2018. október 21. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> Család, szabadidő, érdekességek >> Turizmus
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 következő lap )
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-24 00:38   
2005-10-24 00:14, poe:

Folytatása következik...
________
Koszonjuk ! Varjuk ...

 
 rigojanos  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-24 00:21   
2005-10-24 00:14, poe:

Folytatása következik...

Johet


 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-24 00:14   
7.rész Székelykapuk Parajdon

Következő reggel immár “szokásosan” a didergő ébredés után nyakamba vettem a falut. A sómalomig a tegnapi kép fogadott, ott jobbra fordultam, mert előző nap az autóból már láttam valami központfélét. Járda csak az egyik oldalon volt, azon ballagtam. Panziók, hotelok sorakoztak egymás mellett, a túloldalon a posta, néhány kisebb-nagyobb bolt, pékség, és a helyi turistairoda szép régi székelykapujával, ami sokkal jobban tetszett, mint az újak.

A legtöbb székelykapun olvasható az évszám, amikor faragták, néha az ott lakók neve is, és esetleg valami istenes mondás, vagy idézet költőtől, népi bölcsesség vagy csak egyszerűen jókívánság. Ezen a következő két sor állt:
“Erőt, egészséget
Áldást, békességet.”
A képen is jól láthatók a zsindelyek, a galambok számára készített kerek nyílások, a tornyocskák, a csipkés felső szegély, a felirat fölött a faragott kép, a kopjafára hasonlító oszlopokon a rovásírásszerű faragások, a tulipános palánk, és a kiskapu felett a napsugárküllők. Itt ugyan hiányzik a kispad a jobboldali “házikó” eresze alól, de sok más helyen láttam. Használták is, estefelé kiültek rá tereferélni. Bár az is igaz, hogy csavargásaim során két egyforma kapura nem akadtam, mind egyedi, s ha nem is szebb az előzőnél, de más.

A Gyergyó felé vezető elágazásnál balra fordultam, a Fő utcán haladtam tovább. Itt láttam az első és számomra egyetlen utcanévtáblát, mert a házakon csak számok vannak. Néhány száz méter után rátaláltam a protestáns templomra, hófehér fala ragyogott a reggeli napfényben és természetesen székelykapuja van.

Kicsit odébb, árnyas fák alatt a Parajdi Múzeum bejárata, szemben vele játszótér és sportpálya. Mögötte megleltem az iskolát is, kisebbik kapuját 1957-ben, születésem évében faragták és kedvenc színemmel, kékkel díszítették. A pávafarkú galambok, a napsugaras kiskapu, a zöld tornác, a régi kis harangtorony mind olyan hívogatóak voltak számomra. De csend volt, a tanítás még nem kezdődött meg.

A bejárattól balra széles székelykapu, tetején a zsindelyt bársonyzöld moha óvja. Évszámot nem találtam rajta, de bölcsességet igen. A galambdúc alatt ez a faragott mondat olvasható:
”A test éltetője a munka, az észé a tanulás”
a hely szellemének éppen megfelel, gondoltam.

Közben megismerkedtem egy nagymamával és pici unokájával, a kislány elbűvölve nézte magát a digitális fényképezőgép kicsi képernyőjén.
Miután jól elcsavarogtam a reggelt, visszaindultam. Útközben az egyik kis boltban vettem két almát, két körtét, két barackot, majd a kürtőskalácsokat, igazságérzetemtől hajtva ezúttal a konkurrenciánál, és hazatrappoltam.

Reggelizés után a fürdőbe mentünk, de most a kádfürdőt próbáltuk ki. Az első szobába bocsátott bennünket a mosolygós fehér köpenyes asszony, ahol két kád állt az egyik fal mellett. Magas, kopár helyiségben két fehér műanyag szék és egy polcocska ahová a holminkat rakjuk. A csöveket, csapokat só fedi. Míg a forró sós víz folyt, nekivetkőztünk. Így melegen még jobban csípett, mint a kinti medence 17 fokos vize. Hősiesen ázakodtunk, hajunkat, arcunkat is símogatva a páclével. Szemünkkel, szánkkal azonban – okulva a tegnapi tapasztalatokon – már óvatosak voltunk. A gőz, amit belélegeztünk, szintén erősen sós volt, így hamar megszomjaztunk. Körülbelül húsz perc után kikászálódtunk, és rájöttünk, nem hiába van a folyosó végén a pihenőhelyiség. Hogy ez milyen fárasztó program! Mi azonban inkább a kinti padra telepedtünk és élveztük az áldott szeptemberi verőfényt. Delet harangoztak, mire felöltöztünk és nekivágtunk az Udvarhelyre vezető útnak.

Folytatása következik...

_________________
poe

 
 OMGI  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-22 22:00   
Poe!
Megszületett nálam a folytatás, remélem az is tetszeni fog.
A mi utunk természetesen más volt, hiszen nem volt benne rokonlátogatás, "csupán" Erdélybôl próbáltunk finom kis morzsákcsákat felcsipegetni.
A sóbányában is -természetesen- vannak képeim, de elôbb még Kézdivásárhely, Alsócsernáton és Haszman Pali bácsi jönnek, aztán a Békás szoros és a Gyilkos tó. Majd csak ezután kelünk útra Parajd felé.

De megyünk, megyünk....

 
 naer  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-21 23:56   
Kedves Poe!
Nagy, nagy érdeklődéssel olvasom beszámolódat. Nagyon szeretem az útleírásokat, a tied igazán érdekes és izgalmas.
Üdv. Erzsi

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-21 23:28   
6.rész A parajdi sós fürdő

Attól tartok, csalódást fogok okozni mindazoknak, akik olyan kitartóan követtek eddig erdélyi utazásunk göröngyös útjain, de szemlesütve kell bevallanom, nem voltunk a sóbányában. Utolsó napig halasztgattuk, mondván, hogy ez itt van közel, akármikor megnézhetjük. Végül persze nem fért bele a programba, tehát okvetlenül vissza kell mennünk hamarosan, hogy bepótoljuk a múlasztást. Így a sóbánya bemutatását OMGI kedves fórumtársunkra hagyom. Remélem, fényképezett is
Ha már benne vagyok a mentegetőzésben, sietek meggyónni, hogy nem jártunk egyetlenegy múzeumban, temetőben, templomban sem. Egyhetes utazásunknak hármas célja volt:
- megismerkedni a rokonokkal és minél több időt tölteni a társaságukban
- belekóstolni az erdélyi mindennapokba
- kipróbálni a parajdi gyógyvíz hatását különböző betegségügyi panaszainkra

Mindhárom napirendi pontnak többé-kevésbé eleget tettünk.


És most következzen az a vasárnap délután.

Ebédidőre befutottak a rokonok. Leültünk a teraszon, megrendeltük az ebédünket, heten hétfélét. Volt ott juhtúrós puliszka, babgulyás, csokis-diós palacsinta, bécsi szelet, pacalpörkölt és gombás pulykamell. Kedves pincérnőnk nem jött zavarba a fura összeállítástól, rekordidő alatt elkészült minden, nagyon szép és jó is volt. Én pedig egy üveg igazi csíkszeredai csíki sörrel locsoltam meg a jó ebédet. A sörgyár 31 éve üzemel, jelenleg a legnagyobb, legsikeresebb az országban. Ezt többen is megerősítették egészséges lokálpatrióta büszkeséggel. Később többféle csíki sört is megkóstoltam, mindegyik ízlett. Mint tiszteletbeli csíki lakos, ez elvárható tőlem

Amikor a holland sörökről írtam, elég alaposan elmélyedtem a sörgyártás történetében, a felhasználható alapanyagokat, a különböző minőségű söröket is tanulmányoztam, akkor találkoztam azzal a tétellel, hogy a felhasznált víz milyensége nagyban befolyásolja a sör ízét. Erdély tele van jó forrásvizekkel, hát hogy lehetne ebből rossz sört csinálni?

A kávé után végre, mivel hétágra sütött a nap, fürdeni indultunk. Megváltottuk a kasszánál a 2.50 lejes belépőjegyeket. Egyébként a régi és az új pénzzel nagy keveredésben voltunk, különösen ha még át is akartuk számolni euróra. No meg azért, mert a forintérték is sok helyen szerepel, de az nem egyezik meg az euro-forint-lei kulccsal sehogy sem.
De térjünk vissza a fürdőbe. A kényeskedést mindjárt le is adhatjuk a ruhatárban, mert szemre nem igazán látványos a hely. L alakú épület egy domboldal alján, rövidebb oldalán a kádfürdők, hosszabb oldalában a ruhatár, öltözők, orvosi szoba, masszázs. Az L szárai közt kiszáradt szökőkút, köröskörül minden lebetonozva. Az utca felől nádtakaróval borított kerítés véd a kíváncsi tekintetektől. A medence mind a négy oldalán zuhanyozók, mellettük a földön farácsok a napozóknak. Az egyik sarokban kis büfé, elöl a kasszával szemben étterem, de zárva.
Bár vasárnap volt és strandidő, igazán nem sokan voltunk. Látszott, hogy szeptember van, szezonvég. Mi akik az uszodák kék csempéihez, klórszagához, csúszós műmárvány padlójához szoktunk, először kicsit idegenkedve néztük a szürkés színű vizet. Látva a pár elszánt fürdőzőt én is beledugtam a nagylábujjamat a vízbe. Nagyon hidegnek tűnt az erős déli nap után. Lassan, fokozatosan mentem egyre mélyebbre, mivel nem láttam az alját, érdeklődtem is, nem mélyül-e hirtelen. Nem értettem, miért nevetnek rajtam még az idegenek is. Mikor már derékig benne voltam, jött a meglepetés: ha akarnám se tudnám letenni a lábam. A víz olyan töményen sós, hogy nehéz függőleges helyzetben maradni.
Amikor már benne voltam nyakig és elkezdtem mozogni, mondhatjuk bátran, hogy kapálózni (úszásról nemigen beszélhetünk, a fizika eddig ismert törvényei mintha itt nem működnének), szóval a mozgástól megmelegedtem és kellemes volt a víz. Csak nagyon csípett. Csípte a szememet, a fülemet, az orromat, minden apró kis sebet, karcolást, szúnyognyomot. Ahogy kiemeltem a karomat a nap felé, azonnal kifehéredett. Játéknak sem volt utolsó.

a medencében

Mikor kipancsoltuk magunkat, kifeküdtünk a rácsokra szárítkozni, illetve a kényesebb egyedek a tusolók meleg sugarai alatt lemosták magukról a sót. Engem kikiáltottak fakírnak, és kissé kajánul lesték, mihez kezdek a bőrömön fehérellő sóréteggel. Nos, a nagyját ledörzsöltem a tenyeremmel, kell ennél jobb bőrradír? A többi maradt.

Akármikor jártam tengerparton, mindig így tettem, kizárólag tengervízben tisztálkodtam. Az eredmény egészségesebb haj és bőr, és elég sokáig eltartott a hatás. Csak első nap kellemetlen kicsit, aztán megszokja az ember. Ajánlom mindenkinek. A kádfürdő alkalmazottja egyébként másnap megerősített benne, hogy nem szabad lemosni, akkor hat igazán, ionizálódik a bőrön, mondta

A bőrömmel nem is volt semmi gond, de a haj. Hajaj! Az bizony szürke lett. Igaz, őszülök már egy ideje, na de a nyaralás előtt némi tiziánvörös árnyalatú szinezősamponnal ifjabb külsőt varázsoltam magamnak. A kölcsönkapott fiatalosság sajnos odalett hirtelen. Ez még a kisebbik baj, de száradás után minden mozdulatra sózápor hullt belőlem. Vacsoránál aztán kérdeztem is, ki kér egy kis sót

Folytatása következik...

_________________
poe

 
 Tessényi Györgyi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-21 08:53   
Druszàm, nagyszerüen irsz és élvezettel olvasom, szerencsém, hogy egyszerre több folytatàsodat is egymàs utàn!!!

_________________

 
 bovi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-21 08:36   
Poe, nagyon tetszik a leirásod, remélem még sok "folytatás" következik!
_________________
üdv:bovi

 
 OMGI  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-20 20:27   
Poe! Én is kiváncsian várom a sóbányát, hiszen mi is jártunk bent. Az én beszámolómban kb. egy hét mulva jutunk el oda.
 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-20 19:55   
Mostmár kíváncsi vagyok, hogy tetszett a sóbánya, mert gondolom, az a következö élmény.
 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-20 01:53   
5. rész Találkozások

Rendbeszedtük magunkat és nekivágtunk a Székelyudvarhelyig vezető 38 kilométeres útnak. Ezután naponta legalább egyszer megtettük ezt a távot. Át a parajdi községhez tartozó Alsó- és Felső-Sófalván, keresztül Korondon, Farkaslakán. A Fehér-Nyikó völgyében találkoztunk először az árvíz nyomaival. Vizet már nem nagyon láttunk, de a rengeteg hordalékot, a tövestül kicsavart fákat, a letarolt vidéket, a kettétört hidat igen. Nem készítettünk fényképeket, tudva és akarva nem. Szép emlékeket akartunk hazavinni, mégis a pusztítás képeinek negatívja megmaradt bennünk örökre.

Egy évtizede is annak, hogy új szó vonult be a média szótárába, a katasztrófaturizmus. Soha nem fogom tudni megérteni, hogy akadnak emberek, akik időt, pénzt, fáradságot nem kímélve rohannak természeti avagy más csapás sújtotta helyekre, ott bámészkodnak, fényképeznek, esetleg igyekeznek a történéseknek valami kézzelfogható bizonyítékát megkaparintani.. Mi lehet a céljuk? Az adrenalinszint emelése? A felszabadult öröm, hogy ők megint megúszták? Kóros kíváncsiság? Nem értem...

Székelyudvarhelyen egy kis vasúti megállónál volt a találkahely. Az unokatestvér egyszer már volt nálunk vendégségben, feleségét csak hangjáról, telefonon keresztül ismertük. Elvezettek a házukhoz. Ott láttuk igazán közelről, mit művelt velük az a cérnaszálnyi patak. A kerítések kidöntve, a kertek pusztasággá lettek. A házuk szerencsére magasan van, a pincének használt garázs fölött, így azt nem érte kár. De mivel éppen meszeltek az árvízkor, minden bútorukat, holmijukat a pincébe hordták le. Azt hinné az ember: nagy dolog, vizes lett, majd megszárad. De nem víz, hanem sár, iszap borított mindent vastagon, ellepve bútorokat, edényeket, szőnyeget, beszivárgott az autóba, elöntötte a kutyaházat, az istállóban a tehenek nyakig merültek bele. A ház mögött a malom gépezeteit eltömte, az aprójószág nyomtalanul eltűnt. Tíz nap óta takarítanak, mosnak, szárítgatnak, de még rengeteg a dolog. Valami dohos, furcsa mocsárszag terjeng a levegőben.

Kicsit féltem is a látogatástól, mit lehet ilyenkor mondani? Mivel vígasztalhatom őket? Ehhez képest jó hangulatban töltöttük az időt, az egész családnak csak azon járt az esze, hogy tehetné kellemesebbé, izgalmasabbá rövidke nyaralásunkat. Csodálkozva figyeltem őket, hiszen ismerőseim többsége ettől kisebb bajokon is hétszámra el tud siránkozni. Mi pedig hat felejthetetlen, megkockáztatnám, gondtalan napot töltöttünk velük.
-No és a dolog? Kérdeztük kis lelkifurdalással
- Megvár – volt mindig a felelet.
Finom vacsorát kaptunk, és igazi hegyi forrásból hozott borvíz mellett este tizenegyig ismerkedtünk, beszélgettünk. A két felnőtt gyereknek (gyermeknek, ahogy ők mondják) is természetes volt, hogy velünk töltse az estét, kivegye a részét a tervezgetésből, mit is kellene megmutatni a messziről jötteknek.
Megbeszéltük végül a másnapi programot, és a csillagfényes éjszakában “hazaindultunk”.
A sötétben bizony még jobban oda kellett figyelni az útra, így ennek a rövid távolságnak a megtétele egy óránkba telt. A víz több helyen alámosta az utat, be is szakadt az egyik kanyarban. A bennszülöttek ismervén az út sajátságait rendre megelőztek bennünket, volt, aki rendszám sőt lámpa nélkül csörömpölt el mellettünk. Őrangyalseregek jártak a nyomában….

A motel székelykapuját már becsukták. Épp azon morfondíroztunk, csöngő híján dudáljunk-e, mikor sietve jött nyitni az éjszakai portás. Bungalónkba érve bekapcsoltuk a tévét és a helyi adást néztük még egy darabig. Az éjszaka folyamán többször is fölkeltünk, és az üres szoba négy fekvőhelyéről lassacskán az összes takaró átkerült a mi ágyainkra. Rémesen, fogvacogtatóan nyirkos hideg volt. Reggel vettük észre, hogy a ház mögötti dombról kis ér csordogál, és pont alattunk folyik el. Ez a didergés egész végig megmaradt, pedig az időjárás elkényeztetett bennünket, nappal ragyogó strandidő volt. Így aztán a házikóban tartózkodásunk a minimálisra korlátozódott.
Másnapra fürdőnapot terveztünk.

Reggel korán ébredtem, egy csintalan napsugár beszökött a fürdőszoba ablakán, és kicsalogatott a vacogásból. Gyorsan felöltöztem, vállamra akasztottam a fényképezőgépet, és nekivágtam első felfedező utamnak.
A sóbánya bejáratáig mentem csak, ami nem nagy távolság, de annál több látnivaló. Az út gidres-gödrös, de még kanyarog is, járda nincsen. A porban lónyomok, elhullajtott széna, szalma. Kétoldalt kis vízfolyás, nem kóstoltam ugyan de biztosan sós, mert láttam egy helyen, ahol az ér belecsurran, a fehér lerakódást.
Kétoldalt régi és új házak vegyesen, kis székelykapu galambdúccal, kerekes kút, muskátlis ablak, minden, ami kell. A legtöbb házon Zimmer frei/Szoba kiadó tábla van. A fürdő elé értem, már nyitva volt. Elolvastam a kifüggesztett nyitvatartást, az árakat, meg azt is, milyen betegségekre ajánlatos és mire nem. Aztán a bank előtt álldogáltam, itt egy táblán turistatérképet találtam, és a sóvidék nevezetességeinek három nyelvű leírását. A busz is innen indul, ami a látogatókat és a munkásokat a sóbányába viszi. Kicsit odébb néhány bazáros bódé, ahol mindenféle emléktárgyat kínálnak, feliratos bögrét, hegyi mézet, birkabőrt, fafaragást, szőttest, kerámiát, sókristályokat, pólót, könyvet, képeslapot, tücsköt-bogarat. Mellette pici, igénytelen ajtó, a sóbánya üzlete. Ide benéztem: képeslapok a sóbányából, ötkilós kiszerelésben fürdősó, a bánya története könyv és leporelló formában, Továbbmenve két kis bódét láttam, mindkettőben kürtőskalácsot árultak. Négyféléből lehetett választani: cukros, diós, fahéjas és kókuszos. Bár úgy okoskodtam, hogy a két utóbbi nyilván nem eredeti recept, azért vettem mind a négyből, elég kicsiknek látszottak. Innen az önkiszolgálóba mentem, bár vasárnap volt, minden nyitva, ez furcsa volt nekem. (Hollandiában szombaton öttől hétfőn délelőttig semmi sincs nyitva.)
Megraktam a bevásárlócekkert ásványvízzel, narancslével, és visszaindultam. A késői reggeli után kiültünk a napfényes teraszra, olvasgattuk az útikönyvet, böngésztük a térképet, kávéztunk, teáztunk, pihentettük a szemünket a közeli hegyeken



Folytatása következik…


_________________
poe

 
 SOM  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-19 01:01   
Nagyon jó olvasni téged, kedves Poe.

Köszi a virtu-élményért.


 
 perec  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-18 22:58   
2005-10-18 03:14, poe:

csak azt sajnáltam, hogy nincs több szemem kettőnél.

Talán legközelebb megkérhetnéd Mrs W-t, hogy adja kölcsön a kedvenc pókját, mindjárt +8 szemmel több.
Olvasom a beszámolót továbbra is, amíg van folytatás.

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-18 22:23   

OMGI a mi útjaink nem keresztezik, hanem kiegészítik egymást
_________________
poe

 
 OMGI  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-18 22:16   
Poe!

Úgy látszik, mi egymással szemben utaztunk. Mire Te leérsz délre, én majd akkor jövök Parajdra meg Kolozsvárra. Legalább majd felfrissítem a tapasztalatokat.

Bár a kátyúknál is rosszabb gödrök, a leghihetetlenebb helyeken gombát áruló legények és asszonyok, a rendszámmal ellátott szekerek bennünket szinte egész úton végigkísértek.

Beosztottam magamat, egyik nap írok, másik nap olvaslak!
Csak így tovább!!!!

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-18 19:59   
Igazad van Bovi, Poe szép, de nem csak ő, hanem amit ír az is!
 
 bovi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-18 18:17   
Poe!
Széééééééép!!!!

_________________
üdv:bovi

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-18 03:14   
4.rész Úton-útfélen

Elindultunk tehát Kolozsvárról a Mezőségen át Parajdra, Apahidánál fordultunk el Pusztakamarás felé. Kilométerben nem nagy futamodás ez, de az útviszonyok nem tették lehetővé a száguldozást. Eleinte még tűrhető volt, a gyér forgalomban könnyedén kerülgettük a gödröket. Hollandia palacsintalapossága, a nagy magyar alföld és a vajdasági sík vidék után jólesett szememnek a girbegurba táj látványa. Az időjárás is épp utazásra való volt. Nem tudom felidézni a sok falucska nevét, de érdekes volt nagyon. Egyáltalán nem kihalt vidék, mindenféle járművel találkoztunk. Láttunk szinte új terepjárókat, rozsdás-szutykos Daciát rendszám nélkül, bakkecske vonszolta kordét, versenymotort, szénáját hullató társzekeret, talicskát toló öregasszonyt, egymást zargató kutyákat, szamárfogatot, háromkerekű biciklit, és pulykakakast.
Ezúton kérném a honos monosokat, nevezzék meg nekem ezt a járgányt, mert ebből láttunk a legtöbbet, némelyiket még tulipánokkal is kifaragták, másokat sárgára, pirosra, zöldre mázoltak. Általában kistermetű, soványka ló volt elé fogva, esetleg szamár. Nekem nagyon tetszettek.



Kedvemre való volt a 40 kilométeres tempó, csak azt sajnáltam, hogy nincs több szemem kettőnél.
Az árvíznek errefelé nem láttuk nyomát csak az egyik patakparton hevert egy felpuffadt disznó teteme, ki tudja, mi érte szegényt. Minden helység határán ott állt a kereszt, gyakran színes törölközőkkel teliaggatva, ebből gondoltuk, hogy nem magyarok lakják a falut. Az út mellett bongyorhajú, feketeszemű suhancok kínálgattak gombát, áfonyát. Ha lassú tempóban is de végül csak bedöcögtünk Szászrégen városába, itt azonban valószínűleg eltévedtünk. Nem hinném ugyanis, hogy a méternyi mély gödrökkel érdekesített kecskeösvény lenne az egyetlen autóút Szovátára. Visszafordulni azonban nem lehetett, nem volt hol. Már káromkodni sem mertünk, nehogy egy óvatlan pillanatban elharapjuk a nyelvünket. A Citroën kitűnőre vizsgázott, egyszerűen nem ismert akadályt. Szerencsére alig több, mint tíz kilométer volt a kínszenvedés, egy váratlan zökkenővel ismét aszfaltot értünk, és hamarosan ráfordultunk a célegyenesre. Délután négyre Parajdra értünk.

Nem hiszek a véletlenekben. Valószínűleg szükségünk volt erre az ördögjárta útra, hogy a többsávos autópályákhoz szokott közlekedési morálunkat magunk mögött hagyjuk, és könnyebben alkalmazkodjunk a helyi viszonyokhoz. Ezután már semmi nem tudott meglepni bennünket, és elég volt a zötyögés emléke is, hogy ne berzenkedjünk egy-egy kátyú láttán.

Parajdot első látásra kis falunak véltem. Mivel néhai anyósom itt született nyolcvan évvel ezelőtt, kegyeletből mi is ezt a helyet választottuk főhadiszállásnak. A sóbányánál letérve a főútról elhaladtunk a gyógyfürdő mellett, majd a poros út végefelé megtaláltuk a Krisztina panziót. Szépen faragott székelykapun jutottunk a parkolóba.
Szobát sajnos nem tudtak adni, mindkettő foglalt volt. Az egyikben egy motorral túrázó magyar házaspár lakott, a másikban valami kiszálláson lévő útépítő mérnök. De az egyik kis faház csak miránk várt. A bungalókban két szobában hat ágy van, valahogy csak elfértünk kettecskén. Huszonöt euro napjára, igaz, hogy kicsit drága, de csak ha van. (30 eurót fizettünk a kis szobáért az előző helyen, igaz, ott reggelit is kaptunk.) Gyorsan kipakoltunk a kocsiból, mert a gyomrunk már igencsak követelte az ebédet.. Míg a csomagokat hordtuk fel a sok lépcsőn, egyszer csak kiáltás harsant a kaputól. Legnagyobb meglepetésünkre hollandul lármázott egy idősebb hölgy. Lementem hozzá, nagyon örült hogy “honfitársra” akadt, a sóbányába vezető utat tudakolta. Útbaigazítottam, majd asztalhoz ültünk végre. A pincérnő barátságos volt és fürge, névtáblácskáján ugyan román név díszlett, de tökéletesen beszélt magyarul, akárcsak bátyja, a recepciós. Megtudtuk, hogy a magyar tulajdonos nemrégiben eladta nekik a panziót. Ők megtartották a jól bevált nevet és családi vállalkozásban üzemeltetik.
Az étel finom volt, az ásványvíz – borvíz – kellemesen felüdített. Végre kisímultak az idegeink, felhívhattuk a rokonokat, hogy megérkeztünk.


Folytatása következik…


_________________
poe

 
 ubuge  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-17 14:17   
2005-10-17 14:01, Mary:
-

Kedves Mary, nem vagy olyan nagyon lemaradva, hisz a bucsini utat az idén nyár végén újították fel, olyan iramban, hogy mindenkinek tátva maradt a szája. A negyvenvalahány kilométert egy jó hónap alatt símították ki, olyan körülmények között, hogy ott aszfalt csak mutatóban volt, külföldi turisták részére, hogy lám, itt valamikor ilyesmi is létezett. Ezt össze lehet hasonlítani azzal, hogy a házunk előtt elhaladó, nem több mint másfél kilométeres utcarészt viszont augusztus elejétől még mindig nem fejezték be (a néhány centis aszfaltréteggel sikeresen befedtek több csatornafedőt is, most azokat áskálják kifele, legalább olyan szorgalmasan, mint a kolozsvári régészek a római oszlopokat).

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-17 14:01   
2005-10-17 13:57, poe:

Akkor tényleg le vagyok maradva, mert ezelött két évvel még majd' nyakunkat törtük és névsorolvasás volt az összes szentek között.

Már ideje volt új utat csinálni, akkora gödrök voltak, hogy tényleg tengelyig süllyedt az ember, túlzás nélkül.

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-17 13:58   
Kedves Poe,

a Mezöség szép, csak mintha kissé elhagyatott, nem? Ha eltekintünk az állatvilágtól...

Két éve mi is átdöcögtünk ott és azzal ijesztgettem a páromat, hogy egy defekt esetén mi lesz velünk? Húsz év múlva majd arrajár valaki és megtalálja a rozsdás autóban a csontvázainkat. Nagyon nem ijedt meg, azt mondta, be tud menni ö gyalog is Régenbe, tán hamarabb, mint az autóval.

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-17 13:57   
Ubu ezeket az utakat direkt a Citroënnek találták ki tehát tengelytörés esete nem forgott fenn
Mary drága le vagy maradva. Voltunk a Bucsinon, vadonatúj , tökéletes út vezet oda!!!!
_________________
poe

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-17 13:55   
2005-10-17 12:00, ubuge:

"a legközelebbi kirándulásotokra kereshetek valami rosszabb állapotú utat is. "

Például a Bucsin-tetöt?

 
 ubuge  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-17 12:00   
2005-10-17 10:57, poe:
-

Na ez volt az a határozat, amit aztán nagyon megbántunk.

Erre reflektáltam, nem egyébre. Hisz tudom, hogy a Mezőségnek is megvan a maga varázsa, és szeretem is azt a vidéket (amúgy a felmenőágiak egy része onnan származik). Ha viszont a kocsi, az idegeitek, s minden egyéb kibírta, akkor a legközelebbi kirándulásotokra kereshetek valami rosszabb állapotú utat is.

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-17 11:28   
2005-10-17 10:57, poe:
-
Van túrista és van utazó.

"Míg az előbbi egy konzum-magatartás, szolgáltatások egyoldalú igénybevétele, az utóbbi inkább adok-kapok-hozzáállás. Az utazó tudatosan alámerül, részt vesz, bentről szemlélődik. Nem csak a kötelező látványosságokat nézi meg, hanem érdekli az ország, az emberek. Eszmét cserél. Az utazó multiplikátor. Élményeiből tanulságokat szűr le, azokról otthon beszámol. Meggyőződésünk, hogy az utazás nem csak horizontbővülést jelent, hanem emberi kapcsolatokat, barátságokat is."*

Te szerintem az utóbbi kategóriába váltottál bérletet.

* Nyílt levelemből mindenkori szállóvendégeink részére

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-17 10:57   
Ubu kedves
Nem adnám egy vak lóért, hogy ezt is láttuk
ha már itt tartunk, a rokonokat is kérdezhettük volna , de mi turistáskodni akartunk mindenáron.
Egyébként a szó "turista" aktívan kamionozó korunkban sértésszámba ment.
-Te, te turista....mondta a párom, amikor nem sikerült elsőre megtalálnom a mosdóhoz vezető Ho Si Minh ösvényt.
- Te turista, te...mondtam én, amikor az automatánál ügyetlenkedve paradicsomlevest kapott tejeskávé helyett.
A kamionos ugyanis módfelett haragszik a turistára, különösen ha két-három autóbusznyi van belőlük egy parkolóban

 
 MoMa  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-17 10:32   
Kedves Poe,
már az erdélyi MON-osokat olvasva is nagy kedvem lenne egy erdélyi útra, a te írásod egyértelműen kedvcsináló. Nagyon érdekes.
Várjuk a folytatást...
Mo


 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-17 10:09   
Hehehe, Ubuge
 
 ubuge  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-17 09:28   
2005-10-17 04:21, Ferencz Zsuzsanna:
-

Ha ez a fehérnép nem csak nézne és látna, hanem kérdezne is, akkor a környéken lakozó MON-osok megkímélhették volna a Mezőség tankszaggató útjaitól

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-17 04:21   
Kedves Poe, nemcsak nagyon jó a beszámolód, hanem az embernek folyvást az jár a fejében:
ni, ez a fehérnép nemcsak néz, hanem lát is.

 
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 következő lap )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó