2017. november 25. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> A Magyar Világkapcsolat >> Hogyan maradjunk magyarok?!
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 )
 Tanhu  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-08-04 13:34   
Ez nem igazán helyes, hisz ez egy nemzetközi probléma ami nagyrészt a globalizálás által terjedt el.Sajnos ez van, de ez ellen küzdeni lehet az igaz magyar nyelv gyakorlásában és nem az olyasfajta új-magyar szemét terjesztésében.


2003-07-28 14:17, villarosa:
-
Magyarnak maradni Magyarországon is nehéz, a rengeteg angolszó amt használunk az életstilus inkáb jenki mint magyar és ez elszomorit .Mert az a menő.aki tud majmolni sajnos mi ilyenek vagyunk , itt Magyarországon

 
 andi_usa  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-07-31 17:45   
2003-07-30 14:45, Pompéry Berlin:

Helyi beszélgetés = City call
Nemzetközi ... = International call
Beszégetés átirányítása = roaming
... stb. Hosszú lenne a lista.
-
Érdekes, itt a helyi beszélgetés local call és az átirányitott call forwarding vagy forwarded call. Nem minden angol szo amerikai. Ez olyan mint a Handy német nyelvterületen, mely itt cell(ular) phone néven ismert. Szerintem a sok angol szo a computer használattal jött, nincs minden programm helybeli nyelven.

 
 bobe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-07-30 21:16   
Itt pontosan ez a helyzet alig tanultuk meg a sved nyelvet ami bizonyara nem legkönnyebb nyelvek köze tartozik föleg ha magyar az anyanyelve az embernek maris neki kell fogni hogy angolul is megtanuljunk mert az egyetemi nyelvtöl sajnos a mindennapi munkahelyi nyelvig meg van a sved nyelv is borsozva angollal.
 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-07-30 14:45   
villarosa,
ez világjelenség. A német telefonszámlát nem érted meg angoltudás nélkül:
Helyi beszélgetés = City call
Nemzetközi ... = International call
Beszégetés átirányítása = roaming
... stb. Hosszú lenne a lista.

Mindez ugyancsak groteszk Moszkvában, ahol az angol szöveget, beszúrást angolul és latin betűkkel írják a ciril környezetben.

Mert mindenütt ilyenek az emberek. Itt mindenütt a világban.

Különben igazad van, elég ronda.

 
 villarosa  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-07-28 14:17   
Magyarnak maradni Magyarországon is nehéz, a rengeteg angolszó amt használunk az életstilus inkáb jenki mint magyar és ez elszomorit .Mert az a menő.aki tud majmolni sajnos mi ilyenek vagyunk , itt Magyarországon
_________________
villarosa
Jezsamen

 
 Boros Béla  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-02-22 21:53   
2003-02-22 14:04, csszl41:
-
Kedves László!
Átolvasom és magánlevélben irok majd ezutan.
Barátsággal;
b. -

 
 csszl41  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-02-22 14:04   
Kedves Béla !
Megnéztem a honlapotokat.
Üzenetemet e-mailben küldtem,
a hid@tpg.com.au címre.
Baráti üdvözlettel:
Cs.Szabó László(1941)

 
 Boros Béla  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-02-20 09:37   
2003-02-19 15:22, csszl41:
-
Kedves László!
Akkor eddig egyetértünk! EZÉRT alakitottuk meg itt Ausztráliában 2 éve, az Au-magyar Hagyományörzö, Ifjusági, Diák és Kulturális Szövetséget...
Megtudod tekinteni a honlapon www.hufo.info alatt,a HID és szervezetei munkáját.
Barátsággal;
B.

-

 
 csszl41  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-02-19 15:22   
Kedves Boros Béla !
A virtuális térben való kommunikációt én is csak egy lehetőségnek tekintem.(Valóban nem helyettesítheti a személyes és közvetlen kapcsolatot.)
Ám ahogy Te írod,ha"nincs más alternatíva",nagyon is fontos lehet.
A közösségeket a nyelv,a hagyományok ,a szokások és a lélek tartják össze elsősorban,persze más is.(Megtartó erők)
Az ezzel kapcsolatos elképzeléseimet később majd részletesen megírom.
Baráti üdvözlettel:
Cs.Szabó László
Békéscsaba

 
 Boros Béla  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-02-18 08:11   
2003-02-16 14:26, csszl41:
Kedves Cs.Szabó László!
Ezt irod:
"Ma már a virtuális térben csaknem-személyes és csaknem közvetlen kapcsolatot tudunk teremteni.Ezt kellene kihasználnunk,hogy magyarok maradhassunk."
Egyetértek, HA:
-az elszakitott területen élsz és nem tudsz még az óhazába sem elmenni
-valahol távol élsz, ahol csak szórvány/ magyar közösség van,nincs más alternativa
-valami más ok miatt mozgásban korlátozottak a lehetöségek.

HA fentiek nem állnak fent, akkor megdolgozni kell,"ahogylehet".Dallal, verssel, minden müfajjal, át kell menteni a hagyományokat, melyek ha "megérintenek"valakit, akkormindne rendben...

A különbség majnem akkora, mintha képröl néznél egy kedves arcot, vagy elötted van, és...
ez nem vita tárgya, ez maga az élet...

Vita kell, ha az jobbító szándékú. Ez a rovat ugyhiszem ilyen.

Barátsággal üdvözöl egy másik "41-es":
Boros Béla István
Sydney

 
 csszl41  módosítás |   válasz erre |   profil |  2003-02-16 14:26   
Az ember kulturális evolúció eredményeTermészetes életvilágát társadalmi keretét közvetlen személyes viszonyok alkotják.A szociológiában primercsoportnak nevezett közösségek jelentik egy-egy kultúra megtartó és tovább fejlesztő erejét.E közösségek tagjai naponta face to face kommunikálnak.
Ma már a virtuális térben csaknem-személyes és csaknem közvetlen kapcsolatot tudunk teremteni.Ezt kellene kihasználnunk,hogy magyarok maradhassunk.A kulturális evolúció teszi lehetővé,hogy a közösségek együtt maradjanak.Az egyén csak a közösség tagjaként létezhet.Ezért kultúránkat el kell juttatnunk mindenkihez,akit illet.Ne pazaroljuk energiánkat vitákra.
Üdvözlök Mindenkit:
Cs.Szabó László(1941)
ege-mirho3@freemail.hu

 
 Boros Béla  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-16 01:48   
Kedves Barátaim!

A hozzászólások, kicsit elkanyarodtak az eredeti felvetéstöl. De ez így van jól: sok uj gondolatot olvastam Töletek.

Sydneyben lesz egy 4 napos Hagyományörzö Ifjúsági Napok elnevezésü rendezvény, október 4 és 7 között. Idemásolom a programot, talán megértitek: amellett, hogy ez a fórum a "szelep" szerepét is betölti, TENNI kell..

Bövebb infok a http://www.hufo.info honlapon, a HID alatt.

Barátsággal üdvözöl Benneteket:

Boros Béla,
Sydney

---a program---

Ausztráliai-magyar Hagyományorzo, Ijfúsági, Diák és Kulturális Szövetség "HID"-napok programjai:

Október 4.
-12 órától érkezés szerint, próbák a Magyar Házban
-19 órakor a Cserkész Otthonban: MEGNYITÓ
Tánccsoportok bemutatói, Ifjúsági szavalóverseny I. Szervezetei vezetok megbeszélései /szelektív/, Népdalok-közös éneklés, a Rajkó zenekar kíséretével. Belépés díjtalan. Büfé, könnyu vacsora, ital kapható. Magyar ételbemutató, vásárlással.

Október 5.
- 9-13 óra között a Cserkész Otthonban:
Ki minek mestere /hímzés, nemezkészítés, agyagozás/, játékos vetélkedok, szervezeti vezetok megbeszélései /közös/, Ifjúsági szavalóverseny II, magyar ételbemutató, vásárlással.
- 9-12 óra között a Magyar Házban: zenekari /tánccsoportok próbái
- 18 órai ajtónyitással, Ballagó Bál. Musorát lásd másutt részletezve

Helyfoglalás: 9580 0786 vagy 9750 2792

Október 6. A Magyar Köztársaság hivatalos gyásznapja.
- templomi megemlékezések. Lásd az egyházi hirdetéseknél
- közös ebéd a Magyar Házban 13-14 óra között. Csak elozetes jelentkezés alapján tudjuk biztosítani. Ebéd: $12.-
- 15 órai pontos kezdéssel: Rajkó Zenekar koncertje klasszikus zenemuvekkel. Részletes musor a helyszínen. Fellépnek még a "SZÖCSKE" tagjai. Belépo: $25.
Helyfoglalás: 9793 2789 vagy 9416 5020

Október 7.
- 10-12 óra között a Magyar Házban
Szervezeti vezetok megbeszélései /záró/, szavalók, táncosok, énekesek díjazása
- 12-13 óra között könnyu ebéd /elozetes bejelentés kell/, $12.-
- 14 órai kezdettel a Swam Ave /Strathfield/ anglikán templomban, Hartay-Szabó Gergely Orgona hangversenye, a Rajkó közremuködésével. Belépo: $10.-
- Hangverseny után: Záróközlemények, riportok.

Az eloadások bevételei, az ifjúságnevelo és támogató szervezetek, egyéni tanulmányok támogatására lesznek fordítva. Részvételével, mindenki az ifjúsági szervezeteket támogatja.

a "HID"-napok rendezoi.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-12 06:57   
Kedves Dani !

Érvelésed a honvágyról szép és majdnem meggyőző, mégsem általánosítható mindenkire.
Aki egy olyan országból jön el ahol a fizetett fűtés ellenére sem volt lakásában több mint 12 fok, ahol a gyerekek a leckéjüket karbidlámpa fényénél kellet elvégezzék, mert állandóan áramszünet volt, ahol a hatóság letegezte az embert..és még sorolhatnám oldalakon keresztül, annak nem, vagy csak kevés honvágya lesz. Egyáltalában mi az, hogy hon, haza ? Nekem ezzel kapcsolatban mindig elsőnek Petőfi jut eszembe: "Haza csak ott van, ahol jog is van." És mi a honvágy ? Ha az a honvágy, hogy szeretnék egy májusi estén Kolozsváron a Donát úton végéisétálni és az orgonák illatát habzsolni, akkor lehet, hogy nekem is honvágyam van.

Elnézést ezért a személyes nézőpontért.

Frédi

 
 Dani  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-10 17:20   
Kedves Gyula!

A hon elhagyása, a nyelvi közeg és kulturális környezet feladása rendkívül fájdalmas, még ha nem is mindenki tudatosítja azt magában. A haza elvesztésének traumáját mindenki másképpen éli meg. Szerintem, attól, hogy valaki letagadja a honvágyát vagy saját magát próbálja becsapni azzal, hogy nincs neki, attól még ugyanannyira vágyódik haza. A megszállott vagyongyűjtés, ami sok kivándorlónál tapasztalható jelenség, egyféle önigazolást próbál szerezni ahhoz, hogy "lám, milyen jó hogy eljöttem, otthon most nyomoroghatnék". Egymást pedig a leggyakrabban azért nem segítitk a nyelvi közösség tagjai, mert "Nekem is nehéz volt az elején, oldja csak meg a gondjait önérerőből ő is, mint én magam, annakidején. Ha pedig erre nem képes, minek jött ide, menjen csak haza!"

Szóval, talán jobb szerényen élni odahaza, mint jómódban egy teljesen idegen érzelmű és mentalitású országban, ahol a gondok más jellegűek, mint otthon, de feltétlenül megvannak.

Ezért, kedves Gyula, egyetlen percig se keressél önigazolást, amiért otthon maradtál. (Családi, szakmai, politikai vagy éppenséggel anyagi) önigazolást nekünk kell keresnünk, akik eljöttünk.

Meleg üdvözlettel,
Lőwy Dani

 
 ex-MON-tag3  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-09 00:06   
Kedves Gyula,
irod:<<egy-két évtized múlva azért tenne nekem szemrehányást, mert akcentussal beszélem az angolt!>>

Gyerekek nem szegyenlik az akcentust,itt sokan akcentussal beszelnek.
A gyerekek azt szegyenlik,hogy a szulo hibasan,vagy/es nagyon keves szo tudassal beszeli az uj hazaja nyelvet (ez esetben az angolt).
Nagyon kevesen forditanak idot es energiat arra,hogy rendesen megtanuljak a nyelvet,
es ott van a problema.
Nem az akcentus miatt tavolodnak el,hanem nincs a szulonek olyan szokincse,mint a gyerekenek,es ugy nincs kommunikalas.
Vica versa ...mert a gyereknek meg magyar nyelvben nincs annyi szokincse.
Ott alakul ki az elkulonules,es nem az akcentuson.
Volt itt egy ismerosunk Gyula bacsi aki minden egyes nap uj 10 szot tanult meg.
A gyerekei imadtak erte !,akkor voltam en itt frissen mint bevandorlo,es olyan eros hatassal volt ram,hogy akkor en is megfogadtam,hogy olyan magas szinten fogom elsajatitani ezt a nyelvet,amilyen magas szinten kepes leszek ra.

Mert szinte kotelezo magadnak es foleg gyermekednek megadni.
Hisz nem a gyereked valasztotta a disszidalast,es senki elete nem folytatodik a gyerekeben.
A gyerek egy kulon emberke,es senki joga raeroszakolni a sajat multjat.

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-08 18:24   
Gondolatok a magyarságtudat, nyelvünk megtartása, továbbörökítése kapcsán.
Válasz Lőwy Dániel hozzászólására


Kedves Dani!

A végén kezdem: Megoldást én is csak az egyéni viszonyulásban látok.

De visszatérve az elejére: A MON különböző rovataiban (magyarságtudat, tanítsuk-e gyerekeinket magyarul, maradjunk-e meg magyarnak, stb.) állandóan ezt a témát járjuk körül különböző szempontokból. Sok minden elhangzott már, tehát mondandóm nem új, több helyen több részletben már kifejtettem.

A mai nyugatra ment/került/szakadt magyarokat - még ha diaszpórának is nevezzük a már nem aktuális emigráció elnevezés után ezt az állapotot - az különbözteti meg a dunai sváboktól, erdélyi szászoktól, hogy nem egy helyen, ha úgy tetszik nem gettóban élnek, hanem szerteszét a nagyvilágban. A csoportos érkezés hullámai (20-as évek, 1945-46, majd 1956) után mai el/bevándorlásuk-letelepedésük egyéni és szétszórt. Ilyen helyzetben nem alakulhat/ott ki az a kulturális, gazdasági és szociális közösség, amely évszázadokon, de akár csak néhány évtizeden keresztül is segítené megőrizni, továbbadni a nyelvet, mint a csoporthoz való tartozás elengedhetetlen eszközét. Legtöbb helyen csoport sincs, amihez tartozni lehetne/kellene. Elszigetelt egyéni helyzet, sors van, amely feloldása a beilleszkedés. Ehhez nem nyújt primer segítséget a magyarságtudat, ill. az ahhoz való ragaszkodás.

Több helyen elhangzott, hogy eltérő az igény a kitelepülő első és a már ott született (kisgyerek korában odakerült) második generáció anyanyelvápolása esetén. Különösen akkor, ha a gyerek vegyes házasság eredménye. Ebből adódóan, ha tetszik, ha nem, kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy bizony a második generáció már csak üggyel-bajjal, a harmadik pedig valószínűleg egyáltalán nem fogja beszélni a mi anyanyelvünket.

Hogy ez szomorú-e vagy sem, veszteség-e vagy sem, ennek a megítélése ugyancsak szubjektív. Aki úgy kötődik a kultúrájához, mint Te meg én meg itt a MON-nál a legtöbben, azoknak szomorú. Hogy mennyire veszteség, arról szóltam már Boros Bélának címzett június 6-ikai írásomban ugyanitt, nem ismétlem meg.

Helyesen írod, hogy ma a világháló idejében mindenkinek megadatik a kapcsolattartás, lépéstartás, informálódás lehetősége. Hogy él-e vele, az csak az egyéntől függ. Ezt előírni nem lehet.

Még ha káros folyamatnak is tartjuk, hogy sokan nem élnek a lehetőséggel, mert nem igényük, ez ellen intézményesen fellépni nem lehet. Az anyanyelvhez való ragaszkodást, annak elsajátítását, továbbadását előmozdítani nem lehet a befogadó ország feladata. Ahogyan a gyerek tisztességes, társadalmi felelőséggel rendelkező emberré való nevelése, a tudás iránti igény, az ambíció felkeltése, de a legegyszerűbb szociális túlélési technikák megtanításának feladata sem elsősorban az államé, hanem a szülőé. Ezekhez a (szerintem magától értetődő) szülői feladatkörökhöz sorolom a magyarságtudat és azzal együtt a nyelv továbbadásának az igényét. Ez vagy megvan a szülőnek, vagy nincs. Ha nincs, akkor azt semmilyen állami eszköz (magyarul kiadott könyv, magyartanfolyam kedvezményes áron, ingyenes oktatás, stb.) nem helyettesíti. Berlinben pl. a Collegium Hungaricum keretében van a gyerekeknek ilyen lehetőség, mégis alig élnek vele a szülők, pedig itt 6-9.000 magyar él.

Nem áll ellentétben a befogadó országban aratott szakmai-társadalmi siker a magyarságtudathoz való ragaszkodással. Sőt. Ha ezt az ember úgy éli meg, mint pluszt és képes ezt az érzést közvetíteni gyerekének, (lásd korábbi megjegyzéseimet gyerekeink magyarul tanításáról), akkor sikeres igazán. Van erre több pozitív példa. De ezt előírni, kikényszeríteni (sajnos) nem lehet.

A barátság és a remény jegyében szeretettel

Judit

 
 Gyula  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-08 00:11   
Kedves Dani!

A soraid engem is megdöbbentettek. Én Magyarországon élek ugyan, de többször is megfordult már a fejemben, hogy a mesebeli szegénylegények mintájára talán érdemes volna batyuba kötni néhány hamuba sült pogácsát, aztán felkerekedni és világgá menni innen valahová. Valahová, ahol a munkának értéke van. Szerencsét próbálni valahol máshol, ahol az embert hagyják élni és érvényesülni. De ha megpróbálnám, akkor valószínűleg úgy járnék mint Für Lajos, aki 56-ban - mint sokan mások - elment a határig, majd ott keserves sírásra fakadt, és visszafordult. Azt mondta nem tud elmenni! Sohase tudnám magamnak megbocsátani ha a kisfiam, aki most lesz három éves és olyan csillagszemű, mint a mesebeli juhász, egy-két évtized múlva azért tenne nekem szemrehányást, mert akcentussal beszélem az angolt! Nem ... ! Szó se lehet róla! ... Akkor inkább el se megyek!

Tóth Gyula


 
 bab  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-07 23:37   
2002-09-07 10:46, andi_usa:
Kedves Andi, lehet hogy nem vilagosan fogalmaztam. Elnezesedet kerem ezert. Annyit szerettem volna elmondani, hogy kulfoldfon elert sikereink nem feltetlenul fuggvenyei nyelvtudasunknak. Ami ugyanazt jelenti, amit te irtal. A dolog tobbi oldala moralis jellegu.
szeretettel: Babi

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-07 22:18   
Kedves Dani,

nagy-nagy szeretettel üdvözöllek közöttünk és köszönöm a hozászólásodat. A reagálás erre kicsit mélyebb lélegzetvételt igényel, így kérem türelmedet, fogok válaszolni.

Szeretettel:

Judit

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-07 22:13   
Válasz Boros Bélának

Kedves Boros Béla!

Kenguru bíztatására magambaszálltam és igyekszem visszatérni a több hónapja felvetett kérdésedre.

Teljesen igazat adok Neked, amikor azt mondod, hogy a külhoni magyarság fennmaradásának kérdéseit csak a külhoni magyarokkal lehet érdemben megvitatni. Erről már szóltam legutóbbi eszmefuttatásomban is. Ha ezt tudjuk, akkor viszont a hiba nem a M. o-i előadóban van - politikai múltjától függetlenül -, hanem abban a programszervezésben, amely felkérte, meghívta. Esetleg a szemléletben, hogy feltétlenül "hazai" referens kell. Ez utóbbiról alább részletesebben.

Megítélésem szerint a nyugati magyar szervezeteknek a saját feladataikra kell koncentrálniuk. Ezek eleve mások, mint az anyaországi, ill. a határon túli magyarság egyesületeinek célkitűzései. A nyugati egyesületek fennmaradásának elemi feltétele, hogy
a.) Saját magukat, értékeiket definiálják, érdekeiket, céljaikat megfogalmazzák és
b.) Mindenképpen függetlenek legyenek.
Ehhez semmilyen segítséget nem kell, nem szabad, de nem is lehet várni sehonnan. Ez eddig úgymond egy zártkörű rendezvény.

Ha mindez világos, akkor lehet gondolkozni másokkal való közös projektekben, együttműködésben, amely partneri alapon egymásmellé és nem egymás alá-fölérendeltségben zajlik. Vigyázat: ez együttműködés és nem segítségnyújtás! A kettőt célszerű nem összetéveszteni.

Régi dolog, hogy a segítség sosincs ingyen. Aki külső támogatóhoz fordul, az kiteszi magát annak a veszélynek, hogy a segítségnyújtó egyben befolyásoló tényezővé váljék. Lehetnek, sőt vannak is érintkező pontok, lehetnek közös érdekek anyaországbeli vagy határontúli szervezetekkel, csoportokkal, amelyekért célszerű közösen fellépni, de mindig a függetlenség, a saját érdek szem előtt tartása mellett.

A határontúli szervezetek gazdasági helyzetüknél fogva sokkal jobban ki vannak téve külső befolyásnak, kiváltképp, ha a magyarországi pályázati rendszeren keresztül remélik a fennmaradás gazdasági biztosítását. Figyelemreméltó cikket olvashatunk e rendszerről és annak veszélyeiről Balla D. Károly kárpátaljai író tollából "Hivatásos magyarok" címmel, amely elsősorban a kárpátaljai életről szól, de érintőlegesen arról is, hogy hogyan korrumpálja a pályázati rendszer a határon túli magyarokat, ill. azok szervezeti tisztségviselőit (Megjelent a Mozgó világ 2000/7 számában). http://www.hhrf.org/ungparty/doku/index.htm

Ezzel szemben a nyugati szervezetek gazdaságpolitikai helyzetüknél fogva megengedhetik maguknak a függetlenség luxusát. Tudatosan használom a luxus szót. Ez olyan kiváltság, amely hallatlan értéket képvisel, és amelyre csak annak hiányakor szoktunk rájönni. Nyugati szervezeteink mégis gyakran kiteszik magukat a befolyásolás veszélyének. Ennek okait talán pszichológiai oldalról kellene vizsgálni, hisz itt nem pénzről, anyagi támogatásról van szó, hanem valamilyen erkölcsi dicsőségről, a "hazai" elismerés igényéről, vagy éppen az utánpótlás problémájáról.

Nem vagyok sem pszichológus, sem szociológus, sem politológus, így csak személyes élményeim alapján alkotok véleményt, amellyel nyilván lehet vitatkozni. Úgy tapasztaltam, hogy az idegenben az ember akárhány évi ottlét és beilleszkedés után is csak egy a sok közül. Magyarságát jobb esetben nem veszi a környezet tudomásul, ill., ha mégis, akkor az, bár nem hátrány, de nem is fontos. Honfitársai segítéséért, kulturális tevékenységéért a magyar aktivistát hivatalosan a befogadó ország különleges státusszal, elismeréssel a legritkább esetben honorálja. Babérkoszorút viszont a rendszerváltás óta az "óhazában" lehet ezért kapni, ami sokaknak 20-30 évi távollét után érthető módon igencsak jólesik. Ez a megjutalmazottaknak nemcsak váratlanul kellemes, hanem sokan egyenesen igénylik is.

Mintha a hazai elismerés igényéről olvashatnánk pwsch tollából a "Kárpát-medencén kívül élő magyarok" topicban, amikor azt javasolja, hogy a Magyar Köztársaság állítson ki magyarigazolványt minden anyagi haszon nélkül, sőt költségtérítés ellenében a "nyugati" magyaroknak is. Tehát létezik egy számottevő visszacsatolási igény, az "otthoniak", az "óhaza" figyelmét felkelteni vágyás.

Ez az igény már eleve kialakulhat a nyelv elszigetelő hatása miatt. Pl. bármi bölcset is ír nyugaton valaki magyarul, olvasottsága nagyon korlátozott. Ezt lehet növelni, ha az anyaországnak is tudomására jut a publikáció. (Itt most nem a természetes rokoni, baráti kapcsolattartási igényről beszélek.)

Másik ilyen lehetőség a pozitív diszkrimináció, vagyis nyugati magyarok által szponzorált magyarországi, kárpát-medencei projekt, ottani kulturális, egyházi célú támogatás. Ha már jót tesz a fölös pénzével, akkor az óhaza javára. Vagyis, babérkoszorút csak onnan lehet, de bizonyos feltételek mellett onnan lehet is kapni.

Másik veszélyforrás az utánpótlás hiányától vagy vélt hiányától való félelem. Én itt inkább vélt hiányról beszélnék, mert igenis vannak fiatalok, de ezeket másként kell megkeresni. Erről is szóltunk már. A később érkezettek nem politikai emigránsok, nem keresik a kapcsolatot a régi emigráns szervezetekkel, miközben az emigráció gyerekei többnyire elvesztek a szervezetek számára. Így mára kialakult egy elöregedés. Ennek eredményeképpen prominens szervezetek vagy már hazaköltöztek, vagy, ahogy írod, "kapuzárás előtti helyzetben" (Torschusspanik) érezvén magukat idegesen kapkodnak, és komolyan fontolgatják a hazatelepülés esélyeit.

Az utánpótlás kérdésében szintén fontos szerepet játszik az a probléma, hogy a domináns vezetők, pláne, ha sok évig álltag egy egyesület élén, mennyire tudják (és valóban akarják-e?) átadni a stafétabotot. (10 év után pl. hajlamosak az emberek az egyesületet, amelyért az összes szabadidejüket feláldozták, sajátjukénak tekinteni.) Ez egy általános emberi és vezetői magatartásforma, amelynek semmi köze a magyarság kérdéséhez, de fellépése halmozott nehézségekhez vezethet.

Szerintem az összefonódás, hazatelepülés, összeolvadás, fúzió vagy nevezzük bárhogy a gyereket, avagy az anyaország bármilyen módon megnyilvánuló túlzott befolyásoló szerepe a nyugati szervezet halálát jelenti, mert attól a pillanattól megszűnik mind a két fent megfogalmazott követelmény:

a.) Az új, otthoni, fuzionált szervezet, vagy a túlsúlyos otthoni befolyás az otthoni érdekeket fogja érvényesíteni és nem a nyugati tagságét. Ez pedig történik helyzeti előnyből és korosztálybeli nagyobb aktivitásból fakadóan.
b.) A dolog azonnal a magyarországi napi politika, ill. az abban aktívan szerepet vállaló érdekcsoportok vonzáskörébe és hatása alá kerül. Ez a folyamat egyszerűen elkerülhetetlen.

Ezen a ponton visszakanyarodom a kezdeti állításomhoz, miszerint pontosan meg kell fogalmaznunk, hogy kik vagyunk és mit akarunk, hol akarjuk, milyen eszközökkel és erőkkel. Innentől világos, hogy mit kell, lehet és mit nem szabad tenni.

Mindezeket európai tapasztalataim alapján írom. A hazatelepülés Ausztráliában feltételezhetőleg nem reális veszély, de gondolom, hogy alaptéziseim valószínűleg ott is érvényesek.

Baráti szeretettel és kíváncsisággal várom véleményedet.

Pompéry Judit

 
 andi_usa  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-07 10:46   
Kedves Babi,

nem egészen stimmel az, hogy akcentussal ne lenne valaki dacára sikeres, ott voltak a Gábor testvérek Zsazsa és Éva, vagy ott vannak fiatalabb példának Arnold Schwarzenegger (azt mondták neki eleinte, ezzel a névvel s az erös steyer akcentusával nem lessz belöle semmi a filmiparban!), vagy ott a Wolfgang Puck, akinek most saját fözö müsora van a televizioban. Eszerint még az is, aki a beszédével keresi részben a kenyerét, tud sikert elérni a nem tiszta kiejtéssel is.

Sajnos az itteni magyar intézményéknél ugyanazt tapasztaltam én is, egyszer voltunk a Bloomingtoni magyar házban, ahol havonta egyszer van összejövetel, ebéd s tánc, s föleg idös emberek jönnek össze, akik hajlandok hosszu autoutat is magukra venni. Tölünk is egy ora ut volt. Férjem unokaöccse, aki Svájcbol volt itt látogatoban, teljesen sokkirozva volt, hogy régen látott ennyi idös embert egycsoportban.

A másik hely, ahol voltunk férjemmel, ö katolikus, én református vagyok, az Ontarioi református templomban, ahol körben vannak lakások is, ahol szintén idös emberek élnek s néha rendeztek kis ünnepségeket is, egyszer voltunk, nem nekünk valo volt.

Régebben voltam egyszer a hollywoodi református istentiszteleten, mikor Arcadiai magyar ismerösömmel mentünk el, nekem az tul messze volt, habár a pap szimpatikus volt (ö keresztelte itt kint lányunkat a kertben), s ahogy késöbb hallottam, megölték mert valami kábitoszer dologba keveredett bele. Mi volt az Ontarioi magyar pappal? Egyházi pénzeket sikkasztott s meglépett Magyarországra vele s ott él, ha még él! Ezek után nem mentem többet, de hallottam, hogy egy fiatalabb uj papot hoztak oda.

Az elsö menekültek kiöregednek, s a gyerekeik nem tartják meg magyarságukat, vannak szülök, akik nem is tanitják gyerekeiket magyarul. Akárkivel én se akartam kapcsolatot tartani, habár az elsö idöben azt hittem, az megfelel, de nem volt igy. Ha nincs más közös csak a magyar nyelv, a kapcsolat frustrálo lessz. Igy aztán volt egy osztrák barátnöm kb. 10 évig, amig el nem költöztek Arizonába s mindketten messze kocsiztunk hogy találkozhassunk, most ugyanez van egy német lánnyal. Kell közös érdeklödés is s szimpátia egy barátsághoz, nem csak a magyar nyelv, én legalább is igy vagyok vele. Itt nagyok a távolságok s nem igen létezik "magyar kolonia", mindenki messze lakik egymástol, abban is látom a nehézségeket.

Kezdetben sokat jártunk magyar bálokba be Los Angelesbe, a legszebb volt az, amit a Beverly Hills hotelban tartottak meg. Volt a Sajto Bál is a Biltmore-ban, nem tudom, létezik-e még az "Uj Világ", a Los Angelesi magyar ujság? A magyar bálok is lassan szinüket vesztették, s azok után a bécsiekhez mentünk kétszer, a mai napig is küldik évente a meghivot, de mostanában nem vettük már magunkra a hosszu auto utat Universal Citybe.

Mikor aposom kihozatta uj feleségét, megkérdezte, hol élne inkább, itt az Ontarioi kis településen magyarok között, mert akkor ott vesz öröklakást, vagy San Pedroban a tengerparton, ahol bérházat vett egy magyar ismerösével, az uj feleség körülnézett s inkább a tengerpartot válaszotta.

Andrea


 
 bab  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-07 09:06   
2002-09-06 23:47, Dani:

Kedves Dani,

Kicsit majdnem sirva olvastam soraidat. En Los Angelesben vagyok, de szinte szorol szora ugyanazok a tapasztalataim, ami neked Washingtonban. De nem csak itt, sajnos Kanadaban is ugyanezek voltak a tapasztalataim 8 even keresztul. E folott keseregni majdnem szinte folosleges. Inkabb valami igazan jot kellene kitalalni, tenni... Legtobben azt gondoljak, ezen mar ugysem lehet valtoztatni. Ezzel en nem ertek egyet, mert minden nap egy lehetoseg arra, hogy valtoztathassunk. Mert meg itt vagyunk... Minden egyes magyar ember latja, s naponta tapasztalja ezeket a dolgokat, mert sajnos szorol szora ugy van, ahogyan azt Te leirtad. A kulfoldre bevandoroltak bunnek elik meg a szintet, ahogyan beszelik a tanult nyelvet, a rosszindulatu, ures kritikak miatt, ezert nem gyozik leplezni, s feszultseget allandosit bennuk. Az itt szuletett generaciobol hianyzik a tisztelet s az empatia, igy az amugy is meglevo feszultseg csak megsokszorozodik.

Azt mondod, hogy van, aki bebeszeli maganak, hogy nem vagyik haza. Hidd el, van aki nem vagyik haza, mert van, akinek a 'haza' szo semmit nem jelent vagy jelentett soha. Ez legyen az o problemajuk. A hazaszeretet egy olyan mely tuzu fogalom, mely nem minden emberszivben talal visszhagra. Ahogy az evek tovaszallnak, hidd el az onzes, s a buszkeseg is alabbszall, s az emberi lelek elkezd visszafele figyelni oda, ahonnan jott.

A Los Angeles-i Magyar Haznal hasonlo a helyzet, nincs bevetel, nincs latogatottsag, nincs elet. Az epulet tobbszorosen felujitasra varna, de nincs mibol.

A Torontoi Magyar Haz mint ikertestver, evek ota felujitasra szorul, nincs ra fedezet, semmire nincs fedezet. Az idosebb generacio, aki letrehozta, fenntartotta, eloregedett, a fiatalok szamara nincs vonzero hogy uj eletet leheljenek bele, aktivizaljak a magyarsag eletet, egyaltalan hogy bejarjanak oda. 'Az ertelmesebb magyarok nem jarnak a Magyar Hazba' - kell hallanom. Hat mit csinal az ertelmesebb magyar? Beolvad a tarsadalomba, s hagyja tonkremenni a magyarsag szigetet kulhonban?

Kell hogy kimondjuk mindezt, mert ha sokat hallgatunk mindezekrol, jovatehetetlen kart okozunk.

A kulfoldon elert sikeres elet nem fuggvenye magyarsagunk megszakitasanak, vagy minimumra valo csokkentesenek. Mint ahogy nem femjelez magasabb inteligenciat az angol szavak beillesztese sem a magyar beszedbe. Ezek ures, felszines csillogasok, melyek nem vezetnek sehova, ha igaz ertekekrol van szo. Igen, a megoldas az egyentol fugg, senkire nem lehet biborpalastot tenni, ha belul nem rendelkezik a kiralysag adottsagaival. Az eszmet, ami hazankrol szol s kot, itt hordozzuk a szivunkben, a lelkunkben. Ezt tanitani vagy raeroszakolni valakire nem lehet.

A vilagban egy uj, felgyorsult ritmus van ervenyben, amihez alkalmazkodnunk kell. Az eletlehetosegek szigorodtak, s az 'onvedelem' s 'tuleles' zaszlaja alatt egyik legszebb eszmenk tiprodik meg, a hazaszeretet. Megvaltoztathatatlan csoda, de egyek vagyunk az elfordulokkal is, meg a gyulolkodokkel is: magyarok. Ezt az azonossagot s egyseget soha senki nem fogja tudni megvaltoztatni, akarhany nyelvet s akarmilyen szinten beszel, akarhany orszagban el, s akarmilyen sokaig.

Azert irtam le mindezt, hogy amirol irtal 'az egyeni viszonyulas', a 'belso hang' talan megszolal, felemeli hangjat...

Udvozlettel:
Bab

 
 Dani  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-06 23:47   
Igenyelni a magyar kulturat
Gondolatok Pompery Judit hozzaszolasa kapcsan


Kedves Judit!

Erdeklodessel olvastam hozzaszolasodat a kulhoni magyarsag nyelvi es muvelodesi megmaradasarol. Velemenyed meggondolkoztato, es feltetlenul megszivlelendo. Emlited, nem mindegy, mennyire messze el az ember a hazatol. Talan ez az a kitetel, amit - tizenegy éves amerikai kint elesem tapasztalataval - tovabb szeretnek gondolni.

Amikor 1991 oszen az USA-ba kijottem, gyakorlatilag csak a Budapesten hetente haromszor begepelt Hirmondo reven tajekozodhattam az otthoni esemenyekrol. Erdelyi, felvideki, karpataljai hir alig szerepelt e hirosszaellitasokban. Napjainkban, a Vilaghalo es az oda felkerulo sajto reven, mar naprakeszen lehet az otthoni torteneseket kovetni. Sokan hallgatjak az Internet magyar nyelvu radioadoit vagy nezik a Duna TV adasait. Felteve, ha a Nyugaton elo magyar ember erre igenyt tart!

Sajnos, amit az amerikai magyarsag koreben tapasztaltam, hogy gyakran mintegy vetekednek abban, hogy mielobb levetkozzek a magyarsagukat. "Ne menjel haza, Erdelybe, hanem inkabb Floridaba, mert ott olyan szep a naplefekte!" - tanacsolta nekem egy magyar iro, egykor tanszekvezeto magyar tanar - New Yorkban elo - lanya. Altalanos jelenseg, hogy a gyermekeket nem tanitjak meg az Ohaza nyelvere, mert "ok mar itt szulettek, beszeljenek csak angolul". Ennek kovetkezmenye, hogy amikor a gyermek serdulo korban barattal/ baratnovel kezd egyutt jarni, szegyelli a nyelvet hangsullyal beszelo szulojet. Mivel o, a gyerek, a szulok nyelvet nem beszeli, annak szepseget es gondolkodasi sajatsagait nem ismeri, csupan a kinos hangsuly az, amit erzekel. (Marpedig a hangsuly az, amit a bevandorlo egy eleten at nem kepes levetkozni.) Szoval, egyre melyul a szakadek a szulo es a gyermeke kozott, ami gyakran a teljes szakadashoz vezet.

- Harminc eve elsz kint, es megsem tanultal meg angolul! - tamadta le egyetemi tanar edesapjat kint szuletett, magyarul folyekonyan beszelo fia.

- Valaszold neki azt, hogy ha nem te beszelned sajatos hangullyal, akkor a fiad beszelne ugy! Mert akkor esetleg o lenne az aldozati bevandorlo nemzedek.

Van aki bebeszeli maganak, hogy nem vagyik haza:

- Tizennegy eve nem jartam Kolozsvaron, de bevallom, nem is hianyzott! - kezdte meg beszamolojat erettsegi talalkozonkon egyik Los Angelesban elo osztalytarsam. Azzal ervelt, hogy a kint eles sikere a beilleszkedes, minel jobban beilleszkedtel, annal sikeresebb vagy (?), ehhez viszont az szukseges, hogy a multaddal szakits. (???)

Ugyano mondta nekem, hogy havonta egyszer bele szokott olvasni az otthoni ujsagokba, de "az meg sok is" neki. Vagyis, hiaba elrheto barmely magyar nyelvu olvasmany, ha nincsen meg ra az igeny.

A washingtoni Kossuth Haz (elnezest, hogy nem Kossuth House-nak irtam) a magyar nyelv mentsvara lehetne az angol nyelvterulet rengetegeben. Ehelyett alig-alig van magyar nyelvu rendezvenye. Merthogy Magyarorszagot es a magyar kulturat hivatott nepszerusiteni az olykor oda betevedt amerikaiaknak. A penssylvaniai Ligonierban, a magyar aggmenhazban, magyarul beszelo gondozott mar csak elvetve akad, magyarul beszelo apolo pedig talan egy sem.

A vilag leggazdagabb orszagaban nincs penz magyar nyelvu kiadvanyok fenntartasara. Magyar nyelvu hetilap ma mar csak elvetve akad, azok is a legtobbszor sulyos anyagi- es megmaradasi gondokkal kuzedenek. (Orvendenek, ha volna olyan lap, ami cafolna borulatasomat.)

Irott sajto hianyaban, illetve az aziranti erdeklodes hianyaban, a nyelvromlas apokaliptikus mereteket olt. A munkajarol ugyszolvan senki sem tud szakszeruen beszamolni, a gyerekek nem ismerik tantargyaik magyar megfelelojet, a mindennapi eletben pedig hemzsegnek az olyan szohasznalatok, hogy "felpickolom" (felveszem), "droppolom" (kiteszem), osszejovunk "egy kis socializingra (tarsasaggal), es akkor lesz majd ott fun (jol fogjuk erezni magunkat)".

Megoldast csak az egyeni viszonyulasban latok. Szerintem, lehet valaki kulfoldon sikeres ugy is, hogy kozben nem szakitja meg kapcsolatat az otthoni vilaggal, tovabbra is odafigyel a Karpat-medence esemenyeire. Mint ahogyan a kivandorlas tobbnyire onkentes, de mindenkeppen egyeni valasztas kerdese, az onazonossag megtartasara is csak sajatos, egyeni lehetosegek adodnak.

Lowy Daniel, Washington, DC

 
 kenguru  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-06 08:30   
Bocs, csak kiváncsi vagyok, annyifélét irsz mindenfelé, szóval van véleményed. Amig megirod, ugrok egyet.

kenguru

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-03 09:52   
Cszszszszszsz,...

... rajtakaptak!

Szinte kínos magánügyemmé vált ez a közkérdés és még nem tudom eldönteni, mennyit akarok kiteregetni belőle. Még gyötrődöm egy kicsit, de ha végső elhatározásra jutottam, jelentkezem.

(Azért legyezi a hiúságomat, hogy egyesek nyilvántartják, mit ígértem két és fél hónapja.)

 
 kenguru  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-09-03 02:22   
2002-06-15 16:40, Pompéry Berlin:

látom régota ir a Judit. Kiváncsi lennék arra mit ir?

kenguru

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-06-15 16:40   
Kedves Béla,

nagyon köszönöm a soraidat. Most éppen én vagyok elfoglalt, de vissza fogok rá érdemben térni.

Addig is eröt és egészséget (nem a kádári stilusban) lelkes munkádhoz,

sok szeretettel,
Judit

 
 Boros Béla  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-06-15 11:39   
Kedves Judit!

Nagyon sok gondom van a vizsgaidöszakban, így csak most válaszolok kedves leveledre.

Miért a megindult hangszin - ahogy fogalmaztál? Rém szimpla.

Képzeld el, hogy okos emberek kitalálták: meg kell menteni a fiatalokat!

Nos, ez önmagában nem lenne "baj", ha mondjuk járvány lenne. De NINCS!

Ami viszont "van": egy elöregedett generáció, aki jórészét az elmúlt évtizedeknek NEM arra használta, amit most hirdet. Ismert jelenség, a "kapuzárás elötti helyzet". Lassan sajnos bezárják a kaput és rájöttek: tulajdonképpen mi a fenét is csináltunk eddíg? Szemmel láthatóak ezek szinte naponta és most, kézzel-lábbal kapaszkodnak - a fiatalokba. Azt nem veszik észre, hogy a fiataloknak teljesen MÁS kell, nem ez az ellehetetlenült helyzet.

Miben is leledzik ez a "helyzet"? Röviden leírva megtalálja bárki a http://www.hufo.info honlapunkon, a "HID"ra kattintva. Ott a Preambulum-ban, minden benne van...

Nem tagadom le, hogy ennek a szerkesztésében oroszlánrészem volt. Abban is, hogy egy TELJESEN új formát találtam ki a fiatal szervezek közötti kapcsolatok tartására. Ennek lényege: aki dolgozik, a közös programokban rész vesz, részesül a bevételböl. De CSAK azok...

Ráadásul, olyan személyek jönnek ki, lettek meghívva erre a "tanácskozásra", akiknek

-soha nem volt emigrációs létük /hogy szol hozzá az ilyen témához akkor?/
-irodai emberként /állandóan "fogja "az íróasztalát, mert másik 6 vár a helyére!/, es csak a "hivatalos" véleményt tudja mondani.

Ez minden esetben, pártpolitikátol NEM mentes. Ez önmagában egy svédcsavar: mi akik emigránsként éljük meg az életünk, nem lehetünk játékszerei, a mindennapi politikai csatáknak. Kormányok jönnek-mennek, mi viszont maradunk a magunk kialakitotta álláspontunkkal ott, ahol vagyunk. Minek kell EHHEZ egy magyarországit meghívni, hogy "éljük" meg a magyarságunkat? Röhej!

Az már csak hab a tortán, hogy olyan személy is itt volt, aki a korábbi "acélgyuribácsis kulturkorszak" egyik kedvezményezettje volt. A nevét nem írom le, a "rendszerváltás" óta, láthatóan mar ö sem a "régi". Az Ég szerelmére: mindezek ellenére azért már ne mondja meg nekünk egy egykori kollaboráns, ma is vezetö beosztásu személy, hogy miként maradjunk magyarok! Nem akarjuk bantani szegényt, de hagyja ö is békén az emigrációt!

Ez így, ha nem állunk fel ellene, talán kimeríti, - hogy finom legyek - a "széltolás" határesetét is!

Nagyon örülök annak, hogy ilyen aktívan részt vállaltok a leirtakban. Nem kell aggódnotok Nektek sem: a fiatalok MINDIG jobban tudják, hogy mit kíván a kor szelleme. Nyugodtan fogadjuk el öket partnereknek és amit lehet, "tanuljunk" Tölük úgy, hogy EMLÉKEZZÜNK, a magunk ifjabb éveire: hogy is volt akkor?

Én - 62 éves korom ellenére -, még emlékszem...

Egy tanulmányomból való az alábbi részlet /lásd tanulmányok alatt a http://www.hufo.info honlapon, címe: Az Élet, egy színes álom/:

"Felnőtt lettem, mikor megértettem, hogy Jézus, Lao-Ce, Buddha és a többi Tanító tudta: az ember legnagyobb vétke, ha a fizikai világhoz igazodva elveszti a születésekor meglevő öszinte érzelmeket. Más szóval: "megöli magában a gyereket". Szemükben a gyermek nem csak egy kis lény - akinek az a küldetése, hogy majd belevénüljön ebbe az őrült világba -, hanem bölcs lény, aki jóval közelebb van születésekor a Mindenhatóhoz, mint némely bölcs teológus."

Szeretettel üdvözöl Benneteket e piciny földrész egyik kis lakója,

béla

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-06-06 01:09   
Kedves Boros Béla!

Hosszabb ideje készülök, hogy válaszoljak vitaindító cikkedre. Úgy érzem, hogy hosszú ideje nagyon angazsáltan foglalkozol az utánpótlás kérdésével, ezért a megindult hangszín. Sajnos az említett konferenciáról nem sok derült ki így csak az írásodra tudok reagálni, hogy azt milyen események provokálták, arra csak közvetve lehet utalást találni.

Az ember valahol mindig érintett, ha hozzászól valamihez. Így én is azért szólalok meg, mert az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem vezetőségi tagjaként engem is nagyon foglalkoztat szervezetünk jövője, amely szorosan kapcsolódik az utánpótlás kérdéséhez. Sok tehát a közös gond, gondolat, aggodalom és következtetés.

Mielőtt azonban a részletekre térnék, megállapítom, hogy az anyaországtól való távolság szemmel láthatólag különböző módon befolyásolja az utánpótlás lehetőségeit, sőt annak igényét, de a magyarság ápolásának szokásait is. Aki Európában él, annak nyilvánvalóan egyszerűbb és olcsóbb is az anyaországgal való kapcsolattartás. Gyerekét, ha van igénye erre, könnyebben küldheti "haza" nyelvtanulás vagy rokonlátogatás céljából. Ahhoz, hogy magyarul beszélhessek, nincs feltétlenül Berlinben szükségem magyarnyelvű környezetre, mert 70 perc alatt Budapesten lehetek, ahol nyelvi igényeimet, ha úgy tetszik még autentikusabban is kielégíthetem.

Amennyiben tehát lakóhelyünkön, ill. Nyugateurópában magyarul beszélünk, magyarok társaságában vagyunk, az inkább abból adódik, hogy egymásra talál az ember, vagyis a nyelv, a mentalitás, a kultúrkör összehoz bennünket: kialakul a diaszpóra érzés. Ez minden bizonnyal közös az Amerikában, Ausztráliában élő magyarokkal. Mégsem olyan kötelező erejű, mert a nyelv iránti igényünket valamennyien, Európában élők a gyakori hazalátogatások során kiélhetjük, tehát az erre való kiéhezettség - különösen ma, 13 évvel a rendszerváltás után és a teljes mozgásszabadság mellett - valószínűleg kisebb.

Van egy dolog azonban, - és itt érzek azonosságot a más kontinensen élő honfitársaimmal -, amely mégis közelebb hoz a nyugati magyarhoz: ez pedig a sorsközösség érzése az idegenben. Azt az igényemet, hogy helyzetemből adódó problémáimat megbeszéljem egy hasonlókat átélt embertársammal, csak az itteni magyarok körében tudom kiélni. Ez az otthoni magyaroknak ismeretlen, tehát idegen, sőt bizonyos mértékig érthetetlen is. Ezek a diaszpórában óhatatlanul keletkező gondok a legtöbb esetben hasonlóak, és az elmúlt 50-100 évben a mindenkori történelmi időtől, generációtól többnyire függetlenek voltak, sőt generációnként ismétlődnek. Ezek között szinte első helyen szerepel a másodgeneráció magyarságtudatának kérdése, és mindazok a kérdések, amelyeket immáron harmadik hónapja közösen fejtegetünk itt a fórum különböző rovataiban.

Szerintem tudomásul kell venni, hogy a magyarságtudat ápolása másként jelentkezik a kivándorló nemzedéknél, mint az ott született következő, immáron minimálisan kétnyelvű és születési helyét anyaországként megélő következő generációnál. Ők otthon érzik magukat, nincsenek diaszpórikus élményeik, sem beilleszkedési gondjaik, tehát a nyelv ápolása nem automatikus igényük. Az lenne szomorú, ha nem így lenne. Ha ennek ellenére megtanulják az elődök anyanyelvét, az nem az ő saját igényük, kényszerük, hanem a szülők igénye és fáradhatatlan, konzekvens munkájuknak eredménye.

Magam is szomorúnak tartom, ha a gyerekek nem vagy nem elég jól beszélnek magyarul. Mégsem szeretnék normákat, elvárásokat állítani, előírni, hogy kinek mikor hogyan kell tudnia magyarul. Okosan tesszük, ha utódaink magyartudását nem megköveteljük, hanem elsajátítható pluszként ajánljuk. Ha gyerekeinket ehhez animáljuk és hozzájuttatjuk a mi anyanyelvünkön elérhető sikerélményekhez. Ennek mikéntjét magunknak kell kitalálni, megtapasztalni.

Nagyon igazad van, dőreség Magyarországról hívott előadóktól várni a receptet a megoldáshoz, hisz nekik nincs ilyen gondjuk. Az anyaországi előadó tájékoztathat az otthoni helyzet ilyen vagy olyan aspektusáról, a maga szakterületéről, társadalmi, gazdasági, kulturális folyamatokról, változásoktól, de abban a sajátos gondunkban, hogy hogyan őrizzük meg magyarságunkat, nem adhat tanácsot. Nem is ezért hívjuk. Ez a diaszpórában élő ember problémája, ehhez az otthoniaknak semmi közük.

Szomorúnak tartom, tehát, ha a következő generáció már nem vagy rosszul tud magyarul. Ennek ellenére óvakodnék attól, hogy tragikus veszteségről beszéljek. T.i. ilyen értelemben és is egy veszteséghalmaz vagyok. Ugyanis, ha körülnézek felmenőim között, bizony bizony szégyenletes módon meg kell állapítanom, hogy nem beszélek se görögül, se szlovákul, se szerbül - németül véletlenül tudok, de ez sem bajor, ill. dunai sváb dédanyáim érdeme. Hát, így vagyunk mi itt a Kárpátmedencében. Férjem a család másik nagy veszteséghalmaza: berlini létére az anyanyelvén kívül megtanult ugyan a kedvemért kitűnően magyarul és folyékonyan beszél angolul, de elveszett mégis az ősök szempontjából, ugyanis nem tud sem lengyelül, sem litvánul, ahogyan a nyugatporosz anyai és keletporosz apai nagyszülei még otthon beszéltek. Ennek tükrében szinte már felsorolhatatlanok Zsófi lányunk veszteségei.

De komolyra fordítva a szót: ki-ki igénye szerint igyekezhet megtanítani ivadékait a maga anyanyelvére. Ha sikerül, akkor próbálja ezt dicséretes pluszként megélni és vessen lehetőleg számot azzal, hogy újabb magyar beházasodási hullám híján az unokák már valószínűleg nem fognak magyarul beszélni.

Ez persze nem oldja meg egyesületeink utánpótlási problémáit. Az EPMSz 33 éves gyakorlatából azt kell látnom, hogy az alapító atyák és tagok nem tudták saját utódaikat bevonni az EPMSz munkájába. Ami miatt mi évente összejövünk és színvonalas műsorok mellett fizikailag és lelkileg találkozunk egymással a szó filozófiai és biblikus értelmében, az gyerekeinknek - tisztelet a kivételnek - nem nyújt akkora élményt, nekik nem vonzó. Ezt meg lehet élni veszteségként, szerintem azonban természetes.

Mégsem érzem úgy, hogy le kellene húzni a rolót. Szerintem, van utánpótlás, mert ha politikai emigráció nincs is, de van migráció. Amint itt már március óta figyelem, ugyanazokról a gondolatokról, problémákról, nehézségekről beszélgetünk a MON fórumán, amelyekről az EPMSz tartja évtizedek óta éves konferenciáit. Vagyis, a diaszpóra és annak specifikus gondjai újratermelődnek. De nem az emigráció gyermekeiben, hanem az újonnan érkezettekben. Miután nem volt újabb 1956, így ez az utánpótlás nem látványos és nem tömeges, de változatlanul és folyamatosan létezik.

A folytatást illetően igazat adok neked. Közös gondolatunk, hogy hagyni kellene a fiatalokat érvényesülni, ha már kineveltük vagy megtaláltuk őket. Látni kell, hogy a mai világban a dolgok egyrészt megfoghatatlan sebességgel változnak, másrészt az innováció = siker = infrastruktúrális tudás a fiatalok (25-35 évesig) kezében van, akik más nyelven, más eszközökkel, más normákkal kommunikálnak.

Mi nemzetközi szervezet lévén országhatárok átnyúlva építjük kapcsolatainkat úgy nyugaton, mint a Kárpátmedencében. Ha jövőt akarunk, akkor még Erdélyben sem a 70-80 éves akadémikusokra kellene építenünk, hanem a fiatal 30 éves doktorandusokra, akik már 10 éve járnak hozzánk feltöltődni, és akik már bebizonyították, hogy ha EPMSz ügyben kell valamit Erdélyben intézni, akkor csak rájuk lehet számítani, mert a befutott potentátoknak ez az általunk ott végzett mindennapi munka derogál.

Nyilván át kell adni a stafétabotot, hagyni kell, hogy a következő nemzedék a maga módszereivel dolgozzék, jobban kell hasznosítani a modern kommunikációs eszközöket (Internet, honlapok, fórumok). Ha akad a saját gyerekeink között bevonható, az persze hasznos és dicséretes, de ne feledjük, mi mindezt magunknak csináljuk és ahogyan a divatot és zenei ízlést nem diktálhatjuk gyerekeinknek, úgy a szervezeteinkhez való vonzódást sem.

Van jövő mégis, hisz ameddig vannak idegenben élő magyarok, addig lesz igény az összetartozóság kifejezésére is. Fel kell az egyesületekben nevelni az utánpótlást, de nem tragédia, ha az nem a mi gyerekeinkből rekrutálódik.

Tisztelettel és szeretettel a távoli Európából

Pompéry Judit

 
 Boros Béla  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-05-24 08:12   
Konferenciák kapcsán

Üdvözletem mindenkinek, Ausztráliából!

A megoldás semmiképpen nem az, hogy idönként Magyarországról idejön pár személy, aki soha nem élt az emigrációban, és öket kérdezzük meg: mit "lehetne" tenni, "megmaradásunkért"? A csángókat sem kérdezte évszázadokon keresztül senki, hogyan maradtatok meg magyarnak, mégis némelyik különb, mint sok más... /a székely meg eleve az, ugye.../

Ez LELKI töltet, intellektus /az egyszerü emberben néha több van belöle, mit a "müveltben!"/, és sok más összetevö kérdése. ERRÖL, egy magyarországi hivatalos személy, biztos sejt valamit, de ezt ÁT KELL ÉLNI ahhoz, hogy tudja: miröl beszél! Igy csakis saját magát tudja adni, ami biztos érdekes lesz, de nem old meg semmit. Ahhoz ITT kellene élnie, hogy a valóságtartalmát érezze mindannak, amiröl a konferencia szól...

A megoldás egyik módja lehet:

- a fiatalok kezébe kell adni minél elöbb a közösségek, szervezetek vezetését, amire viszont az idös korosztály egyáltalán semmi hajlandóságot nem mutat /Ne mondja senki, hogy NEM AKARJÁK! Van rá példa, hogy lehet, kell ezt csinálni, lásd lent!/.

A másik lényeges lépés az lenne, hogy öszintén beszéljünk egymással a különbözö itteni gondjainkról. Ez meg ugye azért nem megy, mert mindenki szép és jó, és ilyennek is akarja magát látni, láttatni. Föleg az ujságban, a rádióban, a tévében...

Sajnos a "multban és a multból" él a jelenlegi vezetés jórésze - tisztelet a kivételnek!

Nézzük meg példának a Dél-Ausztrália Club müködését --> Két éve, egy fiatal, energikus személy került negyvenévesen az élére egy olyan klubnak, ahol jókora adósság gyült már össze. MINDEGY, hogy miért. Deficit volt és kész. Most, 2 éve alatt, a folyamatos renoválások, felujitások mellett, nyereséges... Nekik nem kellett konferencia mindehhez, ÉVI millió-forintos költségekkel a meghivottak számláinak rendezésére... egyszerüen csak nem felejtettek el VALAMIT...

Hiába akarnak 70-80 évesek discót rendezni a 20 éveseknek, azoknak egész más az érdeklödési körük: vagyis NEM azért mennek el valahova, ahova egy 70-80 éves... de ilyenek voltunk mi is hajdanában: emlékeztek? Én igen... ezért is foglalkozom TUDATOSAN közel 13 éve a srácokkal, hogy ne merüljek el magam is...

Mivel ezeknek a megoldása semmiképpen nem úgy oldható meg, hogy ezt hivatalok vezetöi, vagy más elfoglalt vezetök, "hires személyek", vagy akár a külképviseletek okos tanácsaival varázsütésre lehet, lesz megoldani, sokkal inkább hajlok egy értelmesebb megoldás felé: a srácoknak a rendezvényeit kell támogatni és hitet adni nekik, hogy most már nekik kell valamit csinálni. És azt is éreztetni velük amit állandóan mondunk itt a szük körünkben:
Tietek a jövö, ha kell, mondjátok meg, hol, és mit segitsünk... PARTNERRÉ kell tenni öket, hogy legyen önbizalmuk!

Példának:

-az ausztráliai magyarok honlapját egy 21 éves fiatal csinálta: Török András. DE elötte, tíz éven át, minden évben foglalkoztunk vele. Testvére, Török Petra, ma az egyik legjobb ausztráliai szavaló. DE elötte tizenkét éven át, minden évben órákat gyötörtük egymást: idén mikor, milyen rendezvényre, MILYEN verset válasszon? A választás meg ugy volt, hogy 6-8 versböl volt "választása". De mégis az ö választása volt! Értitek?

Nem sorolom, nyilván közületek többen is oktatnak, ismerik a helyzetet, tudjátok, hogy miröl beszélek:

-nem csak akkor kell elmenni hozzájuk, ha szereplésre kérjük öket /vagy még el se megy, csak telefonál az "illetékes", szinte oda rendeli. és meg is mondja: mit KELL szavalnia, csinálnia, stb. Választása sincs a srácnak.../
-a családokat, legalábbis a középkoruakat sem tudod bevonni már, csak a srácokon keresztül: tehát aktivizálni kell szereplésekkel a fiatalokat. Igy majd jön a szülő is, aki kiváncsi /meg büszke/ a csemetére..
-stb

EZ, egy hoszú, évtizedes épitkezés, amit egy-egy konferencia /ahol mégegyszer: mindenki okosakat akar mondani, de végülis csak a saját hivatalos minöségét tárja fel!/ NEM tud feloldani, esetenkénti rendezvénnyel. Lehet egy barátságos, akár még baráti népünnepély is, de nem KONFERENCIA, amelyikhez szakmebereket szokás meghivni. Ilyen esetben például egy serdülökoruakkal foglalkozó pszichológus többet érne, mint akár a köztársasági elnök...

Nem utolsó sorban, sokkal több ALÁZAT kellene az idös generáció részéröl ahhoz, hogy a fiatalok ne csak elnézö mosolllyal szemléljék az ilyen próbálkozásokat... pl volt tavalyi, sikeresnek mondott hasonszörü ausztraliai rendezvény: a fiatalok "megmentése" volt a zászlóra irva. DE HOL VOLTAK A FIATALOK? Róluk, a távollétükben beszélni és ezt sikernek elkönyvelni csak az képes, aki nem lát tovább az orránál. A baj igazán az, hogy amikor még a rendezök gyerekei SEM voltak ott, /pedig vannak szép számmal tizenévestöl negyvenvalahány évesig nekik is gyerekeik/, akkor mitöl nevezhetö, vagy nevezendö mindez "sikernek"? EZ ELEVE a gond: nem öszinte maga a felvetés...

Ha valaki olvasta Hevesi Nagy Péter márciusi emlékbeszédét, láthatta: VÉGRE megmondta a fiatalok közül valaki a véleményét. A fiataloknál nincs járvány, hogy meg kelljen menteni öket... bizzák rá az "öregek" a saját életük gondjainak megoldását nyugodtan, meg fogják oldani. Ugyanugy, ahogy apáink, meg mi is megoldottuk. Mint ahogy az "öregek" végsö gondjait is, elesettségük éveiben, ezeknek a fiataloknak kell valahogy megoldani, nem?

Mindezek ellenére, biztos érdekes lesz egy pár olyan emberrel találkozni, akikkel hétköznapi ember nem igen fut ösze az utcán. De akkor ezt ne az emigráció megmaradásának, identitás-konferenciának, hanem valami egész másnak kellene nevezni ugyanugy, ahogy egy gyerekre se lehet azt mondani, hogy sárgarépa, vagy karalábé, mert nevetségessé váltok, igaz?

Szóval azt hiszem, elöször a saját fejekben kellene rendet tenni, azután lehetne egy értelmes rendezvényt csinálni erröl az egyébként teljesen más irányban kulmináló komplex kérdésröl.

Kiváncsi lennék egy tizenéves véleményére minderröl... remélem, olyan is lesz a felszólalók között. Kár, hogy a magyarországi vendégek között nincs ilyen, de legalább egy csángó, avagy egy délvidéki, erdélyi, vagy felvidéki gyerek sem, akitöl LEHETNE valamit kérdezni: hopgy maradt meg "magyarnak", az idegen környezetben?

Jó mulatást kivánok mindezek ellenére és, hogy ne mond, ne csak papolj, hanem csinálj is ez irányban valamit, ezúton szives meghivással hivunk, várunk minden érdekeltet, az októberi ausztráliai Ifjúsági Fesztiválra, október 4 és 7 között. Ott SEMMIT nem akarunk megoldani, csak egyet: a fiatalok más államokból IS ismerjék meg egymást és cseréljenek véleményt ugy, ahogy akarnak.

Ha csak EGY fiatal lesz, aki élete párját, vagy barátját megleli /és nem olvad be vegyesházasként utódaival/ AKKOR sikeres lesz a rendezvény. Egyébként meg csak mi is csak szórakoztunk egyet...

Mindezek ellenére, dicséretes a szándék, stb. stb.... ahogy gondolom elfogadható a véleményem is. Ha nem, az önmagában egy bizonyitvány a leirtak mellé.

Barátsággal,
Béla

Ausztráliai Hagyományőrző Ifjúsági, Diák és Kulturális Szövetség

 
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó