2018. október 19. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> Kultúra >> A költészet jelene és múltja
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 )
 Karak  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-28 16:05   
Melinda kedves:igazad lehet,a csend néha beszédesebb,mint sok hangos szó.De mégis azt gondolom,aki szereti a verset,néha talán éppen a lelkében uralkodó túlságos csend elől menekül a lírához.Mert a vers beszél, a vers átölel,a vers suttog a füledbe,a vers szelíden és csordogálva kiűzi az ÁRTÓ csendet gondolataidból és helyébe lép.Igen:kell a csend is.De a csendnek számos fajtája létezik.És amiért néha a versekhez menekülünk,az éppen az ÁRTÓ csend.
 
 Karak  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-28 15:59   
Szervusztok.Köszönöm mindannyiotoknak a kedves üdvözlést..
 
 Annita  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-27 23:56   
Maria-, Melinda-, es Karaknak:

 
 melinda  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-27 22:31   
2004-04-27 21:35, Karak:
-
Idõnként a csöndre is NAGY szükség van... Az sokszor beszédesebb és líraibb...

Isten hozott közöttünk!
_________________
Melinda

 
 Karak  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-27 21:35   
Azt gondoltam,ez egy élő topic.
Örültem,hogy így van.
Hmmm...
Tévedtem.

 
 Karak  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-25 18:00   
Olyan csend van itt...szinte a hangom is elvész..
Félelmetes..

*********************

Rakovszky Zsuzsa

ELMEGYEK

Mert elapadt az életem
mindenemet a tűzre vetem
és elmegyek innét

Szétszálazni a bonyolultat
nincsen erőm már folytatni a múltat
álmomban fogaim mind tenyerembe hulltak
hát elmegyek innét

Mint a macska az egeret
lesem: szaporodnak az égi jelek
foltok a napban árvizek
mutatják: elmegyek innét

Mint a macska a madarat
lesem: minden jel egyfelé mutat
tudom hogy kő kövön majd nem marad
hát elmegyek innét

Minden szilárd egyensúly
minden erős szerelmem szívemen súly
kőfal mely harsonáktól meg nem indul
hogy elmehessek innét

De minden fölborult egyensúly
szikla mely barlangszáj elől kifordul
por száll a fényben, sarokvas csikordul
és én elmegyek innét

Por száll, homok pereg
Mindent, ami voltam, a tűzre vetek
míg végre egészen könnyű leszek
és elmegyek, elmegyek innét.



 
 Karak  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-25 11:43   
Átolvastam az egész topicot és hát...most szomorú vagyok kicsit..
Mégpedig azért,mert csak most,a mai napon bukkantam erre a helyre.
Kedves Mária és Ti,mindannyian:kívánom,hogy sokáig éljen ez a topic,mindannyiunk örömére és felüdülésére.
Nagyon szépeket hoztatok..

 
 Karak  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-25 11:36   
Lenne még sok,de nem merek többet..
 
 Karak  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-25 11:17   
Talán még ezt,kicsit hitvallásnak is..

*********************

B.Radó Lili

VERSEK

Nekem vér és könny, izom és ideg,
nektek csupán szó: izzó vagy hideg.

Nekem egy villanás velőmön keresztül,
nektek röpke ötlet: pillátok se rezdül.

Nekem elérhetetlen vágy, mely elveszít,
tinektek könnyű sóhaj és jól esik.

Nekem vak szenvedélyek, kegyetlen várurak,
tinektek téli estén elfutó hangulat.

Ha vér, ha vágy, ha vád, ha könnyes szó, vagy nyersebb:
nekem az életem. Mindenki másnak: versek.



 
 Karak  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-25 11:09   
Mivel a mai napon regisztráltam magam hozzátok,így nem tudom,van-e mennyiségi korlát az egymás után elhelyezett versekben.
Kérlek,szóljatok rám,ha így lenne..

****************************

Somlyó Zoltán

NYITOTT KÖNYV


Lírai pamflet három részben
1916

ELŐHANG

Úgy vedd e könyvet a kezedbe nyájas olvasó,
hogy e betűkön vérem van, mint kenyéren a só.
Úgy gyüjtögettem őket én, esztendők nagy során,
hogy légyen, mihez nyúlnom majd a késő vacsorán.

Jól tudtam én, hogy sebek közt majd társam nem leszen.
Magam vagyok. Már késő volna búsulni ezen!
A sötét arc s a ráncos homlok ismeri magát,
én homlokomra nem festem a szépség csillagát.

A rútság: sorsom csillaga; a rútság: gyilkosom!
A tekintetem oly komor, mint kés a vánkoson.
Akire nézek: elijed, szó ajkán megakad. -
Jaj, kellett volna valaki, ki mellettem marad...

Kit megérintek, azt hiszi, fulánk szaladt bele.
A csontjaimból fú a szél, egy zord világ szele.
Kit jó szivemnek roskadó párnája megölel,
az bús arcommal álmodik és riadtan lök el.

Ha vígasztalok valakit, a szíve elszorul.
Kit magam fölé akarok, az lábamhoz borul.
S akit kicsinynek álmodok és jónak képzelek,
az fejem fölé szór tüzet s kínomban kéjeleg.

A rútság: sorsom csillaga. A rútság átka nyom.
Vagy nem rút-e korai ránccal préselt homlokom?
És nem rút-e, hogy oly kopott a szívem, mint ruhák,
amikben szennyes árkok rossz vizein úsztak át.

A nap alatt haladtam el s felhőnek néztek ők.
Magasra mentem, hol nem szólnak kürtök s dobverők.
És nem hitték, hogy fent vagyok és nem találtak lent.
S a templomban is megszóltak, mint egy istentelent!...

...Légyen megírva ez sötét sorokban. Hisz való!
Hogyan rontotta magát sárral egy virágfaló!
S ahogy előle elfutottak gyáván mindenek,
úgy csak az Igazság elől futnak az emberek...



 
 Annita  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-25 01:05   

William Blake (1757-1827)

Az elveszett fiúcska

  Apám, apám, hová sietsz úgy,
  Ne nyújtsd meg léptedet,
  Szólj, szólj, apám, kér kisfiad,
  Mert másképp elveszek.

  Sötét az éj, az apja sehol,
  Csupa harmat a kisgyerek,
  Mély a bozót, s o˝ egyre zokog,
  S a ködkép ellebeg.

  (Tellér Gyula)

A megtalált fiúcska

  A lápon az elveszett fiú,
  Kit elcsalt kósza lidérc,
  Sír, ám vele jár az Úr, s most odaáll
  Fehérben, az apjaként.

  Csókolja elébb, majd fogja kezét
  S az anyjához vezeti,
  Aki bús, halovány, s sír a völgy során,
  Míg kisfiát keresi.

  (Tellér Gyula)

 
 Annita  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-20 23:54   
A vers az, amit mondani kell

     Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben - mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot -, ijedtemben visszadobtam:

     - Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers?

     - A vers az - kapaszkodott tekintetembe bátorításért -, amit mondani kell.

     Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilleto˝dve.

     Ö egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszeru˝en.

     A vers az, amit mondani kell.

     Mintha valami távoli, az ido˝k kezdetéto˝l hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg.

     Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét.

     Mintha a Gutenberg óta könyvbe számu˝zött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyo˝re álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna.

     Mintha Peto˝fi Sándor ült volna be közénk.

     A vers az, amit mondani kell.

Kányádi Sándor

 
 Annita  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-19 00:38   
Áprily Lajos (1887-1967)

Teto˝n
Kós Károlynak


O˝sz nem sodort még annyi lombot,
annyi riadt szót: "Minden összeomlott."

Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,
vasárnap reggel a hegyekre mentem.

Ott lent sötét lombot sodort a katlan.
Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.

Ido˝kbe látó meztelen tetején
tisztást vetett a bujdosó vero˝fény.

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn fehér sajttal kínált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességel várt az esztenája.

Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.

Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot.

s teto˝it, többet száznál és ezernél-
s titokzatos szót mondtam akkor:
Erdély.

(1923)


 
 Annita  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-18 23:51   
Melinda Kedves, dedelgetsz engemet? Igen, ugy erzem. Es, szavakkal igazan ki sem tudom fejezni, mennyire jol esik.
Ugy, csak-ugy: lelektol- lelekig.. koszonom, koszonom..
Sz. olellek: Anita

Ui: Meg ma este beirom ide Aprily: Teton cimu koltemenyet. ...ugy eszembe jutott... es sok minden azzal kapcsolatban.

 
 melinda  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-18 16:43   
2004-04-17 23:58, Annita:
-
Itt megosztom Veled és Mindenkivel egyik kedvenc költőm számomra legkedvesebb versét:

Tóth Árpád (1886-1928)
LÉLEKTŐL LÉLEKIG

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött a fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te sem vagy,
Mint egymástól itt a földi szívek!
A Szíriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!


Itt van egy másik, mindig T.Á.-tól:


SÓHAJFÉLE

A messzeség
Egy percre csupa lila láng:
Tündérvidék.

Vágyam is ég,
Mint alkonyi… nyulánk
Nyírfaderék.

Aztán kiég,
Színt, vágyat elnyel a falánk,
Nagy szürkeség.

Mily gyors a vég!
Csak egyszer, szép tüzes világ,
Kigyúlsz-e még?


...é még itt is, mindig tőle:


GESZTENYEFA-PAGODA

Mint halk csapatban szürke nyest,
A hegyre kúszik már az est,
S a bokrok alján meglapul:
Itt-ott egy-egy halk fény kigyúl,
S a vak bozóton átremeg:
Lámpák vagy bús állatszemek?
Kék fák közé most jer velem,
Hol minden árny és rejtelem,
És minden mély törzs mély csoda,
Nézd! Gesztenyefa-pagoda!
Lombja mélyén egész sereg
Zeg-zug, mint száz szentély-üreg,
S bent apró virágoszlopok
Halvány ivor-szine lobog.
Üljünk le itt e szent helyen,
Öledbe hadd tegyem fejem;
Agyamban alszik gond, szitok,
Most áhitatot áhitok,
Szárnyat, röpítőt és puhát,
Levetni a bús test-csuhát,
Nehéz szivem elejteni,
A fájó Én-t felejteni.
Így-így! Tedd főmre most szelíd,
Halk Veronika-kezeid,
Ne bánd, hogy szól már a kuvik,
S hogy már a hold is elbuvik,
Csak ringass, lágyan, csöndesen,
Míg jő majd halkan, könnyesen
Az ébredés, mint bús, csodás,
Furcsa, ámult feltámadás…


ElÉGIA EGY REKETTYEBOKORHOZ

Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve,
S tömött arany diszét fejem fölé lehajtja
A csónakos virágú, karcsú szelíd rekettye,
Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.
S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz
Szívemből míg felér bús ajkamra a sóhaj,
Vihar már nékik az, váratlan sodru vész,
S megreszket az egész szelíd arany hajóraj.

Boldog, boldog hajók, vidám lengők a gazdag
Nyárvégi délután nyugalmas kék legén,
Tűrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgat
A lomha óriás, hisz oly borús szegény.
Tűrjétek kedvesen, ha lelkének komor
Bányáiból a bú vihedere kereng fel,
Ti nem tudjátok azt, mily mondhatlan nyomor
Aknáit rejti egy ily árva szörny, egy — ember!

Ti ringtok csendesen, s hűs, ezüst záporok
S a sűrű napsugár forró arany verése
Gond nélkül gazdagúló mélyetikig csorog,
Méz– s illatrakománnyal teljülvén gyenge rése;
Ti súlyos, drága gyöngyként a hajnal harmatát
Gyűjtitek, s nem bolyongtok testetlen kincs után,
Sok lehetetlen vágynak keresni gyarmatát
Az öntudat nem űz, a konok kapitány.

Én is hajó vagyok, de melynek minden ízét
A kínok vasszöge szorítja össze testté,
S melyet a vad hajós őrült utakra visz szét,
Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté,
Bár fájó szögeit már a létentúli lét
Titkos mágneshegyének szelíd deleje vonzza:
A néma szirteken békén omolni szét
S nem lenni zord utak hörgő és horzsolt roncsa.

És hát a többiek? … a testvér–emberek,
E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák,
Kiket komisz vitorlák vagy bús vértengerek
Rettentő sodra visz: kalózok s könnyes árvák, —
Ó, a vér s könny modern özönvizébe vetve
Mily szörnyü sors a sok szegény emberhajóé:
Tán mind elpusztulunk, s nincs, nincs közöttünk egy se,
Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Nóé.

Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon
Csak miriád virág szelíd sajkája leng:
Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,
Egy néma ünnepély, e m b e r – u t á n i csend,
Egy boldog remegés, és felpiheg sóhajtva
A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!
S reszketve megnyilik egy lótusz szűzi ajka,
S kileng a boldog légbe a hószín szárnyú Béke.


Kellemes vasárnapot!
Sok szeretettel.

_________________
Melinda

 
 Annita  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-17 23:58   
2004-04-17 23:42, melinda:
-
Oh, de szep volt, de jo volt olvasni..
Ezzel, ujbol "kiszinezted az eletem", mara is, kedves Melinda.

Szeretettel olellek: Anita

 
 melinda  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-17 23:42   
Juhász Gyula (1883-1937)
ANCH'IO

Művész vagyok. Kifáradt, keskeny ujjaim
Egy lant idegén álmodozva babrál,
Úgy simogatom a szép és új igéket,
Mint perzsa szőnyegét a kalmár.

Szerelmes vagyok a rejtelmes szavakba,
Melyek nagy órák lázában fogantak,
És pirosan és égőn és ragyogva
Új színeket lopnak az alkonyatnak.

Nem látom én az utcák szürkeségét,
S a közönyös arcok nekem nem élnek.
Testvéreim a csillagokba néző
Nagy álmodók, a szomorú merészek.

Művész vagyok. Mélységek és magasság
Gyopáros ösvényén kúszom magamban.
Keresek egy virágot, új virágot,
Hogy érte életemet adjam!


_________________
Melinda

 
 Annita  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-17 01:04   
..Es szinten e Nap tiszteletere:
(Meghatoan csodas eloadasban hallhattam az alabbi koltemenyt, a tegnap: igazi elmeny volt!)

ÁBRÁNYI EMIL: MAGYAR NYELV.

Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged
  Ajkára vón, többé nem dobhat el!
Szentség gyanánt hogy befogadja éked,
  O˝rzo˝ oltárrá válik a kebel.

Pajzán, deru˝s vagy, mint no˝ink szeme,
  S ero˝s, szilárd, mint ho˝sök jelleme!
Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék,
  S dörögni úgy tudsz, mint villámos ég!

Minden, mi fejben vagy szívben fakad,
  To˝led nyer pompát, színdús szavakat.
Nagy eszme, érzés oly ragyogva hord,
  Mint egy király az ünneplo˝ bibort!

        Bír-e más nyelv úgy epedni,
        Annyi bájjal, annyi kéjjel?
        Olvadóbb, mint lant zenéje
        Holdvilágos, langyos éjjel,
        Mely virágot s dalt terem,
        Mikor ébren semmi sincs más,
        Csak a fák sötét bogán:
        Hangos, boldog csalogány
        S boldog, néma szerelem...

                        *

                Hát a csapongó
                Gyors szavu tréfák
                Játszi szökését,
                Festi-e más nyelv
                Oly remeku˝l?
                Pattog a víg élc,
                Ám sebe nem fáj,
                Mert csak enyelgés,
                Tarka bohóság
                Volt az egész!...

                        *

Magasztos gyásznak bánat-dúlta hangja
Úgy zendu˝l benne, mint egyház harangja
Mely messze hinti mély, komor szavát.
Búg, mint a gyászdal, mint sír-fáklya lobban,
S mint súlyos léptek kripta-csarnokokban,
Úgy döng minden szó a kedélyen át!...

                        *

Ciklops po˝rölye, hogyha csatát fest,
Csatakürtök bo˝sz riadása!
Halld! Halld!
Száguldva, vihogva, kapálva
Dölyfös paripák robbannak elo˝.
Százak keze vág, százak keze lo˝.
Nem szárnyal a vér-ködös égre más,
Csak ágyudörej, szitok és zuhanás!
Rázkódik a föld, iszonyodva reng,
Amerre a kartács vad tánca kereng!...
Dúl a szilaj kéz, csattog a kard,
Sebet osztva süvölti: ne bántsd a magyart!
-------------------------------------------------

                Hatalmas, szép nyelv,
                Magyarnak nyelve!
                Maradj örökké
                Nagy és virágzó!
                Kisérjen áldás,
                Amíg világ áll!
                S legyen megáldott
                Az is, ki téged
                Ajkára vesz majd:
                Elso˝t rebegve,
                Végso˝t sóhajtva!

1885-

 
 Annita  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-17 00:51   
Par napot kesve, ugyan, de emlekezve most eme, 1964 ota unnepelt, napra:

Magyar Költészet Napja
április 11. / József Attila születésnapja


Es ime, a költo˝ egyik utolsó verstöredéke:

(AZ ISTEN ITT ÁLLT A HÁTAM MÖGÖTT...)

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot.
..................................
..................................

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még ero˝, lábraállni, bennem.

Ugy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hu˝ség van jelen
az üres u˝rben tántorgó világon.

1937. okt.

 
 melinda  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-13 11:42   
Reményik Sándor (1890-1941)

A NÉPSZERŰTLENSÉG FELÉ

Hozsannázó tömegek elmaradnak.
Fordul az út az Olajfák hegyére.
Belső kínjaimat ki érti meg?
Ki érti meg, mért hull a lelkem vére?
Nem megyek én ostorcsapások,
Csak a csendes közöny elébe.

Fordul az út az Olajfák hegyére.

(Nagyvárad, 1924. október 29.)


A MEGÁTKOZOTT KÉZ

Testvér, — az én kezem megátkozott.
Embert, dolgot, lelket, gondolatot,
Semmit se tudok megfogni vele.
Csak belemarkolok a semmibe.
Nézd ezt a bús, üres mozdulatot:
Nem is levegő, amit megfogok,
Levegő: szelíd, meleg földi "semmi".
Csak a világűr hideg semmije
Tud ilyen kegyetlenül üres lenni.
Kapaszkodnék én akármibe már,
De karfa, korlát, horgony, szalmaszál,
Minden kisiklik a kezem közül,
S a hiba kezemben van egyedül.
Kétségbeesve nézem, hol a part,
S csodálkozom: a víz felett mi tart?
Mi tart, mi tart még, Uram, Istenem?… —
Talán egy Kéz, mely láthatatlanul,
Bár én nem fogom — fogja a kezem.

(Kolozsvár, 1925. január 7.)


AZ ÉN BÉKESSÉGEM

Ha eljönne a Csoda könnyű szárnyon,
S szívembe egyszer az a béke szállna,
Amelyre szörnyű szomjúsággal vágyom: —
Előbb elzárnám a ládafiába.T
Tűnődve rajta, hogy ez hogy esett,
Trónolnék vele a világ felett.
Nagy-óvatosan körültapogatnám:
Hogy hát igazán, igazán nem álom?
Nem riasztja el első mozdulásom?
De aztán végigvinném a világon:
Testvér, testvérem, rokonom, barátom,
Itt, itt a béke, itt van aranytálon!
Itt, itt van mindennek a megoldása,
Szűnjön szívetek szüntelen sírása!
És elrendeznék mindent olyan szépen:
Nem volna sokkal szebb az üdvösségben.

(Kolozsvár, 1925. január 8.)

_________________
Melinda

 
 Szőnyi Bartalos Mária  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-13 10:54   
Áprily Lajos:

TAVASZODIK

Sáncban a hóvíz
könnyű hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető.

Titkon a Bükkben
moccan a rügyben
- minden csibe héjban - kandin a lomb,
s mintha a róna kedve dalolna,
úgy muzsikál, muzsikál, muzsikál a kolomp.

Indulok. Értem.
Jól tudom: értem,
értem üzenget a zsenge határ:
"Szíved, a bomlott,
ócska kolompot
hozd ide, hozd ide, hozd ide már!"


 
 Annita  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-06 13:04   
2004-04-06 09:20, Szo˝nyi Bartalos Mária:
-
Kedves Maria,

Remek ötlet!
En maris tudom, hogy "szívesen fogok idejárni". Mert, bar majd-minden vers fellelheto mar itt-ott a vilaghalon, ez a MI gyujtemenyunk lesz. Az ide beirt vers -talan- el is mondhat a beirorol egyet-s-mast; de nem szuksegszeruen, persze...
Koszonjuk rovat-indito jokivansagodat, Maria : "Kellemes versolvasást mindannyiotoknak."

Ime, egyik -mert rengeteg van! - nagyon szivemhez no˝tt költemeny:

Kosztolányi Dezso˝ (1885-1936)

Mostan színes tintákról álmodom.
 
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán bet?ket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszín? tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-szín?, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még ég?-pirosat,
vérszín?t, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.


Anita

 
 Szőnyi Bartalos Mária  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-06 11:57   
Melindám, örülök, hogy felvetetted ezt a hiányosságot. Most sikerült pótolni, van hova írni minden olyan verset, ami tetszik, megfogott bármiért, bárkit a MON-ban.
Csodálkoztam egyébként, mert még én is emlékeztem a Versek topikra, de most valóban nem látom.
Akkor most már legyen ez az a topik, ahova a kedvelt verseket be lehet írni.
Örülök, hogy sikerült megoldani.
Gondolom, Hunornak is tetszeni fog.
Szeretettel üdvözöllek.
Mária

 
 melinda  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-06 09:33   
Köszönet Mária, ide telepítem át az érdekelt verset és üzenetet:


2004-04-06 08:55, melinda:
-
2004-04-06 06:04, szigy:
-
A gépemben öriztem Reményik Sándornak A kereszt fogantatása c. versét. Amikor elszállt a program, elszállt vers is. Ide másoltam volna.
Ha valamelyikőtöknek megvan, és be is tudja másolni, azt hiszem, többünknek örömet szerezne.
-

Valamikor létezett itt egy külön "Versek" témakör is (lásd MON-Tartalomjegyzék «Kultúra» témakörében, oda lenne inkább illõ - olvashatóak voltak ott már más versek is -, nem értem miért tûntették el, még az "Irodalom" témakörbe is át lehetett volna helyezni; a mások versei nem illenek ebbe rovatba..):
A «...Tudományos ismeretterjesztõ mûsorok, dokumentumfilmek és Holt költők, írók, képzőmûvészek, szinészek, zenészek...» témakör között volt a «Versek» rovat...


Reményik Sándor (1890-1941)
A KERESZT FOGANTATÁSA

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben
A Libanonra szállott.
A Libanon csúcsán egy cédrus állott.
Törzse obeliszk, feje korona.
A Szentlélek ráharsogott:Te fa!
Máriától, a Szűztől most jövök.
Csírázik immár az Isten fia,
És áldott ő az asszonyok között.
Most rajtad a sor: ím, vihar-kezemmel
Megáldalak: légy terhes a kereszttel!
Légy te is áldott minden fák között.
Érezd, hogy nő benned a feszület,
Éveid: a Megváltó évei,
Míg utatok egykor összevezet.
Rajtad csorogjon végig Krisztus vére,
Kidöntve majd magányod vadonából
Állítsanak a világ közepébe,
Ott állj majd minden árva faluvégen,
Ott függj a cellák kietlen falán,
Ős-fádnak ezer apró másaképpen.
Forgácsolódj szét millió darabra,
A Szabadító tekintsen le rólad
Millió megbilincselt életrabra.
A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben
Tovazúgott a Libanon felett,
Zúgásában ezer fa reszketett,
Ordító erdőn ment harsogva át,
Csak egy fa értette meg a szavát.
Lehajlott óriási koronája:
Kereszt-sorsának megadta magát.

(Kolozsvár, 1928. március 1.)


Melinda

 
 Szőnyi Bartalos Mária  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-06 09:20   
Kedves MON-tagok,
szükségét láttam annak, hogy új topikot nyissak. A jelenben írt versek pici szeletkéjét olvashatjátok a Saját versek- Írja, aki írta topikban.
Mindannyiunknak megvannak a kedvenc versei, költői. Arra kérlek benneteket, hogy ide írjátok be azokat a verseket, amelyek valami miatt fontossá váltak számotokra - nem ti írtátok - és szeretnétek megosztani mindazokkal, akik szívesen fognak idejárni. Esetleg itt meg lehet beszélgetni azt, ki, mit gondol a versek tartalmáról, stb.
Kellemes versolvasást mindannyiotoknak.

 
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó