|
Kedves Lafre, ha Fredi mostani verses hitvallasat letargikusnak talalod, nem tudom mit szolnal ifjukori "költemenyeimhez", csupa fajdalmas nyögdecseles, ma jokat mosolygok rajta....
|
|
|
2011-08-22 11:08, Fredi:
Ez már letargikus. Úgy látszik ragályos vagyok. Elkülönítöbe velem!
..
|
|
|
Lafre hitvallása után ime az enyém:
A falon csak egy árnyák vagyok,
ha kék az ég és a Nap ragyog,
de ha beborúl az őszi ég,
azt is elnyeli a szürkeség.
|
|
|
Ma reggel bekapcsoltam a gepet, es Lafre verse köszöntött. Szep volt, köszönjük Lafre...
|
|
|
mint hajó ha vakon ködben réved
és magát önvesztett távolba reméli,
bolyongó lényem hullám-rezzenése
megváltó partokkal hiteget.
..
(köszönöm a hozzászólásokat)
|
|
|
Sziasztok,
most írok is Lafrenek egy emailt, hogy jöjjön csak ide, nézze meg, hogy hányan írtak!
Hunor
PS: Fredi, igazad van, holnap megint takarítás következik...
|
|
|
Kedves ravic, kedves Tihi, nagy örömmel nyugtázom, hogy Lafrenak népes olvasótábora van. Remélem ez talán arra készteti, hogy mégse távozzon. Ami pedig a MON milyenségét illeti, abban azért sírom vissza a régi időket, mert sok értékes, aktív tag lépett ki, ment belső számüzetésbe, vagy halt meg (Zsuzsa). Ezek az emberek nagyon hiányoznak. Nem hiányzik viszont a rengeteg állás-, lakás-, stb. keresés. A MON elsősorban a határon, sőt a Kárpát-medencén kivül élő magyarok foruma volt. Elejétől egyetértettem azzal - és ma is egyetértek, hogy az anyaországiak( + Erdély, stb.) is bekapcsolódjanak a beszélgetésekbe, de nem érthetek azzal egyet, hogy az egyre szaporódó abszolút magánérdekű célok szolgáltatójává, illetve reklámozójává zülljön a MON!
|
|
|
Olvasom én is a verseket, saját verseim sajnos nincs, de mégis.
Hogy a MON már nem olyan mint régen, az csak tölünk függ, tehát viselkedést kell váltani. 
|
|
|
Kedves Böbe es Fredi, en is olvasom - ha nem is rendszeressen - ezt a topikot! Lafre költemenyei olyanok mint egy halk sohaj, vagy egy fajdalmas pillantas a multba, emlekeket ebresztö - nekem tetszenek.
Hetente legalabb egyszer beleolvasok kedvenc verseimbe - ezzel csak azt szeretnem mondani, hogy vannak meg versolvaso, es verset szeretö emberek...
|
|
|
Semmi nem olyan mint régen......
|
|
|
Ez sajnos igaz!
|
|
|
Igen Bobe, Te meg én olvassuk, de be kell lássuk,a MON ma már korántsem az, ami volt egykor.
|
|
|
Miert nem irsz Lafre? Hiszen olvasunk 
|
|
|
nem írok többet ide. szervusz...
..
|
|
|
A maga módján mindenki ember,
De kiállni ha kell, mégse mind mer,
Mert vesztesként elhagyni a színtért,
Eddig csak a nemesebbje bírt még,
Nem vakmerő az, inkább bátor,
Ki ha kell, nem fél önmagától,
Csak azután indul mások ellen harcba,
Miután önmagát legyűrte viadalban.
Mert az élet egy folytonos párbaj,
Melyet az ember vív - önmagával.
..
kedves Fredi,
a harcnak - amelyet önmagával vív az ember - nincs vége.
"hisz mint a kutya hinnél abban, ki bízna benned" /J.A./ írta nagy költönk és sokszor én is így érzem... nagyokat lépek a semmibe, mert nem érzem, lépteim mekkorák. valahogy eltüntek innen az emberek...
..
|
|
|
Kedves Lafre nagyon jó, hogy ide tévedtél. A sok (ál)álláskereső után felüdülés Téged olvasni! Én is szeretnék "vasbaöntött ujjakkal" kopogtatni, nem a saját, hanem mások fején.
|
|
|
- tévedtem - hogy idetévedtem...
..
|
|
|
- tévedtem
míg elfogultan
bolyongtam önmagam
ezerre bomlott ősz hajszáliban,
vad évek dúrták
arcomat,
míg kérleltem
sorsom első szűz aktusát,
homlokom falán másodpercpaták
dobolták az elmúlás
ködös tangóját,
ezért élnem kell
még egy, jobb dimenziót,
hol beöntve vasba, ujjammal
kicsúfolt fejemhez
koppanthatok.
..
|
|
|
http://users.atw.hu/csszl41/ln_elemei/16.jpg
"Jártam a fellegekben"
és a felhők fölött aranyló tájakon,
ahol valóban kék az ég,
és olyan tiszta minden,
mint a gyermeki lélek."
|
|
|
Léder László:
elengedem a kezed
megyek az úton,
elengedem a kezed,
nem tudom már,
én indultam veled,
vagy te kerültél hozzám,
érzem lassulok,
lépteim erőtlenek,
de megállni nem lehet,
az úton menni kell,
veled vagy nélküled,
vakon és süketen
tapogatok tovább,
ha valaki szólna, intene,
itt az útnak vége,
nem venném észre,
már nem figyelem
a lélegzeted, mely
mellettem zilált, megyek,
ameddig hiszem, hogy
valaki még követ.
..
|
|
|
Állatvédők
Sok-sok állatvédő klub
véd ma békát, gólyát gnút,
tyúkot, marhát, egyebet,
de ki véd meg egy gyereket?
Ki véd meg egy öreget?
Igaz, ők csak EMBEREK!
|
|
|
- bocsánat, utólag
elmegyek,
mint árnyék melyet fény ér,
könyvből kitépett lap, tűzből
szikraként ha égnek pattan,
kalapomat
egy csonka ágon hagyom,
az asztalon poharam
felejti múltját mosdatlan,
de megmarad
lenyomatom a deres padon,
fűszálakon halkuló léptem,
- bocsánatuk kérem, utólag.
..
|
|
|
2010-08-10 11:28, Fredi:
nem éreznemet gondoltál?
-
igazad van, elírás. kösz
a téma viszont nem véletlen. kapcsolódik a tiedhez.
..
|
|
|
Bizonyára csak véletlen, hogy utóbbi két versed temetikáját tekintve folytatása az enyémnek.
Tetszenek! Az engemet második soránál az érezzem nem elírás, nem éreznemet gondoltál?
|
|
|
a nyomorék
szabad, vak évek,
szégyellek titeket,
vissza nem nézek,
futok elöletek,
fedetlen kebleken
szölöként csüngtem,
felvágott ereket
messze kerültem,
amíg csak lehetett
sorsom használtam,
mikor már nem,
magam kreáltam,
az úton mentem,
mindegy volt merre,
amikor letértem,
nem volt értelme,
az útból utca lett,
belölem nyomorék,
ki utcán kéreget,
maréknyi hamuért,
bár testem rusnya,
de szellemem tiszta,
utálom múltamat,
mégis vágyom vissza.
..
|
|
|
engemet
koporsóba ne tegyetek,
éreznem kell testemen
egyetlen megmaradt
tulajdonom, az anyaföld
súlyát, melybe hajamat
s körmeim növeszthetem,
hogy szabadon marhassa
csontjaimat a biokémia.
..
|
|
|
Sírfelíratok
Itt fekszem holtan,
bocsánat, hogy voltam.
*
Ami megmaradt belőlem,
a freiburgi temetőben:
marék hamu egy urnában.
Kutya tesz rá unalmában.
*
Az igazság nyugszik itten,
pedig benne nagyon hittem.
Illúzió csak e halom,
mondogatják – épp most hallom:
Halott soha nem lehet,
aki nem is létezett!
|
|
|
2010-06-06 16:48, Fredi:
-
Köszönöm, Fredi!
Olyan régen jártál erre. Hiányoztál.
|
|
|
Szép versedet öröm volt olvasni. Jó, hogy tartod a lelket ebben a topikban!
|
|
|
Úgy lakom itt ezen a tájon,
mint akit ide ölelnek a lányok,
ide kötnek az ízek, az illatok,
az emlékek és a forró ölelések,
de elmém már messze jár
és cibál a végtelenbe.
|
|