudok róla semmit, de volt egyéb gondom, valahogy nem foglalkoztam vele. Öt év szünet után tegnap ismét jelentkezett. Megint hosszan és jót beszélgettünk.

Megtudtam, hogy ezalatt meghaltak szülei, a sógornőjével a kapcsolata tovább romlott, ami hozzájárult a bátyjától való fokozatos eltávolodáshoz, a biztosnak hitt párkapcsolata felborult, valamint elvesztette az állását. Ezek a csapások megrendítették az egészségét és a lelkierejét. Hirtelen rájött, hogy nagyon egyedül van. Ebben az állapotában kiöntötte lelkét egy teológus barátjának, aki megütközve kérdezte:
„Hol a probléma?”
„???”
„Csak ennyi? Mit akarsz? Nézz körül, mások ezrével, mennyivel szerencsétlenebbek!”
„Hm. Valóban van még rosszabb is.”
„Különben rettentő szerencsés vagy. Teljesen tiszta lappal indulhatsz. Ez nem gyakran adatik ez meg az ember életében.”

Ezen én is elgondolkoztam. Valóban. Mások egzisztenciális vagy egészségi problémáihoz képest hol vannak az én családi gondjaim? Sorozatukon pedig csak röhögni lehet. Olyan, mint egy rossz vicc. Rögtön könnyebbnek éreztem magam. Megjegyzem, Ági is. Azóta ismét dolgozik, egészsége helyreállt. A család? A terhes konvencióktól igyekszik szabadulni – címszó: karácsony. (Megjegyzem, ebben szintén egymásra találtunk.)

A sorscsapás relatív fogalom. A „tiszta lap” pedig érdekes kategória. Így is lehet látni. Csak megfelelő hozzáállás kell, amely nem mindenkinek sajátja, de megtanulható. Nem olyan hosszú az élet hogy állandó lelki gyötrelmekre pazaroljuk. Avagy ahogy egyik anyai barátnőm, Márta konvenciómentesen kifejezi: „Tudod, a szar is le van szarva”. Mondogatom is magamnak, bár megvallom, rendszeresen visszaeső tévelygő vagyok. De hiszem, hogy önuralommal, gyakorlással a negatív gondolatokra való hajlam legyőzhető.

Abban azért még kicsit bizonytalan vagyok, hogy mennyit kezdhet valaki ötvenéves nőként a hirtelen szerencsés tiszta lappal.

http://www.hhrf.org/ungparty/szerzok/pompery/

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-08-20 23:50   
SMS


Sokáig harcoltam a mobiltelefon (lásd még maroktelefon, avagy találóbban bunkófon) ellen. Eredménytelenül. Státuszszimbólumnak még ma sem tekintem, az esetek többségében meg lehet lenni továbbra is nélküle, de néha hasznos. Ezt be kellett látnom.

Ugyanakkor változatlanul elemi ellenérzéssel viseltetek az SMS-ek iránt. Idegenkedve figyeltem néhány éve, ahogyan a gyerekek a game-boy fölé hajolva a világról teljesen megfeledkezve tudták mindkét kézzel dögönyözni azt, később ugyanez a jelenség tűnt fel a tamagocsiknál. Ma gyakran az az érzésem, mintha eszelősök nyomogatnának mindenféle gombokat a markukban, látható eredmény nélkül, miközben időnként számomra váratlan érzelemnyilvánításokat hallatnak.

Valószínűleg ennek az antipátiának köszönhető, hogy nem tudok SMS-t küldeni. Valamint, mert szükségtelennek tartom. Vagy írok egy e-mailt vagy fölhívom telefonon a másikat. Utóbbit tettem a minap. Zsófi ugyanis jelenleg Erdélyt járja, ahol maga választotta szociológiai tanulmányokat folytat. Ő tud bánni az SMS-sel, így rövid hír jött tőle, miszerint meghosszabbítja szovátai tartózkodását két nappal. Vagyis szombat helyett hétfőn megy tovább. Tudni kell még, hogy a vendéglátó református lelkész házaspár, továbbá a szombat és hétfő közé esik a vasárnap. Éleseszűen a hírből felismertem az abból eredő erkölcsi kötelezettségeket és felelős szülőként erre jóindulatúan figyelmeztetni kívántam csemetémet.

Mindez történt szombat este, amikor éppen Rheinsbergben voltam férjemmel (Kammeroper Rheinsberg*), a Zsófi-féle útiterv, cím- és telefonlista, stb., valamint saját mobiltelefonom regényvastagságú használati utasítása nélkül. Mély lélegzetet vettem tehát és tekintettel az összes tekintendőre megpróbáltam, de – és ezt őszintén bevallom – sikertelenül. Az út közepén állva nyomogattam összefüggés nélkül mindenféle gombokat: Nem, az időjárás-jelentés nem érdekel (anélkül is tudom, hogy hőség van), a börze hírei sem, a beérkezett SMS-eket már elolvastam (csak 1 volt Zsófitól). Namost: igen, → válaszolni, → kinek, világos, ... → nem beépített szövegekkel, ...→ na, és itt elakadtam. Közben hárman dudáltak, egy motoros majdnem elütött.

Végül felhívtam az ifjú művésznőt – gondoltam, két mondat még benne van a költségvetésben. Telefonbeszélgetésünk a következőképpen zajlott:

brrr, brrr, brrr
„Miért hívsz mobilon?! Tudod, hogy milyen drága!”
„Röviden csak figyelmeztetni szeretnélek, hogy holnap vasárnap, ha maradsz, gondolj az istentiszteletre...”
„Tudom, nem vagyok hülye!”
„Ja, akkor jó.” – és itt letettem.

Néha mégis jobb az SMS.


* http://www.kammeroper-schloss-rheinsberg.de/info-sommernachtstraum.shtml

 
 rigojanos  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-08-19 15:44   
Mar a nemi eroszak sem a regi

A “nemi eroszak” nem is olyan regen meg egy mindenki szamara – kiveve az elkovetoket persze - egyertelmu fogalom volt. Azaz olyan szexualis aktus, amelyet rakenyszeritenek az áldozatra akarata ellenere.

Egy ket kulonbozo allamban (Illinois es California) elfogadott uj torveny szerint azonban elitelheto valaki nemi eroszakert akkor is, ha a masik fel teljes egyetertesben es fenntartasok nelkul vetkozott neki az izgalmasnak igerkezo szituacionak, de menet kozben meggondolta magat.

Itt tobb kerdes is felmerul. Eloszor is, ha valaki nyilvanvalova tette abbeli szandekat, hogy kozosen ul a masikkal, akkor hogyan mondhatja azt lelkiismeretenek teljes tisztasagaval, hogy rakenyszeritettek a nemi aktust? Es egyaltalan mi tortenhet, ami miatt valaki a szex kellos kozepen meggondolja magat? Eszebe jut, hogy nem vette ki a csirket a melyhutobol? Annyira rossz a partner, hogy nem erdemes tovabb huzni a dolgot? Felvillan emlekezeteben a baratja/baratnoje/ferje/felesege?

Persze nem vitathato, hogy amit az ember nem akar önként tenni, arra a torvenyen kivul senki nem kenyszeritheti. A haloszobaban meg az sem. De elvarhatjuk a masik feltol, hogy azonnal akarjon es kepes legyen megallni egy olyan tevekenyseg kozben, ami a gyakorlat szerint, ha kozos beleegyezessel elkezdodott, akkor mindket felnek onzo es onzetlen erdeke, hogy be is fejezodjon? Egyaltalan elvarhato bármelyik feltol, hogy tudataban legyen a nemi eroszak vadjanak lehetosegevel egy olyan helyzetben, amelyben kozos megegyezessel vesznek reszt mindketten?

Termeszetesen a fenti kerdesek aligha allják ki a probat az ide vonatkozo uj torveny elott. De Amerikarol leven szo, a vadlott sorsarol 12 “utca embere” dont, akik az ominozus bunteny hallatan többnyire egy, a szexnek meg a gondolataval is mindvegig ellenkezo, brutalis modon letepert aldozatra asszocialnak. Vélhetőleg nehez lehet meggyoznie oket egy holgynek arrol, hogy egy olyan ferfi eroszakolta meg, akivel onkent bujt agyba.

Nem beszelve arrol, hogy egy lelkesen indulo intim helyzet valoszinuleg mentes a nemi eroszak aldozatainal eddig megszokott kulserelmi nyomoktol. Ha viszont megsem, akkor felteve, hogy a sertett fel elismerte, hogy onkent vett reszt a kalandban, az alabbi ket lehetoseg kozul vajon melyik konnyebben kivitelezheto?
1. A szex kozben megvaltoztatott szandekot nem figyelembe vevo felnek sikerül meggyoznie 12 ismeretlen kivulallot arrol, hogy neki nemhogy senki nem mondott nemet, de a kulserelmi nyomok egy, az onkentes partner altal kert “jatek” eredmenyei

2. Az onkentes partner meggyoz 12 embert arrol, hogy ugyan ot meg csak toborozni sem kellett, nemhogy kenyszeriteni, utkozben megis nemi eroszak aldozata lett

Es itt van meg egy dolog. Ugyan nem egeto a kerdes nalam, de ritkan botlok olyan emberbe (nemtol fuggetlenul), akinek ne lennenek ketsegei a ferfiak megeroszakolhatosagat illetoen (no altal, „hagyomanyos” pozituraban ertendo). Ha az utca emberet nem lehet meggyozni a a szex ellen minden porcikajukkal ellenkezo ferfiak serelmere nok altal elkovetett nemi eroszak kivitelezhetosegerol, akkor valoszinuleg az eskudtszekig sem jutna el egy ilyen vad.

Mivel azonban az uj torveny nem zarja ki az onkentesseget az aldozat reszerol, igy elmeletileg elkepzelheto a kovetkezo szituacio. Tetelezzuk fel, hogy az illeto ferfinek tetszik a no, onkent levetkozik, agyba (asztalra, szekre) vetik egymast es magukat. Ennek a ferfinek nincs ellenvetese akkor sem, mikor a no valamihez kikotozi mind a negy vegtagjat (nem ragaszkodik mindenki kizarolagosan a segedeszkozok nelkuli, „hagyomanyos” modszerekhez – a szexben sem). Azonban az aktus befejezodese elott masodpercekkel meggondolja magat. (Melyhutoben felejtett csirke, vagy feleseg/baratno rosszallo arckifejezesenek gondolata, esetleg az agy alol kilogo veres lancfuresz latvanya, es meg sorolhatnank a szoba joheto lehetosegeket, amik kivalthatjak a palfordulast). Bar nem biologiabol diplomaztam, tapasztalataim szerint ebben a pillanatban mar az sem alltihatna meg az allomasra befuto vonatot, ha a no kezeben jelenik meg a veres lancfuresz.

Az uj torveny ertelmeben vitathato, hogy ez a ferfi nemi eroszak aldozata lett-e? Az emberre raeroszakolt orgazmust is a nemi eroszak kategoriaba lehet sorolni?

Vajon az uj torveny megkonnyiti vagy megneheziti az aldozat jogainak vedelmet es a bunos (vagy az aldozat) definalasat?

 
 elckerlyck  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-08-13 18:22   


 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-08-07 23:56   
A berlini prostitúció magyar vetülete


Barátnőm, Kati hivatalos fordító és tolmács. Ilyen minőségében időnként igénybe veszi szolgálatait a rendőrség, de a bíróságok is. Pl. akkor, ha áruházi detektívek lopáson érnek egy magyar turistát és a rendőrség nem tud kommunikálni vele. Vagy egyéb kihágás, bűntett esetében, amikor a magyar vádlott, ill. tanú nem beszél megfelelő szinten németül.

Ha Katinak lennék, már rég könyvet írtam volna a sok kuriózumról, ill. elrettentő esetről. Némelyek tragikomikusak. Mint a 16 éves, roma etnikumhoz tartozó „Zsanetté”, akit az éjszakai főváros szívében illegális üzletszerű kéjelgés gyanújával szedtek össze a rendőrök. A gond nem az üzletszerű volt, nem is a kéjelgés, hanem az engedélyhiány. A lányt nagyobb baj nem éri, mint hogy kitoloncolják. Jelen esetben sem Zsanett érdekelte a rend őreit, hanem az őt és még több más magyar kéjhölgyet Berlinben feketén futtató honfitársi üzleti konzorcium. A rendőrség a lányokon keresztül akar eljutni a szervezett bűnözőkhöz, ami nem könnyű.

Egyrészt azért, mert a séma jól szervezett és olajozottan működik, de azért sem, mert a hölgyek – legalább is Zsanett esete erre utal – egyszerűen strukturált intellektusuk miatt nem bizonyulnak kielégítő információs forrásnak. Zsanett, pl. többek közt azt sem tudta, hogy mennyit keresett. Nem mintha szégyenlős lenne e kérdésben, hanem mert tényleg nem tudta. Ez nem vicc.

Hogy rövidre fogjam a szót: A stricik Magyarországról kocsival hozzák kéthetenként a német fővárosba a friss húst. Mindenkinek megvan a maga helye. Zsanettet esténként a Hotel Esplanade közelében tették ki, kezébe nyomván 15, azaz tizenöt gumit. (Ez a fejadag. A munkaidő során ennyit kell el/felhasználni.) Reggel begyűjtik szintén kocsival a lányokat, valamint a pénzt, majd elviszik őket egy városon kívüli lerobbant házba. Valamennyi pénzt (hogy mennyit, azt nem számolta) visszakapnak a fogalma sincs, összesen mennyi bekaszáltból, vallotta Zsanett. Azért nem tudja, mert nem volt szüksége pénzre, lehetősége se nyílt költeni. Szabadon és a szabadban egy lépést sem tehetett munkaidőn kívül. Magyarán a „szabadidő” estig őrzött kényszerpihenő némi pizza mellett, útlevél nélkül. Két hétig. Akkor zsupsz a kocsiba, vissza Magyarországra – és váltás.

A bűnüldöző szervek Zsanettnek nem sok hasznát vették. Fogalma sem volt, hogy a ház hol áll, kik a többiek, kik hozták, és ez Kati szerint nem tettetett butaság. Érdemben szinte semmit nem lehetett megtudni tőle. Csak annyit, hogy Jóskát már Ózdról ismerte. Persze, csak a keresztnevén. A hitetlenül néző rendőrök kétkedését szemmel láthatólag nem értette. Hogy-hogy?! Mégis, mi fenyegethetné? Persze, hogy volt bizalom, miért ne? Hát csak nagyobb a lehetőség itt, Európa szívében karriert csinálni, mint a munkanélküliekkel teli észak-magyar provinciában! Elmesélte még, hogy otthon is az utcán, pontosabban az országúton állt. A német főváros egyértelműen szakmai előrelépés számára. Most, hogy elkapták, sajnos nem sikerült a nagy kiugrás. Egyelőre.

Noha a lányt szemmel láthatólag nem rázta meg különösebben lelkileg a dolog, barátnőm végül mégis megsajnálta. Adott neki egy farmert, egy pólót meg tornacipőt, hogy mégse „munkaruhában” kelljen felszállnia a MALÉV legközelebbi budapesti járatára, ahová a főváros a német adófizetők költségén repítette. Kati úgy véli, hogy az incidens ellenére hamarosan ismét lehet majd számítani Zsanett szolgáltatásaira Berlinben.
http://www.hhrf.org/ungparty/szerzok/pompery/

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-08-06 16:50   
Ha a Kelet Nyugat lesz

Ahogyan Magyarország védeni kívánja az Uniót a csempészek
és illegális bevándorlók ellen




Fenti címmel olvastam a minap a tekintélyes berlini „Der Tagesspiegel” c. napilap illusztris 3. oldalán egy hosszú terjedelmű cikket.

Rögtön BéDéKá* és Capi** jutottak eszembe. Szóval, most meg leszünk védve. Ellenetek. Ugyanis a megkérdezett magyar határőrtiszt szerint „a” németek a jövőben biztonságban érezhetik magukat, ha az Unió határát majd a magyarok őrzik.

A cikk részletesen beszámol a magyar határőrök EU-s kiképzéséről Párizsban és Lübeckben. Tanultak nyelveket, EU-normát, elsajátították a technikát, van erről diploma a falon, továbbá EU-térkép, van EU hardware és software, infravörös mozgásérzékelő, éjszakai kamera, nyomozókompjúter. Szóval megnyugtató mennyiségű és minőségű minden határőrző földi jó, valamint 350 mió € brüsszeli keret az előbbiek finanszírozására. A cikk arról is beszámol, hogy a minden igényt kielégítő, schengeni normának megfelelő 14 sávos határátkelő már elkészült Záhonynál. Ez is nagyon megnyugtatóan hangzik.

Azt csak zárjelben jegyzem meg, hogy mindez nekem mintha nem állna összhangban BéDéKá határátkelési beszámolójával különös tekintettel a hosszú sorokra, káoszra és a türelmetlen soronkívüliek vesztegetési gyakorlatára. De ő biztosan nem olvasta ezt a megnyugtató cikket előtte és rosszul kelt át. Persze, ha jobban utánagondolok, az is lehet, hogy a cikk EU szemszögből, EU oldalról és csak az EU kiterjesztett határáig térképezte fel a helyzetet. Azt nem írja, hogy mi van a 14 sáv, a magyar határőrépület után. Úgyhogy most közlöm, én innen, Európából, Veletek odaát, hogy itt minden a legnagyobb rendben.

Ill. persze gondok vannak, de azokat a Nyugat kiképzett védőbástyája rutinnal leküzdi. Vagy sem. De minden esetre legalább regisztrálja. Ilyen tipikus eset az ukrán rendszámú régi, rosszul karbantartott Mercedes, amely 120 l-es tankjával a kishatárforgalom keretében naponta többször cikáz büdös csíkot hagyva maga után ide-oda. Ide tele, oda üresen. Ugyan ez tilos, továbbá a kishatárforg. keretében csak napi 1x-i átkelés engedélyezett, de miután nem pecsételnek az útlevélbe, mindez ellenőrizhetetlen. Csak tudják. De nem tesznek ellene. (Figyelem, Capi, ebben még rejlik további üzleti lehetőség - egyelőre.)

Cikisebb és kockázatosabb a cigarettacsempészés. Bár, ahogy olvasom, kicsinyes és macerás dolog. Úgy a csempész mint a vámos részére. Mégis Záhonyban a cigaretta megy. A megkérdezett vámtiszt szerint a jelenleg érvényben lévő árkülönbség miatt itt dohánnyal ugyanakkora dohányt lehet szakítani, mint máshol a kábítószerrel. Az érte járó büntetés pedig kisebb. Drogban utazók más átkelőhelyeket használnak. Ezzel a félmondattal ez utóbbi probléma betudva. Namármost a cikk megnyugtató hangvétele ellenére is teljes bizonytalanságban vagyok, hogy esetleges illegális marihuánámmal hová mehetnék.

Ami az embercsempészést illeti – és ránk, uniósokra nézve ez jelenti a legnagyobb veszélyt -, a helyzet megnyugtató. Évente egyre kevesebbet fognak el. „Vagy ma minden csempész a magyar oldalon börtönben csücsül, vagy az embercsempész szervezetek nem találnak már itt újabb kapcsolatot.” Hát ez vagy stimmel, vagy sem.

Napi gondok a kisstílű, „egzisztenciális” utazókkal vannak. Őket a vámosok nem szívesen bántják, mert köztudott, hogy a szabálysértés a napi megélhetésüket teszi lehetővé. Utóbbi esetek lelkileg megviselik az Unió keleti őreit, bár kötelességüket így is teljesíteniük kell. Hogy hogyan lesz mindez a csatlakozás után, arról még nincs kialakult elképzelés. Egy biztos, hogy az „egzisztenciálisoknak” a jövőben drága lesz a vízum.


Volt még valami homályos kitétel az írásban, hogy a záhonyi iskolák az ukrán tanárok nélkül becsukhatnának. A magyar szülőföldről alig kívánkozik valaki erre a peremvidékre. A gyanútlan és naiv olvasóban felmerülhet a kérdés: vajh ezek legálisak-e és ha igen, hogyhogy? Én, mint némi helyismerettel is rendelkező Europäer, ugyan sejtem, hogy mire utal a szerző, de más nyugati bennszülöttnek ez nyilván homályos marad.

Egészben véve a cikk alapján egyrészt sokkal nagyobb biztonságban érzem magam mint „német” és uniós polgár a kitágult Európában itten. Ugyanakkor nem világos, hogyan fogok a szebb jövőben kommunikálni Veletek ottan. Mert hogy vízumköteles irodalomról mintha már nemrég lett volna szó valahol. Bár, e-mail-forgalomról, annak uniós és vámos vetületéről nem tett említést a cikk. Tehát egyelőre nyugodtan várok.


* Balla D. Károly kárpátaljai író, költő, az ungparty c. irodalmi honlap főszerkesztője
** Zapf István kárpátaljai származású, ma Bp-i író, többek között az ungparty-n ír naplót.


http://www.hhrf.org/ungparty/szerzok/pompery/

 
 rigojanos  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-08-04 00:28   
Szabad a gazda

Mindenki tudja, hogy mi az ehsegsztrajk. De ha nem is hallunk naponta megtortent esetekrol, aligha asszocialunk egy magyar alfoldi kisvarosra a szo hallatan.

Nehany napja azonban masrol sem beszeltek a Kelebia nevu telepules lakosai, mint arrol az asszonyrol, aki a polgarmesteri hivatal ele tett samlira ulve etel nelkul vart a problemajara megoldast. Egy honapon keresztul tarto hivatalos utanajaras sem hozott szamara eredmenyt, miutan a kaszalojarol valaki learatta a joszagainak szant osszes elelmet. A helyzetet komplikalja az is, hogy az asszony harom masik gazdaval osztozik egy 45 hektaros foldon – a hatarok azonban nincsenek bemerve es kijelolve. Ezert mindossze a negy ember szobeli megallapodasa akadalyozza meg, hogy szabad legyen a vasar. Ugyan mindharom tarstulajdonos tagadja, hogy o lenne e hunyo, a tettes kiletenek kideriteseig szabad a gazda.

A porul jart asszony elsosorban azt probalta elerni, hogy a jegyzo elrendelje a teruletfelosztast, a tovabbi hasonlo felreertesek elkerulese vegett – ha a szenajat mar nem is kapja vissza. Mivel a hivatalos uton tortent probalkozasok meddonek bizonyultak, maradt a samli, a tabla, a kezben szorongatott jegyzokonyvek, a Del-Magyarorszagi esozesek aznap ejjel Kelebiara zudulo minden cseppje – es az ehseg.

A konyv szerinti meghatarozas alapjan az ehsegsztrajk rabok tiltakozasa koplalassal. Legutoljara egy orosz bortonrol olvastam, hogy a szornyu korulmenyek kozott elo, viz es szappan hianya miatt tisztalkodni keptelen rabok megtagadtak maguktol az etelt, igy probalva elerni jobb banasmodot. Gyakrabban olvasunk azonban ehezo beketuntetokrol es allatkiserletek ellen tiltakozo egyetemistakrol. A kelebiai asszony szenajanak eltuneset, vagy a szemspiral nyulakon valo teszteleset aligha hasonlitana ossze barki a kosztol es fertozesektol cafatokban logo husu orosz bunozok felhaborodasaval.

De nemcsak a kulso szemlelonek van nehez dolga egyenlo fontossagot tulajdonitani az amerikai Cornell egyetemre jaro, tizeneves korbol eppen kilabalt diakok, egy hajnalban kelo magyar gazdasszony, illetve egy orosz rab problemainak, meg ok maguk is aligha erezhetnek empatiat a masik helyzete irant. Es ugyan a konyvi meghatarozas szerint a rabok problemai elveznek monopoliumot ebben a kategoriaban, ahogyan a “szegenyseg” vagy a “gazdagsag” is tarsadalmankent mas normak szerint es mertekegyseggel mert fogalmak, ugy a szuksegleteink is kulonboznek. Es bar Maslow hierarchiajanak minden szintjen masok –de ugyanolyan igazoltak— a prioritasok, kerdes, hogy ugyanolyan fontossaggal birhat egy gazda napi betevoje es alapveto megelhetese, mint egy fizikai munkat vagy ehseget csak messzirol latott kamasz allatkiserletek irant erzett indulatai?

A valasz meg a legnagyobb joindulattal, objektivitassal es allatszeretettel is “nem” kell, hogy legyen. Es ugyan a torveny es adott kornyezeten beluli normak lehetove tettek az ehsegsztrajkot minden fent emlitett esetben, egy jollakott nap utan erdemes elgondolkodni rajta, hogy milyen ugyert igazolt felvenni a kesztyut, vagy letenni a kanalat.

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-07-14 11:38   
A németországi prostituáltak munkaügyi problémái


A Friedman-botrány óta mintha a rabszolgatartó húskereskedelmi témának, egyáltalán, a prostitúciónak ázsiója lenne. Nem-nem, itt nem sikamlós történetekről van szó, hanem komoly jogi problémákról.

A Spiegel egyik utóbbi cikke rámutat, hogy a Németországban aktívan működő négyszázezer prostituált fele illegális bevándorló. Ezeket ilyen-olyan módszerekkel, fizikai erőszakkal és rabszolgasorban tartva kényszerítik a szervezett embercsempész - főleg ukrán - stricik a szolgálatra. (Hogy milyen előzmények alapján dőlnek be a lányok már eleve átlátszó ígéreteknek, az más kérdés.) Nehéz a bűnszervezeteket felszámolni, mert nemi erőszak, verés, éheztetés, mozgásszabadság korlátozása ellenére a razziák során kiszabadított kéjnők mégis alig vehetők rá, hogy tanúskodjanak. Ha mégis, akkor a rendőri védettség, egyben a tartózkodási engedély csak az eljárás időtartamára vonatkozik, utána kitoloncolják őket. Márpedig a hölgyek többsége maradni szeretne – többnyire ugyanebben a szakmában, csak önkéntes alapon. Hogy miért, arról aránylag keveset írt a Spiegel, bár nekem személy szerint - némi ismerettel rendelkezvén a posztszovjet világról - világosnak tűnik.

A szakemberek szerint a bűnözési, emberi jogi és egészségügyi problémák egyik megoldását jelentené, ha ennek a 200.000 illegális örömlánynak megadnák a bevándorlási engedélyt. Egyből megszűnne a fenyegetettségi érzés egyik alapja, nem kellene becsempészni őket, a stricik alól kihúzható lenne az üzlet, az ügyfelek egészségügyi biztonsága is jobb lenne, ha mindez legális keretek között zajlana. Németországban mind a 400.000 szakmabeli szolgáltatásait igénybe veszik, vagyis ekkora kereslet esetén a ma még illegálisokra is egyértelműen szükség van.

Nem kell persze tartani attól, hogy ezt a beadványt a Bundestag támogatni fogja. Közgazdaságilag, bűnüldözésileg, humanitárius okokból és hadd ne soroljam még az érveket, teljesen logikus a javaslat. Ugyanakkor élénken el tudom képzelni a több éve itt élő keleteurópai vagy afrikai egyetemisták jogos felháborodását, ha az import-örömlányok hamarabb kapnának letelepedési engedélyt, mint egy matematikus, jogász, stb.

Másik ajánlott megoldás, esetleg az előzővel párhuzamos hosszú távú akció lehetne a posztszovjet nagyvárosok elgettósodott peremkerületeiben felvilágosító tevékenységet folytatni arról, hogy nyugaton sem kolbászból fonják a kerítést. Hááát, .... aki járt már, mondjuk Dnyepropetrovszkban, esetleg Norilszkban és tudja, hány ilyen város van, ill. mekkora a volt SZU területe, annak támadhatnak kétségei a várható eredményt illetően. Szóval, bonyolult a kérdés.

Megjegyzendő, hogy Magyarország sincs elzárva a kolbászból font szexuális kerítés információjától, így az illegális hölgyek között hazánkfiai (pardon, leányai) is találhatók. Róluk azért nem szólok külön, mert létszámuk a magyarság világban elfoglalt arányából adódóan elenyésző egyéb posztszovjet nemzetiségekkel szemben. Komoly szociológiai érdeklődés esetén lehet, hogy beszámolok még a magyar vetületről is egy bírósági eljáráson részt vett tolmács szemszögéből.

A mai napilapból megtudtam, hogy a bennszülött prostiknak is nehéz a sorsuk. Munkanélküliség esetén a fővárosi Munkaügyi Központ csak akkor hajlandó kiközvetíteni őket, ha feladják a szakmát. Ez egy „üzletpolitikai döntés” amely jogilag ellentétben áll a tavaly év elején életbelépett Prostituált-törvénnyel (ProstG).

Nem úgy Kölnben, ahol a horizontális gazdaság egyik helyi lap jóvoltából elhíresült első munkanélkülije, „Ute” úgy döntött, hogy végre legálisan akar dolgozni: szabályozott munkaidőben, fizetett szabadsággal, társadalom- és betegbiztosítással. Kérem, ne tessék nevetni, ez minden állampolgár alkotmány által biztosított joga, egyben kötelessége az összes elismert foglalkozási körben. A prostitúció – pláne, mióta törvény is szabályozza – ezek közé tartozik. Ezt van hivatva biztosítani a fent nevezett törvény minden olyan esetben, amikor a szerelmi szolgáltató külső erőszak nélkül, önként végzi munkáját. Szóval, Ute szabályosan akar, később nyugdíjjal, stb.

A föderációs rendszerből adódóan nem egyformán kezelik mindenütt a kérdést, így a berlini állást kereső kéjnők helyzete kimondottan hátrányos, mondjuk Kölnnel szemben. Berlinben csak akkor tenne érte valamit a Munkaügyi Központ, ha Ute felhagyna a szerelmi szolgáltatással és pl. eredeti szakmájában mint fodrász keresne állást. Hogy pontosan hol húzták meg az „üzletpolitika” határát, az nem egészen egyértelmű, hisz Berlinben sem prűd a bürokrácia, kiközvetítenek, pl. bártáncosnőket „table-dance” szakosodással. Ute számára azonban ez nem jön szóba: mindenképpen örömlányként akar dolgozni, de csökkentett munkaidőben - a beteg hátgerince miatt.

A nürnbergi össznémet Állami Munkaügyi Intézetben egyetértenek a berlini vonallal: mégsem ragadhatja magához az állam a kezdeményezést állást kereső prostik esetén. Az Intézet szerint egyébként egyedi esetekről van csak szó: aligha lehet állítani, hogy a nyilvánosházak a Munkaügyi Hivataloknál sorban állnának az utánpótlásért társadalombiztosítási kötelezettséggel járó munkát ajánlva.

Kíváncsi vagyok, mikor lesz végre a főváros olyan felvilágosult és liberális, mint Észak-Rajna-Vesztfália. Érdekelne az is, hogy a ProstG és a munkajog alapján hogy áll a kérdés a felmondási idővel speciel a törzsgárdatagok esetében. (Ezt megtudhatom akár a „Hydra”-nál, a németországi prostituáltak érdekvédelmi egyesületénél.) Hatáskörük szerint a Munkaügyi Hivatalok finanszírozzák a szakmai, át- vagy továbbképzést is. Ilyen módon szóba jöhet még államilag támogatott tanfolyam, úgymint domina-kurzus, idegen nyelvek - különös tekintettel a franciára -, keleti masszázstechnikák, szado-macho, stb. Minden esetre érdekes. Várom a további fejleményeket.

http://www.hhrf.org/ungparty/szerzok/pompery/

 
 melinda  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-07-08 16:00   
KINEK MILYEN AZ AGYA? NŐIES AVAGY FÉRFIAS?

«A nőies agy erőssége az empátia, a férfias agy a rendszerezésben jó. Van akit a Teremtő kiegyensúlyozott aggyal áldott meg. Tesztelje, milyen az Ön agya!» -erre a címre és alcímre bukkantam kutató barangolásaim során, amint egy pszichológiai témakört kerestem.

De mi az, hogy férfias és nőies emberi agy? Bennem sosem merült fel ez a kérdés. Kíváncsivá lettem, s nagy érdeklődéssel olvastam e témáról az alábbiakat:

Van-e lényegi különbség a nők és a férfiak agya között? Simon Baron-Cohen, a brit Cambridge University autizmussal foglalkozó kutatóközpontjának vezetője azt állítja, hogy a nők agyműködése alapvetően az érzelmekre «drótozott», ezzel szemben a férfiak erőssége a különböző rendszerek átlátása, felépítése.
A nagy empátiával megáldott emberek sikeresen kódolják mások gondolatait, érzéseit, és ezekre, érzékenységük és figyelmességük révén megfelelő válaszokat képesek adni. A beleérzőképesség megkönnyíti az eligazodást a társas kapcsolatokban, hozzásegít az emberekkel való sikeres érintkezéshez
Van, aki inkább a különböző rendszerek átlátásában, az alapvető szabályok felfedezésében, és a már meglévő rendszerekből származó tapasztalatok jövőbeli sikeres alkalamazásában erős. A rendszert itt tágabb értelemben értjük: lehet az úthálózat, számítógép, jármű, matematikai egyenlet vagy egy folyó vízgyűjtőhálózata.
Baron-Cohen teóriája szerint az emberi agy valamilyen típusba sorolható. Alapvetően három típust különböztet meg: a nőies, a férfias és a kiegyensúlyozott, mindkét nem jellegzetességeit magán viselő agyat.
A nőies (E-típusú) agynál az érzelmi intelligencia magasabb, mint a rendszerező. A férfias (S-típusú) agyra ennek éppen az ellenkezője igaz, azaz a rendszerező intelligencia magasabb, mint az érzelmi. Vannak olyanok is, akik mindkét területen jó eredményeket mutatnak fel: az ilyet kiegyensúlyozott (B-típusú) agynak nevezzük.
Baron-Cohen elméletének fő állítása, hogy a nemi hovatartozás önmagában nem határozza meg az individuum agytípusát. Ami általánosságban kijelenthető viszont: több nőnek van érzelmi agya, mint férfinak, illetve a férfiak rendszerező intelligenciája átlagosan magasabb, mint a nőké.
«A teóriát könnyedén igazolhatjuk - olvasható a FigyelőNeten - egyszerű hétköznapi megfigyeléseinkkel is: egy újságosnál a nők nagy valószínűséggel választanak érzelmi kérdésekkel, szépséggel, intimitással, gyerekneveléssel, romantikával, lelki egészséggel foglalkozó lapokat, míg a férfiak figyelmét inkább az autós, vitorlás, számítástechnikai, sporttal vagy digitális fotózással kapcsolatos magazinok kötik le. A különbség nyilvánvaló a tipikus hobbik terén is: míg a férfiak órákat töltenek bütyköléssel, barkácsolással, a nők órákat álmodoznak és csevegnek érzelmi kérdésekről egy kávé vagy ebéd felett.» A hétköznapi megfigyeléseket tudományos kísérletek is alátámasztják, sőt a különbségek már egészen kisgyermek korban észrevehetők, sőt, egészen meglepő, hogy a különbségek már újszülötteknél megfigyelhetők. (N.B. A levont kutatási következtetéseket én erősen megkérdőjelezem. Szeretném tudni, hogy milyen műveltségű és társadalmi helyzetű környezetben végezték a kutatásokat!)
«Mindenesetre mindezekre én erősen rácáfolok» - gondoltam magamban a fentieket olvasván, hiszen szerencsére ismerem önmagam, sőt mindig is kegyetlenül szigorú voltam s vagyok saját magammal szemben, s ebből eredően másokkal is. Jó megítélő készségem és emberismeretem volt és van, amiket az évek élettapasztalatai méginkább tökéletesítettek.
Az agyamat soha nem tartottam sem nőiesnek, sem férfiasnak, hanem egyszerűen egy értelmes emberi élőlény agyának, egy olyan személyiségnek, aki szerencsére sok értékes tulajdonsággal és képességgel lett megáldva s azokkal igyekeztem jól, vagy kevésbé jól gazdálkodni avagy kamatoztatni, széles érdeklődési köreimnek megfelelően, amibe minden belefért a kultúra és a tudományok legszélesebb skáláján még a közhiedelemben elterjedt ún. csakis férfi foglalkozásokat avagy érdeklődési köröket is beleértve.
Amikor a fenti emberi agytípus-megállapításokat olvastam, azonnal így feleseltem magamban: «Fogadjunk, hogy rácáfolok az általánosított következtetésekre!». A kíváncsiság, hogy megnyerem-e a fogadást, avagy sem valóban fúrta az oldalam, de olyannyira, hogy belementem a játékba, a tesztelésbe. Válaszoltam az érzelmi- és a rendszerező intelligenzia kérdéseire (60-60). Az érzelmi intelligencia/EQ (Emozional Quotient) tesztek segítségével mérhető, hogy kinek mekkora a beleérzőképessége, önuralma, kitartása, társas kapcsolatokban való jártassága. Hatvan állítás található, amelyek közül be kellett jelölni, hogy milyen mértékben jellemzőek, vagy nem jellemzőek saját magunkra a kijelentések.
Nagyon fontos, hogy teljesen őszinték legyünk saját magunkkal, s hogy valaki valóban jó önismerettel rendelkezzék.
A körülöttünk lévő természeti jelenségek, mesterséges rendszerek, gépek, berendezések tanulmányozása, működésük alapelvének megértése elősegíti új rendszerek feltalálását, kiépítését. A rendszerező intelligencia/SQ tesztek (Systemizing Quotient) az érdekeltnek ezt a képességét hívatottak mérni. Itt is 60 megállapításra kellett válaszolni az alábbi válaszokból kiválasztva azt, ami a tesztelőre a legjellemzőbb. Az állítások következő értékelési szempontja szerint: 1. Tökéletesen jellemző, 2. Mérsékelten jellemző, 3. Inkább nem jellemző, 4. Egyáltalán nem jellemző.

Hogy milyen eredményre jutottam? Lám itt van:

AGYAM TÍPUSA: B - TÍPUSÚ = KIEGYENSÚLYOZOTT AGY

Itt vannak a részeredmények:

1.) EQ - Érzelmi intelligenziám

A pontszámod: 63

A nők átlagosan 47, a férfiak 42 pontot érnek el. A legtöbb Asperger szindrómás, vagy súlyosan autista 20 pont körül teljesít. A pontszáma alapján Ön átlagon felüli képességekkel rendelkezik mások érzéseinek megértése, és az azokra való megfelelő reakciók terén. Tud bánni az emberekkel, nem hiányzik Önből az ehhez szükséges érzékenység és figyelem.



2.) SQ - Rendszerező intelligenciám

Ön 69 pontot ért el.

A nők átlagosan 24, a férfiak 30 pontot érnek el. Az Ön rendszereket elemző, feltáró, megértő képessége messze átlagon felüli. Az Asperger szindrómások körében háromszor gyakrabban fordul elő, hogy ilyen magas pontszámot érnek el, mint a betegségben nem szenvedő normál férfiak körében. Nagyon kevés nő van, aki ilyen magas pontszámot ér el. (Tehát én ezen kevés nő közé tartozom!!!)



Eredmény: B-típusú, kiegyensúlyozott agy
(Mind a beleérzőképesség - esetemben: 63 -, mind a rendszerezés tekintetében erősek - esetemben: 69 - az ilyen típusú aggyal rendelkezők - az ilyen agyat kiegyensúlyozott agynak nevezzük. Vagy talán rosszul értelmezem?...)

Akinek kedve van játszani és tesztelni, megteheti az alábbi címen: http://www.fn.hu/modules/teszt_sq/v1/iv1.php

Mint minden jákéknál, természetesen fontos betartani a játékszabályokat. Mindenképpen tanulságos lehet: kinek így, kinek úgy...
Fogadjunk? Fogadni mernék sok hasonló eredményű hölgy- és férfi társam sorakozna fel mellettem!!!
Jó szórakozást!



 
 melinda  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-07-05 18:10   
OTT, SZEMBEN…

Ott, a szemben lévő épületben lakik egy fiatal pár. Még egyetemisták. Az örökre eltávozott benne lakó idős házaspár után több diák bérelte ki ezt a szemben lévő lakást. Tavaly jött ide ez fiatal pár. Pontosabban, egy ideig először csak a fiatal fiú lakott itt, akit időnként a jelenlegi párja meglátogatott. Aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy mindig együtt voltak s nemcsak akkor, amikor más csoporttársaikkal együtt tanultak egy-egy közös vizsgára. (Ezt onnan tudom, mert a vizsgaidőszakok tájékán a szalonból nyíló erkélyajtajuk tárva nyitva volt ilyenkor, késő estig még hozzánk is eljutottak a tipikus vizsgaízű eszmét cserélő diákhangok.)
Irígyeltem is őket. Félreértés ne essék, nem a vizsgaidőszaki hajrá vagy a kellemetlen vizsgadrukkok miatt, hanem csupán a fiatal, tulajdonképpen gondatlan életük miatt, mivel a legnagyobb aggodalmuk csak a tanulás. A saját diákéveim jutottak eszembe, s nosztalgiával gondoltam azokra, bár sok kínlódásban volt részem a kommunista Kádár-rezsim alatt az értelmiségi, klerikális, másként gondolkodó, stb. etikett miatt. De azért mégiscsak szép volt: akkor még teli reményekkel, a jövőbe bizakodó szemmel néző 20-24 éves fiatal hölgy voltam. A diplomaosztás óta egy szempillantás alatt eltelt bizony egy negyedszázad. Időként, munkaszünetekben kipillantván dolgozószobám ablakából el-elnézem őket: belátok hozzájuk, mert mindig tárva-nyitva vannak az ablakaik, amíg nem jön a nagy meleg. De most már nem irígylem őket, ugyanis diák létükre komplikáltabbá vált a helyzetük: gyermeket várnak. S a leányzó egyre jobban gömbölyödő pocakjáról ítélve nem is lehet messze a kis jövevény érkezése.
Még be sem fejezték a tanulmányaikat. Tanulnak. Nem dolgozó diákok: «főállású» egyetemisták. Mire alapoznak? A szülőkre?
Sajnálom őket, különösen a lányt: ebben az országban ezzel már megvan negatívan pecsételve a szakmai jövője. Azaz, már nincs is semmiféle szakmai jövő: most már búcsút is inthet neki. Először is nem fogja tudni egyhamar befejezni a tanulmányait, s ha az egyetemi adóval nem akarja terhelni a szülőket, előbb-utóbb abba kell hagynia tanulmányait. Az eddigi tanulmányi erőfeszítései mind kárba vesznek. Munkát nem talál, az holt biztos, ami gyerek nélkül végzett diplomásként is erősen kétes és bizonytalan egy olasz honleánynak: most meg még inkább nem nyílnak majd ki a munkahelyek kapui, mert a kisgyermekes - nem szólva, hogy csecsemőről van szó! - anyákat előszeretettel mellőzik. Kitalálják majd azt is nyomós visszautasító okként, hogy nem fejezte be a tanulmányait, az nem elegendő a megpályázott munkakör betöltéséhez, noha az előírt követelményeknek mégiscsak hivatalosan megfelelne… Ha pedig friss diplomásként jelentkezne, az lenne a kifogás, hogy túlzottan iskolázott, az adott munkakör alacsonyabb a képzettégéhez képest, s noha az aspiráns munkavállaló akkor is elvállalná csökkentett bérbesorolással is, akkor sem vennék fel, mert azzal indokolnák, hogy előbb-utóbb úgyis otthagyná a képességéhez és végzettségéhez viszonyítottan nem megfelelő állást. S csak majd telnek-múlnak az évek s a fiatalasszony kicsúszik a gyakornoki kategóriából is, s azt vágják majd a fejéhez, hogy csak gyakornoki szerződéssel alkalmaznak fiatal dolgozókat, tehát neki nincs már semmi esélye. Azután pedig már azzal jönnek, hogy a születési dátuma értelmében már kiöregedett a kezdő munkakörből, noha az évei szerint még megfelelhetne, ha nem kezdőket keresnének próbaidőre. (Arról meg ne is beszéljünk, hogy amikor lejár a próbaidő, nem véglegesítik a fiatal gyakornokot: fel is út, le is út, s ezután újabb próbaidős dolgozót szerződtetnek...) Ezután már csak a végső elutasítás marad hátra: végleg kiöregedett, a felső korhatár csak 35-40. életév, azon felül már egyáltalán szóba sem állnak a mukára jelentkezőkkel, S különben is előnyben részesítik a fiatalokat, s azok közül is a férfiakat, noha a törvény tiltja a nemek szerinti diszkriminálást. Így aztán nem marad hátra más, mint az, hogyha szerencséje van, alkalmi munkákból él sokszor éhbérért, amit a megbízók csak nagy késéssel fizetnek ki. Még havi zsebpénznek sem lenne elegendő, s arról nem is beszélve, hogy csak alkalmankénti honoráriumok, amelyekből még az adó is lejön. S az anya teljesen kiszolgáltatott, férjfüggővé válik anyagilag - ha szerencséjére dolgozó férje van (esetünkben a férj is diák) -, aki leginkább a gyerek, a férje, a szennyesek, a partvis, a «mosogatódézsa» és a fakanál között lejti a napi tánclépéseit. A gépesített háztartás nem csökkenti a munkát, sőt: ezzel még többet mosnak, mosogatnak, naponta többször is… A könnyítés helyett még inkább háztartási, lélekölő, szakmai előmenetel nélküli, kilátástalan robottá válik az élet… Valóságos családi cselédéletté… S mire a gyermek elér ahhoz az időponthoz, hogy ovódába mehet, ezzel sem oldódik meg a helyzet: ugyanis az olasz ovódarendszer nagyon gyér s abban a kevésben - lettlégyen az állami vagy magán - nincs megfelelő mennyiségű férőhely. Ha nincs áldozat- és segítőkész nagymama - ha gyermekfelügyeletet anyagi nehézségek miatt nem tudnak igénybe venni, kivéve, ha a szülők gazdagok, akik anyagilag támogathatják a fiatal családot -, a tanulás folytatásának is befellegzett, vagy a dolgozónő esetében biztos az állás elvesztése vagy a munkaadó részéről, vagy saját kényszerű felmondása következtében! Az egyedülálló nők ugyanabban a cipőben járnak, mint a férjes asszonyok, vagy kisgyermekes anyák. Ha fiatalok, akkor az a kifogás, hogy előbb vagy utóbb férjhez mennek, aztán meg gyermeket szülnek... Ha pedig a gyerekek elérnek egy olyan kort, amikor nyugodtan munkát vállahatna az anya, akkor már az életkora miatt mellőzik. Egy iszonyatos ördögi kör ez!
Igaz a férfiaknak sem rózsás a helyzete, sem a fiataloknak, sem a 35. életévtől felfelé! De sajnos kétségtelen, hogy a nőknek még mindig sokkal nehezebb: mindig is a nők húzzák a rövidebbet! Elég csak a napilapok levelezőrovatait s az erről készült égbe kiáltó statisztikákat olvasni. A napilapokban egyetlenegy alkalommal nem fordult elő, hogy ne olvastam volna a munkanélküliek keserű hangú leveleit, amelyek csak a kilátástalanság megtestesítői, kegyetlen bizonyítékai.
Éppen ezért nagyon sajnálom a szemközti házban élő gyermeket váró egyetemista kismamát, s abban reménykedem, hogy talán ő s majdan a megszületendő gyermek - aki, ha fiúnak születik ebben az erősen patriarchális posztközépkori (ez a jelző az olasz bennszülött Gianfranco Fini politikus szájából való) olasz társadalomban jó néhány lépéssel mégiscsak előnyben lesz nőtársaival szemben - mégiscsak szerencsésebb lesz a fentiekben vázoltaknál!…
Dr. Miliczky Erzsébet, a bolognai tiszteletbeli konzul, hazánk 1000 éves államiságának ünneplése alkalmából egy interjúban így nyilatokozott Frecskó Leventének: «Valóban egy uniós országban élek és nagyon remélem, hogy Magyarország is hamarosan csatlakozhat az Unióhoz. Szerintem ez sok előnyt jelent majd a magyar állampolgárok számára, és itt nemcsak a gazdasági tényezõkre gondolok. Egy fiatal értelmiségi részére megnő a "munkapiac", diplomáját elismerik majd az Unió minden egyes országában. Ebből következően egy értelmiségi nő számára is jelentős előnyt fog jelenteni az Unióhoz való tartozás. Természetesen a nyelvtudás alapvető fontosságúvá válik. »
Azóta eltelt néhány esztendő, s bizony a fenti optimizmussal megrajzolt munkapiacbővülésnek, a kölcsönös diploma-elismerésnek tulajdonképpen - elenyésző példákat nem számítva - nyoma sincs a gyakorlatban! A rengeteg munkanélküli nem tanúskodik a fentiekben nyilatkozottakról!

P.S. A női- és férfi munkavállalók kilátástalanságáról a legutóbbi, 2003. július 4-i «Corriere della Sera» pénteki mellékletében, a «Corriere Lavoro»-ban is sajnos számos olvasói levél tanúskodik.

© Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda/O.L.F.A. - Osservatorio Letterario - Ferrara e l'Altrove 2003


 
 melinda  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-06-25 18:16   
EGY ÉVKÖNYV LAPJAIRA

Kedves Kollégák! Arra kértetek, hogy írjak valamit a tervezett évkönyvbe, melyet az iskola fennállásának 25. évfordulója alkalmából szeretnétek megjelentetni. Ennél nagyobb örömet nem is szerezhettetek volna!

Hogy írjak valamit? ...De nem is olyan könnyű... Rengeteget lehetne ími, meg semmit.

Emlékek... Idővel a szomorú, kellemetlen események eltörpülnek, s csak a szépre emlékezik az ember, különösen az, aki távol él hazájától. Más szemüvegen át szemléli a múltat és jelent, más mércével mérlegel már, s hajlandó a megbocsátásra, még akkor is, ha annak idején bizonyos cselekedetek, személyek igen mély és sokáig verző sebeket hagytak lelkében... Én is így teszek: "csak a szépre emlékezem..."

Szerettem a Botevet. Örömmel jártam ide tanítani, nagyon szerettem a munkámat. Tudatosan készültem erre a pályára szüleim ellenkezése és lebeszélése ellenére. Nekem, akinek a véremben van, több generációs örökségként már a génjeimben található ezen hajlam — a sors és akarat nem sugallhatott mást, mint ezt a pályát választani. Emellett egy másik nyomós okom is volt: mégpedig a sok elszenvedett, politikai szemléletben gyökerezett igazságtalanság, amely arra ösztökélt, hogy megmutassam, lehet igazságosan is oktatni, nevelni. Talán nem szerénytelenség azt állítanom, hogy nagyjából sikerült önmagam előtt bizonyítanom.

Nem felejtem el a "néma" Robi alakját és esetét, akiből senki sem tudott egy szót sem kihúzni. Az első alkalmakkor én is így voltam vele, s aztán megtörtént a csoda: minden egyes óráimon úgy jelentkezett, hogy majd kiesett a padból, s ragyogó arccal válaszolt a kérdéseimre. Pista, az akkori igazgatóhelyettes is meglepődött: óralátogatásai során maga tapasztalhatta ezt a nagy változást. A fiú felismerhetetlen volt, mintha kicserélték volna. Nagyon is jól emlékszem, hogy amikor feleltettem, az egész osztály úgy drukkolt neki, mint egy sportversenyen: "Hajrá, Robi, meglátod, sikerülni fog!" - s felelete végén, amikor a megérdemelt osztályzatot megkapta kitört a vastaps.

Vagy Tibi, egy másik egykori hetedikesem a Bástya Áruházban köszönt rám. Nagy örömmel nyújtottam a kezem kézfogásra, mire a magas fiatalemberré cseperedett hajdani szöszke, szemüveges, korábban kissé modorlalan kisfiú "kezét csókolom"-mal s mélyen meghajolva, valóban kezet csókolva köszöntött engem...

Vannak, sajnos, szomorú események is. llyen egy elhunyt kis tanítványom, az osztályombeli Éva tragédiája: 18 évesen távozott el, de nagy akaraterővel, súlyos betegen, az utolsó pillanatig tanult, le is érettségizett. Egészségi állapota dacára is készült az Életre.

Nézzük a tárgyi emlékeket... A kedves vázák, könyvek s egyéb kis ajándéktárgyak a szalonomat díszítik még most is, úgyhogy nincs nap, hogy ne jussanak eszembe volt tanítványaim. Itt van például a bizsus dobozomban Kriszti meglepetése: az általa készített, színes gyöngyszemekkel díszített makramé nyakörv. Születésnapomra ajándékozta nekem (egyazon napon, december 12-én születtünk mindketten). Vagy a tantestület nászajándéka: a teáskészlet, amely még mindig megvan majdnem hiánytalanul.

Nagy szeretettel és hálával emlékezem vissza Kovács János igazgató úr alakjára, aki az első pillanattól kezdve elismerte munkámat. Ez igen ösztönző hatással volt rám, még néhány kudarc ellenére is — mert ilyenek is voltak, mint mindenütt az életben.

Gyakran barangolok gondolatban hazai tájakon. Eddig, legtöbb alkalommal, amikor magyar földre léptem, torkom, gyomrom összeszorult, szívdobogásom megszaporodott a nagy boldogságtól. Tizenöt éve élek távol*, s a hazámra gondolva elhatalmasodik rajtam a honvágy, amely nagyon erős, s csak ideig-óráig lehet elhallgattatni. Azóta, hogy Olaszországban élek, szülőföldem minden zúga kedvesebb, jelentékenyebb számomra. Ha tudnám, átölelném az egész hazámat! Itt mindennek: égnek, földnek, levegőnek más a színe, más az illata. Magyar színek, magyar illatok... az édes szülőhaza illata!

Befejezésül hadd idézzem "Apolide" című versemet — magyar változatban —, melyet eredetileg olasz nyelven írtam, s azt hiszem, hogy hűen kifejez mindent, nem kell megmagyarázni mondanivalóját:


Hontalan

Mikor valaki mondja:
«Szerencsés vagy,
két hazád van!» -
nem is tudja,
mennyire bánt
ezen megállapítása...

Két haza!
Bár ezt mondhatnám!
De nem így van -
s gyötör a hontalanság.

Igaz, kettős az én jogállapotom:
magyar s olasz állampolgár vagyok...
De Magyarország már csak
külföldinek tart engemet,
s itt ezen a félszigeten
még nem vagyok olasz egyed.

Két haza!...
De groteszk egy helyzet!
Valójában nem vagyok
más csak gyökértelen ember:
Nem tartozom már
a magyarok földjéhez, -
s új hazámban
Itáliában
nem eresztettem gyökeret...


* Az elbeszélés 1998 decemberében íródott.


© Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda/Osservatorio Letterario/Botev Iskola
Forrás:
http://art.supereva.it/osservatoriolfa/foig.htm

 
 melinda  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-06-25 17:52   
TALIBÁN ÁLMA


Nem lehet igaz!... , mi ez? Barbárság!... Nincsenek többé az ikrek!

Nincsenek többé! Borzasztó, hátborzongató. Én voltam ott...1992-ben. A kórusommal turnéztam... Ott jártam, az egyikben fenn is voltam kollégáimmal és kis családommal együtt...

«Talibán ébredj mély álmodból! Nincsenek többé, hallod? Ne aludj, ébredj fel! Térj magadhoz! Mit követtetek el? Mennyi ártatlan áldozat! Gyilkosok! GYILKOSOK! A te asszonyod és gyerekeid is ott vesztek! Hallod-e? Talibán ébredj! Nem, semmi... még mindig alszol, s mélyen! Ne legyen nyugtod még álmodban sem!»

«Gyönyörű álmot látok, csodálatos asszonyok koszorúja övez: termékeny, odaadó asszonyok lejtenek táncot... egészséges gyermekeket szültek s szülnek nekem... dzsamál... dzsamál...

Óh, asszonyok... Óh te, szép szűz... halált hozó nyilakat küldöz szép szemed sugara, mely fölött fenyegetőn hajlik az íj, a szemöldököd!... Ki vagy te? Hát persze: Lejla... Lejla!»

«Talibán ébredj, ne álmodjál! Lejlát hiába hívod, ő is odavan!...»

«Oh Lejla, jöjj ide hozzám!... Dzsamál... dzsamál... De gyönyörű vagy! Olyan vagy mint a telihold, bújj elő fátylod alól!... Jöjj, jöjj ide kedves...»

«Talibán, ébredj, ne álmodjál... Lejla sincs többé...»

«Gyere édes... Most olyan vagy mint a nap... óh de szép vagy naporcájú kedvesem! Illattal és fénnyel tele Lejlám, gyere ide hozzám!...»

«Talibán! Talibán! Ébredj végre!... Térj magadhoz!»

«Mi ez? Mit hallok? ...Mi történik?»

«Nagy tragédia... Ezreket öltetek meg! Ártatlanokat küldtetek koporsóba! Most rajtatok a sor... Titeket bombáznak... A ti ártatlanaitok esnek el... Talibán, árva maradsz s átkozott leszel!...»

Nem lehet igaz!... , mi ez? Barbárság!... Nincsenek többé az ikrek!

Nincsenek többé! Borzasztó, hátborzongató. Én voltam ott...1992-ben. A kórusommal turnéztam... S ha most mentem volna oda koncertezni... nem tudnék többé zenélni, énekelni...

Halljátok e zenét... REQUIEM... REQUIEM MINDEN HALOTTÉRT... REQUIEM MINDEN ÁRTATLANÉRT... IMÁDKOZOM ÉRETTÜK... S TEÉRTED IS TALIBÁN...

© Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda/Osservatorio Letterario
Olvasható a MEK-en az olasz fordítással együtt:
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/forditas/prosa/prosa.htm

 
 melinda  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-06-25 17:45   
KIKÖZÖSÍTETTEK...

Igen, nagy reményekkel jöttem ide ebbe a csodálatos, napsugaras
országba, de:

«Tizennyolc év röpült el hirtelen,
Évrõl évre kevesebb reménnyel,
Bizakodtam szomorú csendesen,...

...Múltak az évek nagy szürkeségben
Már egyre távolabbi reménnyel,...»

Azt hittem, hogy felvértezve felsõfokú végzettséggel és a hivatásommal
járó tapasztalattal, munkaviszonyból adódó gyakorlattal a 'Nagy Nyugati
Polgári Demokráciában' majd más lesz, nagyszerû lehetõségek adódnak
a szellem, a tehetség, az adottság, a hivatás szabad
kibontakoztatásához!...

Füstbe ment tervek, álmok, remények... Hiába minden foggal-körömmel
való küzdelem, akarni tevés, bizonyítás... Az eredmény: csak
csalódás... mert semmibe vesznek...

Óh, az európai civilizáció egyik bölcsõje! Ezt mondják, hangoztatják
mellüket verve. S felfedezed keserûen, hogy a napsugaras, nevetõ,
jókedvû, mindig vidám nemzet a valójában egy ködös, Csipkerózsika
álmát alvó, középkori gõgös, képmutató, hamis, halandzsáló, idegent
be nem fogadó környezet.

Igen, idegen... idegennek lenni... Már annak számítasz, ha a város
falain kívülrõl jössz, ha már nem ahhoz a járáshoz tartozol. Nem
szólva, ha más nemzet sarja vagy! A hamis, barátságos mosolyú szavak
mögött ott rejtõzik az alattomos BIZALMATLANSÁG és az örök
GYANAKVÁS... Különösen, ha talpraesett, mûvelt, magasan képzett,
rátermett, agilis nõvel állanak szemben.

Nem viselek arcomon fátyolt, nem kell beburkolnom magam talpig fekete,
bõ, áthatlan szövetû ruhába... Mégis jogaimtól megfosztott rabnõnek
érzem magam... Pedig látszatra olyan vagyok mint õk...

De ha kinyitom a szám s beszélni kezdek korrekt és mûvelt olaszsággal,
ha bemutatkozom rögtön kiderül minden: mind az akcentusom, mind a
nevem elárulják: nem vagyok bennszülött...

De szerencsésnek tudhatom magam: fehér a bõröm... fehér ember vagyok...

És a hasonló adottságú színes bõrûek?!...

Nekik még rosszabb: mert még mielõtt megadathatna, hogy megszólaljanak
már eleve elítéltetnek... A bõrük színe már messzirõl elárulja,
cserben hagyja õket...

Õk még jobban szenvednek... Még jobban kiközösítettek...

Mikor lesz végre IGAZSÁG ezen a földön?


© Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda/Osservatorio Letterario
Olvasható a MEK-en:
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/modern/bonani/kikozos/

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-06-21 20:37   
Meghívás


Mottó: „Es war immer etwas teuerer einen besonderen Geschmack zu haben.“


Még a régi, szép, megboldogult reál létező.szoc. időkben is, ha szovjet/orosz/román/... vagy egyéb fejletlen kelet-európai, vagyis nem civilizált állam polgárát akarta meghívni az ember a mi európai uniós világunkba, akkor annak, szegénynek kellett német - később schengeninek nevezett - beutazási vízum. Ez utóbbihoz pedig szükségeltett egy hivatalos meghívólevél. A meghívás pedig attól válik hivatalossá, hogy a meghívó kötelezi magát a meghívott eltartására: köteles számára kosztról, kvártélyról gondoskodni, valamint betegség esetén annak költségeit viselni. Ha a meghívó mindezt leírta, hitelesíttetni kellett aláírását, miszerint ő élő személy és a meghívás valóban tőle származik, vagyis nem hamisítvány. Amúgy akárki jöhetne!? Attól meg Isten ments! Bon. Eddig logikus és érthető. Ez az elv még ma is változatlan, sőt.

A meghívólevél hitelesítését az ember elintézhette egy közjegyzőnél a 2-3 héten belül kapott terminus alkalmával, megfelelő honor ellenében. De mindezt elvégezte olcsóbban már 7,- DM-ért a kerületi rendőrség lakossági bejelentő hivatala előzetes időpontegyeztetés nélkül. Itt a fentiek okán évekig törzsvendég voltam.

Mióta moszkvai irodámat bezártam, üzletfeleket nem kell többé meghívnom. Kapcsolataim persze azért még megmaradtak. Így adódott, hogy moszkvai barátaim 19 éves fia idén elfogadta a többéves invitálást és a barátnőjével júliusban két hétre Berlinbe szeretne jönni. Tehát kb. két év szünet után kedden ismét besétáltam a bejelentő hivatalba a korábbról ismert szempontok szerinti adatokat tartalmazó két meghívólevéllel. „Das war einmal ...!”- hangzott a szemrehányó mondat, amellyel 40 perces várakozás után kidobtak. Ezt manapság csak központilag intézik az „Ausländerpolizei” (KEOK) hírhedt épületében a belvárosban. Azért hírhedt, mert korábban az összes Nyugat-Berlinben tartózkodó külföldinek itt kellett bejelentkeznie, tartózkodási engedélyét meghosszabbítania és egyáltalán minden hivatalos ügyét intéznie. (Az ott uralkodó embertelen, lenéző és gyakran megalázó hangnem miatt ez volt az egyetlen hivatal, ahová sose mentem egyedül, csak a férjem kíséretében.)

Mély lélegzetet vettem ma tehát és az utálatig ismert címen a 11.00-kor kezdődő félfogadáson megjelentem 11.30-kor. Sorszámom alapján megállapítottam, hogy 85 várakozó van előttem, ami számomra lefordítva konkrétan három és fél órát jelentett. Ez elegendő időnek bizonyult ahhoz, hogy a kitett tájékoztatókból és nyomtatványokból megállapíthassam: a magammal hozott meghívólevelek minden bizonnyal elégtelennek fognak minősülni. S lőn. De még előtte alaposan körülnéztem. A hitleri időkben minisztériumnak épült sarokház 2. emeletének egyik hatalmas folyosóját alakították át váróteremmé. A jól szellőző, kellő mennyiségű ülőalkalmatossággal ellátott helységben ücsörögtem további török, orosz, vietnami, koreai, indus, pakisztáni és számomra nem egészen beazonosítható egyéb ázsiai polgárok között, akik szemmel láthatólag kivétel nélkül ugyanabban az ügyben jártak/vártak ott. Csak egyetlen német illetőségű hölgyet sikerült identifikálnom, aki Dél-Afrikából hívott meg valakit. Nem volt nehéz kiszúrnom a tömegben mint bennszülöttet.

Miután eléggé ráértem, a biztonság kedvéért kitöltöttem még két blankettát, amelyek ugyanazokat az adatokat kérdezték le tőlem, mint a magammal hozott meghívólevélben szereplők. Nem baj, gondoltam, az ördög nem alszik. Valamint: ... „ideje van, teje van...”. Bár azt hittem, hogy én már mindent tudok, ráérősen mégis elolvastam a mellékelt tájékoztatót. Érdemes volt. Korábban ugyanis a dolgot diplomatikusan körülírva meghívásnak nevezték. A tájékoztató lényegretörően és precízen kötelezettségvállalásról beszél a BTK a külföldiekre vonatkozó 84§ értelmében utalván a 82 és 83 §§-ra – egész beleszédültem. Egyben felvilágosít, hogy nem vagyok kötelezhető a fent leírt nyilatkozattételre, azt önkéntesen teszem, amit aztán később alá is íratták velem. (Vélelmezhetőleg ez a kihangsúlyozott önkéntesség képezheti az árkalkuláció alapját.)

Amikor sorra kerültem, a – különben korrekt, kedves, készséges - ügyintéző hölgy közölte, hogy az általam eredetileg írtakat a KM rendelete alapján a konzulátusok ma már nem fogadhatják el, csak az itt kiállított kötelezettségvállalási nyilatkozatot. Ehhez a – milyen jó, hogy kitöltött – blankettát összevetette az útlevelemmel, majd az általam kézzel írt minden adatot bepötyögött a kompjúterbe. Kinyomtatta a blanketta tartalmát és ellenőriztette velem, hogy nem ejtett-e gépelési vagy egyéb hibát. Ezután pedig még egyszer kinyomtatta az egészet – ezúttal állami, a német birodalmi sast tartalmazó vízjellel merített, többszínű, papírpénzre hasonlító, hamisítást kizáró A4 formátumú, sorszámozott és borzasztóan hivatalos, háromnyelvű nyomtatványra 2 példányban, amelyeket a helyszínen alá kellett írnom. Lepecsételte mindenféle városi címert tartalmazó stemplikkel és az egyiket ideadta, a másodpéldány maradt. (Feltételezem, ha vendégem kórházba kerülne, eme másolat alapján lehet majd rajtam bevasalni a költségeket.) Kérte még a fizetési kimutatásomat. 2003. jan. 1. óta ugyanis kötelesek azt is ellenőrizni, hogy megengedhetem-e magamnak a vendéglátás effajta luxusát. Ilyenem nem volt. A környezetemben várakozókhoz képest küllemem és kellő német-tudásszintem alapján valószínűleg egyértelműen a magasabb szociális kategória benyomását kelthettem. Ennek tudom be a kötelező igazolástól való jóindulatú eltekintést. A hölgy ugyanis kedvesen csak annyit mondott, hogy feltétlenül mellékeljem a jövedelemigazolást a meghívólevélhez, mert anélkül nem adják ki a vízumot. Megkérdeztem, hogy mekkora minimális jövedelemmel kell rendelkezni a vendéglátáshoz a KM előírásai szerint. Egy meghívott esetén 750,-€, kettőnél 1.000,- € a minimum, hangzott a válasz.

(Még szerencse, hogy én vagyok a meghívó. Eberhard ugyanis dolgavégezetlen távozott volna ma, hisz szünetelteti állami tisztviselői státuszát. Dolgoznia ugyan az intézetben nem kell, de nem is vállalhat párhuzamosan más kenyérkereső foglalkozást. Így az ő jövedelem-kimutatásán csak a gyermekpótlék szerepel, amely nem lenne elegendő a nemzetközi vendéglátáshoz.)

Mindez került 20,- €-ba darabonként, vagyis összesen 40,- €, amely összeget viszont lehetett EC-kártyával is fizetni – nagyon haladó. Ezért a nem szerény díjért létezik még egy további szolgáltatás, amit sajnos nem tudtam időben. A 3-4 óra várakozást el lehet kerülni, ha az ember telefonon bejelentkezik. A következő szabad időpont két hét múlva lett volna csak, de annyit nem várhattam, mert közben elmúlik a nyár és a fiatalok még előbb akarnának jönni.

Félreértések elkerülése végett: semmi kifogásom az ellenőrzés ellen. Értem is a német állam aggodalmát az ideigyekvőkkel szemben. Csak az macerásabb körülmények közötti emelt költségű bekeményítést ítélem el.

Lehet, keletről nézve elkényeztetett finomkodónak tűnök. Ahol nem működik ilyen olajozottan a demokrácia, ott mindezt nem tekintik felháborítónak, sőt, ilyesmi ott a mindennapok természetes kísérőjelensége. De talán ott éppen az a baj, hogy a rossz természetes.

 
 Zuloaga  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-05-25 10:48   
A cikk a http://www.transycan.net/cafe/ oldalán jelent meg fotókkal a Tejszín menüben.

Busóbusiness

Még a télen bekopogott hozzám egy busó. Úgy megijesztett, hogy megijedtem.
Telet űzni jött. Mondtam neki, itt tél csak jelképesen van, hó is csupán
fenn a hegyekben. Nem baj, nem baj, erőszakoskodott, ő ott is elűzi a telet,
ahol nincs...
Most csak Európában próbálkozik, de jövőre már Afrika felé kacsingat. Ha
futja a büdzséből. Az exportszolgáltatás támogatásiéból.
Azt sem tudtam mit mondjak. Még szerencse, hogy felébredtem. Megnyugodtam.
Csak álom volt.
Ez van. Ilyen világot élünk!

Igen, ma már minden a pénz körül forog. Költünk, költekezünk, üzletelünk,
üzletelgetünk.
A hétvégén egy lakodalomban voltam. Elnéztem az embereket. Például az
előttem "akadályozó" kalapos hölgyet. (Akadályozót, mert kalapja zavart a
kilátásban és a fotózásban ... másban nem. Azt sem tudom ki volt.) Vajon
mennyibe kerülhetett az a drága csipkés ruhaköltemény, amit viselt? Az anyag
beszerzéstől kezdve a kivitelezésig mennyi plusz költség merült fel? És a
fodrász? Ugyan mennyit kért azért, hogy a néhány millió vagy csak ezer? szál
haj úgy álljon feltételezett helyén a kalap alatt, hogy az valójában ne is
látsszon?
Erről csak a bilbaói ultramodern villamos jut eszembe. Olyan drága, hogy
majdnem üres. Akkor meg minek?
De ne kalandozzunk el, maradjunk a hölgynél. A fodrász biztos busós,
bocsánat, busás árat elkért azért, ami nem is látszik. És akkor még nem
szóltunk a kozmetikusról, a manikűrösről, esetleg a pedikűrösről, továbbá a
csillógó, vadonatúj cipőről, az illatfelhőt eregető márkás kölniről, az
alkalmi táskáról vagy ah, az ékszereket már nem is merem részletezni, továbbá
az említésre épp nem méltatlan de kicsiny, apró dolgokat, mint például egy
legyező, ami lehet vagy nyílván többe került egy szerény család napi
élelmiszer kiadásától.

Az ifjú párt a templom be/kijáratánál a baszk dantzari (népi táncos
szólóban) várja. Ez is üzlet. Nem azért várakozik ott, mert épp nincs más
dolga szombat délben, hanem mert a folklórból is lehet pénzt csinálni. A szokások
üzleti fogássá alakulnak. Ő ezen a fogáson gondolkozik, míg várakozik. Most
itt, utána ott, holnap ide, utána oda. Mennyi a bevétel? Azt én nem tudhatom, de hősünk pénzét nyílván megkaphatta mert, ahogy az ifjú pár kilép a templomból, betanult mozdulatokkal táncra perdül. Így köszönti őket, baszk szokás szerint, ami az Isten hozott, esetükben az Isten hozott a házaséletben. Fordult, ugrott 1-2 percig majd mély meghajlással búcsúzott ... ez is megvolt.
A pereputty útra kél, az ebéd egy 50 km-re levő étteremben, fenn a hegyen, eldugott, de szép helyen. Oda nyílván csak az megy, aki a lakodalomba meghívott vendég.
Ez egy másik üzlet. Elszaporodtak az ilyen és ehhez hasonló rendezvényekre szakosodott éttermek, óriási helységekkel. A mi termünk 200 fős, igaz, “csak” 180-an voltunk. Következésképp elfértünk.

És megkezdődött az ebéd. Volt sonka, pástétom, rák, kagyló, hal, hús, sütemény, kávé, bor, pezsgő, tömény, szivar … mindenből rengeteg ... ami megmaradt, abból egy afrikai falu többször jól lakhatott volna.

Túlzásokba esünk. És ezeket ki is fizetjük. Émelygett már a gyomrom, amikor a homárt elém tették. Nem tudom el merjem-e mondani, ami akkor történt. Néztem a homárt mereven, de mégjobban megmeredtem, amikor az meg is szólalt. Azt mondta, ha megígérem, hogy nem eszem meg, akkor a benne levő ikrákat felajánlja nekem, kikeltethetem őket akváriumban és ha a nagyra nőtt homárokat eladom, felezünk. Onnantól kezdve pedig minden ikráját kizárólagos jogon nekem fogja adni.
Ja, és még megkérdezte mit szólok az üzlethez.
Csak néztem. Fejemet mozdulatlanul tartva, szemeimet jobbra és balra fordítottam, figyeltem mit csinálnak a többiek. De mindenki jóízűen evett és önfeledt cseverészett. Akkor az jutott eszembe, hogy ez a homár, egy másik életében nyílván az a busó volt, amelyikről a télen álmodtam. És üldözi az üzleti hajlam vagy ő üldözi az üzleti hajlamot.

Kortyoltam egyet a pezsgőből és csak azért is megettem a rákot.
Másnap arra gondoltam, hogy kiváltok valami vállalkozási engedélyt. Úgy érzem lepetézett bennem az üzleti érzék.

 
 Zuloaga  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-05-25 10:43   
A cikk a http://www.transycan.net/cafe/ oldalán jelent meg fotóval a Tejszín menüben.

AZ OLAJOS SZARDÍNIA

Élt egyszer, hetedhéthatáron túl, de az óperenciás Atlanti tengerben egy óriási, 20 cm-es clupea pilchardus, közismertebb nevén, egy szardínia. Boldogan éldegélt a kék óceán hűs, sós vizében és leleményességének köszönhetően mindig megszabadult a halászok nyereséget, de nekik inkább csak kenyeret adó hálójától ... a vég azonban mégis elérte és olajos szardíniaként végezte be, hiába volt méreten felüli.
A Prestige olaja lett a gyilkosa ... s sorsa legyen örök példa az emberiség számára ...
Itt a vége, fuss el véle.

Ez volt az igaz mese. Fél éve történt, hogy a Prestige, a spanyol, azon belül is a galíciai partok közelében kettétörve elsülyedt.
A politikusok ujjal mutogattak egymásra. Mással nem tehették. Az érvek és ellenérvek a levegőben összeütköztek és leestek.
A fekete arany közben terjedt Galíciától egészen a baszk, sőt még a francia partokig is.
Az "aranymosók" nem kalandvágyból, nem a meggazdagodás reményében mosták a homokot.
Az életért tisztították azt, amit az olaj elvett tőlük. Ők voltak az érintettek s nyílván a többek, bár nagy számmal segítettek az önkéntesek is és "kötelességből" az odavezényelt hadsereg.
Csata volt ez a javából. Először ember a természet ellen, majd ember a természetért.
A munka még ma is folytatódik, bár elmondhatni, a partok 90 %-a tiszta! Óriási eredmény!
Mégis! Mi van az elpusztult élővilággal? Az életet már nem olyan egyszerű pótolni.
Sem az ebből élők mai napig fennálló megélhetési gondjait javítani. Hiába a kormánysegítség. Az nem pótolja a naponta teli halászhajó értékét. Persze vannak rossz napok is, üres vagy félig teli ládákkal, de az átmeneti és nem tartós állapot.
Erről jut eszembe. Van egy cég, lényegtelen a neve, ez itt nem a reklám helye. Védőruhák gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. Azokkal a fehér kezeslábasokkal, tudják, ugye?
Nos, ez a cég a csőd szélén állt. A bezáráson gondolkoztak tulajdonosai. Akkor pedig hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, a Prestige kettétört, okádta folyamatosan olaját ... és felvásárolták az összes védőruhát. A "fekete" Karácsonyból, nekik arany Karácsony lett. A partok pedig fehérlettek. Nem a hótól, hanem a védőruhás olajtisztító emberektől.
Ez is átmeneti állapot. Még tart a munka, tehát kell a kezeslábas. És amikor minden tiszta lesz? Nyílván fordul a kocka.
A tenger ezüsthalakat ajándékoz a halászoknak, a védőruhák pedig raktáron sorakoznak majd a cég bezárásáig vagy egy újabb kataszrófáig ...
A szardínia viszont így is, úgy is elpusztul majd.
Mert az ember valamilyen olajba fojtja.


 
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 következő lap )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó