2017. november 23. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> A Magyar Világkapcsolat >> Különbségek, generációk - Nehéz eset vagyunk!
Új topik indítása   Üzenet küldése
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-06-13 12:56   
Kedves Dódi!

Nem vagyok sem pszichológus, sem szociológus, igy nem tudom, vannak e egyáltalán ebben a témában felmérések, kutatások. Ezért véleményem csak szubjektív megfigyelésekre, benyomásokra épít. Szerintem a magyarságtudatot az emigrációban a következő tényezők befolyásolják:

- magyarságtudat, amelyet otthon kapott az ember
- életkor, amikor külföldre került
- beilleszkedési / asszimilációs igény a befogadó országban
- személyes veszélyeztetettségi érzés
- a befogadó és az anyaország közti szociális, gazdasági, társadalmi különbség
- a karrierigény beteljesülési foka a befogadó országban
- földrajzi távolság az anyaországtól
- élettárs nemzetisége
- kapcsolattartás, hazalátogatás lehetősége
- magyar kapcsolatok, ill. azok lehetősége a befogadó országban
- általános társadalmi-gazdasági-politikai világtrend, az idő szelleme (németül Zeitgeist)
- az illető pszichés alkata
- végül a fentiek együttesen a múló idő tükrében

Ezt a listát most hevenyészve állítottam össze. Hosszabb gondolkodás után nyilván ki lehet még egészíteni. (A határon túli magyarság esetében egyes pontok törlendőek, másokat nyilván hozzá kellene tenni.) A felsorolt pontok egyenként is, de egymással összefüggésben, kölcsönhatásban érvényesülnek, így nyilván nincs két egyforma eset. Bizonyos szempontok szerint azonban a szakember képes lenne trendeket kimutatni. Ehhez viszont reprezentatív mintavétel szükségeltetik, lehetőleg nagyszámú megkérdezettel.

Nem tudom, hogy lehet-e, szabad-e a saját személyes és nyilván nem reprezentatív ismeretségünket, tapasztalatunkat kivetíteni egy csoportra, ennek alapján ítéletet alkotni, hogy ezek ilyenek, azok olyanok, eme generáció pedig amolyan.

Feltételezem, hogy a móriczi világot idéző házaspár esetében mindketten magyarok voltak és már az óhazában a milleniumi idők fokozott nemzeti büszkeségével, magyarságtudatával rendelkezhettek. A kiegyezéstől az I. Világháborúig ez egy egész generációt érintő jelenség volt. (Utána pedig jött a trianoni veszteség okozta csonkamagyarország-öntudat, stb.)

Gondolom, hogy a kultúrsokk a századelő emberei számára Amerikában sokkal nagyobb lehetett, mint ma, a globalizáció világában. Ennek kitűnő példáját olvastuk - akkor sajnos kötelező olvasmányként, ami mindig levont a dolog értékéből - Tamási Áron Ábel Amerikában c. regényében.

A hazalátogatás lehetősége valószínűleg 60-80 évvel ezelőtt inkább a a vágyálmok kategóriájába tartozott az egyszerűbb emberek, de még az ú.n. középosztály számára is. Később politikailag volt lehetetlen, majd idős korban az emberek már maguk nem olyan mozgékonyak, ha egyáltalán megérték a rendszerváltást.

A rövid és nagyon szimpatikus bemutatás nem enged azonban többre következtetni, a többi kritériumhoz nem ad támpontot.

Nyilván nem is tőlem vársz választ. Ez és egyéb írásaid azonban arra ösztökéltek, hogy elgondolkozzam, miért is ragaszkodunk mi itt, az otthontól távolban a magyarságunkhoz.

Baráti szeretettel

Pompéry Judit

 
 kallayjoseph  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-06-13 03:00   
Kedves Hunor!

Engedd meg, hogy elmondjak egy generacios esetet ami velem tortent meg, miutan megerkeztem az USA-ba. Egy Eszak New Jersey-ben levo kis varoskaban Whartonban kezdtem meg az emigracios eletem, es ide egy 56-os Nagybacsi reven kerultem aki viszont egy kozos ded-nagybacsi reven kerult oda. A magyar templomban nagyon erdekes csaldokkal hozott ossze a sors. Egy Mr.es Mrs. Smith
kulonosen szimpatikusnak tuntek es a kapcsolatunk rendszeres delutani beszelgeteseket eredmenyezet. Kivancsiak voltak Magyarorszagra es mindent szomjasan hallgattak tolem. Kis gyerekek voltak mikor a szuleik elhagytak Szalkamatet. 1910-ben!

Es milyen erdekes amikor Uncle Alex elkezdett beszelni, azt hittem egy Moricz Zsigmond konyv nyilt ki. Egyszeru emberek voltak es Amerikaban lettek Magyarok. Ez a szazadfordulos generacio jobban ragaszkodott a magyarsagahoz mint az 56-os! Miert?

Dodi

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-06-07 11:19   
Kedves Márta!

Az elismerö sorokat nagyon köszönöm. Bevallom, hiú ember lévén örülök, ha gondolataimmal meg tudok mozgatni másokat, pláne ha az illetö "tollat" is ragad.

Meggyözödésem, hogy semmi újat nem mondok itt senkinek, hisz tapasztalataim nem egyediek. Talán csak mások nem fogalmazták még meg ezeket vagy nem gondolkoztak el a dolgok miértjén. Ha hozzászólásaim bárkinek is segitséget jelentenek, akkor nem éltem hiába.

A diaszpóra szó bibliai vagy történelmi jelentését Németországban értettem meg. A szórványban egymásra találás, egymás segitése eröt ad - a segitönek is. Ez a titka az Erdély-szindrómának, de ugyanigy müködik ez a nyugati szórványban is, csak ott többnyire nem kell a környezet ellenállásával ennyire megküzdeni. Ebben a helyzetben a közös megtalálása a fontos és nem az, ami elválaszt. (Ez utóbbi persze pillanatok alatt kiderül, hisz nincs két egyforma ember. De ha elhatárolnám magam, ha a különbségekre koncentrálnék, akkor hamar egyedül találnám magam.)

Ez az oka annak, hogy pl. az ökuméne is sokkal jobban müködik a diaszpórában, mint az anyaországban. Itt Berlinben nem olyan sok a magyar nyelvü istentisztelet igényével élö ember, hogy megengedhetnék maguknak a református, evangelikus, katolikus, unitárius elkülönülés "luxusát". Csak hogy egy példával éljek: a katolikusoknál orgonáló kolozsvári fiatalember szivesen vett zenei kisegitö a protestáns istentiszteleteken, természetes rendszerességgel jár mind a két gyülekezetbe.

Nem az a lényeg, hogy mi a különbség a katolikus és a református igehirdetés között, hanem hogy mindez magyarul zajlik. Így látom ezt az emigráció generációival kapcsolatban is.

Kedves Márta, köszönöm tehát és biztatásnak veszem kedves soraidat. Engem határozottan érdekel mások sorsa és véleménye, ezért örülnék, ha többet irnál magadról. A Mi vagyunk rovat elviselne egy hosszabb bemutatkozást is.

Szeretettel

Judit

 
 husikamm  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-06-07 06:06   
Kedves Judit,

Kimondottan nagyra ertekelem ezt az uzenetet is es az osszes tobbit is amit olvastam ontol (tolled)(szivesebben tegezodok, de nincsen a magazodassal semmi problemam). Nem tudom hogy masok hogyan erzik, de a magyarazatokat amiket hozza fuz egyes dolgokhoz, egyenesen szivom befele mint a friss reggeli kifli illatat. Tanultam a valaszokbol...

Szeretettel

Marta

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-06-06 18:01   
Kedves Dódi!

A különböző kivándorló generációkkal, ill. ezeknek egymáshoz való viszonyával kapcsolatban következők a tapasztalataim:

Magam 1975-ben házasságkötés révén kerültem az akkori Nyugat-Berlinbe. Rövid időn belül szert tettem magyar társaságra. Ugyan örültem ennek, de egyben igyekeztem elhatárolódni az ú.n. emigrációtól, hisz engem nem a politika üldözött el Magyarországról. Sok esetben nem is osztottam új emigráns barátaim, ismerőseim politikai nézeteit. Fontosnak tartottam e különbség rendszeres kihangsúlyozását, ami által másnak, modernebbnek, talán bizonyos értelemben jobbnak éreztem magam náluk.

Noha kommunista soha nem voltam, sőt, voltak otthon osztályidegen származásomból adódóan szép számmal nehézségeim a gimnáziumban, ennek ellenére ezek miatt sose hagytam volna el szülőhazámat. A nemzeti nevelés következtében magam is úgy véltem, hogy aki hazát cserél, az szívet is cseréljen. A magam esetét bocsánatos bűnnek tartottam, hisz én nem hazát cseréltem, hanem házastársat választottam, márpedig két helyen egy fenékkel, ugye, nem lehet .... , stb. És ez, ugye teljesen más!?

Nagy különbséget éreztem a magam helyzete és az emigráció között már csak azért is, mert megtartván állampolgárságomat én szerencsémre nem kényszerültem arra, hogy becsapjam magam mögött az ajtót, tehát bármikor hazamehettem. Ezért nem is lépett fel nálam az emigránsok lelkében gyakran előforduló két véglet:
- Sem nem tartottam utólag mindent, ami otthonról jön, jónak (megszépítő messzeség)
- Sem nem mindent gyűlöletesnek és a kommunisták ármánykodásának.

Ebből adódott, hogy a politikailag magát különösen üldözöttnek érző emigránsok néha lekommunistáztak, amely nekem, otthoni múltam alapján részben nevetséges, részben sértő volt. Rövid idő alatt kialakítottam (elő)ítéletemet tehát, hogy ők maradiak, fogalmuk sincs, nem tudnak lépést tartani az idővel, információ hiányában előítéletekkel teltek, a nyelvvel sem tartanak lépést, hisz a szóhasználat szlengje ott maradt abba, amikor elhagyták az országot. (Így könnyen lehetett azonosítani a 45-ös, az 56-os és pl. a 70-es években jötteket.)

Eltelt néhány év. Egy idő után feltűnt, hogy már nem vitatkozom annyit politikai kérdésekről, ill. nem védem olyan vehemensen a későkádári korszak megnyilvánulásait. A nyugati demokratikus körülmények között már a politikai értékítéletem is mintha közelített volna a felvilágosult emigrációéhoz. Már nem volt olyan fontos az elhatárolódás, annak kihangsúlyozása, hogy én nem vagyok politikai menekült. Fordult a kocka.

A 70-es évek végén jártunk. A Párizsi Magyar Füzetekben felfedeztem a Charta 77 nyílt levelének 144 aláírója között egyik volt gimnazista osztálytársam nevét, aki annak idején reakciós mivoltomra való hivatkozással a legvehemensebben ellenezte a KISZ ajánlását az egyetemi felvételimre. Aha, gondoltam, már az otthoni klisé sem működik. Vagyis fordult velem, körülöttem a világ. Ez a rendszerváltás után fokozódott. Az élet bonyolult.

Összefoglalva: az idő múlásával már nem az a mérvadó, hogy ki, mikor, miként és miért hagyta el a nagybetűs HAZÁT. Az indíttatás másodlagossá válik, előtérbe kerülnek és inkább összekötnek a jelenlegi hasonló életkörülmények és az abból fakadó problémák. Ezek pedig, mint azt Boros Béla cikkére írt válaszomban is kihangsúlyoztam, szinte azonosak a diszpóra, vagy ha magyarosabban akarjátok, a nyugati szórvány minden generációjában.

Ma már nem tartom magam jobbnak, modernebbnek csak azért, mert később kerültem ide. Persze, mihez, kihez képest? Az azóta eltelt 27 év után a ma érkezők szemében talán én lehetek ilyen lépést nem tartó konzervatív, hisz nem tudom, pl. hogy Budapesten ma melyek a hip helyek. Vagy fene tudja, mit nem tudok, ami másnak fontos.

Arra is rájöttem, hogy nemcsak Magyarországon születhetnek magyar értékek, hogy vannak színvonalas, értéket képviselő és létrehozó emigráns szervezetek, publikációk és ezekhez intellektuálisan vonzódom. Ezeknek az értékeknek a megismerése tágította horizontomat, megértőbbé tett mások mássága iránt. Ma már meg tudom bocsátani, ha valaki a saját ismeretei, szokásai, eddigi tapasztalatai alapján valamit másként lát és a frissenjöttek emigrációellenességét is a visszaemlékezés maliciózus mosolyával tudom fogadni. Ha nem mennek vissza, ők is meg fognak bölcsülni egy idő után. Az érkezési sorrendből fakadó generációkülönbség szerintem nem lehet elválasztó vonal.

Lényegesebbnek tartom azt a különbséget, amely a más értékrend és az azon alapuló független véleményalkotás létjogosultságát kizáró - akár bal-, akár jobboldalon álló - ultrakonzervatívok és a szuverén, konszenzust kereső, egymás megértésén, segítésén iparkodó honfi/leánytársaink között húzódik, bármikor is érkeztek.

Nagyon örülök, hogy itt, a MON fórumán főleg az utóbbi csoport találkozik és cserél eszmét.

Baráti üdvözlettel

Pompéry Judit



 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-06-06 14:31   
Generációs különbségek? Miben mások a korábban kivándorolt magyarok, mint a későbben érkezettek? Egyezik a szó?

Hunor

 
 george  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-06-06 06:18   
Dodi, eszreveteled pontos, igy ahogy leirtad, de csak ott tevedtel, hogy sajnos csak az USA reszere van ez meg, pedig ez fennall minden mas orszagban is. Itt is megtalalhato ez a jelenseg, de az internet valoban kozelebb hozza hazank elvandorlottait, mindenkiben meg van a hazaszeretet, s a konnyek amikor felzendul az "Isten alld meg a Magyart" ezt lattam tobb arcon a Sydney Olimpian, amikor elso dobogora kerultek Magyar sportoloink. Az internet segitsegevel fel allitott chat-oldalak valoban baratokat hoznak ossze, Magyarokat. "Remeny van"
 
 kallayjoseph  módosítás |   válasz erre |   profil |  2002-06-06 02:31   
Megfigyeltem egy korosztalyszeru retegezodest az emigracioba kerult hazank fiai kozott.

Pl. az 56-os menekult a templomokban osszejott a korabbi jovevenyekkel <a Vilaghaboru, es a 20-as evekben erkezett emberekkel> de igazi kulturalis keveredes nem jott letre, mert mindegyik csoport megmaradt a sajat kora Magyarjanak! Egymas megsegitesen kivul a kozos nyelvet nem szamitva nem volt tul sok vonzo ero.

Ez meg mindig ervenyes megfigyeles, en mint a kesoi 60-as evek bevandoroltja mar maskeppen lattam az 56-os embereket, most visszanezve bunos vagyok, de mintha elmaradottaknak lattam volna Oket. Talan engem ugyanigy vettek az utanam erkezok, ami biztos: erezni lehet a kulonbseget. Kerdes a tavkozles ugrasszeru fejlodese eltorolheti ezt a retegezodest vagy pedig sem? Azt hiszem nem hallucinalok, de a megfigyelesem csak kizarolag az USA-ra vonatkozik.

Dodi

 
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó