2018. április 21. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> Kultúra >> A költészet jelene és múltja
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 következő lap )
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-12-05 11:20   
Radnóti Miklós

ÁDVENT.
KÉSEI EMBER


Megy vézna fenyővel a hóna alatt
a sárban szegény; kalapja körül a
kedve leng ijedten, mint nyáron, sárló
tehénnek feje körül a méla bánat!

(Tán gyerek is még ő és félti a
mennyből az angyalt: tegnap még kis
szőke szakálla fölött az ajkain
néha fölpattant a lázas öröm!)

De ma már csak megy vézna fenyővel
a hóna alatt; fáradt két lába
két érett gyümölcs a sárban csattog!
és énekel szegény!

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-11-23 02:00   
2007-11-10 09:28, Fredi:

Talán nem talál, de mégis (ha már Ábel):

Miért vagyunk a világon?

Hogy valahol otthon legyünk benne.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-11-10 09:28   
Áprily Lajos

Ábel és a rengeteg

Már jött a vég a szívben és erekben,
de a lélekben még egy vágy maradt:
Otthon pihenni, vén fenyők alatt,
a visszahívó, régi rengetegben.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-11-01 15:16   
Kocsis István

Beolvasztás

Előbb a regölést
aztán a regét

Előbb a földet
aztán az otthont

Előbb az iskolát
aztán a nyelvet

Előbb a fejfát
aztán a hitet

Előbb a jövőt
aztán a múltat

és
mindezt
egyszerre:
jelenidőben

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-10-06 19:47   
Falu Tamás

Egy levél halni készül

Egy levél halni, hullni készül,
Segítségért tekintve szét,
De nincs segítség, s elsuttogja
Szomorú végrendeletét.

Szegény falevél halottsárga,
Remeg mikor a mélybe lát,
Emeljétek feljebb a földet,
Hogy meg ne üsse majd magát.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-09-17 12:40   
Lászlóffy Aladár:

Levél haza
Mikisz Theodorakisz és Dalida emlékének

Bár az eszedet áthassa:
Munkács, Kolozsvár és Kassa
nem a kolbász hosszát mérik,
csak a lélek jogát kérik.

Bármerre fordul a kerék,
lopók, hazugok és herék
bizonygatják neked egyre:
a magyarnak mi megy zsebre.

Kinn is rokonaid élnek,
számítnak rád és remélnek.
Te ne fogadnád be őket,
csak mint emléktemetőket?

Ne gondolj most semmi másra,
gyere el a szavazásra,
húzd ki magad, s gondolj bele,
önérzetünk nyerne vele.

Szavazatod folyton kérik,
akik súlyát meg se mérik,
s gyűl mint hulladék halomra.
Most figyelj az alkalomra!

Rókát fogott, csukát fogott,
rángatják a magyar jogot,
csűri, csavarja a varga
s vele téged jobbra, balra.

Maradt legbelül egy katlan,
ami elcsatolhatatlan.
Isten tudja, Isten látja,
szíved az a postaláda.

Bármi volt és bármi lehet,
lám, megértünk még egy telet.
A még élőt hozzuk vissza,
ki a baj levét megissza.

Végre a Kárpátok alatt
bontani lehet a falat,
a megcsúfolt igazságét:
annyi hazugságtól átég.

Azok mondják, hogy ne bántsák,
kinek kedvesek a dácsák,
nekik ami maradt, elég,
s otthagynák a másik felét.

A miniszter, a nagykövet
meg nem mozdítna egy követ.
Szabaduljunk meg a lomtól! –
köhögik a hatalomtól.

Ott fészkel a hagyományban
ez is: ők a szú a fában,
ellenünk mint elmúlással
fognak össze bárki mással.

Az ország helye majd benő,
foglalj helyet, Dózsa Jenő,
tőkénk langymelege alatt
tüzes trónná nő a kamat.

Utánozzák Arafátot:
ki ültette azt a fát ott?
Mutass fügét nagyapónak,
árnyékában nem ül holnap.

Zrínyit megelőzték jóval
egy mérgezett vaddisznóval,
s lefejezteti a Fiát
a Hunyadi János fiát.

Elbánnának az írmaggal:
beültetik VAU-maggal.
Kutyatejhez farkastorok,
bárhogy változnak a korok.

Árvizek vagy árulások,
mindig mások a hibások,
megkeresvén zsák a foltját,
a tüzet olajjal oltják.

Burkus tankok, kozák lovak
a lóvá tett magyarokat
beszorítják száz szorosba,
mint a csordát a tilosba.

Maguk legelik az árpád,
Kér és Kürt és Keszi Árpád.
Isten neki nyéki harmat,
birka nép, a hazád gyarmat.

Tarvágás a hármashalom?
A múlt azért is hatalom,
hogy a jövő is láthassa...
Munkács, Kolozsvár és Kassa.

 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-07-08 22:39   

Radnóti Miklós: A FÉLELMETES ANGYAL

A félelmetes angyal ma láthatatlan
és hallgat bennem, nem sikolt.
De nesz hallatszik, felfigyelsz,
csak annyi, mintha szöcske pattan,
szétnézel s nem tudod ki volt.
Ő az. Csak újra óvatos ma. Készül.
Védj meg, hiszen szeretsz. Szeress vitézül.
Ha vélem vagy lapul, de bátor
mihelyt magamra hagysz. Kikél a lélek
aljából és sikongva vádol.
Az őrület. Úgy munkál bennem, mint a méreg
s csak néha alszik. Bennem él,
de rajtam kívül is. Mikor fehér
a holdas éj, suhogó saruban
fut a réten s anyám sírjában is motoz.
Érdemes volt-e? - kérdi tőle folyton
s felveri. Suttog neki, lázítva fojtón:
megszülted és belehaltál!
Rámnéz néha s előre letépi a naptár
sorjukra váró lapjait.
Már tőle függ örökre
meddig s hova. Szava
mint vízbe kő, hullott szivembe
tegnap éjszaka
gyűrűzve, lengve és pörögve.
Nyugodni készülődtem éppen,
te már aludtál. Meztelen
álltam, mikor megjött az éjben
s vitázni kezdett halkan itt velem.
Valami furcsa illat szállt s hideg
lehellet ért fülön. „Vetkezz tovább! -
így bíztatott, - ne védjen bőr sem,
nyers hús vagy úgyis és pucér ideg.
Nyúzd meg magad, hiszen bolond,
ki bőrével, mint börtönével henceg.
Csak látszat rajtad az, no itt a kés,
nem fáj, egy pillanat csupán, egy szisszenés!”

S az asztalon felébredt s villogott a kés.

1943. augusztus 4.

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-07-08 00:39   
2007-05-25 03:23, varazslo:

Kedves varázsló,

érdekes, amit írsz, mert szerintem is olyan vers ez, amely belevésödik az agyba, ha nem csak olvasod, hanem érted is. Végülis eléggé idötlen és általános érvényü a modanivalója. Mindannyian elveszítjük valamikor a magunkban rejlö gyermekit, a mindenre rácsodálkozót, sokan közülünk a kerekek alá esnek, de mindannyian egyformán csodálkoztunk a világra - valamikor.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-06-22 09:18   
Kassák Lajos: ÜZENJ

Beszélgessünk beszélgessünk
Te meg Én
beszélgessünk nem szegletesen kemény hanem puha legömbölyített szavakkal
ahogy a szerelmesektől tanultuk
alig hallhatóan
ahogyan a tölgyfa levelei beszélnek egymással.

Mondj nekem valami szépet
hogy én is mondhassak Neked valami szépet.
A szemeimhez beszélj
a homlokomhoz
egyenesen a szívemhez
Te Nekem
és Én Neked.
Az álom partjairól üzenj
egy újszülött nevetésével
tenger hullámaival
játékos delfinekkel
harangszóval
egy sassal
amint az ég kékjében lebeg.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-06-01 11:44   
Georgi Dzsgarov verse
Nagy László fordítása


FELELJ

Ha holt a szikla, ha az agyag néma,
ha kék csalás az ég azúr karéja,
ha csak sötétben tündököl a csillag,
ha elsorvad a tűz, ha azért nyílhat
a rügyből lomb, hogy ősszel dér eméssze,
ha csak időleges a szél fúvása,
ha elvérzik az ének érverése,
ha minden folyó csak lefelé fut,
ha csak vizet kapsz minden szomjúságra,
ha véget ér a sírnál minden út –
felelj, az ember miért jön világra!

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-05-25 05:16   
Kedves Varázsló, a neve helyesen: Dsida Jenő.
S akkor álljon itt négy sor a Kárpátia c. verséből:

Fáj a földnek és fáj a napnak
S a mindenségnek fáj dalom
De aki nem volt még magyar,
Nem tudja, mi a fájdalom.

 
 Maxim  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-05-25 03:23   
2007-05-20 01:01, Mary:
-
Kedves Mary,

Dsida J. legkedveltebb koltoim koze tartozik. Reszemre a paratlan,megindito es legemlekezetesebb verse a Sirvers. Ugy erzem, hogy kolto a gyermekben az Embert, az egesz emberiseg sorsat latja.
Leforditottam angolra, amerikai barataimnak. Egyikuknek mondtam, hogy ha ketszer, haromszor elolvassa ezt a kis verset,
soha nem fogja elfelejteni. Na ne mond! - felelte kisse gunyosan... Zsebrevagta, hogy majd otthon parszor elolvassa. Elutazott. Nehany ev utan ismet talalkoztunk.
Kerdeztem, hogy emlekszik-e egy kis verse, mit regen adtam neki. A karikazo gyerekre? - felelte. Azt a versek soha nem lehet elfelejteni...

(Gepemen nincsenek pontozott magyar betuk.)

Dsida Jeno:

SIRVERS

A szabad eg alatt tanyaztam.
Gyermek voltam es karikaztam.
Mig karikam gurult elore,
raneztam fure, fara, kore,
holdfenyre, csillagokra,
ferfiakra es asszonyokra
s mindenen - legyen uj vagy odon -
elcsodalkoztam szornyumodon.
Nem nezve igy labam elebe,
e roppant godor ejjelebe
zuhantam. - Istenem, ha arva
utfelen fekvo karikara
talalsz, kerlek , keress meg engem:
E rut verembol vegy ki engem!

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-05-20 07:59   
Kedves Mary,

szánom, bánom restellem, természetesen Te írtad helyesen Dsida nevét és én bambultam el.

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-05-20 01:01   
Akkor álljon itt egy Dsida vers:

Mi vállalunk mindent


Mi vállalunk magunkra mindent,
nektek mozdulnotok se kell.
Mi olvasunk és hiszünk,
mi írunk és hiszünk,
dolgozunk és hiszünk,
égünk és lobogunk és hiszünk,
mi akarunk és hiszünk,
mosolygunk és dalolunk és hiszünk,
bőjtölünk és fehérre sápadunk és hiszünk.
Nektek csak sírnotok kell és a
melleteket verni,
ha megindulnak a hegyek.

1930

(Lassan kezdem megszereti Dsida Jenöt. A nevet végülis hogyan írják helyesen, nehogy melléje nyúltam volna, ezt nem akarnám?)

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-05-18 16:54   
2007-05-18 06:23, Fredi:
-
egnap Dzsida Jenő Sírjánál:
-
Elötérben jobbra Kántor Lajos, a kolozsvári "Korunk" (magyar irodalmi és társadalmi periodika) föszerkesztöje.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-05-18 06:23   
Tegnap Dzsida Jenő Sírjánál:

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

(Szabadság)

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-05-17 23:44   
2007-05-17 23:39, Mary:
-
Itt egy klasszikus, divatból sose kimenö, kedvenc versem:

József Attila:


TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fû kinõ utánad.

A bûn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

......

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hû szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

1937. július-augusztus


Ma is,70 év után is, sok mindenben aktuális.

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-05-17 23:39   

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-04-27 19:03   
A sok szép Reményik vers mellé, hadd kerüljön egy szintén kolozsvárinak számító költő, Dsida Jenő verse is, annál is inkább, hogy május 17-én ünnepeljük születésének 100-ik évfordulóját.

Az utolsó miatyánk


Parányi pirula.
Itt a lámpaoltás.
Miatyánk ki vagy a mennyekben!
Megint egy sikoltás.

Aludni, aludni,
csend, nyugalom, béke.
Szenteltessék meg a Te neved!
Lesz-e ennek vége?

Magas bácsi sóhajt,
aki meghal, jól jár.
Jöjjön el a Te országod!
Hat az altató már.

Csillagok villognak.
Hunyorogva int egy.
Legyen meg a Te akaratod!
Nekem minden mindegy.

1938


 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-04-07 07:06   
Reményik Sándor

Húsvétkor

Ím, húsvét van, az utcákon tolong,
Feketéllik a nép zavaros árja.
Webb ma valahol egy botot nyesett,
S hogy szól a harang a város felett:
Ő bottal indul a „föltámadásra”!

Anyja kérleli: „Ádám, édes Ádám
(Mert hogy ez a Webb igazi neve),
Hogy gondolod: egy ekkora doronggal
Menni az édes Jézus elibe?
Ugye, hogy mindjárt szépen eldobod?”

„Ádám, Ádám”- De Webb oda se hallgat.
Magának mondja: „Ez egy majombot!!
(Tudniillik: mert „szőrös” még fája,
Nyers, háncsos, ahogy nagy hirtelen vágta!)
S ő ma nem enged, ő ma rossz fiú:
„Majombottal” megy a föltámadásra.

A templomban elfogja ámulat,
Magát és minden dolgát elfelejti,
S szemefényét, a zord majombotot
Egy mellékoltár lépcsejére ejti. –

Hogy kijövünk: az arcán nincsen bánat,
„A majombottal mi lett?” – kérdem tőle.
Nevetve mondja: „Ott benn szentelődik”,
Holnapra talán”szentbot lesz belőle”!

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-04-02 01:00   
Reményik Sándor:
A keserű pohár


Ó, nem voltam türelmes szenvedő.
Testem a szenvedéshez nem szokott.
Az élet nem edzett, csak puhított.

S hogy megjelent a keserű pohár,
S felém libegett titokzatosan,
Mondván: most eljöttem, hogy kiigyál:
Megragadtam vadul a poharat
S falhoz vágtam. Ezer darabra ment.
De rögtön csorbítatlan megjelent.

S szólt másodszor is a sötét pohár:
Ím itt vagyok, hogy te is kiigyál.
És igazság ez: szenvednek sokan,
S a Te részed még mindíg hátra van.
S most kiiszod, ha akarod, ha nem.

Dühöngve vágtam közbe: nem!
Nem sóhajtok: "Múljék el, ha lehet" -
S fölvetettem daccal a fejemet.
Nagyot reccsent a csend -
S a makacs pohár újra falnak ment.
Ezer darabra ment.

De jaj, mert harmadszor is megjelent.
S akkor tudtam, hogy dühöm hasztalan,
Enyém, sajátom e sötét pohár -
És ki kell ürítenem poharam.
Az ajkam kinyílt félig-öntudatlan,
A karom kinyílt félig-akaratlan,
S felmérve csillagszabta sorsomat,
Fogtam s lassan fenékig ürítettem
A poharat.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-03-23 05:55   
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan,
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezõn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt õz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó mint halad,
Avagy milyen õgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", miért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármû robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol" elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, õdöng, csavarog,
Lõdörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet.

 
 Izabella  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-03-15 02:08   
Igazad van Fellegvar: Emlekezzunk, tisztelegjunk e Nap emlekenek.

Várnai Zseni: Petőfi márciusa

A március Petőfi hónap
ha süt a nap, ha fú a szél,
ő ragyog itt a napsütésben,
s a szél szavában ő beszél,
s ha égzengéssel, villámfénnyel
ránk tör a tavaszi vihar,
mintha a szélvész kürtszavában
harsogna a Nemzeti dal.

Nincs március Petőfi nélkül,
e kettő egy száz éve már.
Az ő szemével látjuk , hogyha
madárka a bokorra száll,
fülével halljuk rebbenését,
s azt is, mikor egy bősz folyam
vagy egy rabnép láncát letépte
a szabadság felé roham!

Nincs március Petőfi nélkül,
ő költötte e hónapot,
s olyanná lett, mint amilyennek
az ő lantján fogantatott:
eszmékkel terhes, forradalmi
tettekre érett, lángoló
dala úgy szállt a nép szívébe
s úgy gyújtott, mint egy lángfolyó.


Nincs március Petőfi nélkül,
idő és költő egybeforrt,
benne sűrűsödött, benne robbant
mind, ami forralta a bort,
az ő szavára várt a nép és
élesítette a kaszát,
abban a dicső márciusban
ő jelentette a hazát.

Nincs szabadság Petőfi nélkül,
ő égette szívünkbe, hogy
több a szabadság, mint az élet,
ez a legszebb népi jog!
Ő írta, vívta, tollal, karddal,
s rátette ifjú életét,
szabadságunk örök okmányán
Petőfi szíve a pecsét!

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-03-15 02:01   
Reményik Sándor:
Erdélyi március


Egy tizenötös szám. És március:
Az első tavasz-hónap közepe.
Kimondottam így egyszerűn,
Ne féljetek, ne féljen senkise.

Ne féljetek: nem tüzesednek át
Halk hangolás után a vers-sorok,
Nem temetni és nem lázítani,
Csupán figyelmeztetni akarok.

Oly csendben nő a versem, mint a fű,
Úgy duzzad, mint a rügy duzzad a fán:
Nem szavalok, - szavaltunk eleget,
- Nagyon sokat - március idusán.

Volt egy tanítóm akkor, - igazi,
Nagy nevelő, - gyökérig leható.
Ő mondta: csak úgy ünnep ez a nap,
Ha munkát s imát összefoglaló.

Magányos hangját zsivaj nyelte el. - -
Lavina dörgött. Most, - a kő alatt
Számunkra csak csendes növekedés:
Valóban: munka s imádság maradt.

De szárny kell munkához s imához is!
Szárny, mely röpít, s forrás, mely enyhet ad.
Tört szárny, beomlott kútfő: - mégis élet,
Mégis üdvösség az a régi nap.

Testvér, látod: én nem járok tilosban,
De te is hidd: nem tilalmas dolog
Megsimogatni otthon a fiókban
Egy poros, régi, kicsi szalagot.

Aztán - - menni a hétköznapok útján,
Császárnak megadni, mi az övé,
S maga részét minden hatalomnak, - -
De Istennek is, ami Istené.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-03-10 15:43   
Temetés
Falcsik Mari


be jó volt élni! úgy-e bátya?
ha végül csak templomba járni
két görbe ujjal nyúlni a kőbe
s vetni a vízzel egy keresztet –
s ma már csak ezt se: de meggörnyesztett
mindőnket a zsarnoki idő!

hiszen csak jó volt szép volt mindig
tavaszba lépni nyárra várni
napot vadászó kispados őszre
poharacskára jó falatra
vagy hogy a téli szikra fagyba
egyik nagy ünnep a másikra jő

és most megint itt! ölelj át néném!
hiszen ha még történik bármi
mit várjunk rajta? mégis mi jönne:
nem sok az már csak hogy a vége
készülni Isten tenyerébe
lesni mikor léssz elkövetkező

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-03-02 18:37   
Bodor Pál

Anyanyelv

Magunkba térünk vissza szomjasan
mint a vizek a vizekbe
szavunk nélkül szótlan lenne a világ:

micsoda gyönyörűség fölgöngyölni
fölbugyborékoltatni

följajdítani fölsikoltatni fölujjongtatni a szót:
hallgatag tenger fölöttünk az önmagában úszó
meg nem nevezett idő;

mindennek neve van, annak is, ami nincs -
mondható a kimondhatatlan,
nevek tízezreivel nevezzük a létezőt -

végtelen körmondat, ellipszis-mondat a Világ.

Mosolyogj, ige. Tündökölj, öldökölj, remélj -
tedd, ami tiszted.
Mi vagyunk magod, húsod, véred:
semmi nincs, amíg mi nem vagyunk
s amíg meg nem nevezzük.

S ha elfelejtenénk nevét
addig forogna ránk
hangos aranylással
míg ki nem találnánk újra, még egyszer: NAP
Szavakba foglaltunk földet és eget -
ez az egyetlen honfoglalás.



 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-02-16 23:58   
BALÁZS F. ATTILA

Csángók

Nyár elején valami ősi
ösztön és szükség
hajtja a népes csángó
családokat ki a hegyekre
hol harmatot gyűjt
a korahajnal édes arcbőrükre
és savószagú estéken
miután a nap lefolyik
a Farkasok patakán
a gyermekek összebújnak
friss sarjúban vetett ágyukban
melyen átüt a föld
anyatej-édességű illata
és a kieresztett ingű férfiak
forrótestű asszonyaik mellé
bújnak melegedni
(Ingázó csángókkal kapaszkodik
a kígyózó út... úgy nézik
a domboldalakhoz támasztott
ösvényeket úgy nézik hogy
ha a busz megállna
elindulnának toronyiránt
a hűvös csúcsokra -)

P. S. Balázs F. Attila erdélyi születési költö, aki jelenleg Pozsonyban él.



 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-02-11 13:05   
Bartis Ferenc

Dédapám nótája

Zöld kalapom rég kilyukadt:
hajamra hull a hóharmat,
s nincsen pénzem új kalapra.

Széjjelszakadt a mellényem:
fújja a szél fehér ingem,
s nincsen pénzem új mellényre.

Leszakadt a csizmám talpa:
ki- s bejár a homok rajta,
s nincsen pénzem új csizmára.

Mintha sose ettem volna:
sír a bendőm évek óta,
s nincsen pénzem egy falásra.

Szép szeretőm más karjában:
hajcsáraim szobalánya,
s nem lehet a feleségem.

Villog fejszém mérges éle:
nem döntök már fenyőt véle,
levágom ezt a világot,

legyen végre másképp!

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-02-10 23:05   
2007-02-10 06:43, Fredi:
erdélyi, kolozsvári és evangélikus
____________
Kedves Frédi !
Én is erdélyi vagyok és kolozsvári ... Nem evangélikus ... de református ... Nem hiszem , hogy van erdélyi , aki ne szeretné Reményik Sándort .

 
 Izabella  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-02-10 21:36   
Akkor még egy utolsó Reményik gyöngyszem, a mindennapi kicsiny csodákat megtalálandó..

Reményik Sándor

Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tûz nyelje el Sodomát.
A Mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre,
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüst pontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut el elõled,
Hogy nõ, hogy törpül el veled,
Nem csoda ez? - s hogy tükrözõdni
Látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

 
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 következő lap )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó