 |
 |
 | |
|
|  | ||
 | |||
 |
2018. október 21. |  |
 |
 |
   |
Címlapra! |  | ||
 | |||||||||
|
|
|
|
|
[Regisztráció]
[Profil szerkesztése]
[Beállítások szerkesztése]
[Keresés] [Magánüzenetek] [Felhasználók listája] [Bejelentkezés] |
|
| |
| MagyarOnline.net Fórumok >> Család, szabadidő, érdekességek >> Ki merre járt már a nagyvilágban? | |
| Új topik indítása Üzenet küldése |
| Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 következő lap ) |
| ||
|
Jártunk mi többen is sokfelé, de a célnak is érdekesnek kell lennie.
Itt Erdély nagyon jól befutott, mivel sok érintett van, de kit érdekel egy gyógyfürdö, egy tengetparti szabi? Remélem értitek mire gondolok? Ma rendszeresen járnak az emberek érdekes helyekre, de ami nekem érdekes, az másnak nem. _________________ üdv:bovi | ||
| | ||
| ||
|
Rajta vagyok én is a korondi képen ahol csirkecombot falatozunk, ott joboldalon de nagyon keskenyen.
2005-11-09 21:15, OMGI: | ||
| | ||
| ||
|
Kedves Omgi!
En is koszonom az erdekes beszamolot. Jo volt gondolatban otthon jarni.  | ||
| | ||
| ||
|
Kedves OMGI!
Hát itt is vége van az érdekfeszítö beszámolóknak.  Most hová taszítsam az olvasófotelt? 
Hálás köszönet a folytatásos útleírásért, nagyon érdekes volt más szemével nézni a dolgokat. Részletesen, szépen írtál, nem kevés idödbe kerülhetett ez. Nekünk szórakozás, olvasás volt, neked munka, köszönet érte, hogy vetted magadnak az idöt és a fáradságod, hogy minket is magaddal vigyél! 
| ||
| | ||
| ||
|
Most jutott eszembe, Pompery Judit biztos arra várt, hogy megürüljön a terep, -Ô következik. És persze mások is, hiszen biztosan többen utaztatok, sokfelé.
Most már én várom a TI beszámolóitokat. | ||
| | ||
| ||
|
2005-11-17 20:30, OMGI:
- Mi pedig köszönjük Neked, kedves OMGI, hogy végig hordoztál minket, hacsak virtuálisan is, Szülőföldünk szépséges tájain.
| ||
| | ||
| ||
Valaki hazavitte jo regi hazai szokas: ha nem viszem el en elviszi mas. 
Kar hogy vége OMGI. Jo lett volna meg hallani szülövárosomrol.
_________________ bobe a 87 eves sarkany | ||
| | ||
| ||
|
Csak egy pici adalék.
Olvastam, hogy befedik a nagy gödröt. Meg hogy elveszett az ott feküdt oszlop. A mi képünkön, még a jobb-alsó szegletben ott van! Lehet, hogy közülünk valaki visszaszaladt és zsebrevágta? | ||
| | ||
| ||
|
Beszámolom utolsó része:
Kolozsvár Felébredtünk, ha akartunk ha nem. Szobáink éppen az összenyithtó étterem/kongresszusi terem fölött voltak, ahol reggel fél 6-kor (!) elkezdték átrendezni a terem székeit és asztalait. A helyiségek kövesek, a székek lábai szerintem acélból, az asztalok nehezek. Ezen kívül a személyzet valószínûleg rettenetesen dühös volt valamiért, mert minden darabot szinte odacsaptak a földhöz, az asztalokat húzták vonták, -szóval rettenetes volt. Amikor 6-kor lementem és nehezteltem -sohasem veszekszem vagy dühöngök, nem szoktam csípôbôl tüzelni, hiszem, hogy a szép szó hamarabb célba ér- valójában elnézést kértek, no de akkor már megette a fene. Nyolcan botorkáltunk fejfájással és remegô gyomorral a reggelihez. Szerencsére volt nálunk fájdalomcsillapító. Már kivülrôl tudjátok; az idônk szûkös volt, de valamit szerettem volna mutatni a városból. Tegnap este elköszöntünk kedves román születésû, de bennünket magyarul „vezetô” soförünktôl, aki azonnal visszaindult Sepsiszentgyörgyre, mert a munkáltatója „elfelejtette” az árajánlatba beépíteni a szállását, sôt a busznak is reggelre vissza kellett érnie. Így a Budapestrôl értünk jött kisbusszal folytattuk az utat. Irány Kolozsvár központja. Szerencsénk volt. Az út közel sem volt olyan komplikált, mint elôzô este, persze tájékozódási futóversenyben sikeres utitársunk este felmérte a terepet és ez megint segített. 15 lépésre a Fadrusz féle Mátyás szobortól találtunk parkolóhelyet is. Gondoljátok el, Kolozsvárra volt 3 óránk! Szerencsére már jó elôre teletömtem a vendégek fejét mindenféle információval, így valójában mindenütt kevesebbet idôztünk, és hagyhattam ôket valóban nézni, fotozni. Régi tapasztalatom, hogy akiket érdekel a dolog, a mikrofonon keresztül, a buszban sokkal többet hallanak és higgyétek el, nem felejtik el a dolgokat. Besétáltuk a templomot, majd a „nagy ásatásoknál” körémhúzódtak és beszélgettünk. A csoportban volt két idôsebb hölgy, mindkettô sok-sok éve nyaranta különbözô geológiai feltárásokon dolgozik, így különös figyelmet szenteltek az ott látottaknak. Csattogtak a fényképezôgépek, szinte mindenki akart képet -csoportképet- itt, ezen a helyen. Érdekes volt. 
Körüljárva a teret, eszembejutott egy régi történet, abból az idôbôl, amikor 1979-ben elôszôr jártam ott. Kis rozoga Trabantunkkal érkeztünk, (2 család) gyerekekkel együtt. Eszméletlen mennyiségû (MNB engedéllyel vitt!!!) élelmiszer, ruhanemû stb. volt nálunk. És, hogy mmennyire nem voltam tisztában az akkori szigorúsággal, a magyar újságot hányaveti módon hátratettem az ablakba. Egy kedves arcú, szikár, fehérhajú idôs úr (nem mondhatom, hogy bácsi, mert másfalja kinézetû volt) bóklászott körülöttünk, félve nézegetett jobbra, balra, mígnem hosszú percek után odamerészkedett, és rövid beszélgetés után azt kérte, hogy adjuk neki az újságot. De úgy, hogy nehogy mások észrevegyék. Hozott egy román újságot, a kocsiba beletettük a magyart, és „visszaadtuk” neki, -és hozzá egy könyvet. Nem hiszitek el biztos, két könnycsepp ült az idôs ember szemébe, és ez a két könnycsepp, meg a félelem, ami megelôzte, ez valami olyan üres fiókot húzott ki az agyamból, hogy azóta is azt próbálom megtölteni az odavaló ismeretekkel és tudással. Azt a fiókot, amit valamiért a gyermekkorom üresen hagyott. Visszatérek hát a csoporthoz és az úthoz. Elhagyva a teret, átsétáltunk a (magyar) turisták által fontosnak tartott helyekre, megmutattam Mátyás szülôházát, bementünk a Bábes-Bólyai Egyetemre, ahol egy fantasztikus, szolgálatkész portástól nagyon jó tájékoztatót is kaptunk. Nem túl sûrûn járnak náluk finn turisták, örült és segített. 
Egy jó közös séta után ahányan voltunk, annyifelé mentünk. Szétszéledtünk, aszerint, kit mi érdekelt. 
Mindenki idôben tért vissza, gyorsan ebédeltünk a szálláshelyünkön, aztán irány Magyarország. Nagyvárad elôtt borítékba gyüjtöttük a maradék pénzünket és visszaküldtük a gyermekfalunak Illyefalvára. Megkapták. A finnek -már említettem- lakáskultúrájukban is jobban szeretik az egyszerû, tisztavonalú, dísztelen környezetet. Így sajnos a kézimunkák utcáján már meg sem álltunk, -és így maradtam én milliomos. (Merthogy én viszont szerettem volna magamnak egy szép fehér kalotaszegi terítôt venni) Most azon töprengek, hogy még ezt a milliócskát is, hogy tudnám eljuttatni Rozáliának. Megálltunk kávézni a Királyhágón egy kellemes és tiszta helyen, de szemerkélni kezdett az esô. Az Égiek velünk voltak, segítettek. Így könnyebb volt a búcsúzás. Mindenki tele volt élménnyel, jegyzetekkel, fotókkal –és jóérzéssel teli fáradtsággal. Itthonn két hét múlva tartottunk egy összejövetelt, megnéztük egymás fotóit, volt aki további adatpontosítást kért. Egyik résztvevôtôl kaptam egy levelet, amibôl néhány sort, amelyek nekem is könnyet csaltak a szemembe, lefordítva ideírok Nektek is, és legyen ez a beszámolóm vége: „ Kora gyermekkoromra emlékszem, mindíg szerettem volna eljutni Magyarországra. Apámnak is volt egy vágya: -látni az Alpokot! Most tudom konkrétan, mit jelent Transilvania: történelmi tájakat és embereket. .......Egyszer talán majd üldögélek a puszta szélén és tekintetem elmerül a messzeségbe......” ___________________________________________ Köszönöm ezt az utat mindazoknak, akik segítettek a megvalósításban, akikkel találkoztunk útközben, köszönöm azoknak, akik velem voltak és velem tudtak érezni és néha elérzékenyülni. És végül köszönöm Nektek, hogy idôt szakítottatok az olvasásra. | ||
| | ||
| ||
|
SOM, jó érzéssel tölt el, ha néhány kellemes percet tudtam szerezni. Azt szoktam mondani, hogyha csak egyetlen embernek valami jót tudtam adni, akkor nem volt hiába. Köszi Neked. | ||
| | ||
| ||
|
Ma ismét otthon voltam. Veletek OMGI és Poe. Köszönet érte. | ||
| | ||
| ||
|
A régies stílusú képeknek sokszor jobb a hangulata, mint a tökéletes digitálisnak . Nosztalgikus
_________________ poe | ||
| | ||
| ||
|
2005-11-09 22:05, bobe:
- Ugye mondtam ? Kicsit homályos, életlen, de annyira életszerû! Eszembejutnak a 16-18 éves korombéli kirándulások. | ||
| | ||
| ||
|
2005-11-09 21:15, OMGI:
Jómagam pihenni tértem. Ezt javaslom Nektek is, mert legközelebb gyors városnézésre, Romániának erdélyi tájaitól való búcsúra és a Debrecenig tartó utazásra hívlak benneteket. - Megfogadom tanácsod, mivel itt is már este 3/4 11 van | ||
| | ||
| ||
|
Varom a folytatast, mosolyognom kellett a csirkecombos kepen | ||
| | ||
| ||
|
Még mindíg ugyanaz a nap:
Folytassuk hát az utat Korondra, Hargita megye egyik legnagyobb településére, -tehát a térképen visszafelé. Mielôtt azonban visszaérnénk Korondra, mint korábban említettem, kissé feltartanak bennünket az útépítési munkák. Bizonyára az itt élôk már nagyon várták ezt, hiszen a fôút mentén lakóknak óriási eseménynek látszott a dolog. Most kicsik és nagyok, idösek és fiatalok szívták a hatalmas gépekbôl áramló bûzt és mindenféle (nyugati országban kötelezôen elôírt) zajszûrô-fülvédô nélkül. Sebaj, az útépités már gyönyörûen halad, majd jön a többi is. Az ott élôk is ebben bíznak. Miután Parajdon a Sóbányán kivül mást nem láttunk, alig néhény perces késéssel megérkeztünk a keresett unitárius templomhoz. A templom elôtt csodaszép székelykapu invitálta a látogatót befelé. Csapatom azonban, miután már majd meghalt az éhségtôl, amíg én a minket váró kedves papunk házát kerestem, ôk ott a fôút mentén, a bezárt bódék elôtti lépcsôkre letelepedve nekifogtak a hideg elemózsiának, a sült csirkecomboknak. Hát meg kell mondanom, komikus látvány volt. Valaki csinált fényképet is,(papírkép), megpróbáltam képrôl képet csinálni... ilyen lett. Szerintem mosolytfakasztó,..... 
Az elsô -természetesen téves- felvilágosítás után kissé bátortalanul nyitottam be a mutatott ház portáján, és többszörös kiabálásom után egy kedves, idôs néni került elô. Az öreg tornácos faház félemeletén lévô lakásból jött ki, s mikor megtudta, mi járatban vagyok, körülmutatott a kertjében és beszélgetni akart. Nagyon nehéz volt megbántás nélkül kitérnem, de megértette, hogy külföldi vendégek várnak rám, és egy udvarral továbbirányított. Szerencsére ott sem volt kutya, be is jutottam a paplak kertjébe, ahol egy fiatal legényke -meglehetôsen hamisan- danolt és közben teljes erôvel fát vágott. No, ô nem is hallotta a hangomat, de szerencsére a házból elôkerült Margitka, és menten a férjéért, (F.László unitárius pap) küldött. Már vártak bennünket. Gyors programegyeztetés után odabaktattunk az utolsó falatoknál tartó finnjeimhez és kissé megsürgettem ôket. A Lelkész Úr nagy szeretettel mutatta be nekünk a kis templomát, amelynek eredeti, középkori elôdjét még az 1530-as években építették, aztán a reformáció idején, amikor az egyházak elváltak egymástól, akkor kapták meg a unitáriusok. Bár többször is folytak építkezések, átalakítások, bizonyos gótikus részletek ma is látszanak. Az alábbi képen egy pici templombelsô, a finom virágornamentika, a kézimunkák és a templom történetének jelentôs évei látszanak. 
Mesélt nekünk a hozzátartozó egyéb kicsiny településekrôl, és fôképp arról, mit rombolt arrafelé is a természet. Az teljesen rendjén való, hogy engem mélyen megérintettek a hallottak, de amint már a multkori (Árvíz Erdélyben) beszámolómban is írtam, az meglepetés volt számomra, hogy a finn embereket is könnyekre fakasztotta. (Jó volt a tolmács ? ) A finn emberekrôl azt tarják, hogy hidegek, pedig nem igazán így van ez. Azt mondom, inkább túlzottan fegyelmezettek és az ô kultúrájukhoz az tartozik, hogy sem az örömöt sem a bánatot nem kell „kiírni” az arcra.
Talán még nem meséltem, hogy amikor Rozáliának elkezdtem mondani az üdvözleteket, akkor néma csendben hallgatta végig mindenki az elsô részt, majd halkan a második sorból megszólalt az egyik utasom: Ági, elmondhatnád magyarul is, -hátha a hölgy nem tud még finnül! Azt hittem megnyílik alattam a föld. Összekevertem a két nyelvet. Rozália szegény annyira meg volt hatódva, hogy szeme sem rebbent, pedig vele szemben álltam és a szemébe nézve, tehát h o z z á beszéltem, -finnül (!) . Végülis minden jól sikerült. Mikor elváltunk, mindenki ôszinte együttérzéssel ölelte Ôt át. A temlomot körülvevô udvaron megnéztük az öreg, idegyûjtött kopjafákat és igazi „különlegességként” földrehullott, idei diót gyûjtöttünk az öreg diófa alól. 
A Korond főutcáján állandó jellegű kirakodóvásár most nem volt teljes, nyilván a turistaszezon vége és az útépítés miatt. A kintlévôk így is bôséges ízelítôt adtak abból, milyen is lehet mindez nyáron. A templomtól elsétáltunk a Józsa család „fazekasbirtokára”. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, amiért nem tudok eléggé hálás lenni, hiszen az útjukat repülôvel folytató túristák leginkább a jóhírüket, mint az áruikat tudták elvinni. Az ott készített, fôként a fehér kerámiák különlegessége, magávalragadta még a férfiakat is. Az egész udvar tele volt a száradó fehér tányérokkal, az ágason kész korsók és bokályok lógtak, a polcok meg roskadoztak az áruktól. Nagy érdeklôdéssel néztük végig, amint egy maroknyi agyagmasszából kecses, kispocakos váza született. Amíg a korong forgott, addig a család egy hölgytagja bejött megmutatni az elôrajzolást és elsô festést. 
Bekukkanthattunk az égetôkemencébe és raktárba, majd mikor valaki megkérdezte, honnan vásárolják a szükséges agyagot, kikísértek bennünket a kert végébe, és a csendesen csordogáló Korond patakra mutattak. Innen „vesszük”. Aztán átmutattak a túloldalon egy kanyarra, és ott egy, a hegyekbôl lezúduló víz hozta hatalmas fatörzsre, melyet az augusztusi áradat hozott magával s mintegy mementoként hátrahagyott. (Ez a fatörzs rosszul látszik, a kép közepén a szemben lévô budi elôtt van, épp a kanyarban) 
Apró, inkább csupán emléktárgyak vásárlása után folytattuk utunkat, Kolozsvárra. Tudtuk, hogy már megint sietnünk kell, hiszen a szálláshelyünkön vacsorát rendeltünk, tehát este 7-re oda kellett érnünk. Így aztán lovak helyett a dugattyúk közé csaptunk, és már sehol nem tudtunk nézelôdésre megállni. Kihagytuk hát Szovátát, Marosvásárhelyt, Tordát. Ígértem, ha megégyszer eljövünk, nemcsak a buszban fogok mesélni ezekrôl a helyekrôl. Kolozsvárra érve sok-sok kérdezôsködés után egy taxit fogtunk, aki szárazföldi révészként odavezetett bennünket a Diakónia Központba. Érkezésünk idôben volt, de az egész környéken nem volt villany, tehát pillanatok alatt a vacsorához kellett fogni, hogy beletaláljunk az étekkel a szánkba. Evés közben nemcsak az étvágy, de a villany is megjött. Azt hittem, mindenki esik össze a fáradtságtól, de volt 4 emberünk, akik még esti gyalogtúrára indultak a városközpontba. Jómagam pihenni tértem. Ezt javaslom Nektek is, mert legközelebb gyors városnézésre, Romániának erdélyi tájaitól való búcsúra és a Debrecenig tartó utazásra hívlak benneteket. | ||
| | ||
| ||
|
2005-11-08 17:28, bobe:
- ven vagyok vagy vaksi - " OMGI módosítás | válasz erre | profil | 2005-11-06 23:24 Akkor hát folytatom: 6. nap (...) Végiggyönyörködtük a Tolvajos-hágóra vezetô útszakaszt, de sajnos nem tudtunk megállni a „székelyvész” emlékére állított emlékmûnél, ahol ma már hámaskereszt áll. (Ha jól tudom, a második a Milleneumra került oda, de mondja már meg valaki nekem a harmadik szerepét, -szégyellem, de nem találtam róla sehol semmit, és nem tudom!)" | ||
| | ||
| ||
|
Kedves OMGI, remélem, hogy a parajdi sóbánya kissé kárpótolt az utazásotok kezdetén történt (föleg idöjárási) kellemetlenségekért. Elég nehéz leírni, inkább látni kell. Fényképezni pedig igencsak nehéz, mert a fény semmiképp nem elég. Neked attól függetlenül jól sikerült.
Találkozunk Korondon! | ||
| | ||
| ||
|
OMGI,
rengeteg tippet kaptam Tőled a következő erdélyi út(ak)hoz. Ugyanis én/mi kevesebb nap alatt természetszerűleg nem láttunk ennyit. Vagy talán másként és részben mást láttunk. Szóval, van még mit nézni. | ||
| | ||
| ||
|
Haromszor olvastam el a szöveget, vagy ven vagyok vagy vaksi de nem talalom hol volt itt keresztröl szo?
Megyek az optikushoz. Hol a következö resz? | ||
| | ||
| ||
|
Köszönöm ubuge! | ||
| | ||
| ||
|
2005-11-06 23:24, OMGI:
- A harmadik kereszt Márton Áron emlékére épült. | ||
| | ||
| ||
|
2005-11-06 23:24, OMGI:
Korondon folytatom. ________ Koszi Omgi !! | ||
| | ||
| ||
|
Akkor hát folytatom:
6. nap Eljött hát az ideje, kelemes ôszi napsütéses idôre érkeztünk, s búcsúzunk Illyefalvától, a kedves „háziaktól”. Nem ígérkezett szegénynek ez a nap sem. Tegnap este még elbúcsúztunk a falutól és Zoli bácsitól is. Neki sajnos következô csoportja jött, nem tudott velünk tartani Egy pillantást azonban még vessetek velünk erre a kedves képre. 
Csíkszeredáig az út már ismerôs, itt azonban elfordulunk nyugati irányba és nekiveselkedtünk a Hargitán átvezetô csodálatos szakasznak. Örömmel töltött el, hogy az elôzô napokban többen Erdély-térképet vásároltak, egy utasom meg 3 db, szebbnél-szebb Erdélyt bemutató könyvet. Egész idô alatt, ezeken kísérték figyelemmel az utat, és próbáltunk visszaemlékezni mindarra, amiket Zoli bácsi már elôre elmesélt nekünk. Ismét megbizonyosodtam affelöl, hogy a helyi ismeretekkel rendelkezô kisérô, idegenvezetô mennyire fontos! Biztos vagyok benne, hogy néhány dolognak bizony „híjján” maradtunk nélküle. Végiggyönyörködtük a Tolvajos-hágóra vezetô útszakaszt, de sajnos nem tudtunk megállni a „székelyvész” emlékére állított emlékmûnél, ahol ma már hámaskereszt áll. (Ha jól tudom, a második a Milleneumra került oda, de mondja már meg valaki nekem a harmadik szerepét, -szégyellem, de nem találtam róla sehol semmit, és nem tudom!) Szorított az idô, 12-re Parajdon kellett lennünk, 2-re pedig Korondon. Kicsit irígykedve néztem a a Homoród-okhoz vezetô utakat, mert sejtettem hogy arrafelé más MON-tagok is vannak éppen abban az idôben, de nem volt mit tenni. Lassú tempóban haladtunk át Máréfalván, Farkaslakán, itt meséltem újra a hegyekbôl lezúduló vizek kártevésérôl, - de aztán az útépítési munkák tényleg feltartóztattak bennünket. Az utolsó pillanatban estünk be Parajdon a sóbánya pénztárához és szerencsére, pilótánk közbejárására a bányába szállító busz megvárt bennünket. Kedvesen mosolyogtak ránk, éreztük, hogy „nem utáltak” bennünket a várakozás miatt. A buszban rajtunk kívül csak hárman voltak, és nem tudtak magyarul, sôt finnül sem! J Amikor leértünk a bejárat elé, vastagon beült a kipufogógáz, megijedtünk, vajon hogy lesz ebbôl a tüdônek is gyógyhatást jelentô „gyógylevegô”. Zoli bácsi elkôkészítôjében megrettentette a bandát, hogy kb. 500 lépcsôt kell majd lefelé menni, de vigasztalásul majd kevesebbet felelé. Így is volt. A Békás szorosban a Pokol szája semmi volt ahhoz a sötét üreghez (bár volt világítás) képest, ahová bátran be kellett lépnünk. Ráadásul nem láttuk a „csô” végét jelzö fényt! Se lent, se fönt! 
De hôsiesen baktattunk, míg valaki félúton megszólalt, hogy egészen biztosak vagyunk benne, hogy jó helyre megyünk? Persze jókedvû nevetés volt a válasz. Belépve a korábbi sóbánya elsô termébe, bevallom, lenyûgözô látvány fogadott. Szerencsére volt köztünk valaki, aki korábban már járt a lengyelországi Wiericka (?, ha így kell írni?) sóbányában, de közölte, hogy ez annyira más, hogy nem tudja összehasonlítani. Nekünk, akik még nem jártunk más ilyen helyen, fantasztikus látvány volt. Nem volt tele mindenféle sószoborral, mûalkotással, hanem a tiszta, puritán környezet, mindjárt az elsô lépéseknél kialakított gyermekjátszó területek, felnôtteknek a pihenôk, és egy kis séta után az ökumenikus szolgálatot teljesitô kápolna. Mit is ír, nálam pontosbban errôl a neten lévô ismertetô: „ ......A kitermelt só helyén hatalmas csarnokok alakultak ki, melyek közül az egyiket megnyitották a látogatók és a gyógyulni vágyók számára. A bánya levegője száraz és tiszta, mivel a só magába szívja a nedvességet, és megöli a kórokozókat, a hőmérséklete pedig egyenletes, ezáltal kiváló kezelési lehetőséget biztosít a légúti megbetegedésben szenvedők számára. A padlót alkotó só olyan, mintha márványból volna, a mennyezeten levő rétegek pedig jól szemléltetik a sórétegek gyűrődéseit a felette levő rétegek nyomása alatt. A sóbarlangban található egy kis templom - melynek oltára is sóból készült -, ahol felváltva tartanak misét és istentiszteletet a különböző felekezeteket képviselő papok, de rendeznek itt hangversenyeket is... „ A szöveget idéztem, a képek nem annyira jók, de gondolom azért érzékelhetôk a fentiek. Sajnos állvány nem volt nálam, fény is kevés volt, de azért megmutatom. A márványfényûre csiszolt padló látványával nem tudtam betelni. 
Egyébként többen (hol volt már a finnyás higiénia!!?) ujjunk hegyével kóstolgattuk a falakat, -tényleg sós volt! Picit több információt találtok a korábban már említett (www.erdelyiturizmus.hu). Érdemes odalátogatni! Most egy kis pihenô jön, úgyis az útépítés miatt sokat kell várakozni, de Korondon folytatom. | ||
| | ||
| ||
|
Kedves OMGI!
Köszönet a részletes leirásért. Oly részletesen és világosan leirsz mindent hogy odaképzelem magam mert valmikor réges régen én is jártam ezeken a helyeken. Várom én is a folytatást Üdv Em _________________ Em | ||
| | ||
| ||
|
2005-11-02 23:55, OMGI:
Jöttök, bírjátok még? Természetesen birjuk
| ||
| | ||
| ||
|
Kedves poe és OMGI!
Én is csatlakozom a köszönetet mondókhoz! Én 19 évvel ezelőtt jártam Csíkszeredán, karácsony volt és nagyon-nagyon hideg, de gyönyörű! Üdv. Irene | ||
| | ||
| ||
|
Én is olvaslak ám, méghozzá nagy élvezettel. Jó munkamegosztás ez, azt is látom, amit nem láttam
Azt hiszem, körülbelül egyszerre végzünk. _________________ poe | ||
| | ||
| ||
|
Mary, Zsuzsa, Fellegvár, !
Örülök, hogy olvastok "engem", igyekszem folytatni. Már csak 3 nap van hátra, de élményben az sem volt szegény. | ||
| | ||
| ||
|
köszönet ...
SOM! Én köszönöm!, az ilyen köszönetekért és meglepikért érdemes itt lenni Köztetek! Gyönyörû a vers! | ||
| |
| Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 következő lap ) | |
| Új topik indítása Üzenet küldése | |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|