2018. szeptember 18. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> Család, szabadidő, érdekességek >> Turizmus
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 következő lap )
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-08 13:15   
Igen Omgi, egyedül. Ugyanis én nyaraláskor minden alvásra szánt percet elvesztegetett időnek érzek, viszont nem mindenki van így vele. Ráadásul én gyalog szeretek közlekedni bár neked megsúgom titokban, sose sportoltam. Viszont azon az elhagyatott ösvényen és a cigánytelepen nem igazán éreztem biztonságban magam és a drága fényképezőgépet, így rövidebbre sikerült a kirándulás, mint szerettem volna

_________________
poe

 
 OMGI  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-08 12:28   
Poe! Tényleg most találkoztunk, Parajdon. Nagyon klassz amiket írtál, sajnos én azokból (is) kimaradtam. Viszont fantasztikusak a képek, egyre biztosabb, hogy oda is vissza kell mennem.
Mondd csak, ezekre a barangolásokra teljesen egyedül indultál el reggelenként? (Biztosan tájékozódási futóversenyzô voltál egykor ! )... És még bátor is. Gratulálok, abba ne hagyd a beszámolót!

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-08 02:14   
Van aki se nem utazik, se nem ir, csak olvas es "irigykedik"
Koszi szepen Poe, nagyon szepen es latvanyosan irsz!

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-08 01:16   
Az utazók nappal utaznak, éjjel írnak
_________________
poe

 
 OMGI  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-08 01:10   
Nocsak, -az utazók nem alszanak éjjel?
 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-08 01:07   
13. rész Barangolás a sómezőn

Az utolsó reggelre ébredtem a parajdi kis kunyhónkban. Reggeli csavargásomat ezúttal a kaputól balra kezdtem, amerre karnyújtásnyi távolságban látszott egy nagy zöldbozontos hegy. Erre eddig még nem jártam. A kacskaringós utcán haladva követtem egy lovaskocsit. Az út és a Kis-Küküllőbe folyó Korond-patak hamarosan keresztezte egymást, kongó vashídon mentem át, melynek traverzére és a lehajló faágakra akadt széna-szalma-hordalék mutatta, milyen magasan vonult el az árhullám. A víz most ártatlanul csobogott a széles, kavicsos mederben. A túloldalon kezdődött a hegyoldal, lábánál rendezett kertekben csinos faházak sorakoztak. A patakparton egy kempingben három holland rendszámú lakókocsi álldogált a vizeshordóból eszkábált tábori tus körül. Mellettük kanyargott el az út, ki a faluvégi romatelepre. A putrik, kivert ablakú romos házak felől csapatostul szaladtak felém a mezitlábas purdék, meg néhány vedlettszőrű kutya. Egy tízéves forma nagylány, ölében egyéves maszatos fekete angyalkával pergő nyelvvel ajánlotta cicerone-szolgálatait. Hiába erőlködött, pénzt nem vittem magammal, a fényképezőgép volt minden kincsem. Nagy nehezen elmaradt mögöttem a siserehad, és én befordulhattam a régi bányásztelepi iskolához. Az épület falán kis tábla posta felirattal, a roskadozó palánk mögött egy 150 éves harangláb. Ez alatt imádkoztak a bányászok, mielőtt a föld alá indultak. A harangot Budapesten öntötték.

Valamikor a középkorban külszíni fejtéssel termelték itt ki a sót, és a székelyek ingyen jutottak hozzá. A XVI. század közepétől a sóbányászat állami monopólium lett. A harang alakú bányába falétrákon jutottak le a sóvágók, és a kézi erővel kifejtett sót bivalybőrbe kötve vitték föl a hátukon. Csak a bivalybőrt nem marta szét a só, ezért a környéken fellendült a bivalytenyésztés is. Később lóvontatású felvonó könnyítette valamennyire a munkát.

Innen a bánya területére mentem. Eleinte azt hittem, rossz helyen járok, mert útikönyvek, a központban a turistaismertetők, az információs táblák csinos fotókkal hirdették a látványosságot. Ehhez képest a kis híd, ami a Korond patakon vitt vissza a túloldalra, sorompóval volt lezárva. Átbújtam alatta, majd megkérdeztem egy földgyalu kezelőjétől, hol találom a régi sóbányát és a híres sósziklákat? Bizonytalanul csinált egy félkört a jobb karjával -Hát itt - mondta. Mit volt mit tenni, ha látni akartam Parajd európai hírű nevezetességeit, magamnak kellett megkeresnem. Elindultam hát a szeméttel beszórt, sáros, hepehupás területen. Kellős közepén emberi kéz által épített valamit találtam. Mint kiderült, ez volt a régi bánya lejárata.

Többféle fenntartásaim is voltak. Az első, hogy nincs az a pénz, amiért én azon az ördög nyelőcsövén leereszkednék a föld gyomrába. A másik, hogy rajtam kívül sehol egy látogató. A harmadik pedig, hogy egy élelmes holland kevés befektetéssel micsoda üzletet csinálhatna itt, hiszen ehelyt minden sóból van, szó szerint rajta taposnak. Már értettem, miért volt olyan bizonytalan az informátorom az imént. Először csak álltam a terep mértani közepén, majd lassan körbefordultam. Mintha tél lenne, és a havas tájban gyönyörködnék! A kietlen föld fehérlik a sótól. Eszembe jutott legott a rómaiak kegyetlen büntetése: Karthágó földjét fölszántották, sóval vetették be, ne teremjen többé. Ahol só terem, nem terem más. Hatalmas sósziklák terpeszkednek a hegy oldalában.

Pár méterre tőlem sóföld ragyog a napfényben. A kis vízér, ami a hegyből kimosta, kristálytisztán csordogál lefelé, sóterhét lerakva a göröngyökre, napról-napra építgetve ezeket a hatalmas ásványi karfiolokat.

Óvatosan lépegetek, hiszen az embereknek ősi érték, vagyon a só. Erdélynek legfontosabb ásványkincse, az itteni nép kenyere, kalácsa. A só nélkülözhetetlen, hiszen testünk főképp vízből és sóból áll. A kedves vendéget sóval és kenyérrel fogadták. A só fizetőeszköz is volt valaha. Az élet “sava-borsa” mondja a szólás. Nem tudok rátaposni, ahogy kenyérre se tudnék. A sótelepek közt kis ösvény vezet egy ritkás erdőbe. Elmegyek rajta egy darabig, újabb sópatakra lelek.

Hamarosan elmarad mögöttem a munkagép zúgása, a gyerekek kiáltozása, a csendben csak nagynéha nyikkan egy madár. Saját lépteimet hallgatom, magányosnak, védtelennek érzem magam, körülvesznek a fehérmázas néma kövek. Visszafordulok. Egy mellékúton jó érzékkel vágok át, újabb csodára akadok, A hegy fala csupa csipke, sócsipke.

Visszaértem a bányaterületre. Markomban szorongatom talált kincsemet, egy diónyi tiszta sódarabot.

Folytatása következik...

_________________
poe

 
 OMGI  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-07 13:49   
Poe! Hol vagy??? Már majdnem unatkozom ......

Csak nem lôttek le véletlenül a Robin Hoodjaid?

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-03 22:56   
12. rész Kirándulás Homoródfürdőre

Egy órás fürdés után Udvarhelyre mentünk, majd egy jó ebéd után onnan indultunk a 17 kilométerre lévő Homoródfürdőre. Ez az út Máréfalván vezet keresztül, amit pont úgy hívnak románul, mint Szatmárnémetit, vagyis mindkettő Satu Mare. A falu egy keskeny patakvölgyben épült, és arról híres, hogy itt látni a legtöbb székelykaput. Pár kilométer után egy fennsíkra értünk, meg is álltunk kicsit gyönyörködni Hargita hegyvonulataiban. Újabb pár kilométer után érkeztünk meg Homoródfürdőre, ami nevezetes és látogatott turistahely. A Lobogó panzió tágas parkolójában állítottuk le az autókat.

A panzió a közelében lévő Lobogó-forrásról kapta a nevét, ami kitűnő borvíz, sokan állnak meg itt, hogy teletöltsék az otthonról hozott palackokat és demizsonokat. Ezért a forrásnál bizony sorbanállás van. Még öt másik forrás is található a faluban, ezek a Homoród, a Klotild, a Mária, az Ilona és a Csorgó. A gyógyvizeknek köszönhető, hogy már 250 év óta híres fürdőhely. Télen is látogatják, a sípályához felvonó is van, és disznótort is rendeznek a vendégeknek.
Miután körüljártuk az épületet, és megnéztük a kis ajándékbolt kínálatát, a lovakhoz mentünk, mert a fiatalság lovagolni szeretett volna.

Nagyon szelíd volt a kis fekete, szívesen fogadta a táskámban magammal hozott kockacukrot, és a símogatás sem volt ellenére. Ám a lovászok szabad délutánt tartottak, így a lovaglásból semmi sem lett. Leültünk hát a panzió teraszán délutáni kávéra, fagylaltra. A darazsak úgy látszik, már nagyon vártak bennünket, így nem sokáig maradtunk. Visszafelé megálltunk az út melletti Szent János Kápolnánál. Az úton egy meglehetősen régi évjáratú farmotoros busz vesztegelt, körülötte terepszínű gyakorlóba öltözött kiskatonák élvezték a rendkívüli cigarettaszünetet. A motorból sűrű füst áradt, de egy kis forrásvízzel hamarosan „meggyógyították”. Mi pedig felkapaszkodtunk a hegyoldalba, ahol pár régi elhagyatott villa bújt meg. Az égig érő fenyőfák alatt tobozt keresgéltem, de a tavalyiak már szétporladtak, az ideiek meg még az ágakon csimpaszkodtak. Pedig nekem nagy tobozgyűjteményem van, fejembe vettem, hogy innen is viszek. Három Robin Hood sietett a segítségemre, és professzionális csúzlikkal végül lőttek nekem egyet.

Csavarogtunk még egy kicsit a fák között, vendéglátóink kicsit restelkedtek a szanaszét heverő szemét miatt, az asszony össze is kapkodta a nagyját egy plasztik zacskóba és az út melletti szemetesbe rakta.
Élveztük az erdei levegőt, a madárdalt, de lassan már hűvösödött, és indulnunk kellett.
Mire Máréfalvára értünk, alkonyodott, és mi a csorda nyomában bandukoltunk utcahosszat, hallgattuk a rekedt kolompszót. Sok falubeli kinn állt a kapuban, várva négylábú tejeskannáit, nekem pedig eszembe jutott a nemrég hallott rádióműsor, amikor a tehén megszökött ....

A mai naptól Áprily A tanya címü szép versének egy részletével köszönök el:

„Búcsúzva már a dombra száll a nap,
a házak esti fényben állanak.

Kapu kitárul, hangos pásztorok
piros arcáról izzadság csorog.

Itatnak. Fejnek... Majd kiköt, pihen
ember meg állat álom öbliben.”


Folytatása következik...


_________________
poe

 
 Rzsike  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-03 19:29   
Kedves OMGI,
Ha képtelen vagy képeket rejteni a szép kék szavak alá, hidd el akkor is nagyon élvezem a beszámolódat...nem kevésbé poe regénybe illő elbeszélését. Mivel én csak átutazóban jártam e vidékeken magyar létemre most ismerem meg igazán ezeket a falukat és érzem a melegséget ami szívetekből jön Köszönet érte... folytassátok Ha eljutok ezekre a helyekre nyáron, térkép helyett a Ti írásaitokat veszem elő

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-03 11:22   
Kedves Omgi

Mivel hétvégén lemaradtál, megvártalak
A kérdezett művelet nem nehéz, én is itt tanultam a Monon. Az egyik üzenetemet nézd meg alaposan a módosítás, vagy a válasz erre funkcióval, és meglátod, hogy működik a dolog. Ugyanolyan egyszerű, mint a képbeillesztés, csak szokni kell kicsit. Meglévő leírásaidat is szerkesztheted még utólag. Érdemes vele bíbelődni, jobban is néz ki, no meg egy linknél hasznos, hiszen akkor egyenesen a szövegből nyílik. Sok sikert hozzá.

_________________
poe

 
 OMGI  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-03 11:11   
Poe! Észrevetted, hogy megint Te következel??????
Megtaníthatnál engem ara, hogy csinálod, hogy csak egy szép kék szó alá dugod a képeidet, -akkor nem kéne telepakolásznom a szöveget. Persze, nem néz ki rosszul úgy sem, de nagyon nehéz kiszedni, melyiket tegyem fel a MONra.

Tessék-kérem-szépen-hát igyekezni. Unatkozom!!

 
 SOM  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-03 03:47   
Ma ujra megcsodáltam a fenséges Oltárkő képét, a székelykapukat...
Milyen kár, hogy a kis gyrkőcök leszedik a védtelenül védett havasi gyopárt.

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-03 01:39   
2005-11-01 02:21, poe:
Folytatása következik.....
__________
Varjuuuuk !

 
 bovi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-02 21:38   
Poe, a történeteden kivül ez a dupla székelykapu tényleg nagyon szép!
Remélem lesz még sok folytatás.
Mi nem unjuk még. OMGI is nagyon érdekesen számol be élményiröl, de mindketten külön másként, igy nagyon élvezem mindkettötök beszámolóját!

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-11-01 02:21   
11.rész Még mindig Parajd

Az ötödik reggelen a már ismert úton indultam felfedezésre, de miután a nevezetes épületeket már mind láttam, csak úgy kószáltam az orrom után. Véletlenül akadtam rá a szerény kis hajlékra, ahol Áprily Lajos töltötte gyermekkorát. Igazi neve Jékely Lajos volt, fia Jékely Zoltán szintén költő. Áprily kétévesen került Parajdra, a kamaszévek pedig már Kolozsváron teltek. Mégis az itt töltött évtized mély nyomokat hagyott benne. Tanulmányai befejezése után Párizst is megjárta, de visszavágyott a hegyei közé. Kolozsvárra került tanárnak, onnan Budapestre, majd hatvanévesen ismét hazahúzta a szíve Parajdra. Később Visegrádon telepedett meg. Ott is van eltemetve, és ahogy Parajd, úgy Visegrád is sajátjának érzi. Mindkét helyen az általános iskola viseli a nevét, Brassóban, szülőhelyén a gimnáziumot nevezték el róla, és az országos vers-és prózamondó versenyt is az ő neve alatt rendezik.

A házat teljesen újjáépítették, de szinte észrevétlenül símul a tájba, a nagy fa árnyékába bújik. A faluban több helyen láttam kis táblát, rajta egy telefonszám, ahol bebocsátást lehetne kérni. Napok óta kerestem a házat, és örültem, hogy végre megtaláltam. A kerítés mögött emlékkő, rajta a költő bronz arcmása, feje fölött két nemzetiszín-szalagos koszorú.
A táblán idézet:
”A zsoldos-kornak zsoldos-nóta kell,
Költők, ha tudtok, adjatok neki.”

Sok verse szól a faluról, az erdélyi tájakról. Én az Ajánlás címűt találom ideillőnek, hangulata a késő őszhöz és a Mindenszentek ünnepéhez egyaránt illik.

Ajánlás

Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.

De puszta kézzel mégse jöttem:
hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.

S most add a lelked: karcsu váza,
mely őrzi még a nyár borát -
s a hervadás vörös varázsa
most ráborítja bíborát.

Áprily Lajos verseiből ezen a honlapon lehet szemelgetni.

Végigjártam a szomszédos utcákat is, érdekes dologra figyeltem föl. Hihetetlenül sok a zsákutca a faluban, és nem jelzi semmi.
Egy-egy utacska váratlanul ér véget egy kapu előtt, esetleg két-három szomszédnak van közös bejárója. Sok száz métert tettem meg „hiába”, de néha az eldugott zugokban kincsekre leltem. Ezek a trükkös-titkos bejáratok valószínűleg még azokból az időkből maradtak fenn, amikor mindenféle ellenség rabolta végig a békés falvakat. A zegzugos utcácskák, a Kis-Küküllő pár ingatag hídja, a bokorban összebúvó házak egy közös bejárata, a hátuk mögött emelkedő hegyoldal, mind a védekezést szolgálta. És talán a házszámok is, amik érdekes bakugrásokkal követik egymást. Az egyik utca a százasoké a másik négyszázas sorozat, de véletlenül sem sorban. Nem irigylem a postásukat....

Ezt a dupla székelykaput egy ilyen beugróban fedeztem föl, két testvér, vagy közeli rokon portájának, a 929 és a 930-as számú házaknak a bejáratai.

Igaz, nem valami régen készültek, alig 31 éve, de gazdagon vannak díszítve, tele tulipánnal, az elmaradhatatlan galambdúc is megvan. És a feliratok:
"Ezen kapu gazdája és készítője Szekeres Lajos,
Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonosz embert furkósbotja várja"
Baloldali párja így szól:
"E kaput készitete gazdája Szekeres Elek és neje Kiss Katalin az Isten segedelmével 1974.
Becsületes igaz ember itt bejöhetsz, facsaratos lélek elmehetsz."

A patak partján találtam egy szerény kis fűrészmalmot is, a másik sarkon a fenyőillatú friss fűrészáruból a szemem láttára ácsoltak össze egy elárusító bódét. Szemben a régi vasútállomáson éleset sípolt a mozdony, és lassú mozgással indult útjára egy tehervonat. Visszaértem a sómalomhoz, megvettem a reggelirevalót és hazaballagtam.

Folytatása következik.....


_________________
poe

 
 naer  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-31 22:53   
Poe!
Már nagyon várom a folytatást.

 
 bovi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-29 16:30   
Drága Poe!
Ez utolsó mondatod nagyon megynyugtatott
Folytatás következik!

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-29 14:59   
10.rész A Bucsintól a Békás szorosig

Mikor a vakációra készülődtünk, előkerestük a régi családi fotók közül a negyven évvel ezelőttieket. Párom akkor 13 évesen járt ezeken a helyeken. A képek segítségével igyekeztünk felkészülni a látnivalókra. De hát negyven év nagy idő. A világ halad. Legtöbbször előre.

Parajd eddig sokat emlegetett központjában, a hármas útelágazásnál balra fordultunk a Gyergyószentmiklósra vezető útra. Alig néhány kilométer után már föl is értünk a Bucsin-tetőre, ami 1287 méter magasan emelkedik a gyergyói medence fölé. Vízválasztó hegynyereg, Parajd felé a Kis-Küküllő, Gyergyó felé a Borzont patak vízgyűjtő területe látszik. Az út baloldalán ott áll a fényképekről és a régi útikönyvből már ismert menedékház, szálloda és étterem. Sajnos, mint sok egyéb, ez is tönkrement, bezárt.
Előtte azonban ott van még a tábla, rajta az erdő fohásza.

"Vándor, ki elhaladsz mellettem,ne emeld rám kezed.
Én vagyok tűzhelyed melege, hideg téli éjszakákon.
Koronám az árnyék, mely megvéd a perzselő napon.
Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja.
A gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elhaladsz mellettem, hallgasd meg kérésem:
NE BÁNTS!"

Szívhez szóló szöveg, de azt hiszem, százezer vándor száz év alatt nem tesz annyi kárt a Hargita erdeiben, mint egy kapzsi vállalkozó esztelen fakitermeléssel.

A lépcsőn biobolt működik, gombát, erdei gyümölcsöt, gyógyfüveket árulnak a helybéliek. Egy hatéves kiskölyök a legélelmesebb, ő nem árul semmit, mégis pénzt keres. Nagy dumás a srác, azt kéri, küldjük el neki a fényképeket, majd ő eladja képeslapként a turistáknak. Hosszasan és hévvel magyaráz, szóval tartja a férfiakat, akik néhány perc múlva, csak hogy nyugtunk legyen végre, zsebükbe nyúlnak. A pénz nem elégíti ki a pöttöm üzletembert, hozzánk szalad cukorkáért. Szerencséje van, találok még pár negrót a táskámban. Végre körülnéznénk, de ekkor az út kilátóként szolgáló parkolójába települt bazárosok kezdik meg műsorukat, fennhangon kínálva a portékát. Végül veszek egy kürtőskalácssütő készletet, lefizetve ezzel adónkat.

Lenéztünk a völgybe, szebbnél-szebb hétvégi házak állnak elszórtan. Lábunknál kis csorgó, lemásztunk hozzá. Itt születik a Küküllő. „Dióhéjba kerekedtek, a Küküllőn leereszkedtek” jutott eszembe egy régi mese boldog vége, talán Benedek Elektől, aki itt született nem messze, Kisbaconban, és örökszép meséivel becsempészte a gyerekszobákba a székely népi kultúrát.

Megkóstoltuk a forrás vizét, aztán fent az út mellett a másikat is, amit egy régi csorgó kút kínál a szomjas utazóknak. Sajnos vandál kezek szerelmük bizonyítékaként festékszóróval telefirkálták, nem először, és bizonyára nem is utoljára.
A kőbe vésett, de nehezen kibetűzhető felirat szerint
EZ AZ ÚTSZAKASZ ÉPÜLT 1903-1914 ÉVEKBEN
vagyis száz éves. Szerencsére idén nyáron kapott új burkolatot, így nem csak járható, de élvezhető is.

Gyér forgalomban autóztunk tovább, Gyergyószentmiklóson körüljártuk a régi örmény templomot, majd újabb 26 km után elértünk a Gyilkos-tóhoz.
Ez egy úgynevezett torlasz-tó, ami 168 éve egy nyári napon keletkezett, amikor a nagy esőzések következtében megcsúszott a hegyoldal, és elzárta a völgy kijáratát. Mivel ide több patak is folyik (Vereskő pataka, Hagymás pataka, Likas pataka, Cohárd pataka), így keletkezett a tó. Különlegessége, hogy a víz kémiai összetétele szinte konzerválta a tó felszíne alá került fenyőfákat, ezek megfeketedett csonkjai ma is láthatók, bár egyre rövidülnek. A Vereskő patak hordaléka néha vörösre színezi a tó vizét, ezért a népnyelv Veres tónak is nevezi. Talán ez az eredete azoknak a mondáknak is, amelyek a tóhoz kapcsolódnak.

Az egyik, prózaibb változat szerint a leomló hegyoldal maga alá temetett egy birkanyájat pásztorával, kutyáival, az ő vérük festette pirosra a tavat. A másik változatban a fenyőerdőt gyilkolta meg a hegy. A harmadik, legregényesebb történet egy szép pásztorlány, Eszter megható szerelmét meséli el, akit egy rablóvezér a csorgókúttól hurcolt el. A lány azonban ellenállt minden könyörgésnek, fenyegetőzésnek és ajándéknak, hűséges maradt katonasorban szolgáló székely vőlegényéhez. Szabadulni azonban nem tudott, hát megátkozta a rablót. A Gyilkos-hegy meghallgatta az átkot, és leomlott, eltemetve a rablót, de a leányt is. Eszter zöld szemei szinezték a tó vizét szomorúzöldre. A monda szerint minden hetedik évben, Szent György napján éjfélkor a holdfényben látni lehet a víz tükrén Esztert, vagy a juhászt juhaival.

A tavon sokan csónakáztak, mások a tó körüli 3 kilométeres gyalogtúrát választják. A nagy sétától, a hegyi levegőtől alaposan megéheztünk. Van vendéglő a tóparton, és piknikhelyek is, így nekiültünk a magunkkal hozott uzsonnának. Forrásvizet ittunk rá. Kimondottan élvezetes volt számunkra a szinte mindenhol megtalálható források vize. Az árusok itt kürtöskalácsot, főtt kukoricát és kézimunkákat kínáltak.

A hegyoldalban épült a Szent Kristóf kápolna. Néhány szép vendégház is található a környéken, de többségük már régóta felújításra szorulna. Viszont örömmel láttuk a táblát, hogy természetvédelmi területen járunk.
Folytatva utunkat beértünk a Békás szorosba, vagyis a Békás patak 5 km hosszú völgyébe, ami három részből áll: a Pokol kapuja, a Pokol tornáca és a Pokol torka. A függőleges sziklafalak tövében nyomasztóan hatott ránk parányiságunk. A legmagasabb sziklacsúcsnak azonban mennyei neve van, Oltárkőnek hívják, magassága 1154 méter és fehéren ragyogott a napfényben. Nincs rá jobb szó, fenséges. Irigykedve néztük a lenti hűvös mélységből.

Kevésbé fenséges azonban az itt is megtelepedő bazárosok képe. Az amúgy is szűk utat még jobban elkeskenyítik, a parkolásra szánt helyeket elfoglalják, lármájukkal megölik a táj lelkét. Már Korondon átmenve is bosszantott, hogy az egész település egy nagy piac, mintha egy török vagy arab helyre csöppentünk volna. A gyerekek itt a védett növénynek számító havasi gyopárt tukmálták ránk. Mivel igazságosak akartunk lenni, mindkét kislánytól vettünk egyet-egyet.

Ide kapcsolódik, hogy az interneten böngészve találtam egy cikket egy épülő alagútról és a Békás szoroson keresztül tervezett kamionos átmenőforgalomról. Sajnos a cikk írásának időpontja sehol nem szerepelt, sem a tervek határideje. Megnyugtatna valaki, hogy ez a terv már a múlté?

Folytatása következik.....



_________________
poe

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-29 03:15   
A Kispad mellol idevonszoltam egy szeket en is... Som, ha nem zavarlak, melled ulok... Engem is elfogott a nosztalgia.
Koszonom, Poe !

 
 SOM  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-28 20:22   
Kedves Poe, ülök a felkinált széken és nosztalgiázom.. A megelevenitett szőke borzas papodat megmosolyogtam. Jó olvasni beszámolódat.

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-28 00:45   
9.rész Parajdi templomok

Egy újabb reggel. Az idő ma is ragyogó, házikónk mögött a domboldalon idős, kalapos bácsi kaszál. Gyakran feni a vasat, erre ébredtem. Mai gyalogtúrám megint a faluközpontba vezet, kis magánnyomozásra adtam a fejemet. Tegnap elmentem a polgármesteri hivatal előtt, akkor jutott eszembe, hogy meg kellene keresni anyósom szülőházát, ha megvan még egyáltalán.
A polgármesteri hivatal bejárata szinte új székelykapu, szimmetrikus kiskapukkal, napsugárküllőkkel, két faragott kép fölöttük. Balról leveles ágon ülő pávafarkú galamb, a jobboldalin három emberalak. És láthatjuk a szokásos galambdúcot, a tulipánokat, csigavonalakat. A kapu mögött cseréptetejű kerekes kút, és muskátlik mindenütt. A jobboldali ajtón bemegyek, elolvasom a hirdetőtáblát, böngészem a neveket. F. J anyakönyvvezetőhöz kopogtatok be végül, vezetékneve, mint anyósomé, talán szerencsét hoz... Négyen vannak a tenyérnyi irodában, mikor elmagyarázom, mit keresek, mindannyian segíteni akarnak. Átböngészik a 80 évvel ezelőtti hatalmas, fekete vászonborítású anyakönyvet, sikertelenül. Végül azt tanácsolják, forduljak a paphoz, talán ott lesz valami nyoma. A névre vonatkozóan még nevetve megjegyzik: itt minden negyedik embert F-nek hívnak. Sok sikert.
Innen tehát a katolikus templomhoz visz az utam.

A régi templom szép fehér falaival otthonosan illeszkedik a tájba. Ám az alapozást gyengének találták, ezért a kilencvenes években új templomot építettek. A hatalmas, nekem csúf betonkolosszus pöffeszkedve nyúlik az égbe, egészen agyonnyomva a körülötte lévő épületeket. Kiáltó ellentétként szemben vele a szinte romos egészségház. A betegek az utcán, a kerítést támasztva várnak sorukra. A rendelő épülete műemlékként van nyilvántartva, mint Kancellária-ház, ugyanis az osztrákok építtették kétszáztíz éve hivatalnokaik és a bányatisztek számára. Egy időben az utca felőli rész ortodox templomként működött, tetejére fából harangtornyot is raktak. Később iskola volt benne, ma az utca felőli része orvosi rendelő, a hátsó része pedig az asztmás fektető. A helyreállításra azonban pénzhiány miatt esély sincsen. Ilyenkor belémbújik a kisördög: nem lett volna istennek tetszőbb a hatalmas templomra költött pénz egy részéből az egészségházat rendbehozni?

Ide tartozik egy érdekes statisztika Parajd község lakosainak vallási megoszlásáról, nem tudom megállni, hogy ne csempésszem bele a beszámolómba.

Református 4741
Katolikus 1538
Jehova tanúi 274
Vallás nélküli 100
Szabadkeresztény 91
Ortodox 50
Unitárius 27
Adventista 9
Baptista 7
Evangélikus 1

A számadatok tükrében több, mint érdekes, hogy a katolikus hívek számára épült új templom.

“A parajdi bányászok imája

Mindeneknek alkotó Ura, Istene, aki teremtettél mindeneket, akik a földön, az égen, és a föld alatt vannak, köszönjük létünket. Tőled veszik minden alkotmányok eredeteket és élelmüket. Tehozzád kiáltunk, kik itt egybe gyülekeztünk, hálákat adván tenéked azon jókért, melyeket adtál nékünk, melyekkel elhalmoztál minket. Segíts Uram, hogy bejövetelünkben és kimenetelünkben sérelem nélkül maradhassunk, súlyos munkánk által Tenéked szolgálhassunk. Könyörgünk, hogy akiket ép erőben, épségben a föld színén megtartottál, Atyai karjaiddal a mélységben is kormányozni méltóztassál. Segélj Uram, mert nem a mi erőnkben bizakodunk, hanem a Te szent nevedben mozdulunk meg innen. Ámen”

Az erdélyi utikalauz 172, oldalán olvastam ezt az imát. Öt templom között tévelyegve eszembe jutott a „kormányozni méltóztassál” sora.


Az 1929-ben épült ortodox templom az iskola és a katolikus templom között félúton van.

Megkérdeztem egy fejkendős asszonyt, merre találom a papot. Nem kellett messze mennem, az új templom tövében áll a parókia, piros cserépteteje, szőlőlugasa, kerekes kútja van. Kapuját nyitva találtam, és bár még csak kilenc óra volt, zörgettem az ajtón. „Zörgessetek és megnyittatik” jutott eszembe, ám egy darabig semmi sem történt. Az üvegen át bepillantva láttam a fogason lógó reverendát, hát tudtam, jó helyen járok. Sokadik kopogtatásomra előkerült a tisztelendő. Ilyet se láttam még. Borzas szőke fiatalember mezítláb, pizsamában. Riadtan hunyorgott a beáradó napfényben, bár bevallom, kissé zavarba jöttem én is.
-Miben segíthetek? – kérdezte a félig nyitott ajtóban.
-Bemennék, ha lehet – mondtam – attól tartok hosszú történet.
Győztem. Leültünk a hosszú asztal mellé, belekezdtem a mondókámba. Az én papom, hogy fölébredjen végre, az asztalon heverő Marlborós doboz után nyúlt és rágyújtott. Jobb módszert nem is választhatott volna a siettetésre. Végeredmény: anyakönyvek csak 1940-től vannak. Pont.
Ezen a ponton feladtam a keresést. Sietnem kellett haza, és még sehol a reggeli.
Megint kürtős kalácsot vettem, de most a főúthoz közelebbi sütödében. Ezek sokkal nagyobbak, és azon frissiben készülnek. Nagy adagot vásároltam, hiszen kirándulni készültünk, a fürdést is hanyagoltuk miatta. Megyünk a Bucsinra!

Folytatása következik...


_________________
poe

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-27 22:27   
Azt hittem, ma te vagy soron
De reggelre meglesz, ígérem.
_________________
poe

 
 OMGI  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-27 21:41   
POE! Jön a folytatás?

 
 OMGI  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-26 15:09   
Itt télire váltott az idô, esik a hó, és mint ilyenkor rendesen, semmihöz nincs kedvem. De jó, hogy legalább itt találtam olvasnivalót!

(Az óra nélküli életet én is nagyon el tudnám viselni. )
Várom a következôt.

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-26 02:49   
8.rész Udvarhely és a zetelakai gát

Végre fényes délben és ráérősen haladunk. Csak másfél óra múlva várnak bennünket ebédre.

Időnként fura helyzetek adódtak az időeltolódásból. Mi karórát nem vittünk, hiszen a mobiltelefonban és az autóban lévő órát elegendőnek gondoltuk. Ezeket viszont elég macerás átállítani, így nem is vesződtünk vele. Elvégre nyaralunk. Ezért aztán sosem voltunk szinkronban, de a harmadik napon már nem is ragaszkodtunk a pontos megjelenéshez. Erdélyben amúgy is mintha lassabban járna az óra. Nem rohannak, nem idegeskednek az idő múlásán annyit, mint mifelénk. Ezt meg tudnám szokni gyorsan...

Székelyudvarhely elég nagy mezőváros, 37 ezer lakosa van. Iskolaváros is. A bevezető utat, a Tamási Áron utcát épp javították, így gyakori szintváltásokkal lépésben araszolgattunk . Elhaladunk az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó épülete előtt, melynek udvarán székely népművészeti ajándékbolt található. Itt Erdélyről szóló könyveket, útleírást, térképeket, erdélyi írók műveit, versesköteteket is lehet kapni. Vettünk egy Wass Albert könyvet, a Tizenhárom almafa címűt és egy friss kiadású útikalauzt, ami sajnos már az első kinyitásnál lapjaira hullott. Ennek ellenére izgalmas olvasmánynak bizonyult. A későbbiekben még fogok idézni belőle.

Továbbmenve, szintén jobboldalt láthattuk az Emlékezés Parkját. 2004 májusában készült el a különös szoborcsoport a térbe torkolló két utca háromszögében. Négy szobrász és egy építész közös munkája, de remekül illeszkednek a fák, bokrok, virágok is a képbe. Nyersszínű fából épült meg a “kiállítóterem”, benne körben a talapzatokon tizenhárom mellszobor. Csaba királyfi és a bujdosó székely mellett jeles történelmi személyiségek kaptak itt helyet: Szent László, Fráter György, Hunyadi János, Báthori István, Gróf Bethlen István, Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc,Wesselényi Miklós, Bem József, Nyírő József és Kós Károly.

A szabadidőkalauz honlapon egy panorámaképen szemből is megnézhető.

A főutcán végighaladva elmentünk a református templom mellett, ahol Orbán Balázs szobra áll, majd a Református Kollégium, a Benedek Elek Tanítóképző és a Tamási Áron Gimnázium mellett is. Már ebből is látni, hogy Udvarhely iskolaváros. A gazdasági élet fellendülésének is vannak jelei.
A konfekcióüzemben és a matricagyárban főleg nők dolgoznak,de az élelmiszeripari gépgyár, a MelindaImpex, a MagdolnaImpex és a CsavargóTrans is sok udvarhelyinek ad kenyeret. Ez utóbbi biztosítja az összeköttetést a világ többi részével, naponta indul autóbusz Budapestre, de el lehet vele jutni egészen Londonig.

Ma délutáni programunk családi kirándulás a zetelakai víztározóhoz, ahol vendéglátóinknak egy nagy telken régi kis faházuk van. Gyors ebéd után neki is vágtunk az útnak, ezúttal a háziak muzeális Arojával. Állítólag ahová megyünk, oda ez való. Mindössze 20 kilométer az út, ám valahogy sokkal többnek tűnik. Félúton meg is pihentünk, és az ATI Cream fagyigyár boltjában megvettük a napi desszertet. Annyira finom volt, hogy elhatároztuk, hazafelé is megállunk itt. Egyébként lényegesen olcsóbb is, mint az üzletben.
Kis zötyögés után váratlanul tárult elénk a csodálatos panoráma, félrehúzódtunk az útról és kiszálltunk a gáton.

A terület 140 hektár, 800 méter a tengerszint feletti magassága. Ide gyűlik a havasokból a lefelé igyekvő patakok vize, 15 millió köbméter. Nyáron kiváló horgász- és vizisportparadicsom. Csodás csend volt és nyugalom, alig néhány autó járt erre. Nem tudtunk vele betelni.
Mikor kigyönyörködtük magunkat, továbbmentünk. Balra letértünk az aszfaltútról és ide már valóban az Aro kellett. Dimbesdombos ösvényen kanyarogtunk, a víz felőli részen új nyaralók, általában faházak sorakoztak, de beljebb szinte háborítatlan volt a természet. Megálltunk végre hisz nem is lehetett továbbmenni. A zöldben régi, romantikus faházikó lapult, sokáig várt itt magányosan, mire a család fiúgyermeke felserdült és most egy ideje barátnőjével jár ki ide a hétvégékre. Kevés pénzzel, annál több szorgalommal és leleménnyel tette lakhatóvá a bungalót, kilakoltatva darazsakat, siklót, pelét.

Kígyót mi is találtunk, ijesztgettük is egymást, vajon hány bújt el az autóban, míg mi künn jártunk? Valami mozgott a bokorban is. Szoktak itt medvék járni? – érdeklődtem. - Nemcsak itt, a télen Udvarhelyen is láttunk reggel korán egyet, benn a városban – mondták.
Esteledett, hűvösödött az idő, visszaindultunk. Még megálltunk fagylaltra, aztán vacsorázni mentünk a helyi Millennium panzió éttermébe. Kellemes hely volt és nagyon finom vacsorát kaptunk. Ursus azaz “Medve”sört kóstoltam mellé. Fáradtan de jókedvűen autóztunk haza a holdfényben.

Folytatása következik...


_________________
poe

 
 OMGI  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-25 18:26   
Így van, most vándoroljatok át a másik beszámolóhoz!
Merthogy nekünk ennyi van! Sôt, ha jól körülnéztek, mások meg másutt mesélnek. Érdemes kukucskálni ide-oda, csevegôbe, stb.

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-25 16:47   
Holnap reggelig legyetek türelemmel, most kaptatok olvasnivalót
Egyeseknek iskola van ám!
_________________
poe

 
 bovi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-25 16:24   
2005-10-25 01:36, poe:

Poe, itt ülünk már és varunk!

_________________
üdv:bovi

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-25 01:36   
Kedves SOM foglalj helyet



_________________
poe

 
 SOM  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-24 21:55   
Hali, itt is sorba állok .. "körbe vesznek jó barátok".. el sem mozdulok innen mig nem jön a folytatás.

 
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 következő lap )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó