2014. augusztus 01. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> A Magyar Világkapcsolat >> Mit tudunk a magyar emigrációról?
Új topik indítása   Üzenet küldése
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-08-04 00:59   
2005-08-03 15:21, hunor:
-

Most kuldtek - forras:
Előadás a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága X. Anyanyelvi Konferenciáján, Révkomáromban 2oo5 augusztus 16-án.

-

Hm, most latom, ez elozetes - tehat csak ket het mulva hangzik el.

Hunor

 
 boots  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-08-03 21:35   
Hunor kettovel lejjebb irt Veress Zoltanrol, en pedig most hallottam vele riportot 20 perce a Kossuth radioban.
 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-08-03 15:21   
Most kuldtek - forras:
Előadás a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága X. Anyanyelvi Konferenciáján, Révkomáromban 2oo5 augusztus 16-án.

Szerepel benne egy mondat a MON egyik jelenlegi kezdemenyezese kapcsan is - ime:

"Most máshonnan érkezik segítség. Simon Hunor hozzáfogott egy egész világra kiterjedő egyesületi felmérés elkészítéséhez, MAGYARONLINE címen."


Es az egesz eloadas szovege:


BESZÁMOLÓ AZ AMERIKAI MAGYAROKRÓL

Hányan vagyunk?

Ha valaki az amerikai magyarokról beszél, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy hányan is vannak az ottani nemzettársaink. Jóllehet a századforduló sokat idézett József Attila féle "Amerikába kitántorgott másfél millió" nagyjából ma is gyakran emlegetett adat, ( bár az akkori kivándorlóknak egy tekintélyes része nem volt magyar nemzetiségű ) egy bizonyos, hogy az amerikai magyarok száma évröl évre csökken. A fogyás mértéke több mint évi egy százalék. Hogy a statisztika adatait idézzük: míg 1980-ban 1,776,900 USA-beli lakos jelentette magát magyar származásúnak, 1990-ben 1,582,300, 2000-ben már csak 1,401,000. A valós helyzetet azonban jobban jellemzi a népszámlálásnak arra a kérdésére adott válasza, hogy ezek közül hányan használják otthonukban rendszeresen a magyar nyelvet. Ez mindegyik felmérésnél a magyar származásúak kevesebb mint tíz százalékát teszi ki.(Nem szabad ezt a számot összetéveszteni azzal, hogy hányan tudnak, vagy "beszélnek" magyarul Amerikában. Erre nincs népszámlálási adat, de becslések szerint többszázezer amerikai tudhat valamennyire magyarul.)

Amerikában a népszámlálási statisztika nem egészen tükrözi azt, hogy kit lehet egy bizonyos néphez tartozónak tekinteni . A bizonytalansági tényezö azért jelenik meg, mert a kérdőív lehetövé teszi a vegyes házasságból származók számára két, vagy akár több ős (ancestry) megnevezését.

Kossányi Miklós, az Amerikai Magyar Szövetség előző elnöke évekig azt próbálta bizonygatni, hogy ha a 2o-ik század elején másfél milló volt a Magyarországról Amerikába kivándorlók száma (elfelejtkezve arról, hogy ezeknek csaknem fele nem volt etnikailag magyar, es a kivándorlóknak egynegyede még az első Világháború előtt visszatért hazájába), akkor ma mintegy húsz millió magyarnak kellene itt élni a természetes szaporodás arányában. Mások szerényebben megelégednének mondjuk 6 és fél millió amerikai magyarral.

Számos próbálkozás történt arra, hogy pontosabb felmérés készüljön az amerikai magyarok valós számáról. Egy ilyen felmérés azonban gyakorlatilag lehetetlen feladat. Reálisabb lenne összegezni a magyar intézményeket. Erre történt is számos próbálkozás. Már az Antall kormány alatt a Washington-i nagykövetség összeállított egy címjegyzéket az amerikai magyar szervezetekről, amely tartalmazta az egyházak felsorolását is. A Magyar Távírati Iroda (MTI) éveken át könyvalakban terjesztett egy hasonló kimutatást, amely később elektronikus kiadásban jelent meg. Utoljára 1996-ban kértek meg ennek az átnézésére, akkor a jegyzék 287 címet tartalmazott, amiben az egyesületek mellett a cserkészcsapatok és templomok is szerepeltek. Pontosabb felmérést mi készítettünk a Magyarok Világszövetsége Amerikai Tanácsa részéről 1998-ban.

Az általam szerkesztett "A világ magyarsága" című sorozat "Amerikai Egyesült Államok" kötete a következő adatokat tartalmazta:
Magyar egyesületek, szervezetek - 285
Magyar templomok - 127 (görög katolikus 19, római katolikus 4o, református 5o, egyéb 18)
Magyar iskolák - 21
Cserkészcsapatok - 23
Magyar újságok, folyóíratok - 41
Rádióállomások -9
Magyar televízió programok - 7
Azóta nem történt hasonló kimutatás, bár a Magyar Tudományos Akadémia Nyugati Magyar Tudományos Tanácsa tervbe vette egy szakszerű felmérés elkészítését, de erre mindezideig nem került sor. Eddig még próbálkozás sem történt az egyre szaporodó magyar tárgyú elektronikus honlapok számbavételére.

Minőség, nem mennyiség

Kétségtelen, hogy a magyar bevándorlók számarányukon túl jelentős mértékben járultak hozzá Amerika felvirágoztatásához. Mindenki előtt ismeretes az Amerikában élt, vagy dolgozott számos tudós,


művész, karmester, zeneszerző , szinész és filmes neve,

tevékenysége. Tudunk Szilárd Leó szerepéről az atomerő hasznositása terén. Tudjuk, hogy Pulitzer József szervezésének köszönhető a Szabadság Szobor felállítása New York kikötőjében. Emlegetjük Teller Edét, Solti Györgyöt, vagy Hargitay Mariskát. De itt most nem a kimagasló teljesítményeikről van szó. Sokkal inkább az egyszerű, ismeretlen bevándorlókról, akik megteremtették azt a környezetet, amit "Magyar-Amerika" néven szoktunk emlegetni. Azokról, akik neveit az Ellis Island-i bevándorlási múzeumban sok esetben hibásan jegyezték fel, akik azonban ideérkezve megépítették a magyar templomokat, társas házakat, egyesületeket azokban az amerikai városokban, ahol megtelepedtek.

Szórványban

Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy mi ennek az amerikai magyar társadalomnak a mai képlete, egy szóval válaszolhatok: szórvány. Igaz, hogy bizonyos értelemben szoktunk "szigetek"-ről is beszélni a nagyobb városokban található csoportok esetében, de ami az összetartást, szervezeti életet jellemzi, bizony a szórványosodás egyre inkább meghatározó. A szigetek közül talán még mindég a Cleveland-i a legerősebb, ahol 8o-1oo gyerek jár magyar iskolába, több cserkészcsapat működik szép eredménnyel, komoly regőscsoport van. A cserkészbálon és a novemberi Magyar Találkozókon többszázan vesznek részt. A minden évben megrendezett cserkésznapon 25oo-3ooo-en vendég van jelen. Erős a magyar közösség New Brunswick-ban, Los Angelesben is. A Connecticuti Magyar Kulturális Egyesület évi adománygyüjtő vacsoráján is szép számmal jönnek össze a környékbeliek. Míg ezek az egyesületek általában magyar programokkal szerepelnek, nem ritka az angol nyelvű előadások, konferenciák rendezése sem, mint például az Orvosszövetség, vagy a Tanáregyesület szimpóziumai.

Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy egy reális kép felvázolása mellett elhallgatnám a valóban meglévő pozitív munkát, különösen azt, amit a fiatalok csinálnak. Így például a Vigh Sándor által vezetett washingtoniak, vagy a nemrégen alakult Manhattan Hungarians csoport munkáját. A Magyar Baráti Közösség ITT-OTT nyári táborán is egyre több fiatal vesz részt. Ennek ellenére az általános képre mégis csak a szórvány állapot a jellemző .
Közhelyszerü, hogy a nemzeti érzés, az összetartozás őrzője a "templom és az iskola". Hogy csak néhány jellemző adattal szolgáljak az amerikai magyar templomaink sorvadásáról: Az egyik legnagyobb református gyülekezet, a New York-i 82-ik utcában, 2004-ben háromszor annyit temetett, mint keresztelt. A 110 éves South Norwalk-i (Connecticut) templomban a vasárnapi angol nyelvű istentiszteleten 25-30-an vannak, a havonta egyszeri magyar nyelvűn talán nyolcan, a kilencedik a vendégként szolgáló lelkész, a "tizedik maga az Úr". A magyar jelleg elszürkülésére jellemző, hogy a gyülekezet néhány évvel ezlőtt nevét Hungarian Reformed Church-ről Calvin Reformed Church-re változtatta. Minthogy többé nem tudnak eltartani egy papot, hetente egy-egy vendég lelkész szolgál az istentiszteleteken. Ez azt is jelenti, hogy nincs lelki gondozás, hívek látogatása, egyházszervezés.

A katolikus egyháznál talán még válságosabb a helyzet, hiszen ott a magyar áldozattal megépített templomok nem a hívek, hanem a püspökség tulajdonát képezik. Amikor a magyar pap meghal, vagy nyugalomba vonul, spanyol, olasz vagy ír kézbe kerül a gyülekezet gondozása. Rövidesen legfeljebb a szines üvegablakok, esetleg a névadó szent neve utal a magyar eredetre.

Az egyházaknál a probléma egyrészt a paphiány, másrészt a kétnyelvűség. Többen javasoltuk már, hogy a megoldást a zsidó szertartások mintája alapján lehetne keresni. Ott az angol nyelvű szertartásban mindíg jelen van héber ének és ima. Talán a magyar templomokban is kár erőltetni az egyre néptelenebb magyar nyelvű szertartást, mialatt a többség egyre jobban elszokik a magyar szótól. Ha ott is keveredne a nyelv és mindenütt megmaradnának az angol prédikáció mellett a magyar zsoltárok és imák, a másod-harmad generáció is rászokna az ősök nyelvére. Tisztában vagyok azzal, hogy sokan talán megbotránkoznak az angol nyelvhasználat melletti érvelésemen, de jobb ha leszámolunk azzal, hogy a jövőben sokan "angolul lesznek magyarok" Amerikában. Végtére is, ahogy azt már ismételten hangsúlyoztam, " szivében él a nemzet".

A magyar egyesületek általában jobb lábon állnak, mint az egyházak. Azok elsősorban szórakozásra és olyan kulturális programokra rendezkedtek be, ahol a tagok és vendégek jól érzik magukat, és nem kérdés az, hogy melyik nyelvet használják. Mindíg azt, ami számukra a legkönnyebb és amelyik a vegyes házasságban élőknek, vagy gyerekeiknek sem okoz gondot. Ez a kötetlenség ad lehetőséget arra, hogy a rendezvényekre olyanokat is meghívjanak, akik nem csak magyarul tudnak.

A hétvégi magyar iskolák fenntartása egyre nagyobb nehézségekkel jár. Ritka az, amikor egy pár lelkes szülő áldozatvállalása eredményeként új iskola nyílik, mint például nemrégen Bostonban. Inkább az évek óta müködők elsorvadásáról beszélhetünk. Míg az 198o-as felmérés negyven hétvégi iskolát tartott számon, ma kevesebb mint 30-ról tudunk. Nem csoda, hiszen a helyi szétszórtság következtében sokan másfél-két órát autóznak, hogy a magyar istentiszteletre eljussanak, vagy egész napot feláldozva hozzák-viszik gyermeküket a magyar iskolába, összejövetelre.

Örömteli ellenpélda a cserkészet, amelyik nemcsak megmaradt az évek során, de erősödik és neveli az amerikai (és általában a többi "nyugati" ország) jövő nemzedéke külországbeli magyar értelmiségét. A felnövő vezetők számára minden évben magyarországi túrákat szerveznek, néhány középiskolai diáknak pedig egy éves tanulási lehetőséget biztosítanak magyarországi középiskolákban.

Köszönet illeti az Oktatási Minisztériumot is, amely évente 30 ösztöndíjat ad 18 éven felüli nyugati fiataloknak, akik a Balassi Bálint Intézetben egy évig tanulhatnak. Ennek a programnak a szervezését a Külföldi Magyar Cserkészszövetség intézi és részt kapnak ebben amerikaiak is.

Áldozatvállalás

A magyar közösségek sorvadása nemcsak az elöregedés, a népesedés változásának a következménye. Sajnos az áldozatkészség hiánya legalább annyira okozója a bajoknak. Minden szervezeti vezető megtapasztalta, hogy mennyivel könnyebb kárpátaljai testvérek támogatására, vagy magyarországi árvízkárosultak számára pénzt gyüjteni, mint az itteni intézmények erősitésére, fenntartására. Van az amerikai magyarok között több tucat olyan tehetős személy, aki "mellényzsebből" fedezni tudná az amerikai magyar intézmények fenntartását. Nem csak Soros Györgyre, a repülő múzeumra 6o milliót adakozó Udvar-Házi Istvánra, a Microsoft Simonyi Károlyára, Gróf (Grove) Andrásra aki 1998-ban a Time Magazin év embere volt, Péterffy Tamásra vagy hasonló multimilliomosra kell gondolni, vannak sokan mások is akik sokat tehetnének, de érdeklődésük nem a magyar értékek megtartása felé irányul.
( Külön tanulmányt igényelne megmagyarázni ennek az okát) Viszont örömmel lehet említeni a New Brunswick-i Amerikai Magyar Alapítványt, amely Molnár Ágoston szívós munkája következményeként most ünnepli fennállásának 50-ik évfordulóját és tervezi székházának, múzeumának bővítését. Ritka az olyan áldozatos magyar, mint Bitó László professzor, aki találmányának jövedelméből letette az első millió dollárt a Columbia Egyetem Deák Istvánról elnevezett magyar tanszékének megalapítására. Viszont a további adakozás bizony nehezen megy előre.

Nem mondható el sok jó a Magyar Köztársaság támogatásáról sem, amikor a magyar kultúra és felső oktatás erősítéséről beszélünk Amerikában. A két másik egyetemi tanszék (Rutgers és Bloomington) fenntartásához való hozzájárulás sincs hosszútávon biztosítva, és a pár éve létesített New York-i Magyar Kulturális Intézet anyagi és szervezeti megalapozottsága is elég gyenge lábon áll.

Míg a két háború között mind a magyar egyházak, mind a magyar állam hathatósan támogatta a tengerentúli magyarokat, ma ezt alig mondhatjuk el. Mi meg irígykedve nézhetjük a zsidó, görög, örmény és más itteni közösségek önfenntartó áldozatát, munkáját. Sajnos a Nagykövetség kultúrattaséjának a munkája is teljesen láthatatlan a magyar közösségek számára.

Magyarságszolgálat

Ha gyengült is az évek során az amerikai magyarok szervezeteinek hatékonysága, még mindég számítani lehet rájuk az egész magyarság kül- és érdekképviselete terén. Bár nincs, és valószinüleg reménytelen várni, hogy legyen egységes amerikai magyar nemzeti képviselet, több formális és informális szervezet, intézmény és egyén végez fontos feladatot itt mind az anyaország, mind a környező államokban élő nemzet-testvérek érdekében amikor angolul, a politika megfelelő fórumain hangot ad a magyar népet érintő problémáknak. Elmondhatjuk azt is, hogy a magyar kultúra közvetítése is részévé vált az itt élő kétkultúrálú, kétnyelvű magyarok számos küldetéstudatos tagja életének.

Az Emberjogi Alapítvány, a Koalíció, a Lobby csoportok, az angol nyelvű magyarság-ismertető könyveket kiadók, ( Király Béla, Pásztor Péter, Magyaródi Szabolcs, Simon András) a magyar irodalmat angol fordításban megjelentető szerzők (Makkay Ádám, Sziklay Andor) felmérhetetlen szolgálatot végeztek, és végeznek az egész nemzet érdekében.

Múltunk emlékei

Budai Parmenius István volt az első magyar, aki az első telepesekkel együtt lépett Amerika földjére 1583-ban. Neki állított maradandó emléket Prágay Dezső az 56-os Diákszövetségből felnőtt Buffalo környéki Öregdiák Szervezet nevében. Kováts Mihály és a Függetlenségi Háború néhány neves magyarja után a következő nagyobb bevándorlás az 1849-es "Kossuth emigráció" telepesei nevéhez fűződik, akiknek leszármazottait Sztáray Zoltán kereste fel Iowának, őt a Bodrog lankáira emlékeztető tájain. Ott álmodta meg azt az emléktáblát, amelynek a felállításával az amerikai magyarok máig adósak: "Itt állott New Buda, ahol az 1848-49-es magyar szabadságharc menekültjeinek egy tekintélyes része talált magának második otthont". Iowa -ban viszont a Kossuthról elnevezett megye székhelyén a város előljárói négy éve avatták fel a névadó szobrát.

Sajnos New Buda igen rövid életű volt, a következő hullámmal érkező Árpádhon telepeseinek eredeti otthonát viszont szép emléktábla hírdeti, ahol a régi magyar iskola muzeummá való helyreállítását nem régen Bika Julianna olyan kiváló előadásban ismertette. Férje, Dr. Gergátz István, a New Orleans-i tiszteletbeli konzul, aki minden téren támogatja az árpádhoniakat, már a saját sirhelyét is kijelölte az ottani katolikus temetőben.

A századforduló nagy kivándorlási hullámáról már esett szó. Akkor épültek az itteni magyar templomok, közösségi házak, alakult meg a testvérsegítő egyesületek, társaságok nagyrésze. Ezek emlékeit az Amerikai Magyar Alapítvány igyekszik összegyüjtve megőrízni, de szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a templomok, otthonok falán található fényképek legtöbbször nem jelzik, nem tudatják a szereplők neveit, sőt gyakran az évszámot sem. Így vész el a magyar múlt emlékezete is. Többször kilincseltünk mind az itteni szervezeteknél, mind a nemzeti kulturális örökséget megtartani hívatott minisztériumnál egy átfogó archívum- őrző program érdekében, minden látható siker nélkül. Persze, azért adjunk elismerést azoknak, akik valóban tesznek is valamit ezen a téren. Említsük a Szegedi Könyvtárat, amely a Vasváry hagyatékot kezeli, a lakitelki Emigrációs Gyüjteményt, a sárospataki Kollégium emigrációs anyagát, a Református Egyesület Ligonier-i archivumát, a Széchenyi Könyvtárat és még néhány magánjellegű intézményt, természetesen idesorolva a New Brunswick-i Amerikai Magyar Alapítvány archivumának egyre gyarapodó gyüjteményét is.

Hálával és elismeréssel kell adóznunk az amerikai magyat történelem krónikásainak is. Így Tezla Albertnak, aki írástudatlan paraszt szülők gyermekeként nőtt fel, hogy jeles amerikai tudóssá küzdje fel magát. Pásztor Árpád 1922-ben, Kende Péter 1927-ben, Lengyel Emil 1948-ban, Puskás Julianna 1982-ben irt nagyobb szabású ismertetést. Bakó Elemér. Balassa József, Póka-Piuny Aladár, Jósika-Hercegh Imre írásai, Fejős Zoltán kitűnő kötete a Chigago-i magyarokról és nem utolsó sorban Várdy Bélának a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága által négy évvel ezelőtt kiadott hatalmas "Magyarok az Újvilágban" cím munkája hűen ismerteti az évszázadok alatt elért eredményeket, amit az újvilág magyarjai itt elértek. Habár sok ellenérzést váltott ki az "átkos" idők Világszövetségének "hazacsalogató" folyóírata, a hetvenes-nyolcvanas években az egykori kivándorlók történeteit közzétevő kiadványai sok értékes írást, vallomást tartalmaztak. Borbándi Gyula két nyugati magyarokkal foglalkozó kötete (A magyar emigráció 1945-1985, majd: Emigráció és Magyarország 1985-1995) is részletesen ismerteti a legújabb kor amerikai magyarjai helyzetét.

Jelenünk, jövőnk

Bár az öregedés és sok tevékeny társ elvesztése jelentős érvágás az amerikai magyar közéletben, jelei vannak annak, hogy a fiatalabbak és a második-harmadik nemzedék tagjai ráébredtek, hogy érdemes ápolni származásuk, hagyományaik emlékét. A 99 éves multra visszatekintő Amerikai Magyar Szövetség Dawson-Szilágyi Bryan, Koszorús Ferenc, Varga István és Szilágyi Pál irányításával életre kelt és hathatós szervezéssel készül a forradalom és egyben az egyesület centennáriumának a jövő évi megünneplésére. A Kölföldi Magyar Cserkész Szövetség Lendvai-Litner Imre és Dömötör Gábor vezetésével neveli az ifjuság legértékesebbjeit, és többnyire tőlük kerülnek ki a magyar iskolák szervezői, tanítói is.

A világháló elektronikus lehetőségeit kihasználva egyre több honlap értesíti, szervezi, fogja össze a nyugati magyarságot. A Bika Julianna által szerkesztett Nyugati Hírlevél több mint ezer olvasóhoz jut el havonta. Politikai jelentőségű a Lipták Béla által szerkesztett Magyar Lobby című hírközlő. Az ITT-OTT hírpostája Éltető Lajos irányításával jelenik meg, a New York-i képes "Gimagine" Győrffy Gabriella szerkesztésében rendszeresen igényes, szép kivitelben jut el számos olvasóhoz.
Most máshonnan érkezik segítség. Simon Hunor hozzáfogott egy egész világra kiterjedő egyesületi felmérés elkészítéséhez, MAGYARONLINE címen.

Már régen nincs magyar nyelvű napilap Amerikában, de számos hetilap nemcsak él, de újak is indulnak. Nemrégiben még a New York Times is beszámolt arról, hogyan versengenek a helyi magyar újságok a megmaradt magyarul olvasó közönség megszerzéséért. A 110 éves egyesült Amerikai Magyar Népszava és Szabadság rendelkezik a legnagyobb olvasótáborral. Ezt Gombos Zoltántól 21 évvel ezelőtt vette át Patay Katalin, tőle kesőbb Kálnoky Gyula. A 1o3-ik évében járó Magyar Szó sok változás után Fazekas Krisztina és Molnár Kinga szerkesztésében két éve egyesült a Péterman István által indított Hid újsággal és 4o oldalon ma a legterjedelmesebb magyar hetilap Amerikában.
Azt hiszem, hogy nincs a világon, Magyarországot is beleértve, több évet megért magyar újság ezeknél. Míg a Kanadai-Amerikai Magyarság (a Chicago-i Krónikával együtt) a napokban megszünt, helyette mindjárt újabb hetilap indult.

A magyar kultúra, öntudat megőrzése

Talán az eddig elmondottakból is kiviláglik, hogy a következő egy-két évtized sorsdöntő lesz az amerikai magyarság életében. Habár van egy kisszámú bevándorlás (manapság főleg Erdélyből, gyakran illegálisan), a fiatalítás, a sokat emlegetett "nemzedékváltás" csak az itt felnövő , itt született gyermekeink, unokáink feladata lehet. Vannak jónéhányan, akik kiváló eredményekkel, adottságokkal igéretesei ennek a jövőnek. Hozhatnék példákat, de a felsorolás nem lenne teljes és méltánytalanul kimaradna sok kiváló fiatal. Ahhoz, azonban, hogy az igényelt vezetőváltás és ezzel együtt az amerikai magyar identitás átmentése megtörténjen a következő lépésekre lenne szükség, az Amerikai Magyarság Nemzeti Megmaradása programjaként:

1. Szakszerü felmérés a szervezeti, anyagi és erkölcsi magyar értékekről Amerikában, figyelembevéve mind a meglevő , mind a lehető adottságokat.
2. A mai társadalmi és egyházi vezetők eltökélt és rendszeresen végrehajtott programja arra, hogy a következő évtized alatt átadják az irányitást a fiataloknak.
3. A Magyar Köztársasággal és azok intézményeivel való intézményes kapcsolatok kialakítása, azok elkötelezettsége az amerikai magyar iskolák, tanfolyamok, egyetemi tanszékek, ösztöndij programok létesitésére, támogatására és anyagi szükségleteihez való hozzájárulásra.
4. Fiatalok számára magyarországi tanulmányi, iskolai programok, létesítése.
5. Az amerikai magyar kultúrát ápoló és terjesztő , a magyar hagyományokat és értékeket örző amerikai alapítványok, intézmények támogatása és fejlesztése.
6. A New York-i Magyar Kultúrális Intézet erősítése, különös tekintettel a magyar származású fiatalabb amerikaiakkal való kapcsolat kiépítésére.
7. Az amerikai magyaroknak a helyi társadalmi és politikai életben való részvételre való ösztönzése, hiszen mennél befolyásosabbak vagyunk környezetünkben, annál hasznosabbak Magyarország számára is.

Végezetül egy szóval összefoglalva "Az anyanyelvi és kulturáis identitás helyzetét az észak-amerikai kontinensen": a helyzet jó. Amint azonban a fentiekből kiderül, egy kicsit hosszabban kifejtve: a helyzet nem egészen olyan jó. Van tennivaló bőven, de ha megfelelő támogatást kap az anyaországtól és lesz elég elszántság az amerikai magyarságban, "megfogyva bár, de törve nem" megmarad és folytatni fogja azt amit apáik és nagyapáik elkezdtek, megőrízve azt amit azok megépítettek és nekik átadtak.

Papp László

Előadás a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága X. Anyanyelvi Konferenciáján, Révkomáromban 2oo5 augusztus 16-án.

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-06-19 16:54   
2005-06-19 02:56, Mary:
-


Kedves Mary,

irasod tovabbitottam Nagy Karoly reszere, es mar valasz is erkezett. Ha barki valaszol - szivesen vallalom a ketiranyu tovabbitasokat, hiszen nem mindenki tudja konnyen hasznalni a forumot.


Es a valasz tehat:

Kedves Mary!

Köszönöm az írásomra ("Történelemhamisítás...") reflektáló sorait! Megtisztel kérdéseivel, felelôs, jövôkutató gondolatai megosztásával. Engedje meg, hogy közös továbbtöprengéseinkhez egy korábbi írásom elküldésével járuljak hozzá, amelyben van néhány ismétlés is, de talán néhány válasz is: "SZIGETEKET, SZÓRVÁNYOKAT IS MEGTARTÓ HAZA A MAGASBAN" címmel.
Szívélyes üdvözlettel köszönti,

Nagy Károly


SZIGETEKET, SZÓRVÁNYOKAT IS MEGTARTÓ HAZA A MAGASBAN



Beszélgetés Veress Zoltán (Erdélyi Könyv Egylet) és Dr. Nagy Károly között.


V.Z.: — Ön a szigetmagyarság fogalom alkotója. Ha jól tudjuk, 1984-ben New Yorkban megjelent könyvében vezette be, és a nyugati országokba emigrált magyarság kisközösségeit, e kisközösségek összességét jelölte vele. Mekkorára becsüli — lélekszám szerint — az összmagyarság e részét? Milyen demográfiai tendenciákat lát érvényesülni ebben a népességben?



N.K.: — Az 1981-ben Pécsett rendezett negyedik Anyanyelvi Konferencián felolvasott elôadásomnak ez volt a címe: “A magyarságtudat ôrszigetei.” Áttekintve a szakirodalom megállapításait, statisztikai elemzéseit a Magyarországon kívûl élô magyarok etnikai tömbjeinek szórványosodásáról és ezáltal magyarságát fokozatosan elvesztô asszimilálódásáról, feltettem a kérdést: széthullóban, megszûnôben van tehát a Magyarországon kívül élô több mint öt milliónyi magyarság?

Tapasztalataim alapján azt a választ adtam e kérdésre, hogy nem, vagy még nem.

Mert a szórvánnyá széledés helyett sok helyen kialakult, máshol most alakul a magyarság-megtartásnak egy már nem tömbben élô természetességû, de még nem is szétszóródott egyediségben küszködô új közösségi módozata: a sziget életforma, amely egyre inkább az önkéntes vállaláson és felelôsségtudaton alapul.

Tív éve élesztgeti, buzdítja, támogatja Anyanyelvi Konferenciánk ezt a vállalást és felelôsségtudatot — mondtam. Munkásságunk második évtizedébe lépve fel kell mérjük: milyen lehetôségei, adottságai, szükségletei vannak ennek az új közösségi életformának, a lassan világszerte kialakuló magyar archipelágónak, hogyan támogathatja anyanyelvi mozgalmunk legjobban a magyarságtudat, a magyarságmegtartás ôrszigeteit, a magyarság e külföldi közvetítô-állomásait.

A nyugati magyarság lélekszáma tudományos pontossággal ezidôszerint nem megállapítható. Számos egymástól eltérô meghatározást és kritériumot használó demográfiai adalék-részlet alapján különbözô becslések láttak napvilágot az utóbbi években. A legalacsonyabb Szabó A. Ferencé (“Hiedelem tizenötmillióról”, Népszabadság, 1999. augusztus 20), szerinte 285 000 magyar él nyugati országokban. (Ô az összmagyarság jelenlegi létszámát egyébként 13 millióra becsli.) A legmagasabb a Magyarok Világszövetségéé (“A világ magyarsága”, 1998), amelynek térképe szerint a Kárpát - medencén kívül élô magyarok létszáma 2 675 000. Az én ismereteim szerint a valóságot leginkább Pomogáts Béla becslései közelítik meg (“Magyarok Szigettengere, Magyar Nemzet, 1999. január 8; “Minden hatodik magyar”, A Hét, 1999. február 11.). Szerinte a nyugati világban jelenleg körülbelül egymillió kétszáz-háromszázezer magyar él. Legmérvadóbb bemutatásuk, leírásuk Borbándi Gyula szakavatott köteteiben található: A Magyar emigráció életrajza, 1945-1985 (1989), Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia (1992) és Emigráció és Magyarország 1985-1995 (1996).

Egyedi történelmi adottság e nyugati magyar nemzetrész jelenlegi helyzete. Eltérôen a századeleji “kitántorgottak” szerencsét próbáló százezreitôl, és napjaink kis létszámú gazdasági, vagy karrierkivándorlóitól, a nyugati magyar szigetek és szórványok jelenleg legaktívabb csoportjainak jelentôs része küldetéssé igyekezett képesíteni helyzetét, a magyarság önként vállalt külképviseletévé fejlesztette származtató és befogadó népeihez való viszonyát. A politikai, gazdasági, tudományos, kulturális, egyházi, társadalmi élet területén szerzett pozicióját, szavát, befolyását, lehetôségeit rendszeresen és eredményesen használja az összmagyarság legfontosabb sorskérdései ismertetésére, tudatosítására, támogattatására.

Az összmagyarságnak így tehát jól felfogott önérdeke is e külképviselet - készség és képesség, e jelentôs nyugati magyar erôforrás együttmûködô gondozása.

Ugyanakkor azzal is szembe kell néznünk, hogy ez az egyedi történelmi adottság veszélyeztetett helyzetben van, a jelenlegihez hasonló szinten már csak néhány évtizedig lesz mûködtethetô.

A nyugati sziget- és szórványmagyarság létszáma évrôl-évre csökken. Újabb kivándorló hullámok szerencsére nem gyarapítják. Az elöregedés, kihalás, a vegyes házasságok, a szórványosodás, a beolvadás máris fogyasztani, gyengíteni kezdte például a nyugati magyar nyelv és kultúra mûhelyei számát, hatásosságát. Intézményeit, szervezeteit, egyházait, egyesületeit, fórumait fenntartó nemzedéke jelentôs részének élettartama már csak évtizedekben számlálható. A külföldön született nemzedékek magyar nyelv- és kultúra-ismerete ugyanakkor egyre ritkábban és egyre kevésbé anyanyelvi szintû. Magyar nyelv és kultúra tudása, ismerete nélkül viszont kevésbé esélyes, hiteles és értékes az érdekképviselet — jobb, ha a szószóló ismeri is a képviselt szót. (Lásd: N.K. és Papp László szerk.: A magyar nyelv és kultúra megtartása, USA, 1997., Anyanyelvi Konferencia, Budapest, 1998.)

Önmagát, értékeit és az összmagyarság számára létfontosságú, önként vállalt közvetítô szerepét megôrzendô, többek közt három feladatnak néz elébe a nyugat magyarsága az új század elején.

Késleltetni igyekszik a fogyatkozás jelenségeit, arra törekszik, hogy a lehetôségek végsô határáig fenntartsa külföldi magyarság-megtartása kereteit és programjait.

Fejleszteni, gyarapítani törekszik olyan nemzetközi magyar struktúrákat, programokat, mint amilyenek pl. a jelenleg mûködô Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága — Anyanyelvi Konferencia, a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata, a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Professzorok Világtanácsa, stb., és ezek mintájára egyéb területeken is együttmûködést szolgáló folyamatok, szerkezetek intézményesítését szorgalmazza.

Hozzáfogott, hogy feltárja és kidolgozza a külföldi nem-magyar-nyelvû és -kultúrájú magyarságszolgálat lehetôségeit, módozatait, területeit, fórumait.

E törekvések sikere nem csak tôle, hanem immár a Kárpát-medence magyarsága segítségétôl, jelentôs mértékben Magyarország támogatásától is függhet.





V.Z.: — Mi a legfôbb kritériuma annak, hogy valaki magyar? Az, hogy magyar az anyanyelve? Az, hogy érzelmileg azonosul a magyar anyaországgal, a magyar nemzettel? Az, hogy ismeri a magyar történelmet, értékeli a magyar kultúrát, és valamiképpen örökösének érzi magát? Úgy tudjuk, az Egyesült Államokban operáns fogalom a magyar származású; egy nemrég rendezett népszámláláskor állítólag másfél millióan vallották magukat effajta amerikainak. Amerikai szempontból, úgy gondoljuk, ez elég egyértelmû minôség — de milyen minôség magyar szempontból?



N.K.: — Ki a magyar? Magyar az, aki magát magyarnak tartja és aki a magyarságát vállalja. Tudat és akarat, identitás és szolidaritás. Modern korunkban egyre elismertebb jog és egyre inkább felismert felelôsség. És nem csak a nemzettudaté az, hanem alkotóelemeié is: a történettudaté, az etnikai, kulturális, vallási, közösségi, nyelvi tudaté, identitásé is egyre inkább az emberi jogok részévé válik. Az érvényesítés joga a legtöbb országban még nem kodifikált, tehát nem védett és nem végrehajtható, de már több szinten is elkezdôdött a nemzetközi jogérvényesítés folyamata.

Nemzet-, etnikum- tudat és -vállalás nehezen kvantifikálható emberi attitûd, magatartás, népszámláló demográfusok még nem találták meg a statisztikailag kimutathatósága formáját. Ezért tehát számszerûleg nem tudjuk, hogy a világon hány ember tartja magát magyarnak (írnek, kurdnak, stb.), hány ember vállalja magyarságát — vagyis, gyakorlatilag: hogy a magyar nemzeti közösségek tagjai hány nemzettársukra számíthatnak.

Az Egyesült Államokban a népszámlálás kérdései közt két etnikai identitásra utaló kérdés szerepelt 1980-ban és 1990-ben. “What is this person’s ancestry or ethnic origin?” — Mi e személy, származása, etnikai eredete? E kérdéshez a magyarázó szöveg így segített: “Print the ancestry group with which the person identifies” — Írja ide nyomtatott betûvel annak a származási csoportnak a nevét, amellyel a személy azonosítja magát (eredeti kiemelések). “Persons who have more than one origin, may report two ancestry groups. A religious groups should not be reported as a person’s ancestry.” — Aki több, mint egy eredetû, az ideírhat két származási csoportot. Vallási csoport nem jelölhetô egy személy származási csoportjaként. 1980-ban az USA-ban 1 776 902, 1990-ben 194 600-zal kevesebb: 1 582 302 ember válaszolt e kérdésre úgy, hogy ô magyar származásával (is) azonosítja magát.

A másik kérdés így szólt: “Does this person speak a language other than English at home? What is this language?” — Otthon más mint angol nyelven beszél-e ez a személy? Mi ez a nyelv? 1980-ban 180 000 ember (a magyar származásúak 10,12 százaléka), 1990-ben 147 902 ember (a magyar származásúak 9,35 százaléka) jelentette azt, hogy otthon magyarul (is) beszél — tíz év után 32 098-cal, 17,83 százalékkal kevesebben.

Az Egyesült Államokban is nyitott marad tehát a kérdés: hány magyar él az országban (lásd: N.K.: “Hány magyar él az Egyesült Államokban a XX. század végén?”, Hitel, 1993. augusztus, 38-42. oldal). 150 000 magyarul (is) beszélô — Szabó Ferenc csak ôket számítja —, vagy 1 582 302 olyan ember, aki magyar származásával (is) azonosítja magát?

A válasz néha olyankor mutatkozik meg, amikor kiderül, hogy kire lehet számítani szükség esetén. Amikor Szovjet megszállás és kommunista egypárt diktatúra nyomorítja Magyarországot, amikor magyar egyetemet szüntet meg, értelmiségieket hurcoltat el, falvakat rombol a diktátor Erdélyben, vagy magyar jogvédôt börtönöznek be, iskolaigazgatókat tesznek állástalanná Szlovákiában a bizonyítványok magyar nyelvû kiállításáért, vagy amikor háború dúl a Délvidéken, vagy árvíz tombol Kárpátalján, akkor ki emel szót, ki tiltakozik, ki lobbizik, ki tüntet, ki adakozik, ki cselekszik, ki mozgósítható a nemzettársai érdekében.

Ezekrôl a számokról szakszerû kimutatások nem készültek, de annyi biztos tapasztalat, hogy a szívében, szolidaritásával, cselekedeteivel is magyarságvállalásra kész embercsoport nem minden tagja beszél, vagy beszél jól magyarul, vagyis több magyarra számíthatnak a magyar nemzetrészek Amerikában, mint ahányan magyarul beszélnek. S minthogy ez tény — e készség számontartása, megtartása, fejlesztése közösségi feladat és felelôsség.





V.Z.: — Ön nemcsak teoretikusa a szigetmagyarság létállapotának, hanem cselekvô tényezôje is annak, hogy a nyugati magyarság fennmaradjon mint magyar nyelvû népesség — vagy olyan kétnyelvû népesség, amelynek egyik nyelve a magyar. Ennek érdekében egyik elindítója volt az anyanyelvi mozgalomnak, s majd három évtized tapasztalattal rendelkezik ezen a téren. Mit mutatnak a tapasztalatai? Milyen tanulságokkal szolgált ez a harminc év?



N.K.: — Az anyanyelvi mozgalom a nyugati szigetmagyarság egyik szigetérôl, a New Brunswick-i (New Jersey, USA) Magyar Öregdiák Szövetség Hétvégi Magyar Iskolájából indult el, amit 1960-ban alapítottunk a Rutgers Egyetemen, s amelynek huszonöt évig én is egyik tanítója voltam. (A Szövetség negyven éves [1960--2000] mûködésének dokumentált története a Csokonai Kiadónál a közeljövôben jelenik meg “Emigránsok — küldetésben” címmel.)

Mivel a foglalkozások csak hetente egyszer folytak, nagyon fontos volt a hatékonyság. De eleinte nem voltak megfelelô, modern tankönyvek, nem voltak tanmenetek, semmi, ami a heti egyszeri tanításhoz használható lett volna. A Magyarországi tankönyvek meg tele voltak propagandával, ezeket nem óhajtottuk használni. 1965-ben egy felmérô tanulmányt készítettem arról, hogy hol és hogyan folyik még az Egyesült Államokban a miénkhez hasonló magyaroktatás. Ezt a huszonhárom iskoláról szóló tanulmányt levelek kíséretében elküldtem haza Magyarországra Kodály Zoltánnak, Illyés Gyulának és Váci Mihálynak. Azt írtam nekik, hogy itt kulturálisan hátrányos helyzetû szórványmagyarok magyarsága megtartásáról van szó, akiket az anyaország nemhogy nem gondoz: egyenesen letagad, ellenségnek tekint. Itt az ideje, hogy ez a szemlélet megváltozzék, hogy összefoghassunk hazai szakemberekkel és kidolgozhassuk a szórványban való magyartanítás módszertanát. Sokáig leveleztünk, Illyés Gyulát 1966. június 29-én Rutgers Egyetemen egy Szövetségünk rendezte irodalmi esten is vendégül láttuk Weöres Sándorral együtt és ez alkalommal errôl is sokat beszélgettünk.

Végül sikerült Kodálynak, Illyésnek és másoknak, de fôleg Vácinak elérni, hogy 1970 augusztusában összehívták az elsô Anyanyelvi Konferenciát Debrecenben és Budapesten. Sajnos addigra Váci már nem élt, de Bárczi Géza, Lôrincze Lajos, Imre Samu, Czine Mihály és számos más kitûnô szakember felkarolta az ügyet. Az ô segítségükkel sikerült elindítani egy olyan mozgalmat, amely Anyanyelvi Konferencia — A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága néven mára közismertté vált, és rendszeresen támogatja a szórványmagyarság, de most már legfontosabb teendôjeként a kisebbségi magyarság anyanyelvi oktatását és kultúrája mûvelését. Jelenlegi elnöke Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, nyugati társelnökei Lázár Oszkár, a Lund egyetem tanára és én, kárpát-medencei társelnökei Gál Sándor kassai költô és Kántor Lajos, a Korunk fôszerkesztôje Kolozsvárott. Öt tankönyvet adtunk ki többezer példányban, tananyagokat készítettünk, szórványban és kisebbségben élô magyar gyerekek számára minden nyáron magyarországi oktatótáborokat szervezünk, folyóiratot indítottunk Nyelvünk és Kultúránk címmel, határokon túli társszervezeteinkkel együtt évente tucatnyi nyelv- és kultúravédô és -mûvelô szakmai találkozót szervezünk, és nyolc nemzetközi konferenciát rendeztünk. A harmincéves jubileumi kilencedik konferenciát 2000. augusztus 10-14 között Marosvásárhelyre tervezzük összehívni.

E harmincéves munka egyik tapasztalata szerint a történelem azt igazolta, hogy érdemes volt ezt a programot kezdeményezni, szorgalmazni és fejleszteni akkor is, ha a létfontosságú magyarságmegtartó ügy érdekében diktatúrákkal és ellenséges értetlenséggel kellett szembeszállni.

A Szovjet-megszállta Magyaroszág kommunista egypárt rendszere a diktatúra mindenkori érdekeinek próbált érvényt szerezni az anyanyelvi mozgalom életében is. Nem volt könnyû dolga, mert az Anyanyelvi Konferencia nyugati állampolgárai fölött nem volt hatásköre, így a nyugatiaknak nem kellett kompromisszumokat kötniük. A magyar kormány lefeljebb az országba való beutazásukat tilthatta meg, de például szólásszabadságukat már nem. A magyarországi ellenzéki értelmiséggel való rendszeres találkozásaikat sem, és a honi szakemberekkel közösen készített tankönyvek, tanagyagok, folyóiratpéldányok, közösen szervezett gyermeknyaraltató és tanárképzô tanfolyamok kommunista pártpropagandától való mentességét sem.

Élve a viszonylagos “diplomáciai immunitásukkal”, a nyugatiak közül többen állandó témaként hangoztatták a konferenciákon az akkor tabuként tiltott magyar sorskérdéseket, például a Kárpát-medence magyar kisebbségei elnyomottságát (és azt, hogy az Anyanyelvi Konferenciákon való részvételük elengedhetetlen), az 1956-os forradalom tényeinek meghamisítását, a nemzeti függetlenség, szabadság, a demokrácia hiányát. A Konferencia eddig elkészült öt tankönyve és számos egyéb taneszköze pedig nemcsak hogy propagandamentes, de pedagógiailag és módszertanilag modern és aktivizáló, kulturális “mikrokozmoszt” nyújt, példatárát a világ teljes magyar irodalmából meríti és a Kádár-rendszer iránti elfogultsággal nemigen vádolható Kovács Imre 1980-ban New Yorkban bekövetkezett halála elôtt megjelentetett írása szavai szerint fejezeteit — “nemes, veretes hazafiság hatja át”.

Azt viszont érvényesíteni tudták a Kárpát-medence szovjetek ellenôrizte diktátorai, hogy saját állampolgáraik nem vehettek részt szabadon az Anyanyelvi Konferencia munkájában. Az 1977-es, budapesti konferenciára ugyan — követelésünkre — már kaptak meghívót a szomszédos országok szakemberei közül is néhányan — és attól kezdve egyesek el is jöhettek (az 1977-es, az 1981-es pécsi és az 1985-ös veszprémi konferencián tizenketten elôadóként is, mások csak titokban, “betévedt turistaként”), — de szabadon elôször az 1989-es kecskeméti konferencián találkozhattunk csak egymással. Ekkor — és együtt — indítottuk el azt a folyamatot is, amelynek eredménye a mozgalom 1992-es esztergomi megújulása: függetlensége, demokratikus szervezete, érdekképviseleti, jogvédô feladatvállalása is lett.

A másik tapasztalat az, hogy az Anyanyelvi Konferencia modell, példa értékû.

Történelmében elôször a világ magyarságának most van egy olyan nemzetközi mûhelye, ahol a szétszakíttatásból, szétszórattatásból származó hátrányait valamelyest ellensúlyozhatja. Összefoghatja, de legalábbis esetenként összemûködtetheti az oldott kéve kalászait.

Követeket, közvetítôket toborozhat és képezhet ki a kitántorgottak, a kitaszítottak, az elszakítottak, a kiemigráltak, a kiszóródtak millióiból — olyan hûséges tolmácsokat, akik magyarságukat fontosnak tartják, akik magyar testvéreiket vállalni, támogatni akarják és tudják. Megsokszorozhatja ezáltal világszerte a hangját és szavát, amellyel jogos helyet biztosíthat sorsának, valóságainak, szükségleteinek és akaratának a világ népeinek tudatában.

E minta, e tapasztalatok átvétele, hasonló nemzetközi magyar programok létesítése, mûködtetése nemzeti érdek.





V.Z.: — Mi, akik ezeket a kérdéseket feltesszük, egyértelmûen értéknek érezzük és valljuk a magyarságot. Nem nagyobb értéknek, mint bármely más nyelv és kultúra örökségét, de a mi számunkra kedvesebbnek az által, hogy a mienk — mi neki adattunk és ô nekünk adatott. Mit gondol ön a nemzeti érzésrôl, öntudatról? Idejét múlta? Vagy reneszánszát éli?

Mint többek közt öntôl is tudjuk, az Egyesült Államok példája bizonyítja, hogy a szinte teljes gazdasági, politikai, sôt nyelvi integrálódás sem tünteti el a kisközösségeket, nem szünteti meg azok szükségét, jelentôségét az emberek életében. Lehet-e az életképes szigetmagyarság léte és létformája a megmaradás modellje az egész nemzet számára?



N.K.: — Czine Mihály, aki ez év január 21-én hagyott itt bennünket, nem csak tudós irodalomtörténész volt, hanem a magyar szigetvilág peregrinus prófétája is, tartva, erôsítve a nemzettudatot a nemzethûséget is világszerte mindannyiunkban. Sosem mulasztotta el Adyt idézni: “A magyarság szükség és érték az emberiség és az emberiség csillagokhoz vezetô útja számára.”

Ennek a szükségnek, ennek az értéknek, a magyar kultúrának, a magyar nyelvnek, a magyarságtudatnak a megtartása továbbra is felülmúlhatatlan, egyedi kincs birtokosává, emberségéhez is gazdag energiaforrás részesévé teszi a megtartót. És a megtartás, a mûvelés, a következô nemzedékeknek való átadás jelenkori történelmünkben egyre inkább elismert emberi jog kisebbségi, tehát sziget-helyzetben, szórványlétben is.

Nyelvhasználati jog, iskolafenntartási jog, a mindennapi életben önrendelkezési jog, vagyis a kultúra, a közösségi sajátosság megtartásának joga. Nem ellenkezik ez a jelenkori fejlôdési irányzatokkal: a globalizálódással, az integrációval, az egyesüléssel? Nem szeparatisták, szakadárok, szegregácionisták a koszovóiak, a kurdok, a baszkok, a szlovákiai, kárpátaljai, romániai és délvidéki magyarok és vajon nem széthúzás, destabilizáció és konfliktus okozói-e, ha kulturális jogokat, etnikai autonómiát követelnek?

Az ismeretlentôl való félelem — és ennek egyik okozata: az ismeretlen gyûlölése — gyakran arra a meggyôzôdésre juttatott közösségi vezetôket, hogy a társadalmi összefogás, együttmûködés legjobb biztosítéka az uniformitás, a társadalmi integráció egyetlen hatásos módja a homogenizálás. A heterogenitást veszélyesnek tartották: mennél eltérôbbek egymástól a társadalmat képezô különbözô csoportok, annál nagyobb az esély az érdekellentétekre, a konfliktusokra, a diszintegrálódásra. Ezért többnemzetû, több vallású, több etnikumú, több kultúrájú társadalmak, államok vezetôi a múltban gyakran arra törekedtek, hogy csökkentsék, megszüntessék a heterogenitást. Módszereik helyenként és idônként az asszimiláció erôszakolásától az etnocídiumig, a tömeges deportálásoktól a genocídiumig terjedtek.

Egyesek szerint a nacionalizmus okozza a mássággal szembeni erôszakos türelmetlenséget, de ez a megjelölés félrevezetô. A nacionalizmus egy nemzet szeretete, a nemzethez való tartozás intenzív tudata és érzése — szótári meghatározással: hûség a nemzethez, a nemzeti egység vagy függetlenség támogatása — a patrióta hazaszeretete konstruktív energiaforrás. Nem szeretet, hanem gyûlôlet, nem nacionalizmus, hanem gyilkos erôszak, embertelen agresszió ölte tömegsírokba Katyn, Auschwitz, Törökország, Mandzsúria, Ruanda, Srebrenica áldozatait.

A jelenkori tapasztalatok azt mutatják, hogy a nacionalizmus sok embercsoport számára továbbra is fontos, jelentôs kollektív tudati jelenség, a nemzeti szuverenitás, a független nemzetállamiság pedig mozgósító program, közösségi törekvés, sorsdöntô cél. Az Egyesült Nemzetek taglétszáma az elmúlt 10 év alatt 156-ról 185-re emelkedett. Paradoxonnak tûnik, hogy közösségek nemzeti függetlenséget, önrendelkezést, kulturális autonómiát követelnek ugyanakkor, amikor nemzetközi integrációra aspirálnak, például a NATO, az Európai Unió tagjai akarnak lenni.

A jelenkori nemzetközi fejlemények néhány tanulmányozója e látszólag ellentétes törekvéseket kongruensnek, összeillônek, sôt szükségszerûen egymást kiegészítônek tartja. Egyesek szerint a globalizálódás paradox módon még fontosabbá tette a kis nemzetek számára az önálló állammá válást, ahhoz, hogy segélyekért, forrásokért, befektetésért versenyezhessenek.

A nemzeti önrendelkezésre és a nemzetközi integrációra való egyidejû törekvés azt a felismerést is megerôsítette, hogy a különbözôség emberi jog, sôt, hogy értékek, és nem szükségszerûen konfliktusok forrása.

Svájc, Finnország, Svédország és számos más példa is megerôsíti azt a történelmi tapasztalatot, miszerint igenis integrálhatók heterogén, multietnikus társadalmak is, különbözôségeik, nemzeti kultúrájuk megtartásával is képesek és hajlandók tartós együttmûködésre egy-egy régió, ország, társadalom csoportjai, közösségei.

Az Egyesült Államok például egyre kevésbé érvényesíti “olvasztótégely” metaforával kifejezett korábbi asszimiláció - elvárásait, azt, hogy amerikaivá válva vesse el, felejtse el mindenki az eredeti kultúráját. Egyre inkább a “mozaik” metafora használatos az amerikai társadalom jellemzésére. Az amerikai kultúrát úgy tehetik magukévá egyre többen, hogy közben megtartják, tovább mûvelik etnikai örökségüket. A megtartott kulturális elmek sajátosságának megôrzése nemcsak megengedett, hanem fontos, sôt elengedhetetlen, mert nélküle nem egész a “gestalt”, nem is lehet teljes értékû kép a mozaik. Amerikai állami iskolák ezreiben folyik többnyelvû oktatás, a multikulturalizmus mind a hivatalos, mind a mindennapi élet egyre elfogadottabb része.

A kulturális jogok nemzetközi elismerése is egyre gyakoribb és egyre egyetemesebb elvárásként nyilvánul meg.

Az Egyesült Nemzetek által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1948-as deklarációja után negyvennyol évvel az UNESCO védnökségével tanácskozó Nyelvi Jogok Világkonferenciája 1996. június 6-án Barcelonában elfogadta és az ENSz-hez is elfogadásra terjesztette be a Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.

E dokumentum ötvenkét cikkelye elidegeníthetetlen emberi jognak nyilvánítja mindeki saját anyanyelve magánszférában és nyilvánosan való használatát, saját kultúrája megôrzését és fejlesztését, saját nyelve és kultúrája oktatását és a tömegtájékoztatási eszközökben való használatát, a kormányszervek és a társadalmi-gazdasági kapcsolatok terén való figyelembe részesülését.

A Nyilatkozatot az UNESCO eljuttatta összes tagállamainak kormányához, javasolta elfogadását az ENSZ szakosított szerveiben, majd közgyûlésén, és kezdeményezte egy kormányközi értekezlet összehívását. A katalán parlament úgy döntött, hogy a dokumentumot az Európa Parlament elé terjeszti. Ezekkel a lépésekkel megkezdôdött nemzetközi jogi érvényûvé válásának folyamata. (Teljes szövegét angolul lásd: “Universal Declaration of Linguistic Rights”, http://www.troc.es/mercator/dudl-gb.htm; magyarul: A Hét, 1996. 26, 27, 28, és Magyar Napló, 1996. október).

A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját — Strasbourg, 1992— eddig már húsz ország írta alá (lásd: “Más nyelven beszélnek”, HVG, 1999. augusztus 21, 39-40 old.) (A Karta magyar szövegét lásd: Pro Minoritate, Budapest, 1996. nyár, 106-118 old.).

Jelenkorunkban tehát nyilvánvalóan történelmi adottság is a magyarság tömbjei, szigetvilága és szórványai számára az, hogy nemzeti kultúráját, nyelvét elismert jogként és méltányolt értékként ôrizze, mûvelje, hagyományozza, tanítsa és terjessze.

E történeti esély és adottság így most kihívás és felelôsség is.

Történelmünkben nagyszerû energiákat tudtunk mozgósítani a megsemmisítéssel, a megszállással, a szétdarabolással, az elnyomással, az elnemzetlenítéssel, a szétszórással, az erôszakos asszimilálással szembeni magyarságunk - megtartása érdekében.

Magyar jövônk egyik nagy feladata most a globalizálódás, az információ-áradat, a világnyelvek, a világhatalmi és világkereskedelmi stílusok homogenizáló erôltetése, az integrálódások asszimiláló hatása közegében is sikeres magyarság-megmaradás módozatainak kidolgozása.

Nemcsak magunk megtartásáért, hanem egymás támogatása küldetésszerû folytatásáért is. Vagyis ne csak kincsként adjuk át külföldön a magyarságot a következô nemzedékeknek, hanem segítséget igénylô nemezetrészeink, nemzettársaink jövôjét jobbító programként is. Küldetésként, misszióként! Szeretettel és kötelességérzettel vállalt feladatként.

Az “emelkedô nemzetté” forrott magyarság szolidaritása némi nyereséggé tudta tenni a tragikus számú 56-os kimenekülôk okozta emberveszteséget a nyugati világban. Történelme során a magyarságnak talán soha nem volt még olyan létszámú önkéntes és hatásos külképviselete, mint most. Feladat és felelôsség is most az, hogy a nyugati magyarság jelenlegi külképviseleti készségét még jobbá, hatásosabbá tegyük, és hogy idôben meghosszabbítsuk, utánpótlást is biztosítva.

Két- és többnyelvû többkultúrájú magyar szigeteink világszerte értékes, eredményes mintákat alkottak és mûködtetnek e küldetéses magyar megmaradás érdekében. Legtöbbjük kész a legsikeresebb módszereik megosztására.

Jövônk a tét, hogy hogyan élünk e nemzetközi magyar adottság értékeivel a határok feletti, a “magasban” is megtartó hazában.

A mi nemzedékünk kötelessége az, hogy átadjuk ezeket a módszereket, a “bûv-igéket”, “titkainkat” amiket “szabad mezôkön” összeszedtünk, mindazoknak, akiket most már vasfüggönyök és “új tatárhadak” nem ölnek, nem ijesztenek.

A következô nemzedékeknek a jobb magyar jövô iránti felelôssége pedig az, hogy “tanulják a messzehangzó példát”, “új hont fürkészve” lépjenek be a “varázskörbe”, új “kufárhadakkal” szemben is tanulják meg “a szókat”, öltsék magukra a “varázsinget”, hogy megmaradjon “hazánk a magasban”.

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-06-19 02:56   
2005-06-15 09:14, hunor:


"Az összmagyarságnak így tehát jól felfogott önérdeke is e külképviselet-készség és -képesség, e jelentôs nyugati magyar erôforrás történelemhamísitásoktól mentes, tényszerû számontartása és együttmûködô gondozása. "

Kedves Nagy Károly!

érdeklödéssel olvastam ezt az írást és sok minden - számomra új - nézöpont tárult elém, amit eddig nem láttam, különféle okokból kifolyólag.

Engem személyesen érdekelne az, hogy mit jelent az összmagyarság, mi a definíció erre, és mi , MON-osok, ebbe a kategóriába tartozunk-e?

Továbbá érdekelne az, hogy mi az önérdekünk, mi erre a definíció? Mi a mi közös érdekünk valójában? És ki tesz valamit is ezért?

Melyik szervezet az, amely minket összefog és például a nyugati eröforrásokat olyan irányba indítja, ami használ az óhazának is (az EU-n belül). Hogyan lehetne ezt a potenciált kihasználni?

Kérdéseim elméleti jellegüek, nem megoldást várok, hanem víziókat a jövöre nézve: mi történne, ha összefognánk? Mi történne, ha tisztáznánk a múltat és egy pillantást vetnénk a jövöbe? Csak úgy filozófikusan nézve?

Mi lenne, ha nem csak a múltat boncolnánk, hanem stratégiákon gondolkodnánk, a jövöre, gyermekeinkre nézve? Ehhez hozzátartozik a múlt tisztázása is, új ösvények megjelölése stb.

Tudom, hogy a válaszokat nem Öntöl kell várjam, de mégis.... A kérdés a levegöben lóg.

Reménykedjünk abban, hogy valamikor kerül egy hely, egy szervezet, egy egyesület, ahol ilyesmikröl lehet, söt, szabad beszélni. Lehet egy jobb jövön barkácsolni, bármilyen suta is az... Remélem, mindannyian, közösen, barkácsolni fogunk ezen, kedves Nagy Károly.. . Az Ön írása egy lépés ebbe az irányba.

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-06-15 09:14   
A MON egyik regi olvasoja, Nagy Karoly kuldte el alabbi irasat:



Nagy Károly:


TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS AZ ÖTVENHATOSOKRÓL


A Magyarok Világszövetsége a szovjet megszállás évtizedei alatt a kommunista diktatúra “belügyének” egyik külügyi szerve volt. Mint ilyen, a diktatúra mindenkori érdekeinek törekedett érvényt szerezni a nyugaton élô magyarokhoz való viszonyában minden módszerrel, a kémkedéstôl, a titkos megfigyeléstôl, a cenzurázástól, a lehallgatásoktól a sajtótámadásokon, megnyerési-beszervezési kísérleteken keresztül a kemény és szívós dezinformációs és propagandakampányokig.

Politikai befolyását a rendszerváltoztatásig az adminisztrációs hatáskörébe tartozó Anyanyelvi Konferencia programjaiban is érvényesíteni igyekezett, ám a magyar nyelv és kultúra külföldi megtartásának, oktatásának, mûvelésének szakterületein legtöbbnyire sikertelenül. E tény legnyilvánvalóbb tárgyi bizonyítékát az Anyanyelvi Konferencia tankönyvei nyújtják, amelyek magyarországi és külföldi szakemberek közös munkájával készültek az évek folyamán, s amelyek egyedülálló taneszközök abban is, amit tartalmaznak, s abban is, amit nem. Egyáltalán nem tartalmaznak politikai propagandát, ami a diktatúrák hosszú évtizedei alatt kötelezô része volt minden tankönyvnek minden szinten. Tartalmaznak viszont olyan anyagot, ami a kommunista uralom ideje alatt ki volt tiltva minden tankönyvbôl, mint például a Magyarországon kívül élô magyar alkotók versei, írásai.

A Világszövetség fô sajtófóruma a Magyar Hírek címû, kéthetente megjelenô képes újság volt, amelyet sok tízezer nyugati magyar címére postáztak rendszeresen. “Honvágyújságként”-ként, “hazacsalogató újság”-ként gúnyoltuk külföldön egy idôben ezt a lapot, mert amikor az 1956-os forradalmat eláruló Kádár-kormány szörnyû bosszú-hadjárata hetente akasztotta a szabadságharc részvevôit, akkor a Magyar Hírek honvágygerjesztô, gyönyörû képekkel illusztrálta azokat a cikkeit, amelyekben orwelli módszerrel bizonygatta, hogy a forradalom az ellenforradalom volt, hogy a szovjet tankok által a Parlament elôtt végrehajtott tömeggyilkosság az testvéri segítség volt, s hogy jöjjön haza nyugodtan a kétszázezer disszidens, hiszen helyreállt a rend, Nagy Imre és bûntársai elnyerték méltó büntetésüket, tovább építhetjük együtt a szocializmust.

“Negyedszázadon át szerkesztettem a Magyarok Világszövetségének lapját, a Magyar Híreket” — írja Szántó Miklós Magyarnak lenni nyugaton címû könyvében (Gondolat, Budapest, 1988, 13. oldal). De a szerkesztô számos egyéb írásában, könyvében is igyekezett az elmúlt harmincöt év folyamán ismételgetni a kommunista pártpropaganda hazugságait a nyugati magyaroknak, sôt, nem csak nekik, hanem róluk is. Az említett könyv elôtt, 1984-ben Magyarok Amerikában címmel megjelent könyve ugyanilyen jellegû, de meglepô módon még a rendszerváltozás után, 2001-ben megjelent Tengerentúli magyarok címû könyve is ilyen, amelyrôl Frideczky Frigyes írt ismertetôt a Valóság 2004. 9. számában (106-111. oldal). Azért meglepô módon, mert hiszen a propagandista a felszabadult Magyarországon már nem a kommunista diktatúra apparátusának alkalmazottja, így konok dezinformáció sulykolása Illyésnek a magánszorgalmú kutyákról írott versét juttatja eszébe azoknak, akik csak egy kicsit is ismerik a valóságot (“Ez volt mégis a legycsúnyább. / Sem a házat és sem urát/ nem védték. Miért is dühöngtek?/Úgy hörögtek…”)

Mit írt Szántó 1984-ben az 1956-ban Amerikában menekült magyarokról? Többek közt ezt (Magyarok Amerikában, 129-139. old.):

“...Elkapta ôket a forgószél, és csak az emigránsgyûjtô helyek priccsein ocsúdtak föl. Többségüknek valóságos ellentétük a népi rendszerrel nem volt.

A börtönök felnyitása lehetôvé tette az ellenforradalmi tevékenység miatt elítéltek, kémek, szabotázsakciók tettesei külföldre menkülését. A közönséges bûncslekményekért elítéltek is kiszöktek, a nyugati alvilág utánpótlást kapott.

Többségük azonban egyszerûen csak jólétet akart, magas életszínvonalat, lakást, kocsit, utazási lehetôséget.

A szerzés, az anyagi javak, a dollár került az értékhierarchia csúcsára.

Az öreg amerikások megütközve látták az újonnak érkezettek mohóságát, a könnyelmûséget.

Az ötvenhatosok magyarságtudata elmosódottabb, apolitikusabb, a rendszer iránt közömbösebb, de lojálisabb és ugyanakkor üresebb is.

Az ötvenhatosok csoportja nem a klasszikus értelemben vett politikai menekültebôl áll... zömében az akkori pillanatnyi helyzetet kihasználó kalandozó tömeg.

Táborokban éltek hetekig: egyenként és tömeggyûléseken is ‘megdolgozták’ ôket. Hivatásos politikusok magyarázták el nekik, saját verzióik szerint, mi történt október 23. és menekülésük napja közt.”

1988-ban hasonló a hamis portré Szántó Magyarnak lenni nyugaton címû könyvében (11-13. oldal):

“Az 1956-ban kimentek zömûkben nem emigránsai a szocialista rendszernek. A fiatalok nagy része úgy érezte, hogy mesterégesen bezárt üvegharangban él, amely egy pillanatban megrepedt, és ezzel rájuk köszöntött a kaland, az utazás lehetôsége. A vonzás túl erôs volt.

Ha élt bennük félelem, az inkább aggódás volt: hátha újra bezárul a búra. Ez magyarázza sok tekintetben az akkori tömeghisztériát is.

Elkapta ôket a forgószél, és csak az emigránsgyûjtôhelyek priccsein kezdtek töprengeni azon, mi is történhetett velük. A taszítást, a ‘nem’-et, a rendszerhez való negatív viszonyt azután odakünn, kívülrôl mesterségesen magyarázták beléjük.

Többségük azonban egyszerüen csak a magasabb életszínvonal reményében indult el, lakást, kocsit akart gyorsan.

A magyar emigránsok százezreinek elenyészô kisebbsége az, akiknél elsôdlegesen a szocializmussal szemben ellenséges politikai tényezôk munkáltak, túlnyomó többségüket a nyomor hajtotta ki, vagy privát okok, meg a kaland, a kíváncsiság.”

2004-ben Frideczky Frigyes így idézi Szántót a 2001-es Tengerentúli magyarok címû könyvébôl:

“Az ötvehatosok nem politikai emigráció, nem is vendégmunkások együttese volt, hanem zömében az akkori pillanatnyi helyzetet kihasználó kalandozó tömeg. Magyarságtudatuk elmosódottabb, apolitikusabb volt, az otthoni rendszerrel szemben legbelül közömbösebb, hazulról hozott kultúrájuk felületesebb.

Tömegüket gyorsan felszívta a gazdasági élet.

A régebbi emigrációs politikai szervezetek tagjait meghökkentette az újak, az ötvehatosok mohósága, akik ‘mindent’ azonnal akartak, és amint helyzetük magszilárdult, biztonságban érezhették magukat, többé nem akartak betagozódni az etnikai közösségbe.”

Ezeknek a szövegeknek semmi köze a valósághoz, így annak is az ellenkezôje igaz, amit a recenzor így ír Szántó 2001-es könyvérôl: “mind hazánkban, mind külföldön mindenki számára tanulságos, a szociológia számára felmérhetetlen értékû tudományos munka”.

Az Amerikában élô úgynevezett “ötvehatos” magyarokról a tényleges valóság már jónéhány tudományos adatközlô szakmunkában megjelent az utóbbi évtizedek folyamán. Ezek közül is kiemelkedik a következô három közismert, összefoglaló igényû mû: Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza, 1945-1985, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1985, 511. oldal; Borbándi Gyula: Emigráció és Magyarország, 1985-1995, EPMSZ, Bern, 1996, 461. oldal; Várdy Béla: Magyarok az Újvilágban, A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága — Anyanyelvi Konferencia, Budapest, 2000, 836. oldal.

És hogy mennyire nem “elmosódott magyarságtudatú”, “az otthoni rendszerrel közömbös”, “belemagyarázott”, “hisztériás”, “pénzéhes”, “gyorsan felszívódott” “kalandozó tömeg” volt ez az 56-os magyar nemzetrész, arról e sorok írója egy a Kossuth Rádióban 2003. október 24-én elhangzott interjúban egyebek mellett ezt válaszolhatta Kulcsár Katalin szerkesztô kérdéseire (Hitel, 2004. július):

“1958-ig több mint harmincötezer magyar menekült érkezett az Egyesült Államokba, köztük mintegy kétezer egyetemi hallgató, vagy olyan korú és szándékú fiatal. Megalakítottuk az Észak-Amerikai Magyar Egyetemisták és Fôiskolások Egyesületeinek Szövetségét, az ÉMEFESZ-t. Nappal tanultunk, esténként és hétvégén dolgoztunk. Közben egyre több magyar egyetemista csoport kezdett programokat szervezni avégett, hogy amerikai környezetének átadja az ‘56-os magyar forradalom üzenetét és a magyarság valóságait, 1960-ra már több, mint száz egyetemen országszerte.

New Jersey állam Rutgers egyetemének 1958-ban 15 300 beiratkozott hallgatója volt. A mi magyar diákszervezetünk tíz éven át minden évben egy-egy magyar hetet szervezett Rutgers-en. Ezeknek fô részét népmûvészeti, vagy szépmûvészeti kiállítás képezte (pl. Domján József, Szalay Lajos, Csernus Tibor), és a hét napjai estéin hangversenyeket, elôadásokat, filmvetítéseket rendeztünk. Ezalatt például 1961-ben kétezer aláírást gyûjtöttünk össze egy olyan ENSZ-beadványhoz, amely a szovjet csapatok azonnali kivonását követelte Magyarországról, és szabad választásokat az ENSZ felügyelete alatt.

Rájöttünk arra, hogy tulajdonképpen mi követek is vagyunk. Mert azoknak, akik akkor a tényleges hivatalos követek voltak Washingtonban, vagy New Yorkban, egyéb dolguk sem volt, mint azt hazudni, hogy Magyarországon ellenforradalom történt, amit fasiszta huligánok követtek el, és hogy Magyarország most éppen nagyon boldog, mivelhogy a szovjet megszállás és a kommunista diktatúra ismét helyreállt. Követekként kell a valóságot átadnunk. Nem propagandát, nem is ellenpropagandát, hanem valóságdarabokat. A mi magyarságtudatunk is sajátos lett ettôl, mert rájöttünk, hogy Amerikában nemcsak karriert építünk, mert hiszen karriert építeni bárhol lehet, bárkinek lehet, hanem a mi sorsunk egy különleges, és csak általunk végezhetô feladatot, egy többletfeladatot is rakott a vállunkra és szívünkre.”

Egy évvel késôbb pedig a következô adatokat közölhettem a kolozsvári Korunk 2004. júniusi számában, “Magyarok Amerikában” címmel:

“Az ötvenhatosok ma a legaktívabb réteg Amerikában, de nem elszigetelten lett azzá. A jelenlegi templomokat, iskolákat, magyar házakat, a most is mûködô cserkészcsapatok és szervezetek nagy részét nem az 56-os magyar forradalom után építették, alapították, hívták életre. Mi, 56-osok összefogtunk az elôzô kivándorló magyar csoportokkal, és együtt mûködtettük tovább az általuk alapított magyar intézményeket, majd késôbb gyakran együtt hoztuk létre az új iskolákat, szervezeteket, programokat.

Iskolai magyarnyelv-oktatás, magyar írás, olvasás, beszéd, irodalom, történelem, népdal, népmûvészet tanítás Amerikában jelenleg 17 város 20 hétvégi magyar iskolájában folyik. Magyar istentiszteleteket 56 város 58 református templomában, misét 20 város 23 római és görög katolikus templomában hallgatnak vasárnaponként. 13 városban 22 magyar cserkészcsapat mûködik. Mintegy százra becsülhetô azoknak a magyar szervezeteknek a száma országszerte, amelyek a magyar kultúra megtartásán is munkálkodnak. A 2000-ben készült népszámláláskor mintegy 118 000 amerikai lakos jelentette azt, hogy otthonában magyarul is beszél.

Eltérôen a századeleji “kitántorgottak” szerencsét próbáló másfél milliójától és napjaink kis létszámú gazdasági, vagy karrier-kivándorlóitól, a nyugati magyar szigetek és szórványok jelenleg legaktívabb csoportjainak jelentôs része az utóbbi évtizedekben küldetéssé igyekezett képesíteni helyzetét, a magyarság önként vállalt külképviseletévé fejlesztette származtató és befogadó népeihez való viszonyát. A politikai, gazdasági, tudományos, kulturális, egyházi, társadalmi élet területein szerzett pozícióját, szavát, befolyását, lehetôségeit rendszeresen és eredményesen használja az összmagyarság legfontosabb sorskérdései ismertetésére, tudatosítására, támogattatására.

A magyar kultúra külföldi kultúráknak való közvetítése is részévé vált az ott élô két kultúrájú, két nyelvû magyarok számos küldetéstudatos tagja életének. Néhány jelentôs példa:

Dedinszky Erika válogatásában és fordításában Pilinszky János harminchét verse jelent meg Hollandiában, Sulyok Vince válogatásában és részben fordításában Csoóri Sándor és Kányádi Sándor harminc - harminc versét adta ki egy norvégiai kiadó, Czigány Lóránt a teljes magyar irodalom történetét adta ki angolul Oxfordban, Makkai Ádám hét évszázad magyar verseibôl adott ki angol nyelvû, 2 180 oldalas mûfordítás-antológiát két kötetben, Király Béla Trianonról és az 1956-os forradalomról, Éltetô Lajos és Ludányi András Erdélyrôl, Deák István Kossuthról, Held József Hunyadi Jánosról, Dreisziger Nándor Jászi Oszkárról, Vermes Gábor Tisza Istvánról, Pásztor Péter Romsics Ignác és Gerô András munkáiból, e sorok írója Bibó István legfontosabb tanulmányai angol fordításából adott ki jelentôs történettudományi munkákat amerikai egyetemi kiadóknál. Thinsz Géza Svédországban, Gömöri György és Szirtes György Angliában, Gara László, Nagy Pál és Papp Tibor Franciaországban, Baránszky László, Basa Molnár Enikô, Bátki János, Brogyányi Jenô, Csokits János, Györgyey Klára, Hargitai Péter, Horváth Elemér, Kolumbán Miklós, Molnár Irma, Ozsváth Zsuzsanna, Sanders Iván, Sohár Pál Amerikában adott közre jelentôs költôi, mûfordítási alkotásokat. A Nobel-díjas Kertész Imre három könyvét az 1956 óta Svédországban élô magyar Rosenberg Ervin fordította svédre — hogy csak az utóbbi évek legkiemelkedôbb teljesítményeibôl emlékeztessünk néhányra, mert a teljes számbavétel hosszú lenne.”

Az összmagyarságnak így tehát jól felfogott önérdeke is e külképviselet-készség és -képesség, e jelentôs nyugati magyar erôforrás történelemhamísitásoktól mentes, tényszerû számontartása és együttmûködô gondozása.

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-05-06 09:34   
Tarjan Gabor irasa:


NEMZEDÉKVÁLTÁS AZ AMERIKAI MAGYARSÁGNÁL
A magyar nyelv és kultúra megőrzésének
kérdései a 21. század elején

A statisztikák alapján másfél millióra tehető amerikai magyarsággal kapcsolatban számtalan kérdés merül fel.Fejős Zoltán: Az etnicitás árnyalatai. Identitások az amerikai magyar diaszpórában. In: 2000. Irodalmi és társadalmi lap 2001. november 51-61.

Valójában még azt sem tudjuk, mit takar ez a meglehetősen nagy szám. Egy 1993-ban készült összegzés az amerikai magyarokat három kategóriába sorolta: 1. Magyarországi születésűekre; 2. Magyar származásúakra; 3. Otthon magyarul beszélőkre.A magyar nyelv és kultúra megtartása. USA 1998. (Szerk.: Nagy Károly és Papp László) Budapest, 1998. 28-30.

A felmérésből kiderül, hogy a legnépesebb csoportot azok alkotják, akik csak "magyar származásúak"-nak vallják magukat; körülbelül 10 százalékuk született az óhazában; és 10 százalék körül vannak azok is, akik otthon magyarul beszélnek. Mindebből azonban nem következik természetszerűleg, hogy csak azok beszélnek otthon magyarul, akik az óhazában születtek. Emellett az is említésre méltó, hogy az összes magyarul beszélők 70 százaléka 45 évesnél idősebb.Fejős 2001. 52. l.

A felmerülő kérdések megválaszolása azért is nehéz, mert kevés forrásanyaggal rendelkezünk, és egyelőre alig készültek átfogó - a nyelvhasználatot, a szokásokat, a közösségi életet érintő - felmérések az amerikai magyarság körében. Az eddigi kutatások és a megjelent publikációk legnagyobbrészt a 19. század végén és a 20. század elején kivándorolt úgynevezett öreg amerikások sorsát, életét, közösségeik létrejöttét dolgozták fel.Lásd.: Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940. Budapest, 1982.; Tezla, Albert: "Valahol túl, meseországban..." Az amerikás magyarok 1895-1920. 1-2. Budapest, 1987.; Fejős Zoltán: A chicagói magyarok két nemzedéke 1890-1940. Budapest, 1993.

A II. világháború után több hullámban Amerikábában letelepedett csoportokról már jóval kevesebb információval rendelkezünk, és az utolsó harminc év kivándorlóival szinte alig foglalkozott a kutatás. A nyolcvanas években az American Council of Learned Societies és a Magyar Tudományos Akadémia kezdett közös kutatási programot az amerikai magyarság műveltségi csoportjainak megismerésére,Tanulmányok az amerikai-magyar etnikus hagyományokról 1.

Folklór Archívum 18. (szerk.: Hoppál Mihály) Budapest, 1989.

amelynek keretében főként a korai bevándorlókat vizsgálták.Hoppál Mihály: Etnikus jelképek és hagyományőrzés egy magyarországi és egy amerikai magyar közösségben. Budapest, 1989.

Ezért e tanulmányban figyelmünket - a korábban bevándorolt rétegek bemutatása mellett - főként a legutolsó fél évszázadban megtelepedett és még kevéssé ismert népességre fordítjuk. Írásunk a rendelkezésre álló források, személyes megfigyelések és tapasztalatok, valamint az amerikai magyarság körében felvett interjúk alapján készült.

Az amerikai magyarság csoportjai

A magyar nyelv és kultúra megőrzése szempontjából jelentős különbségek vannak az egyes bevándorló rétegek és leszármazottaik között. Ennek megismeréséhez elsőként fel kell tárni a különböző emigráns csoportok társadalmi és kulturális jellemzőit.

A II. világháború után politikai okok miatt kivándoroltak két csoportja érkezett Amerikába.Nagy Kázmér: Elveszett alkotmány. Vázlat az 1944 és 1964 közötti magyar politikai emigráció kialakulásáról. München, 1974.; Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945-1985. Budapest, 1989.

Az elsőbe főként katonatisztek, a Horthy-korszak reprezentánsai, valamint arisztokraták és családjaik tartoztak, akik a háború alatt nyugatra kerültek, és nem kívántak a szovjet megszállás alá eső országba visszatérni. Sokan közülük éveket töltöttek európai menekülttáborokban, majd az 1948-as, hontalanokat befogadó törvény (Displaced Persons Act) lehetőségével élve mentek a tengerentúlra. Az emigrációban általában dipiseknek nevezik az ehhez a csoporthoz tartozókat. A másik, az előbbivel némileg rokon kivándorlóréteget főképp azok a politikusok és hozzátartozóik alkották, akik 1945 és 1948 között Magyarországon részt vettek az ország irányításában, majd a kommunista hatalomátvétel után nyugatra menekültek. A két csoport, bár származás szempontjából különböztek, számos hasonló vonással rendelkezett, és az emigrációs évek során némileg összeolvadtak. E két réteghez hozzávetőleg 15-20 ezren tartoztak.

A fenti emigrációs csoportok tagjai magas iskolázottságúak voltak, és szorosan kötődtek magyarságukhoz. Nagy többségük hosszú ideig csak átmenetinek tartotta az amerikai létet, és igyekezett a magával hozott kultúrát minél tovább konzerválni. E csoportok tagjait erős társadalmi aktivitás jellemezte. Az "öreg amerikások" által létesített magyar intézmények (egyházak, iskolák, kulturális egyesületek stb.) munkájába lelkesen bekapcsolódtak, tevékenységüket felpezsdítették, s nemegyszer irányításukat is átvették. E réteg Amerikában felnőtt leszármazottaira is magas iskolázottság jellemző: a dipis családok igyekeztek gyermekeiket a lehető legjobb amerikai egyetemekre bejuttatni. A magyar nyelv megőrzését is fontosnak tartották, de ehhez nem állt rendelkezésükre megfelelő intézményrendszer. Ebből a két nemzedék között gyakran konfliktusok is származtak, mert a fiatalok úgy érezték, hogy a magyar kultúrához való csökönyös ragaszkodás gátolja érvényesülésüket az amerikai társadalomban. A nyelv és a kultúra megőrzéséhez és gyakorlásához korosztályi csoportokra van szükség. Az emigrációs magyar cserkészetBodnár Gábor: Külföldi magyar cserkészet. In: Magyar cserkészet-világcserkészet (Szerk.: Zombori István) Szeged, 1989.

- amelynek megalakulásában szintén a dipisek játszották a főszerepet - sokat segített az idegenben született nemzedékek identitásának fenntartásában. Szétszórt árvalányhaj. A külföldi magyar cserkészet 50 éve. Emlékkönyv Bodnár Gábor 75. születésnapjára. Garfield, 1995.

Az amerikai magyarság következő jelentős csoportját az 1956-os forradalom után nyugatra kivándorlók alkotják.Nagy Kázmér 1974; Borbándi 1989.

(Magyarországon ezeket "disszidensek"-nek nevezik; az amerikai magyarság körében "menekülteknek", "szabadságharcosoknak" vagy "refudzsiknak" hívják őket.) Bár hivatalosan "politikai menekülteknek" tartották ezt a körülbelül 200 ezres csoportot, többségük - a tapasztalatok szerint - gazdasági okok miatt, vagy kalandvágyból vállalkozott az emigrációra. Az ötvenhatosokkal együtt többen érkeztek Amerikába, akik az előző rétegbe sorolhatók, de korábban nem volt lehetőségük elmenekülni Magyarországról. Az ötvenhatosok többsége szakmával rendelkező vagy még tanuló fiatal férfi volt. Miután az angol nyelvet megtanulták, könnyen beilleszkedtek az amerikai társadalomba. A magyarságtudat megtartása esetükben a párválasztáskor és a családalapításkor dőlt el. Ha amerikai házastársat választottak, kevés esély maradt nyelvük és kultúrájuk megőrzésére. Egy részüknél megfigyelhető az is, hogy többszöri próbálkozás után végül Magyarországon igyekeztek házastársat találni maguknak.

A fenti, közismert emigrációs csoportokon túl említést kell tenni az utóbbi három évtized során Amerikába érkezettekről is. Igaz ugyan, hogy e kései kivándorlókat nem lehet egységes "csoport"-ként kezelni (mi több, önmagukat sem tartják egy csoportba tartozóknak), de számos közös tulajdonsággal rendelkeznek. Azonos célok miatt hagyták el például az országot, beilleszkedésük hasonlóan történt, létszámuk is elég jelentősnek tartható. Ezekre az újabb kori bevándorlókra furcsa asszimilálódás jellemző. Kezdetben igyekeznek minél gyorsabban beolvadni az amerikai társadalomba, majd néhány év elteltével a magyar közösségek felé fordulnak. Ennek a rétegnek az első csoportja a 70-es években érkezett Amerikába, amikor már viszonylag könnyebben lehetett utazni. Ekkor több fiatal értelmiségi döntött amellett, hogy képességeit nyugaton próbálja hasznosítani. Nincsenek pontos adatok arról, hogy hányan maradtak illegálisan nyugaton és telepedtek le Amerikában, de számuk hozzávetőleg néhány tízezerre tehető. Gyermekeik általában gyorsan beilleszkedtek, de jól beszélnek magyarul, és gyakran töltik nyári szünidejüket az anyaországban.

A 80-as években újabb magyar csoportok jelentek meg Amerikában. Ezúttal a Kárpát-medence nemzetiségi sorban élő magyarsága választotta - többnyire ugyancsak illegálisan vagy családegyesítés ürügyén - szülőföldje elhagyását és az Újvilágban való megtelepedést. Legnagyobb számban Erdélyből, azután a Délvidékről és kisebb számban a Felvidékről érkeztek. Általában már Amerikában megtelepedett, rokon családok működtek közre a hivatalos papírok intézésében, és segítettek lakást és állást szerezni. E csoport tagjai egy idő után csatlakoztak a magyar szervezetekhez, vagy létrehozták saját érdekvédelmi egyesületüket, amelyek beilleszkedésüket segítették.

A magyarországi rendszerváltás jelentős hatással volt az amerikai magyarság életére.Várdy Béla-Várdy Huszár Ágnes: A hazai és a nyugati magyarság viszonyának alakulása a rendszerváltást követő években. In: Itt-Ott 1997. 30. évf. 1-2. sz.

Egyrészt a nyugatra menekülés okafogyottá vált, másrészt a II. világháború után kivándorolt csoportok tagjai - akiknél magától értetődő lenne a repatriálás - nagyrészt elöregedtek. Amerikában született leszármazottaik közül ugyanakkor kevesen gondolnak a Magyarországra telepedésre. Talán a harmadik generációnál tapasztalható egyfajta érdeklődés az ősök szülőföldje iránt. A visszaköltözés lehetőségével legnagyobb számban az - időközben nyugdíjba vonult - ötvenhatosok éltek. Számukra előnyös megoldást jelentett az Amerikában ledolgozott évek után kapott nyugdíjból Magyarországon élni.

Noha 1989 óta szabadon lehet kiutazni, az amerikai beutazás és letelepedés jelentős mértékben megnehezült. A korábbi, politikai menekült státus megszerzésének lehetősége megszűnt. Ennek ellenére a 90-es években is sokan próbálkoznak hosszabb-rövidebb időre Amerikában megtelepedni, és szerencsét próbálni. A diplomások közül kikerülő legújabb bevándorlóréteg tagjai általában legálisan érkeznek (például ösztöndíjasként vagy néhány éves szerződéssel), aztán "ott ragadnak", és idővel hivatalosan is bevándorlókká lesznek. Azt is tapasztalhatjuk, hogy az újabb letelepedők egy része néhány év után hazatér, és a két ország között "ingázik". Láthatunk példát arra is, hogy a család felnőtt gyermekei, tanulmányaik elvégzése után, Amerikában maradnak.

Az utóbbi évtizedben egy újabb bevándorlótípust is megfigyelhetünk: a babysittereket, akikkel főként a magyar központok környékén találkozhatunk. Ezek a húsz év körüli, egyedülálló lányok, némi angol nyelvtudással, turistavízummal érkeznek, és, munkavállalási engedély nélkül, gyermekfelügyelőként helyezkednek el - gyakran magyar családoknál, ahol segítenek a legkisebbeknek a magyar nyelv elsajátításában. Ha sikerül hosszabb ideig kint maradniuk, igyekeznek legalizálni ott-tartózkodásukat. Nemritkán úgy, hogy (sokszor magyar származású) amerikai állampolgárral kötnek házasságot. A babysitterek egy része lelkesen vesz részt a magyar közösségek életében, és friss magyarországi tapasztalataikkal hasznos szerepet játszanak. Sokszor vállalnak feladatokat a cserkészetben és a hétvégi magyar iskolákban is.

A magyar nyelv és kultúra átadásának színterei

A bevándorlócsoportok vázlatos bemutatása után a nemzedékváltást, a magyar nyelv és kultúra elsajátításának színtereit és intézményeit igyekszünk áttekinteni.A magyar nyelv és kultúra...1998.

Ehhez először vizsgálat alá vesszük az amerikai magyarságra jellemző családi hátteret, majd a rendelkezésükre álló különböző szintű oktatási intézményeket, végül a magyarság megtartását szolgáló egyéb lehetőségeket.

Nemzedékváltásról csakis ott lehet beszélni, ahol erre tudatosan törekszenek. Az amerikai magyarság körében élő közfelfogás szerint ugyanis, ha a magyarság megőrzéséért nem tesznek semmit, könnyen elmerülhetnek az amerikai társadalom "nagy olvasztótégely"-ében.Kríza Ildikó: Az életmód és a kultúra változása az amerikai magyaroknál.

A tudatosság eredményességét mutatja, hogy vegyes házasságokban is előfordul, noha ez a ritkább eset, hogy a második nemzedék mindkét nyelvet tökéletesen beszéli. Ugyanakkor, mint említettük, az is előfordul, hogy két Magyarországon nevelődött szülő Amerikában született gyermekei egyáltalán nem beszélnek magyarul.

A magyar nyelv és kultúra megőrzéséről, valamint továbbadásáról való elképzelésekben jelentős különbség tapasztalható az egyes emigránscsoportok között. Az öreg amerikások kezdetben erősen ragaszkodtak identitásukhoz, s teljes mértékig önerejükre támaszkodva számos magyar intézményt, közösségi létesítményt hoztak létre.Puskás 1982.

Az Amerikában született nemzedékeknél ugyanakkor megindult a nagyarányú beolvadás. Példaként a lousianai magyarságot lehetne említeni, ahol két generáció alatt szinte teljesen kiveszett a magyar nyelv használata.Fejős Zoltán: Magyar szórványok multietnikus környezetben és az etnikus politika. In: Magyarságkutatás Budapest, 1989. 30. l.

A 70-es években, állami segítséggel megpróbálkoztak ugyan a magyar nyelvű iskolai oktatás bevezetésével, de néhány év elteltével ez is elsorvadt. Fennmaradt ugyanakkor a magyar identitás egyfajta furcsa, anyanyelv nélküli formája (például közösségi szokások, néhány etnikus szimbólum).

A II. világháború után Amerikába került dipisek egészen más magyarságtudatot hordoztak. E csoportnál gyakoriak voltak a sokgyermekes családok, erős identitástudatot és szigorú vallásosságot igyekeztek továbbadni az utódoknak. Említsünk példaként néhány jellemző esetet. A magyar nyelvhez ragaszkodó családokban otthon általában csak magyarul beszéltek. Ha az édesanya vagy más családtag a születés után néhány évig a gyermekkel otthon maradt, megtörtént, hogy a kicsi iskoláskoráig nem is tanult meg angolul. Hatéves korában aztán gyorsan elsajátította a másik nyelvet, és tökéletesen kétnyelvű lett. Azokon a településeken, ahol kevés magyar élt, nem működött magyar közösség és hétvégi iskola. Ott a családon belül oldották meg az anyanyelv mellett az írás, olvasás, valamint a magyar irodalom, a történelem tanítását is.Klement Kornél: Gyermeknevelés a szórványban. Obernburg, 1998.

Vegyes házasságokban előfordul, hogy mindkét szülő csak a saját anyanyelvén beszél a gyerekkel, így érik el a kétnyelvűséget. Olyan esettel is találkozni, hogy idős korban kikerült nagyszülők tanították magyarul a gyerekeket, míg a család többi tagja angolul beszél. Ilyenkor a gyerekek nyelvtudása többnyire passzív lesz.

Az ötvenhatosokra és a későbbi kivándorlókra nem volt jellemző a dipisek szigorú magyarságtudata és konzervativizmusa, ha azonban ilyen szellemiségű közösséggel kerültek kapcsolatba, ők is átvették látásmódjukat. Mivel a működő emigráns magyar szervezetek többnyire keresztény-konzervatív jellegűek, a kultúra megőrzésének számos területén törekszenek szemléletük érvényesítésére.Várdy Béla: Magyarok az Újvilágban. Budapest, 2000. 456-474.

Magyar iskolák

A magyar nyelv és kultúra elsajátítását szolgáló "intézményrendszer" áttekintéséhez először a különböző etnikumok oktatásával kapcsolatos amerikai felfogást kell megvizsgálnunk. Mindenekelőtt látni kell, hogy az Egyesült Államok - bár soknemzetiségű betelepedők lakják - angol nyelvű ország. Az elmúlt száz évben erősen érvényesült az amerikai nemzeti kultúrpolitika "melting pot" elve, azaz az egy nyelvre és egy kultúrára való törekvés, bár ezen az utóbbi évtizedekben az egyre nagyobb létszámú spanyol anyanyelvű bevándorlók igyekeznek változtatni.

A magyar nyelv és kultúra továbbadásának legfontosabb színtere az iskola volna, mivel családi közösségben legfeljebb a "konyhanyelv" elsajátítására nyílik lehetőség. A magyar iskolák szervezése évszázados múltra tekinthet vissza az Egyesült Államokban.Fejős Zoltán: Az anyanyelvi oktatástól az etnikus kultúra átörökítéséig. Magyar iskolaügy Amerikában 1890-1940. In: Magyarságkutatás 1990-91. 7-40. l.

A 20. század elején a magyar közösségek nagy számban építettek templomokat, és szerveztek közösségi létesítményeket és iskolákat is.Puskás 1982. 274-283.

A korai telepesek szükségesnek tartották, hogy az újabb nemzedékek továbbvigyék a magyar nyelv és kultúra ismeretét. Ennek biztosítását általában az egyház vállalta magára. A II. világháború után érkezett csoportok különösen fontosnak tartották az anyanyelvű iskoláztatást. Lelkesen bekapcsolódtak a munkába, és az akkorra már elhalóban lévő magyar oktatást felélesztették.

A század végére gyakorlatilag ugyanennek az intézményrendszernek a töredéke maradt fenn: vagyis az amerikai magyarság az anyanyelvi iskoláztatás lehetőségével nem vagy alig rendelkezik. Ha ismét a statisztikákhoz fordulunk, elég megdöbbentő adatokat kapunk: a másfél millió magyar származású amerikai közül - akiknek tizedrésze használja mindennapi életében a magyar nyelvet - mindössze 500-600 fő jár (hetente egyszer) magyar iskolába.A magyar nyelv és kultúra... 37. l.

(A kanadai magyarságnál egy fokkal jobb a helyzet. Az állam - "multikulturális" politikájából adódóan - támogatásban részesíti az etnikai iskolákat. Ennek köszönhetően a 150 ezerre tehető kanadai magyarság gyermekei közül arányítva jóval többen, körülbelül ötszázan részesülnek rendszeres anyanyelvi oktatásban.)

A jelenleg működő magyar iskolák szemléletét és feladatrendszerét jól jellemzi az egyik legnépesebb magyar központban működő, clevelandi magyar iskola pontokban megfogalmazott "hivatása":Szentkirályi Ödön kézirata a clevelandi magyar iskola hivatásáról

- magyarságismeret tanítása,

- magyarságtudat átadása,

- beolvadás megelőzése,

- a környezet erkölcsromboló hatásának ellensúlyozása,

- a magyar, keresztény és hazafias szellem megőrzése, továbbadása.

A hatvanas évek óta készült néhány felmérés az észak-amerikai magyar iskolákról.Nagy Károly: Külföldi magyar iskoláink gondjairól. h. n. 1972.

Ezek abban a tíz államban működtek, ahol a legnépesebb magyar közösségek élnek (Ohio, New York, Kalifornia, Pennsylvania, New Jersey, Michigan, Florida, Illinois, Connecticut és Washington DC). Az iskolák száma 20-25 körül volt, sajnos számuk csökkenőben van. Egy részüket az egyházak tartották fenn, működtetésükben a cserkészet és más szervezetek jelentős szerepet játszottak.Bodnár Gábor: A külföldi magyar oktatás 1974-ben. Cserkészet a magyar iskolákért. Garfield, 1974.

A tanerők közel fele szakképzett pedagógus (többségük anyaországi oklevéllel), a többiek cserkészvezetők és önkéntesek. Nincs egységes tanmenet, a tanterveket is önállóan állítják össze. Az iskolák között kevés az együttműködés, bár évente megrendezik a magyar iskolák tanárainak konferenciáját. Legnagyobb probléma a pedagógusképzés megoldatlansága.Nagy Károly 1972. 24. l.; Bodnár Gábor 1974. 4. l.

Felsőfokú tanítóképzés megszervezésére nincs mód, legalább szakmai továbbképzésre volna szükség.

Az iskolák döntő többsége hétvégi jellegű. Általában szombatonként, 9 és 1 óra között tartják az órákat. Két helyen (New Jerseyben Passaicon és New Brunswickon) a hetvenes évekig működött mindennapos magyar iskola, ahol délutánonként, az angol nyelvű tanítás után, 2-3 órát magyarul tanultak a gyermekek. New Brunswickon a mindennapos magyar óvoda a kilencvenes évek közepén szűnt meg. (Itt említjük meg, hogy kifejezetten magyar középiskola az egész nyugati diaszpórában mindössze két helyen létezett: Németországban a Burg Kastl-i Magyar Gimnázium, ami ma is működik; valamint Argentínában, Buenos Aires mellett, Platanoson az Angolkisasszonyok Maria Ward iskolája, ahol a hetvenes években szűnt meg a magyar oktatás. Az elmúlt években Torontóban szerveződött magyar középiskola.)

Az amerikai magyar iskolák egy része nyári iskola.Bodnár Gábor 1974.

A korábbi időszakokban a szünidei iskoláknak sokkal nagyobb volt a jelentőségük, szinte minden magyar egyház szervezett - néhol egész nyáron át működő - iskolát a gyülekezeti tagok gyermekeinek. A két világháború között vezetésükre nem egy esetben magyarországi vendégtanítókat hozattak ki. A református egyház a mai napig megszervezi nyári iskoláit.A magyar nyelv és kultúra... 60. l.

Az észak-amerikai magyarság legjelentősebb nyári iskoláját a cserkészet tartja fenn, immár több mint negyedszázada.

Az amerikai magyar iskolákban a tantárgyi struktúra sem egységes, általában az alábbi tantárgyak szerepelnek az órarendben: írás, olvasás, beszélgetés, fogalmazás, helyesírás, nyelvtan, irodalom, történelem, földrajz, néprajz, ének és hittan. A tankönyvek nagy változatosságot mutatnak: egy részük még a háború előtt kiadott helyi tankönyv, amelyet kifejezetten az emigránsok gyermekei számára készítettek. Néhány iskolában (pl. a clevelandiben) saját tankönyveket írtak. Másutt a cserkészet kiadásában megjelent tankönyveket és segédanyagokat használnak. Az anyaországi tankönyveket hosszú évtizedeken át eléggé bizalmatlanul fogadták. Még az Anyanyelvi KonferenciaNagy Károly: Tarka lepke. Magyar szavak világa. Hogy mondjuk helyesen?

Az Anyanyelvi Konferencia három tankönyve külföldi magyar gyermekek számára.

In: Népünk és Nyelvünk 15. 1974.

kifejezetten a nyugati magyar gyermekek számára íródott könyveit sem használták. Az ideológiai ellentét nyomai még ma is felfedezhetők. Újabban a széles magyarországi tankönyvválasztékból egyre többet használnak az amerikai hétvégi magyar iskolákban.

Cserkészet

A hétvégi iskolák és a cserkészet között legtöbb helyen szoros és eredményes együttműködés alakult ki. A cserkészszövetség az oktatási feladatok ellátására tanfelügyelői hálózatot hozott létre, és rendszeresen szervezett tanügyi konferenciákat. Egy 1974-es felmérés szerint az összes magyar iskola több mint felét a cserkészet gondozza.Bodnár Gábor 1974.

A szombat sok családnál úgy telik el, hogy reggel 9-re a magyar iskolába viszik a gyerekeket, ahol a tanítás déli 1 óráig tart. Ebédszünet után kezdődik a cserkészet, ami délután 4 órakor fejeződik be. A gyerekek 80 százaléka mindkét programra jár, így a nap nagy részét kortársaik között, magyar közösségben töltik el. Az iskolák tananyaga és a szövetség követelményrendszere között szoros összefüggés van. A cserkészpróbák magyarságismereti része nagyrészt azonos az iskolai tananyaggal. Hosszú évtizedeken át a 16-18 éves fiataloknak lehetőségük volt "cserkész érettségi" letételére, amely megfelelt a segédtiszti rang magyarságismereti követelményeinek. Az ötvenes évektől harminc éven keresztül ezernél több amerikai magyar fiatal tette le ezt a vizsgát. A cserkész érettségi mintája a magyarországi érettségi volt, amelyen a történelem, föld- és néprajz, valamint irodalom tantárgyak szerepeltek.

A cserkészet az emigráció talán legnagyobb tömegeket elérő mozgalma, amely a négy kontinensen élő teljes szórványmagyarságot átfogja.Szétszórt árvalányhaj. 1995.; A magyar nyelv és kultúra...49. l.

Nemcsak az oktatás a célja, hanem a nevelés egyéb, iskolán kívüli formái is, amelyek lehetővé teszik az újabb nemzedékek számára a magyar korosztályi közösségek kialakulását. A szövetség programjai közül talán a táborok a legeredményesebbek. A természeti környezetben, közösségben eltöltött, egy-két hetes együttlétek során a cserkészfeladatokat magyar nyelven végzik, és a magyar kultúra köréből merítik. Ezek az alkalmak az Amerikában felnőtt gyermekek életkorának és felfogásának megfelelő közelségbe hozzák az óhazát, népét és kultúráját. A magyar identitás kialakítása mellett a cserkészet sokszor hatással van a személyiség, a magánélet alakítására. A szövetség több mint félévszázados fennállása során második, harmadik, sőt negyedik nemzedékek kapcsolódtak be a mozgalomba.

Bár a nemzedékváltás megvalósításában a cserkészet mindenképpen rendkívül eredményes szerepet játszott, a nyolcvanas évek második felétől egyre nagyobb problémát jelent a jól képzett vezetők hiánya. Manapság az is előfordul, hogy a közelmúltban kivándorolt családból származó kiscserkész jobban beszél magyarul, mint a másodgenerációs cserkészvezető. A rendszerváltáskor az emigrációs szervezet jelentős segítséget nyújtott a cserkészet magyarországi újraindulásához, a diaszpórában működő csapatok viszont fokozatosan meggyengültek. A kilencvenes években a nyugati cserkészet magyarországi és Kárpát-medencei csapatokkal való együttműködéssel és programok szervezésével igyekezett erősíteni munkáját.

Felsőoktatás

A másod-harmad generációs amerikai magyarság egyik legégetőbb problémája, hogy van-e lehetőség arra, hogy a magyar nyelvet és kultúrát felsőfokon tanulhassák, és - végső soron - kialakulhat-e a diaszpórában egy új magyar értelmiségi réteg? A kérdés megválaszolásához meg kell vizsgálnunk, hogy Észak-Amerikában milyen formában lehet magyar témájú egyetemi tanulmányokat végezni.

Az Egyesült Államok több egyetemén foglalkoznak valamilyen szinten a magyar nyelvvel és a kultúra egyes területeivel.Várdy Béla: Az egyetemi szintű magyarságtudomány helyzete a kilencvenes évek közepén Észak-Amerikában. In: Nyelvünk és Kultúránk 94-95 1996. 70-82. l.

Az egész kultúrát felölelő magyarságtudományi tanszék egyelőre nem létezik, így "Hungarian Studies"-t nem lehet végezni, legfeljebb magyar témájú tárgyakat lehet hallgatni. Az elmúlt fél évszázadban számos egyetemen indult hosszabb-rövidebb élettartamú magyar témájú program. Jelenleg is több egyetemen találkozhatunk - többnyire nyelvi - kurzusokkal. A legszélesebb körű munka a bloomingtoni Indiana Egyetemen folyik, ahol magyarországi vendégprofesszorok közreműködésével a finnugrisztikához, az irodalomhoz és a történelemhez kapcsolódóan lehet magyarságtudománnyal foglalkozni. E témakörökben PhD letételére is lehetőség van. A New Jersey-i állami Rutgers Egyetemen szintén működik magyar program, amelynek létrehozásában a magyar kormány is szerepet vállalt. A Fulbright alapítvány támogatásával itt is rendszeresen működnek közre hazai előadók. Az egyetemnek helyet adó New Brunswick városában működik a tengerentúli magyarság legjelentősebb magyar alapítványi múzeuma és tudományos könyvtára. Sajnos ezen az egyetemen sem jött létre átfogó feladatokat ellátó magyar tanszék - jobbára csak nyelvoktatás folyik, változó tematikájú magyarságismereti kurzusokkal kiegészítve. A hírneves New York-i Columbia Egyetem Kelet-európai Intézetében is rendszeresen zajlanak magyar kurzusok, főleg a történelmi témakörökben.

Felmerül a kérdés: voltaképpen kik látogatják az amerikai egyetemeken folyó magyar programokat? Játszanak-e ezek valamilyen szerepet az identitás fenntartásában, egy új értelmiségi nemzedék nevelésében? A tapasztalatok szerint a programok magyar hallgatóinak egy része magyar származásúnak vallja magát, de egyébként nem kötődik a magyar emigráció nagy aktivitású csoportjaihoz. A többi hallgató nem a magyarsághoz való kötődésből, csupán intellektuális érdeklődésből választja a magyar vonatkozású tárgyakat. Az egyetemi oktatás tehát nem játszik lényeges szerepet a diaszpóra magyarságtudatának fenntartásában. Talán ha valahol létrejönne egy komolyabb, tudományos bázison alapuló magyar intézet, amely oktatásra és a kutatásra is lehetőséget adna, megváltozna a jelenlegi helyzet.

Néhány évvel ezelőtt indult egy kezdeményezés, a Collegium Hungaricum Juventutis Occidentalis, amely a nyugaton felnőtt másod-harmad generációs, egyetemista korú, magyarul beszélő fiatalok számára Magyarországon kínál felsőoktatási tanulási lehetőséget.Tarján Gábor: Az unokák visszatérnek. Nyugati magyar fiatalok kollégiuma Magyarországon In: Nyelvünk és Kultúránk Bp. 2000 109. szám 40-42. l.;

Tarján Gábor: A nyugati magyarság jövője. In: A XL. Magyar Találkozó Krónikája. Cleveland, 2001 72-76. l.

Az eredeti elképzelés szerint a diákok egyéves részképzésen vesznek részt, amely beilleszkedne az amerikai egyetemen folytatott tanulmányokba. A program azt tűzte ki célul, hogy a diaszpórában élő, magyarságukat megőrzött családok gyermekei, unokái megkapják azokat a kulturális értékeket, amelyek amerikai körülmények között nem sajátíthatók el. A program lényeges része volt az egész Kárpát-medence ismeretét felölelő országismeret, amely igyekezett hozzájárulni a nyugati magyarság új értelmiségi nemzede identitástudatának alakításához. A jelenleg is működő program némileg eltért az eredeti elképzeléstől, s éppen a célul kitűzött országismeret szenvedett csorbát.

Az Amerikában született magyarok
főbb jellemzői

Az Amerikában született másod-harmad generációs magyarság legfőbb nyelvi-kulturális jellemzőit talán az alábbiakban lehetne összefoglalni:

1. Kétnyelvűség

A szakirodalomból ismert az úgynevezett "hunglish" nyelv, amely a korai bevándorlók körében alakult ki, és lényegében az angol szavak magyar kiejtés és nyelvtani szabályok szerinti használatát jelenti.Nagy Károly: Magyar szigetvilágban ma és holnap. New York, 1984.; Vázsonyi Endre: Túl a Kecegárdán. Calumet-vidéki amerikai magyar szótár. Budapest, 1995.

Ez a nyelvi forma általában az első generációs bevándorlókra jellemző. (Például: Vaccsolom a tivit, azaz: Televíziót nézek. vagy: Szélen van az odzsé, azaz: Olcsóbb a narancslé stb.) Az újabb nemzedékeknél más nyelvi jelenséget tapasztalhatunk: az amerikai környezetben felnőttek gyakorlatilag angol kiejtéssel és angol nyelvi szabályok szerint használják a magyar nyelvet. Ezt nevezik "fordításos kétnyelvűségnek". (Például: Vedd le a rádiót! azaz: Kapcsold ki a rádiót! vagy: Ruhát cserélek. azaz: Átöltözöm stb.)

A második-harmadik generáció nyelvhasználatára az úgynevezett "konyhanyelv" jellemző: a legegyszerűbb, mindennapi kifejezéseket magyarul, míg az iskolázottságot igénylő, bonyolultabb fogalmakat angolul használják. Emellett számos angol szót, kifejezést kevernek magyar beszédükbe. Többségük kizárólag a beszélt nyelvet ismeri, magyar szövegeket általában nehezen olvasnak. Megfigyelhető továbbá egyfajta nyelvi konzervativizmus, mely a Magyarországról érkezett korábbi nemzedékek kifejezéseit, szlengjét őrzi, nemritkán anakronisztikus módon. Ha a keveréknyelv valakinél rögzült, többéves magyarországi tartózkodás után is megmarad, a nyelvi hibákat nehezen tudja kijavítani, az angolos akcentustól nehezen tud szabadulni.

Az Amerikában született magyarokkal kapcsolatban - még abban az esetben is, ha mindkét szülő magyar - felmerül a kérdés: valójában milyen anyanyelvűek? Sokan közülük nem is tartják magukat magyar anyanyelvűnek, mivel sokkal jobban beszélnek angolul. A magyar számukra csak "second language".

2. Vallásosság és közösségi élet

A magyar nyelvhez ragaszkodó rétegek szemlélete többnyire konzervatív. Ez mindenekelőtt gyakorló vallásosságukban nyilvánul meg. Többségük valamelyik egyház - lehetőség esetén természetesen magyar egyházi közösség - tagja, minden héten rendszeresen eljár a templomba, és részt vesz az ünnepeken. Az aktívabbak bekapcsolódnak a gyülekezeti életbe, segítenek a fenntartásában, és adományokkal támogatják az egyházközséget. Rendszeresen és öntevékeny módon dolgoznak a programok megszervezésében és lebonyolításában is. Gyermekeiket általában magyar iskolába járatják, és ha lehetőség van rá, részt vesznek a cserkészmozgalomban.

3. Magyarország-kép

Az Amerikában született nemzedékeknél furcsa, sokszor nem valóságos kép él az óhazáról. Valószínűleg ez is a kivándorló nemzedék hagyatéka. Nem ritka az olyan másod-harmad generációs magyar, aki szinte tökéletesen beszéli a nyelvet, sok mindent tud a magyar kultúráról, ugyanakkor - feltehetően a II. világháború után érkezettek hatására, akik mély meghasonlottsággal hagyták el az országot - sohasem járt Magyarországon. Az "elképzelt Magyarország" kifejezetten idealisztikus, míg az ország jelenlegi állapotát, politikáját, kultúráját és erkölcseit - főleg az idősebbek - elég negatívan ítélik meg. Ezt az idealizált képet fedezhetjük fel az etnikus jelképek és a hagyományőrzés különböző formáiban - magyaros lakásberendezésekben és dísztárgyakban, a magyar templomok, létesítmények és ünnepek dekorációjában, a különböző közösségi rendezvényeken (magyar piknik, magyaros ételek, szüreti bál stb.),Fejős Zoltán: Magyar ruha, szüreti bál és az amerikai magyar etnikus kultúra néhány kérdése In: Magyarságkutatás 1987. 267-282.

a magyar iskolák és a cserkészet folklór jellegű programjaiban.

A másod-harmad-negyed generációs, magyar környezetben felnövő fiatalok számára rendkívül tanulságos egy-egy magyarországi látogatás. A tudatukban élő kép szerint az óhazában mindenki népviseletben népi táncot jár, és népdalokat énekel. Ehhez képest elég meglepő az eléjük táruló valóság, ami azonban mégsem teljesen kiábrándító számukra. A fiatal amerikai magyarok az anyaországot romantikus, izgalmas, élményekkel teli országnak látják.

4. Kettős identitás

Az amerikai magyarság jellemző vonása a kettős identitás: többségük egyszerre tartja magát magyarnak és amerikainak is. Vonatkozik ez, már néhány évtized elteltével a Magyarországról elvándorolt első generációsokra is; a kint születettekre pedig általánosan jellemző. Felfogásuk szerint az óhaza csak a nyelvet, a szokásokat és bizonyos kulturális szimbólumokat hagyományozott rájuk - míg életmódjuk, világszemléletük, céljaik, vágyaik, közösségi életük, ünnepeik stb. teljesen megváltoztak, amerikaiak lettek. Jelentős részük véleménye szerint a mai Magyarország idegen világ - ahol jól lehet szórakozni, rokonokkal találkozni, utazgatni, de élni nem nagyon lehet a kommunizmus hagyatékát magán viselő országban.

Az emigráció szűkebb csoportjai úgy gondolják, hogy mintegy a magyarság "nyolcadik törzsét" alkotják, akik elszakadtak a Kárpát-medencétől, és az Újvilágban hozták létre új hazájukat, és egyedül ők őrzik tisztán a magyarság számos értékét, amelyeket az óhazában már elfelejtettek vagy elhanyagoltak. Véleményük szerint "az igazi magyarok elhagyták a hazát, és nem működtek együtt a szovjetekkel, a kommunistákkal..." Ehhez a felfogáshoz közel állnak az óhazakeresők, eredetkutatók, sumerológusok és a "magyar vallás" hívei. Az amerikai magyarok nagy többségét azonban hidegen hagyják ezek a nézetek.

Összefoglalás

Elemzésünk végén fel kell tenni a kérdést: Remélhető-e, hogy az amerikai magyarság megőrzi nyelvét és kultúráját, vagy felgyorsul az asszimiláció, és a magyar származású, de a nyelvet már nem beszélő réteg beolvad az amerikai társadalomba? Ha a tendenciákból következtetni lehet a bekövetkező állapotokra, a jövő kilátásai nem túlságosan kedvezőek. Számítani kell rá, hogy jelentősen növekedni fog a magyarul már nem beszélő, de magyar származását még vállaló amerikaiak száma. (A tapasztalatok szerint ma is ők vannak a legtöbben.) Hogy ennek a milliós rétegnek mennyire lesz fontos a nyelvtudás nélküli magyar identitás, az erősen függ - többek között - az anyaország határon túliakat érintő politikájától. A közeljövőben valószínűleg tovább gyengülnek a ma még élő magyar közösségek, s idővel el fog tűnni az a réteg, amely az elmúlt fél évszázadban a különböző egyházakat és egyéb szervezeteket működtette. (Ma a magyar központokban azt tapasztalhatjuk, hogy az egyházi szertartásokon, a magyar iskolákban, a cserkészetben, a magyar rendezvényeken a környékből mindig ugyanaz a néhány tucat család vesz részt - ők a szervezők, a lebonyolítók, a résztvevők, a támogatók stb.) A magyar közösségek meggyengülésében jelentős szerepet játszik, hogy ritkulnak, illetve megszűnnek a magyar nyelvű egyházi szertartások. A rendszerváltás óta - különösen a katolikus egyháznál - nagyon sokat romlott a helyzet, mivel a papok nagy részét áthelyezték Magyarországra. (1997-es adatok szerint mindössze 22 helyen volt magyar nyelvű római és görög katolikus szertartás az Egyesült Államokban.)A magyar nyelv és kultúra...65. l.

Magyar papok, illetve lelkészek hiányában néhol már angolul tartják a szertartásokat, miközben a hívek még magyarul imádkoznak és énekelnek.

Számos magyar szervezetnél tapasztalni ugyanakkor, hogy a fiatalok azért nem vesznek részt a programokon, mert az csak magyarul folyik. A közösségek fenntartása érdekében fel kell készülni mind nagyobb számú angol nyelvű, de magyar témájú program szervezésére. Mindez állandó probléma az amerikai magyarság nevelésével foglalkozó legjelentősebb szervezetnél, a cserkészetnél is. A foglalkozások ugyan magyarul folynak, de a gyerekek minduntalan átváltanak angolra, mivel ez a nyelv a könnyebb és természetesebb számukra.

A magyar iskolák jelen formában való fennmaradása is erősen kétséges. Ha ezek az intézmények nem kapnak külső segítséget, rövid időn belül minden bizonnyal megszűnnek létezni. Talán több esélyük van a fennmaradásra a magyar nyelviskoláknak, de ezeknek a finanszírozása sincs megoldva. Ha az anyaország fontosnak tartja a diaszpórában élő körülbelül kétmillió - magyar identitását őrző - ember megtartását, valamilyen segítséget kell nyújtania. A státustörvény nyugati magyarságra való kiterjesztésére nincsen szükség, viszont fontos lenne a még működő magyar iskolák hazai tankönyvekkel, taneszközökkel, esetleg oktatókkal való ellátása. (Az elmúlt években az Apáczai Közalapítvány keretében már tettek lépéseket ebben az ügyben, egyelőre nem túl sok eredménnyel.) Szükséges volna továbbá, hogy minél több magyarországi tanulmányi lehetőséget teremtsenek a diaszpórában élő (és magyarul már nem beszélő) magyaroknak is.

Tarján Gábor

Jegyzetek

1 Fejős Zoltán: Az etnicitás árnyalatai. Identitások az amerikai magyar diaszpórában. In: 2000. Irodalmi és társadalmi lap 2001. november 51-61.

2 A magyar nyelv és kultúra megtartása. USA 1998. (Szerk.: Nagy Károly és Papp László) Budapest, 1998. 28-30.

3 Fejős 2001. 52. l.

4 Lásd.: Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940. Budapest, 1982.; Tezla, Albert: "Valahol túl, meseországban..." Az amerikás magyarok 1895-1920. 1-2. Budapest, 1987.; Fejős Zoltán: A chicagói magyarok két nemzedéke 1890-1940. Budapest, 1993.

5 Tanulmányok az amerikai-magyar etnikus hagyományokról 1.

Folklór Archívum 18. (szerk.: Hoppál Mihály) Budapest, 1989.

6 Hoppál Mihály: Etnikus jelképek és hagyományőrzés egy magyarországi és egy amerikai magyar közösségben. Budapest, 1989.

7 Nagy Kázmér: Elveszett alkotmány. Vázlat az 1944 és 1964 közötti magyar politikai emigráció kialakulásáról. München, 1974.; Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945-1985. Budapest, 1989.

8 Bodnár Gábor: Külföldi magyar cserkészet. In: Magyar cserkészet - világcserkészet (Szerk.: Zombori István) Szeged, 1989.

9 Szétszórt árvalányhaj. A külföldi magyar cserkészet 50 éve. Emlékkönyv Bodnár Gábor 75. születésnapjára. Garfield, 1995.

10 Nagy Kázmér 1974; Borbándi 1989.

11 Várdy Béla-Várdy Huszár Ágnes: A hazai és a nyugati magyarság viszonyának alakulása a rendszerváltást követő években. In: Itt-Ott 1997. 30. évf. 1-2. sz.

12 A magyar nyelv és kultúra...1998.

13 Kríza Ildikó: Az életmód és a kultúra változása az amerikai magyaroknál. In: MTA I. osztály közleményei 1980. 251-271.

14 Puskás 1982.

15 Fejős Zoltán: Magyar szórványok multietnikus környezetben és az etnikus politika. In: Magyarságkutatás Budapest, 1989. 30. l.

16 Klement Kornél: Gyermeknevelés a szórványban. Obernburg, 1998.

17 Várdy Béla: Magyarok az Újvilágban. Budapest, 2000. 456-474.

18 Fejős Zoltán: Az anyanyelvi oktatástól az etnikus kultúra átörökítéséig. Magyar iskolaügy Amerikában 1890-1940. In: Magyarságkutatás 1990-91. 7-40. l.

19 Puskás 1982. 274-283.

20 A magyar nyelv és kultúra... 37. l.

21 Szentkirályi Ödön kézirata a clevelandi magyar iskola hivatásáról

22 Nagy Károly: Külföldi magyar iskoláink gondjairól. h. n. 1972.

23 Bodnár Gábor: A külföldi magyar oktatás 1974-ben. Cserkészet a magyar iskolákért. Garfield, 1974.

24 Nagy Károly 1972. 24. l.; Bodnár Gábor 1974. 4. l.

25 Bodnár Gábor 1974.

26 A magyar nyelv és kultúra... 60. l.

27 Nagy Károly: Tarka lepke. Magyar szavak világa. Hogy mondjuk helyesen? Az Anyanyelvi Konferencia három tankönyve külföldi magyar gyermekek számára. In: Népünk és Nyelvünk 15. 1974.

28 Bodnár Gábor 1974.

29 Szétszórt árvalányhaj. 1995.; A magyar nyelv és kultúra...49. l.

30 Várdy Béla: Az egyetemi szintű magyarságtudomány helyzete a kilencvenes évek közepén Észak-Amerikában. In: Nyelvünk és Kultúránk 94-95 1996. 70-82. l.

31 Tarján Gábor: Az unokák visszatérnek. Nyugati magyar fiatalok kollégiuma Magyarországon In: Nyelvünk és Kultúránk Bp. 2000 109. szám 40-42. l.; Tarján Gábor: A nyugati magyarság jövője. In: A XL. Magyar Találkozó Krónikája. Cleveland, 2001 72-76. l.

32 Nagy Károly: Magyar szigetvilágban ma és holnap. New York, 1984.; Vázsonyi Endre: Túl a Kecegárdán. Calumet-vidéki amerikai magyar szótár. Budapest, 1995.

33 Fejős Zoltán: Magyar ruha, szüreti bál és az amerikai magyar etnikus kultúra néhány kérdése In: Magyarságkutatás 1987. 267-282.

34 A magyar nyelv és kultúra...65. l.

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-20 03:19   
Kedves Dandorin, szerinted miért más? Vagy pedig te a bukaresti magyarokat a szórványmagyarsághoz sorolod?
 
 dandorin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-19 18:51   
Bukareströl azt hiszem, még senkinek nem jutott eszébe, hogy az ott élõket a Kárpát-medencén kívüliek közé sorolja. Pedig földrajzilag korrekt. Az emigráció azért kicsit más, mint Bukarestben magyarként élni, nem?
 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-05 03:56   
Kedves Hunor, azt irod:
" A Karpat-medencen kivul is jelenik meg magyar napilag, meghozza Izraelben az Uj Kelet".
Na és a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szó?
A bukaresti magyarokat is emigrációnak nevezik. Az első nagyobb emigrációs hullám ide az 1848-as szabadságharc leverése után érkezett.
Az igaz, hogy mi már nemigen nevezhetjük magunkat emigrációnak, mivel mi kényszerből érkeztünk ide: a hirhedt ceausescui "deintellekutalizálás" elnevezésű pártprogram során minket ide helyeztek az egyetem elvégzése után.

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-04 10:30   
Mit tudunk a magyar emigraciorol?

A legolvasottabb magyar media a Karpat-medencen kivul a MON. Napi 2-3 ezer latogajaval nemcsak az internetes honlapokat, hanem a nyomtatott lapokat is lekorozi.


Karpat-medencen kivul is jelenik meg magyar napilag, meghozza Izraelben az Uj Kelet.

A MON nyilvantartasa USAban 403, Kanadaban 84, Ausztraliaban 177, Nemetorszagban 85, Venezuelaban 17 magyar szervezetrol tud. Persze, ezek kozul nem mindegyik fejt ki rendszeresen tevekenyseget.

Tovabbi par honlapon mukodik meg kulfoldi magyar forum, de ezek egyuttes letszama sem eri el a MON tagsagat. Ugyanakkor tobb mint negyven levelezolista letezik, a finnorszagi magyaroketol kezdve egeszen a Salt Lake Cityben elok levlistajaig.

Hunor

 
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó