2018. október 19. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> Család, szabadidő, érdekességek >> Horrormese gyerekeknek
Új topik indítása   Üzenet küldése
 Cica2006  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-05-04 14:06   
En is igy jartam ahogy az elöttem szolo egy ismerös kisfiunak olvastam (en azt hittem meset)asszem Grimm mese akart lenni. A gonosz mostoha apja tavolleteben megölte a kislanyt es a csontjait elasta stb....brr...
hat utana inkabb fejböl meseltem egy kitalalt meset amibe senki nem ölt meg senkit se.

 
 Kékibolya  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-01-19 16:24   
Kedves Mindnyájan.....
Nagymamaként, mikor 8-10 éve mesét olvastam az unokáim kérésére esténként, jöttem rá, hogy hiszen ezek a régi szép mesék, mert számomra azok maradtak, mind horrormesék...eddig, vagyis nagymama koromig ez fel sem tűnt....az unokáim, különösen egyikük az ikrek közül, félt is miközben olvastam...majd szép lassan megbarátkoztak a mesékkel....a fórum címe kapcsán, az jútott eszembe, hogy mindettől függetlenűl, ha valamire azt mondjuk, mint a mesében, csakis pozitívum lehet, a javából

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-13 23:16   
Kedves Poesje,

látod, éppen itt a bibi, megtalálni az arany középutat a nevelésben, ez ami sokszor gondot okoz nekem (és biztosan nem csak nekem). Hogy az egyik vagy a másik irányba a túlzásokat elkerüljük, ne is csomagoljuk vattába a gyereket, de ne is rémisszük el az élettöl. Ez nagyon nehéz. Ilyenkor támadnak ilyen-olyan gondolatok, az ember tünödik, néha nyilvánosan is.... Jó impulzusokat kapni más oldalról is, mert amint mondtad, a tanácsot vagy megfogadja az ember, vagy nem, de elgondolkodni rajta mindenképp lehet. Aztán mérlegelni kell, hogy is lenne jobb. Kösz a tippeket!

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-13 23:07   
Kedves Mary
A szokásos történet zajlik, ki mit hisz abban idevezül.
A családi ház kertjében sorakozó állatsírokat én is morbidnak tartom, sem halmot, sem keresztet nem képzeltem fölé. A gyerekek amúgy is gyorsan felejtenek. Valahová tenni kell a tetemet,ezért látszik evidensnek a temetés. Higiénikusabb, mint a szemeteskonténerbe dobás, és valahogy emberibb is. Az állat társunk volt életünknek egy szakaszában, megérdemel ennyit.
Igazad van,a gyermekkori szörnyü emlékek meghatározóak lehetnek, de Te egy extrém esetet említesz. Oda valószínüleg nem kellett volna beengedjenek, de legalábbis nem túl közel. Az említett vajdasági faluban 2 éve meghalt egy fiatalasszony. Öngyilkos lett. A szomszéd fiú az árván maradt fiúcskával egyidös, az osztálytársak együtt mentek a temetésre. De a kis szomszéd nélkül. Az utolsó pillanatban sírni kezdett, pedig már nagy fiú volt. Senki nem eröltette, otthonmaradt, helyette egész délután beszélgettünk lélekröl, életröl-halálról. Nem az a fontos, hogy a külsöségeket lássa, hanem hogy bátran feltehesse a kérdéseit, és életkorának megfelelöen öszinte válaszokat kapjon. A szülök sok esetben tudat alatt nem csak a gyermeküket óvják az ilyen kérdések kikerülésével, hanem saját magukat is, lelki békéjüket. Hisz nehéz egy bánatos, síró gyermeket vígasztani, amikor tudjuk, hogy nem segíthetünk. Vehetünk babát, autót, másik kiskutyát, de azt ami meghalt, nincs pénz és hatalom, hogy visszaadja. Tehát a könnyebbik utat válaszjuk. Elhallgatunk, kiszinezzük a valóságot. De ezt nem játszhatjuk örökké. A gyerek lassan felcseperedik, számon kéri az eltitkolt, elhallgatott valóságot. Általában rosszkor. Kamaszkorban, amikor amúgy is kritikusak, vadak, sérülékenyek.
Mindennek rendelt ideje van -mondja az írás. A kérdések megválaszolásának akkor van ideje, amikor a gyerek felteszi öket. Csak a módszert, a szavakat válogathatjuk tetszésünk szerint. A megválaszolatlan kérdések a hallgatás falát építik szülö és gyermeke közé.
Lehet, hogy nem voltam elég"szakértö, én is csak eszmefuttatok, hiszen nem látok bele az életetekbe, és nem ismerem a kislányotokat. Ám amit írtál "nagyon mimóza lelkü" sok mindent megmagyaráz. Ha ennyire védetten növekszik, valószínüleg az is marad. Az élet apró-cseprö szenvedéseivel még most kell szembesülni, amikor ott van a mami, aki fogja a kezét, letörli a könnyeket, és símogat, puszil. Így könnyebb.
De ez persze csak az én szubjektív véleményem, a tanácsokban az a jó, hogy nem kell megfogadni öket.
A gyerekeknek-magyarul rovatba betettem a didergö király meséjét. Bár van benne szomorúság, mégis melegen ajánlom közös esti olvasásra.
Sok szeretettel üdvözöl:


_________________
poe

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-13 22:31   
2004-10-08 10:56, poesje:
-
Kedves Poesje,

"Nem tudom azonban, mennyi idös volt a kicsi lány, mert ezen sok minden múlik. Minél fiatalabb a gyerek, annál könnyebben elfogadja az élet dolgait."

Lányunk akkor hét éves volt, de nagyon mimóza lelkü, ezért haboztunk követni az érvényes szokásokat. Majd minden barátnö udvarán kis temetö van, hörcsög, papagáj, kutya, macska és egyéb elhalálozott házibarátokkal benépesítve. Ezt én eléggé morbidnak tartom, mert hozzá kell ugyan szoktatni a halál gondolatához is a gyermekeket, de kultuszt csinálni belöle, azért nem.

"A bánáti faluban ahol éltem, már az egészen kicsi karonülö gyerekeket is viszik a temetésre. Amikor Peströl jött óvónéniként szóvátettem ezt, az egyszerü falusi emberektöl tanultam meg, hogy ezek a gyerekek természetesnek fogadják el úgy a születést mint a halált." Vidéken még mindig otthon halnak meg az emberek, otthon ravatalozzák fel öket, virrasztás is van. Ez régen is így volt, és jól müködött. Aki városban él, annak bizony maradnak a mesék, és a kisállatok."

Hát ez részben igaz, saját tapasztalataimmal azonban ellentmondanak. Én erdélyi vagyok és kisgyerek koromban több temetésen voltam, mint gyerekszülinapon. Ott is szokás, hogy a család apraja-nagyja temetésre megy, akár szomszéd, kolléga, családtag, vagy rokon az elhunyt. Hatévesen egy velem egyidös kislány temetésén voltam, akit elvágott a vonat és nyitott koposóban volt felravatalozva. Mai napig megjelenik az álmaimban. A kislányt nem ismertem, anyukám kolléganöjéé volt. Ezért teszem fel néha a kérdést, hogy muszáj-e mindennel konfrontálni egy gyereket, vagy hagyjuk meg neki a gyermeki ártatlanságot, derüt és naivságot, ameddig lehet.

Ennek, persze, semmi köze a mesékhez, csak annyiban, hogy ott is elöfordulnak szörnyüségek, amiket talán csak egy bizonyos kortól kellene ajánlani a gyerekeknek. Pl. a Jancsi és Juliskát csak a szekemberek szerinti kortól. Hogy a lányomnak mikor olvastam el, már nem tudom, de mindenesetre állandóan attól fél, hogy valahol megszabadulok töle (pedig nem rakom ki az erdöbe és nem felejtettem soha sehol). A bevásárló központokban ha a hangosbemondón hívnak, már tudom, a lányom pánikba esve keres, mert szerinte elmentem és otthagytam (pedig ö csellengézett el az édességes polcok felé, aztán nem talált vissza). Amikor a szemére hányom, hogy mégis, mikor hagytam öt el valahol, van-e ok a pánikra, akkor azt mondja, Jancsit és Juliskát sem hagyta el az apjuk sokszor, csak egyszer! Ilyenkor csak öl a méreg. Ha a valóság és a mese ennyire összefolyik.

Ezek csak eszmefuttatások a részemröl, ha van szakértöi vélemény, szívesen hallanám.

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-08 10:56   
Kedves Mary 2004-10-07 22:16
"Férjem tünödött egy darabig a malacka-temetés lehetöségén"
igen, ösztönösen a legjobb megoldásra gondolt. Nem tudom azonban, mennyi idös volt a kicsi lány, mert ezen sok minden múlik. Minél fiatalabb a gyerek, annál könnyebben elfogadja az élet dolgait. Mindent meg lehet neki magyarázni, csak egyszerü szavakat kell keresni, amit megért. A bánáti faluban ahol éltem, már az egészen kicsi karonülö gyerekeket is viszik a temetésre. Amikor Peströl jött óvónéniként szóvátettem ezt, az egyszerü falusi emberektöl tanultam meg, hogy ezek a gyerekek természetesnek fogadják el úgy a születést mint a halált. Vidéken még mindig otthon halnak meg az emberek, otthon ravatalozzák fel öket, virrasztás is van. Ez régen is így volt, és jól müködött. Aki városban él, annak bizony maradnak a mesék, és a kisállatok.
_________________
poe

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-07 22:16   
Lényegében én is úgy látom, hogy a gyermekeket edzeni kell a valós életre és erre jó a mese, ahol sok a bánat és gond, de a végén mindig a jó gyöz (mondjuk, ez az életben nem mindig van így). Tehát szokják lassan, hogy nem minden rózsás és vannak problémák, amiket valamilyen módon meg kell oldani. De gyáva is vagyok és óvom öket a széltöl is. Pl. éjszaka kint felejtettük a hön szeretett tengerimalackát és valamilyen állat elharapta a torkát, reggel holtan találtuk az udvaron. Lányunknak annyit mondtunk, az igazsághoz híven, hogy mivel senkinek nem tünt fel az állatka hiánya, kint maradt és (itt vége az igazságnak) elszaladt, nem tudni, hol van. Egyszerüen nem mertük neki megmondani, Isten bocsáss, megmutatni. Férjem tünödött egy darabig a malacka-temetés lehetöségén, de hamar elvetette az ötletet. Eszébe jutott, hogy netán lelkiismeretfurdalás és trauma stb. állhat elö. Néha tényleg nem tudunk különbséget tenni az életre nevelés és gyerekeink óvása között, ill. nem tudjuk egyeztetni. A mesékkel is így van, mi is gondoljuk, na ja, így van ez az életben, de nem merjük a gyereket a kemény valósággal konfrontálni. Valahol közrejátszik az a kívánság is, hogy az ártatlannak nevezett gyerekkor legyen lehetöleg felhötlen. Egyikünk sem pedagógus, csak barkochbázunk, vajon jó ez így, vagy kárt teszünk a gyerekben? De az hiszem, ezen minden szülö átment már ...
 
 cassiopea  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-04 06:20   
Egyetertek mindkettotok hozzaszolasaval.

Rossz mesek nincsenek csak rossz valosag...
_________________
W

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-03 18:42   
2004-10-03 14:11, poesje:
- nem ajánlatos a gyerekeket minden szomorúságtól vagy félelemtöl megkímélni, mert ezeket az érzelmeket is meg kell tanulniuk kezelni
-
En nem voltam ovoneni ,CSAK anyuka es most mar nagymama is . En sem szeretem elkeseriteni a gyerekeket es megis meg kell edzodniuk , mert az elet , sajnos ,nem egy "rozsas kert". A meseken keresztul meg tanuljak "kezelni" , a neha fajdalmas valosagot es az embernek van alkalma vigasztalo dolgokat suttogni a fulukbe , mikozben amit mondunk "csak" mese . Nemreg volt egy esemeny a csaladunkban , amikor a mindenki altal imadott "Kuszit" el kellett "altatni" 13 eves koraban betegseg miatt . Ez a dolog , minket , felnotteket is megviselt . Nehez volt kozolni a hirt az unokakkal ... Es hatarozottan allitom , hogy a mesekre hivatkozva tudtuk oket megvigasztalni .

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-03 14:11   
Sziasztok
Szabad beleszólnom a társalgásba?
Óvónönek tanultam, és 15 évet dolgoztam is. Ez a téma gyakran fölmerült szülök és pedagógusok között. A hivatalos pedagógiai álláspont 10 éve az volt -amit egyébként a tapasztalatom is megerösít - hogy nem ajánlatos a gyerekeket minden szomorúságtól vagy félelemtöl megkímélni, mert ezeket az érzelmeket is meg kell tanulniuk kezelni. Az életben is tapasztalják, hogy történnek halálesetek, eröszak, a világ nem csupán idilli dolgok gyüjtöhelye. A meséknél legalább tudatosodik lassan, hogy az mese. A gyerekek egyébként is kijátsszák magukból a félelmet és a szomorúságot (pl. orvostól félö gyerek elöszeretettel játszik doktorost, a bántalmazott gyerek veri a babáját, mackóját). A mesékkel kapcsolatban az a jó módszer, hogy elöször saját szavaival röviden és finomítva mesélje a szülö a történetet, majd vegyék elö újra. Többszöri ismétlésnél a gyerek már tudja, hogy jó vége lesz a történetnek, még izgul kicsit, de minél többször hallja, látja, annál inkább megerösödik a bizalma a világ rendjében. A mesék fö tanulsága is ez: a jó mindig gyöz, a rossz elbukik. Filmet elöszörre soha ne nézzenek egyedül, mindig legyen valaki, aki magyaráz, vígasztal. Késöbb már egyedül is nézhetik, minél többször, annál jobb.
A Harry Potter kizárólag kamaszoknak való. Söt felnötteknek, mert kitünö társadalomrajzot ad mai világunkról.
Remélem, nem voltam nagyon hosszadalmas, jó közös meséléseket kívánok nektek
üdv
_________________
poe

 
 perec  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-03 12:10   
2004-10-03 01:19, Mary:
-
Szia Mary,
Hasonlóak a tapasztalataim!
A múltkor olvastunk egy mesét, azt hiszem, a Hüvelyk Matyit, ami úgy kezdődött, hogy a szegény favágó és felesége nem tudtak mit tenni, kivitték a gyerekeiket az erdőbe és otthagyták őket. Viszont amikor a gyerekek hazakerültek a hétmérföldes csizma kiséretében, pláne pénz is lett, mert eladták a csizmát, akkor a szülők örömmel látták viszont őket...

Viszont van horror bőven a Harry Potterben is. Valami különbség mégis kell, hogy legyen... De mi?

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-03 01:19   
Az elmúlt évek folyamán többször megrökönyödve tapasztaltam, hogy gyerekkorom meséi milyen hatást váltanak ki a mai gyerekeknél (mellesleg nálam is, annak idején, csak elfelejtettem )

Példának okáért a nyügös kicsi lányomat leültettem néhány évvel ezelött, hogy megnézze az Oroszlánykirályt. Reméltem, csend lesz, a kazetta OK, magyarul, hadd tanuljon a gyerek, a korajánlat betartva stb. Egyszer csak nagy zokogásra leszek figyelmes, oda a délután, konyhapapírral kell törölni a könnyeket, ugyanis a Zimba (helyes ez így?) apukáját elkapták a hiénák. Erre lányomnak eszébe jutott saját apukája és a hiénak (habár meg kell mondjam, párom nagyon is kerüli öket, csak lányunk nem tudja ezt). Megvolt a sírás-rívás, ki kellett kapcsoljam a videót.

Esténként olvasok a gyerköcöknek és mit ad Isten? Hófehérkét megmérgezik, legyilkolják az ártatlan özikét, kiveszik a máját stb., Piroskánál jön a szexuálisan aberrált farkas, akit a végén lelö a vadász és mindennek a tetejébe a bendöjébe varr néhány követ. Mellesleg a nagymama is leadja a kanalat. Csipkerózsikának semmi esélye sincs egy normális életet folytatni (mert elöre megjósolják neki, mi lesz) és Hamupipökénél csak úgy vagdalják a lábujjakat egy cipö miatt. Ott az anyuka is meg van halva, ami külön bánat.

Már lassan nem tudom, mit olvassak, mert a klasszikusok könnyözönnel járnak és éjjelre egy kis lámpát égve kell hagyni. Azon gondolkodom, hogy én ezeken a meséken nöttem fel és valamikor megtanultam a valóságot a fikciótól elválasztani, habár a szimbólumokat akkor nem értettem. De a Három kis kecskefi román mese után én se nyitottam ki sokáig az ajtót még a postásnak se (kivéve, ha kétszer csengetett - sokkal késöbb - kis hülye vicc.)

Most mit is olvassak esténként, ez a kérdés? Mátyás király még elmegy és a Csizmás Kandúr, de a klasszikus meséktöl kezdek irtózni, mindig én maradok a szadista, aki a gyerekeit kínozza. Nektek milyen tapasztalatotok van ezen a téren?

 
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó