2018. július 16. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> ÉLET EUrópában >> Határtalan lehetőségek - Schengen
Új topik indítása   Üzenet küldése
 frimi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-09-28 12:58   
Kedves Koborlo!

Mint írtam, Magyarországon az Európai Unióba történő belépéstől sokan sokfélét várnak.

Amit általában mondani lehet az az, hogy legalább a legkevésbbé fejlett országok utólérését óhajtja mindenki. S ez eléggé távolinak tűnik, mert a kormány és egyes szakértők véleménye legfrisseb szerint ez 15-30 évbe is beletellhet.

Ismereteim szerint Portugália még mindig csak mintegy 75 %-os szinten van az európai átlaghoz képest - pedig már legalább 10 éve (talán 15 éve) tagja az Uniónak. És Portugália Európa egyik legelmaradottabb országa volt a Salazar diktatúra idején.

Írország fejlődése viszont sokkal gyorsabb volt...

Nincs persze megfelelő mélységű átlátásom, hogy meg tudjam ítélni akár a többi, egykori belépő, ma évtizedes tagország fejlettségi szintjének a mai Magyarországhoz való hasonlatosságát.

Két - számomra a belépés melett meggyőző - érvet azonban látok:

- "mindenki" oda igyekszik: egykori szocialista országok csak úgy, mint azok aki sohasem próbálták ezt az utat,
- Grönland kivételével - amely Dánia autonóm területe és Dánia törvényei biztosítják számára az anyaországtól független kilépés lehetőségét - még egyetlen ország sem lépett ki. (Grönland alapvető érdekeivel ellentétesnek találta az Unió halászati szabályozását.)

S úgy tűnik - de ez is egyéni vélemény - hogy az itt-ott felvetődő kilépési igények mögött inkább belpolitikai, mint súlyos gazdasági okok húzódnak meg. (Az erre vonatkozó, a magyar helyzetet illető véleményemet meg tartom magamnak, miután a site moderálása kéri a belpolitikai vonatkozások taglalásának mellőzését.) De a kilépés lehetősége mindig adott minden tagország számára...

Nagyon pőrére vetkőztetve: mindenki kivétel nélkül európai béreket szeretne s ezért pedig európai szintű juttatásokat - értve ezalatt az árúválasztéktól a tanulási-művelődési lehetőségeken át az egészségügyig mindent. (Amit kihagytam volna: ott is!!!)

USA-t említetted... Igazad van! Valami olyasmi kellene... Csak hát ott már 250 éve ezt gyakorolják. /De kisebb (népesség) méretben Ausztráliát is említeni lehet.../
Mi meg jóformán most kezdjük...

Bármilyen kérdést is tekintünk, az ember semmiben sem tud igazán objektív lenni. Elsősorban azt keresi, ami számára a legjobb, ami a legtöbbet nyújtja. Akár a jelent, akár a közelebbi, akár a távolabbi jövőt nézzük. Írásomban a számomra a közelebbi jövő legfontosabb hozadékát igyekeztem kiemelni. S ez Schengen és az euro.
Frimi


 
 Koborlo  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-09-28 08:27   
2003-09-27 08:01, frimi:
-
Hazánk Európai Uniós csatlakozásának számos vetülete van és vannak ezek között olyanok, ahol kifejezetten „jól járunk”. És természetesen vannak olyanok is, ahol hátrányokat fogunk szenvedni. Ismeretem szerint az utóbbiak vannak kevesebb számban és reményeim szerint idővel ezek a hátrányok el is fognak tűnni.


Kedves frimi.
Cikked elejet es a tema cimet
„Határtalanság lehetősége?”
megtartottam hogy hozzaszolasomnak nagyobb ertelme legyen.
Mint egyik regebben irt cikkem is tanusitja evvel a temaval mar foglalkoztam.

Ma Magyarorszagon a felmerulo kerdesek az EU-hoz valo csatlakozas elonyei es hatranyai kozott varnak feleletre, de nincs messze az az ido se amikor az orszag hatarok csak jelkepesen lesznek jelolve mint ma az USA-ban.

Persze itt is ha egyik allambol a masikba koltozol vonatkoznak rad az allamon beluli torvenyek es szabalyok.

Ez fog kialakulni az EU-ban is.

Magyar orszag szuveren marad jogokkal, szabalyokkal es korlatozott nacionalista gondolkodasmodjaval egyutt. Magyarorszag es a tobbi tagallam kozott gazdasagi fejlodest nem az egyiranyu kizsakmanyolas hanem a tobb iranyban hato gazdasagi felviragzas fogja jellemezni. Ez jo az egyennek a tagallamoknak es az egesz EUROPAI UNIO-nak. Ha meglatasaim nem jok elore is bocsanatot kerek.

Talan kicsit bovitem a regi cikkemben leirtakat ezzel a hozzaszolassal.
A pelda ott all nem csak az Europai Unio de az egesz vilag elott rovid 227 ev ota hogy lehet a Határtalanság lehetősége-ben elni szabadon (kis megkotesekkel)
Az USA peldaja mutatja az utat amin halladni lehet.
En 33 eve itt elek de meg senki nem allitott meg hogy hova megyek vagy mit keresek New Yorkban vagy Kansas Cityben pedig Ohio-i rendszam volt a kocsimon.
Itt tenylegessen es vegervenyesen megszuntek a hatarok.
Sot ha atmentem Kanadaba csak megkerdeztek hogy van e elvamolni valo es mehettem tovabb.
Ha az Ember szabadnak szuletik (mint gyermekeim)soha nem fogja megerteni hogy lehet maskeppen elni,es az emberiseg nagy resze mashogy gondolkozik mint az amerikaiak.
Sok nyelven beszelnek Europaba.
Talan azert lassabban alakul ki a megertese a kozos Europai erdeknek.
De amerikaban se egy nyelven kezdtek az elejen.Sot ma majdnem annyian beszelnek spanyolul mint angolul.
Milliok jonnek evente a vilag minden orszagabol ide.
Ha Europa tobb lehetoseget nyujt akkor nem kell elhagyni.
Magyar orszag felemelkedese erdeke kell hogy legyen minden E U tagnak mert egyutt lehet csak elerni hogy jobb, ertekessebb elet legyen ott is.
Ez a jovo.
Barati szeretettel Geza.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-09-27 08:12   
Kedves Frimi,

csak annyit engedj meg, hogy hozzáfűzzek széleslátokörről tanuskodó írásodhoz, hogy ha legalább a magyarok többsége, csak megközelitőleg így gondolkodna mint Te, akkor majdnem semmi gond nem volna Magyarhonban.

 
 frimi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-09-27 08:01   
Hazánk Európai Uniós csatlakozásának számos vetülete van és vannak ezek között olyanok, ahol kifejezetten „jól járunk”. És természetesen vannak olyanok is, ahol hátrányokat fogunk szenvedni. Ismeretem szerint az utóbbiak vannak kevesebb számban és reményeim szerint idővel ezek a hátrányok el is fognak tűnni. Persze ez nem csak idő, de a magyarság részéről szükséges erőfeszítés kérdése is. Annak ellenére, hogy Magyarországon a politikai küzdelem a bal és a jobb oldal között rendkívül kiélesedett, azért mindazok között, akik valóban szívükön viselik a magyarság sorsát, egyetértés van abban, hogy Magyarország számára nincs más lehetőség, mint csatlakozni. Ha az itthoni magyarság európai szintre akar emelkedni.

Úgy gondolom, hogy nincs „harmadik út”. Egyet kipróbáltunk és az mind gazdasági, mind más tekintetben kudarcot vallott. És nem csak Magyarországon. Más út hiányát pedig megerősíti az a tény, hogy minden Kelet-Közép-Európa-i ország ezen a másik úton indult el…

Az Európai Uniós csatlakozás egyik legnagyszerűbb lehetősége a magyarság számára a kötöttségek nélküli szabad mozgás megvalósulása, a határtalanság. Az a lehetőség, hogy az egyének minden különösebb kötöttségek nélkül – pusztán saját szabad elhatározásukból – akkor és oda mehetnek majd, amikor és ahova csak akarnak az Unión belül… És ez vonatkozik a kultúrára is, mert hiszen, ha megszűnnek a határok, akkor ki és miként állhatná útját a magyar kultúra akadálytalan terjedésének kifelé és befelé egyaránt? Ki és miként állhatná útját a magyarság eszméje/eszméi ápolásának a mai trianoni határokon kívül rekedtek körében?! Ha megszűnnének/megszűnnek a határok? Ha ezek az államok is az Unió tagjává válnak. S ez bizonyos léptékben már realitás…

Amikor ezeken a lehetőségeken elmélkedünk, akkor eszünkbe kell jusson a Saar-vidék, amely évszázadokon keresztül a német és francia nemzet, uralkodók és kormányok közötti örökös feszültség, több fegyveres konfliktus forrása volt.

Magam pár évvel ezelőtt, de már Schengen után egy meglehetősen fárasztó autóbuszos turistaúton vettem részt Párizsba. Eléggé rozzant autóbuszunk valamikor éjjel kettő körül haladt át a német-francia határon Strassbourg felé. Csupán a véletlennek és a rendkívül kényelmetlen éjszakai útnak volt köszönhető, hogy pillanatokkal előbb ébredtem fel, minthogy a busz áthaladt volna a német-francia határon. Így láthattam egy pillanatra a sötét éjszakában a vaksötét ablakú, a kivilágítatlan határátkelőt őrző(?) épületet. Ahol senki, még csak nem is figyelte a határon áthaladó forgalmat és személyeket… Bár a sorsom úgy hozta, hogy az eltelt évtizedekben elég sokszor utaztam külföldre, mégis először éreztem úgy, hogy a szabadság, Schengen, az Unió egyik alapelvének, a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának szele megcsapott…

S ekkor eszembe jutott, hogy sehol nem olvastam és hallottam arról az utóbbi években, évtizedben, hogy probléma lenne abból, hogy a német-francia határ valamelyik oldalán nem az adott ország hivatalos nyelvét beszéli valaki, hogy gondok lennének abból, hogy ki milyen nyelvű könyvet, újságot olvas, milyen nyelven tanul és művelődik, és hogy mikor mit is ünnepel…

Azután eszembe jutott Dél-Tirol is… Talán a 60-as években – már nem emlékezem vissza a pontos időszakra – a magyar újságok is rendszeresen írtak arról a feszültségről, amely a II. világháborút követően az osztrák Dél-Tirolnak Olaszországhoz történt hozzácsatolásának következménye volt. Az osztrák hazafiak még robbantgattak is gerilla akcióik során… S hol van ma – szerencsére – mindez? Hallott valaki mást Dél-Tirolról, mint síversenyek kitűnő terepéről??? S eszembe jutott az is, hogy láttam egy német műholdas programban egy, un. volksmusik adást, amelyet Dél-Tirol egyik városában forgattak. Ott említést tettek a kiegyensúlyozott nemzetiségi politikáról is… Elmondták, hogy pl. a villamosvezető németül is tájékoztatja az utasokat a következő megállóval kapcsolatos tudnivalókról… És mindenhol többnyire kétnyelvű feliratokat láttam a közvetítés során… Arra is gondoltam, hogy milyen kár, hogy ezt az adást csak nagyon kevesen látták és nézték Magyarországon és még nagyobb kár, hogy talán senki illetékes a trianoni határokon kívül…

És említhetem Finnországot is, ahol a svéd az ország hivatalos nyelve az ott lakó mintegy 12% nemzetiség okán. Pedig hát, ha csak kicsit is ismeri valaki a történelmet, az tudja, hogy a svédek évszázadokon keresztül elnyomóként, hódítóként szerepeltek. Úgy gondolom, hogy ez is egy szép példája a népek közötti megbékélésnek.

Persze tudom, hogy ez nincs mindenütt így az Unión belül sem… Észak-Írországban vagy Belgiumban mások a viszonyok… Láttam, hogy Flandriában csak flamandul, ahol a vallonok élnek, ott meg csak franciául vannak feltüntetve az utcanevek. És csak Brüsszelben vannak kétnyelvű utcatáblák…

Azért ez is elgondolkodtató…

De a dolgok mindig kettőn állnak. És az sem biztos, hogy mindkét oldalban egyforma megegyezési szándék munkál… Akár Romániára, akár Szlovákiára gondolhatunk esetünkben, és az adott magyar politikai kurzustól függően nem azonosak mindig a szándékok nálunk sem. Vagy ha a szándékok azonosak is, a kivitelezésben vannak a másik oldalon kétségeket támasztó momentumok. És persze az évszázados bizalmatlanság is. Minden ellentétes példa ellenére látni kell azonban, hogy az Unió, Schengen történelmi kiegyezési, megbékélési esélyt kínál minkét oldalnak. Egy olyan esélyt, ahol nem kell majd attól tartani, hogy a magyar Himnusz eléneklése, vagy a magyar címeres zászló lengetése mögött fegyveres készülődés, soviniszta törekvések bújnának meg… Hiszen ha nincs határ és a pénz is közös, akkor ki mit akar elfoglalni??? És mit kell megvédeni???
Még nem vagyunk az Unióban, jobban mondva az ajtót már kinyitották, de még a küszöböt nem léptük át. Majd jövő májusban… Schengen azonban (sajnos) ettől még távolabb van, és az euro még talán annál is messzebb…

S bár Schengen a magyar állampolgárok számára rendkívül pozitív fejlemény, ugyanakkor a határon túli magyarság számára az uniós belépés azokban az országokban, amelyek tagsága még a távolabbi jövő homályába vész, egyre fokozódó nehézségeket támaszt. A magyar politika, az egymással vetélkedő pártok, a mindenkori magyar kormányok felelőssége, hogy erre a problémára mindkét érintett felet kielégítő megoldásokat találjanak. Megoldásokat (többes számban), hiszen egységes szabályozás megalkotását a környező országok eltérő belső és külső viszonyai szerintem nem is tesznek lehetővé. Végső megoldást azonban az hozhatja majd, ha legalább azok az országok, ahol a határon túli magyarság nagy hányada él, az Unió és Schengen részeseivé válnak, részei lesznek a határok nélküli közös Európának.

Magyarországi magyarként úgy vélem, hogy ha határtalanságról még nem is beszélhetünk, már nem vagyunk bezárva! Kötöttségekkel ugyan, de lényegében szabadon mozoghatunk már mai is Európában és a világban. Évtizedeknek kellett azonban eltelni ahhoz, hogy a magyar határok az átlagpolgár számára a mai szinten átjárhatók legyenek. Mert egy dolog, hogy beengednek, de ennek elválaszthatatlan része az, hogy kimehetünk! Szabadon mozoghatunk ugyan, de ez még nem az az igazi szabadság, amelyre azt mondhatnánk, hogy kötöttségek nélkül mehetünk akkor, ahova, és amikor csak akarunk.

A Rákosi rendszerben nem is gondolhatott egy átlagos magyar állampolgár arra, hogy mondjuk Csehszlovákiába, csupán csak a Duna másik oldalán lévő Párkányba utazhasson. Egy volt idős kollegám elmondása szerint 1956 előtt Csehszlovákiába hivatalos útra utazván tapasztalta, hogy Szobnál órákat állt a vonat, fegyveres határőrök vették azt körül, nehogy bárki titokban le- vagy felszállhasson. Szoros ellenőrzés, csomagvizsgálat volt… Akkoriban a magánember számára Csehszlovákia igen-igen messze volt, Bécs meg egyenesen, mintha a Holdban lett volna… 1956-ban „disszidált” gyermekkori barátommal a kapcsolatom végül is örökre megszakadt, hiszen semmilyen lehetőség nem volt, hogy azt valamilyen formában élve tudtuk volna tartani. Mintegy 250 kilométer távolságot áthidalva. Ma viszont – eltekintve az anyagi nehézségektől, az útlevél és vízum kérelemmel kapcsolatos utánajárástól, no meg a repülő helyfoglalástól – akkor ülhetek fel a repülőre, hogy meglátogassam Ausztráliában élő rokonaimat, amikor csak kedvem tartja. Ausztrália közelebb került a maga mintegy 16000 kilométerével, mint Bécs volt valaha… Ma Bécsbe pedig akár naponta kétszer is mehetnék – ha ennek lenne értelme… S bár az említettek – látszólag – nincsenek kapcsolatban Schengennel, azért ez csak látszat. Hiszen Schengen ennél még többet nyújt… Elég lesz a személyi igazolvány is szinte egész Európára… Mintha Kecskemétre mennénk. Csak a megteendő távolság lesz nagyobb.

Életemben először a 60-es évek elején határsértés bűntettének elkövetésével jártam külföldön. Sátoraljaújhelyen olyan volt a határ Csehszlovákiával, hogy egy szakaszon az egyik országút még magyar terület volt, de a szélén már a határkő másik oldalára festett CS jelzés mutatta, hogy ott már Csehszlovákia kezdődik. Rekkenő nyári délidőben, miután egy lelket sem láttam, önkényesen átléptem a határt és az attól kb. 50 méterre lévő tanya egyik fájáról egy levelet téptem le s őrizgettem még éveken át, „külföldi utazásom” emlékeként. Tudtam, hogy tiltott dolgot teszek, de a „külföldön voltam” érzés és elmesélés vágya erősebb volt, mint a jogi megtorlástól való félelem.

Azokban az időkben többször jártam ugyancsak a munkámmal kapcsolatosan Sopronban, Kőszegen és más határközeli, pl. Vas megyei kisebb falvakban… Ha vonattal utaztam Budapestről Sopronba, akkor már Győrt elhagyva igazoltattak (engem és mindenkit) az ott felszállt határőrök. Csak un. határsáv igazolvánnyal lehetett közlekedni, amit a rendőrség állított ki. (Egy ízben a jugoszláv határ közelében fekvő Beremendre utazván elveszítettem a határsáv igazolványomat és ezért dolgomvégezetlen vissza kellett utaznom Budapestre, mert nélküle Pécset elhagyva leszállítottak volna a vonatról.)

A 70-es évek elejére enyhültek a viszonyok. Addigra megszűnt a határsáv igazolvány és Kőszegre „minden további nélkül” lehetett utazni. Arra azonban akkoriban gondolni sem lehetett, hogy a határ 500 méteres körzetén belül elhelyezkedő un. Stájer házakat egyénileg meg lehessen tekinteni. Arra meg pláne nem, hogy pontosan a határon fekvő Írottkőt meg lehessen látogatni… Hiszen ott volt a „vasfüggöny”. Hogy volt-e aknazár vagy sem, azt nem tudom. Azt azonban saját szemeimmel láttam Kőszeg, Szentgotthárd környékén, hogy két drótkerítés között egy simára gereblyézett homoksáv van, ahol a lábnyomok árulkodtak arról, ha valaki ki- vagy befelé igyekezett. Ez állítólag 10 méterre volt a tényleges határtól.

Azután évek teltek el… Másfelé vetődtem, és olyan munkakörbe kerültem, hogy hivatalos úton többször járhattam külföldön: gyakrabban szocialista országokban, és csak elvétve „Nyugaton”. Azt mondhatnám, hogy szabadon mozogtam, hiszen egy-két turistaút is „besikerült” az évek során - ha kérelmeztem a valutát, útlevelet, vízumot. Mégis, valahogy hiányzott az igazi szabadságérzet…

Megint eltelt jó pár év és 1998. szilveszterét Sopronban töltöttem feleségemmel. Egy hirtelen ötlettől vezéreltetve Új év napján Kőszegre kirándultunk, többek között azért, hogy megtekintsük a Szent Vid kápolnát, amely a Kőszeget környező hegyekben van, már az osztrák határ közelében. S ott ugyancsak hirtelen, a kíváncsiság ötlete által vezéreltetve a kápolnától az Írottkő felé vettük az irányt… Kocsinkat 6 km-re le kellett állítanunk (mert az odavezető út „elfogyott”) és onnan gyalogösvényen lehetett (megkérdeztük, hogy lehet-e!?) továbbhaladnunk. Egy idő után egyszerre csak azt vettem észre, hogy az ösvénytől kb. 5 m.-re van az osztrák-magyar határt jelző határkő!!! Drótkerítés, homoksáv sehol… Ösztönösen körülnéztem, de egy lelket sem láttam… És akiket különösen nem láttam, azok a korábbi években már jól megszokott magyar határőrök voltak! De osztrákokat sem. Talán Bécsig is elsétálhattunk volna…

És akkor eszembe jutott egykori csehszlovák határsértésem, de mégsem léptem át az osztrák-magyar határt jogellenesen, mert hát ugye ki tudja: hol, ki áll egy fa mögött…? Minden esetre korábbi tapasztalataim után ez az új helyzet igen megdöbbentő élmény volt… Azután továbbmenve végül is elértük Írottkőt, ill. a pont a határon lévő kilátót. A torony alján két osztrák határőr üldögélt, nálunk meg még útlevél sem volt… Megkérdeztük, hogy felmehetünk-e ilyen körülmények között a kilátóba? A két határőr tiszta szép magyarsággal, kicsit értetlenül is válaszolt, hogy hát miért ne? Felmentünk tehát és ott egy kis vidám osztrák társasággal találkoztunk, akik rögtön beszédbe elegyedtek velünk és mindjárt meg is kínáltak egy pohárka pálinkával, amit meg is ittunk az Új év, no meg a barátság tiszteletére. Nem magyar ajkúak voltak, és mi is csak gyéren beszéltük a németet, de ez mit sem számított! Elmondták, hogy ez a kirándulás a határmenti kis osztrák faluból már hagyomány: ők szinte gyermekkoruk óta minden Új év napján feljönnek és ott (is) köszöntik az Új évet… (Persze a kilátóba ők is csak pár éve tudnak feljutni.) Meg is hívtak minket a következő újévi találkozóra, aminek - kissé fájón – a távolság miatt azóta sem tudtunk eleget tenni.)

Senki nem ellenőrzött, oda mehettem (volna), ahová akartam! „Akár Bécsig is…”

Ennek a Schengen szempontjából hétköznapi dolognak az értékeléséhez, nagyszerűségéhez azonban meg kellett szerezni az előző évtizedek tapasztalatait! Mert aki a határtalanság viszonyai között élt és él, annak ez a fajta szabad mozgás mindennapjainak tartozéka. Jóllehet, magam soha nem éreztem az országhatárok közé bezártnak sem akkor, amikor nem tudtam külföldre utazni (az igény keletkezéséhez ugyanis szükségeltetik egy s más…), és persze akkor sem, amikor hivatalosan, vagy magánúton jártam külföldön. És szabadságérzetben sem volt részem ilyenkor. Mert az volt a természetes állapot… Megszokott volt számomra, hogy így és csak így lehet külföldre menni... Akkor ott, az Írottkőn, ill. az oda-vissza úton életemben először éreztem át, hogy mit jelenthet az átlagpolgár számára a határtalanság, Schengen. Pedig mindössze az történt, hogy gyalogoltam az osztrák-magyar határtól 5 méterre a határ magyar oldalán kilométerszám és az Írottkő-i kilátó osztrák oldaláról is (mint a mesében: a torony közepén húzódik a határ!) megtekintettem a kilátást…És elbeszélgettem néhány osztrákkal… Amikor az Uniós belépésre gondolok, ezért annak feltétlenül pozitív következményei közé sorolom Schengent... Amiből egy életre szóló „kóstolót” kaptam 1999. január első napján…

Úgy gondolom, és mások véleményét saját kis példámban is megerősítve látom, hogy ha a határok kötöttségek nélkül átjárhatóvá válnak nem csak Nyugat, de Kelet (vagy akár más égtájak) felé is, akkor nyugodtan koccinthatunk képletesen egy új év, egy új korszak kezdetén szomszédainkkal – függetlenül attól, hogy nem beszéljük egymás nyelvét és más kulturális értékeket vallunk magunkénak... Mert egyes megrögzötten megszokásunkká vált dolgok értelmetlenné válnak, és a határtalanság válik természetes állapotunkká akár mozgásunk, akár kultúránk tekintetében…

Persze mi magyarok sem vagyunk egyformák… Az Uniós belépés irányában többen többféle elvárásokat támasztanak: kik hátrányokat, kik előnyöket vélnek felfedezni… A fenti gondolatok szülője a „Határtalanság lehetősége?” című téma volt. Magam ezt a fentiek alapján nem kérdőjellel, hanem felkiáltó jellel minősítem. Mert az az egyik alapvető emberi jogot, a szabad mozgás jogát teremti meg. Még ha „csak” Európában is. De optimista lévén azt mondom, hogy azért Európa nem a világvége…
Frimi

 
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó