2017. november 24. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> A Magyar Világkapcsolat >> 1956 - ötvenedik évforduló
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 következő lap )
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-10-04 15:53   

Mától körülbelül egy hétre kijelentkezem. Budapestre utazunk egy manapság már ritka családi ünnepre. Pénteken lesz pontosan ötven éve, hogy szüleim összeházasodtak, és ezen mi “fiatalok”, akik még csak harminc éve koptatjuk egymás idegeit, természetesen szeretnénk ott lenni.
És hogy mi köze ennek a családi eseménynek a politikai-történelmi évfordulóhoz? Hát talán mi magunk vagyunk a történelem.
Apám sokszor emlegette viccesen, hogy ő a tizennegyedik aradi vértanú, hiszen esküvőjük erre a szomorú történelmi évfordulóra esett. Apai nagyapám szlovákiai magyar származású volt, tótnak mondták. Kispénzű tanító, aki elszeretett egy gazdag lányt. Nagyanyámat kitagadta a családja. A sérelem, a fájdalom nem halt ki az öregekkel, bár sosem ismertem őket.
Anyai nagyapám szegényparaszti sorból küzdötte fel magát a pesti csomagkihordó pozíciójáig. Talán maga sem hitt a szerencséjének, amikor hozzáadták a német származású, rövid ideig Luxemburgban is nevelkedett úrilányt. Már ők is csak emlékek. Nem tudom hatszáz évre visszakeresni a családfámat, de már ebből a kevésből is látszik, hogy érdekes keverék vagyok. Mint sokan mások.

Szüleim egy kihalófélben lévő fajta egyedei, akik még holtomiglan-holtodiglan. Jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Ásó-kapa-nagyharang. Sopronban voltak nászúton, akkor fogantam, mikor hosszú sorokban mentek az emberek a határ felé. Ők maradtak. Nem hazafiasságból. Félelemből. Félelem az idegentől és félelem a megtorlástól. A hazátlanságtól és a sikertelenségtől. A bizonytalanságtól. Akkor inkább már a biztos rossz. Így születtem én magyarnak.

Nem volt könnyű az életük. Apám harcolta a maga harcait, sokszor dühöngve, sebeket osztva és kapva, foggal-körömmel, és a sebei sose gyógyultak be. Anyám harcolt összeszorított szájjal, némán. Kitartott. Kitartott a szegénységben. Kitartott, mikor már velem terhesen az ajtóban állt remegve és nézte a felismerhetetlenségig összevert fiatal férjét, az apámat, akit hazahurcoltak megmutatni. Kitartott, mikor úgy tudta, halálra itélik a férjét. Kitartott, mikor megszült, és beküldte a fényképemet a börtönbe. Ma is megvan a kép, hátulján a felirat: engedényezem. És a lilaszin börtönbélyegző.
Kitartott, mikor mindenki azt mondta: válj el, szabadulj, menekülj. Nem, nem volt forradalmár az apám. Nem verheti büszkén a mellét, hogy ott volt a barikádokon. Hogy Molotov-koktélt hajított szovjet harckocsikra. Hogy harcolt. Nem. Pusztán rosszkor volt rossz helyen. Kíváncsiskodott. Fecsegett. Ellenség volt.

Nálunk a családban sose beszéltek ötvenhatról. Ahogy sose beszéltek Trianonról sem. Mi féltünk. Az iskolában senki sem tudta, hogy apám ült. Én is gyakran megfeledkeztem róla, de mélyen a zsigereimben ma is ott él a szégyen, a félelem, a kiközösítettség. Az izgalom, hogy kap-e munkát, kap-e jogosítványt, kap-e útlevelet.
Anyám ma is kitart. Az agyvérzés után is. Türelemmel ápolja apámat és istápolja apám bátyját is. Egyenesen, erősen, büszkén áll a két roskatag férfi között. Nem biztos, hogy szebben, jobban, boldogabban vagy békésebben éltek, mint a többi házaspár. Mégis kitartottak és kitartanak egymás mellett.
Hiszen elválni könnyű. Megcsalni, megfutni, kidobni vagy elszökni. Új életet kezdeni “tiszta” lappal. De megőrizni, megtartani nehéz. Kibírni. Küzdeni a másikért. Küzdeni magunkért.
Biztosan nekik is voltak nehéz heteik. Kísértéseik. Ahogy vannak nekünk is. De kitartunk mi is, már harminc éve, hiszen példa van előttünk.

Ma még vannak ilyen példák, őskori kövületek, monolitok. Még hallanak ilyesmiről a gyerekek. De már csak pár évtized, és eltűnnek a történelem süllyesztőjében. Hiszen már régen divatba jöttek az eldobható társak.
Ünnepelni megyek. Boldog izgalommal készülök, hogy átadjam nekik az ajándékokat. Kicsit félek is, hogy nehogy valami közbejöjjön, elvégre a pesti utcák manapság sem üresek. Szeretném, hogy szép legyen ez a nap mindenkinek. Hogy majd húsz év múlva is emlegessem, mikor a saját aranylakodalmamra készülök.

Apám nem tudja, hogy megyünk. Meglepetés lesz.


_________________
poe

 
 taursus  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-09-28 05:10   


Please join us in commemorating
The 50th Anniversary of the 1956 Hungarian Revolution
at a
Gala Memorial Concert
Sunday, October 15th, 2006, 2:00 p.m.
Isaac Stern Auditorium, Carnegie Hall
57th Street and 7th Avenue, New York City

Honorary Patrons
His Excellency László Sólyom
President of the Republic of Hungary

The Hon. George E. Pataki
Governor of the State of New York

The Yale Philharmonia Orchestra conducted by Maestro Shinik Hahm,
The Takács Quartet (strings), Péter Frankl (piano),
Viktória Vizin (mezzo-soprano) and András Molnár (tenor),
performing works by
Bartók, Liszt, Kodály, Erkel, Berlioz
and the world premiere of a composition by Ádám Balázs

Tickets available from the Coordinating Committee, 212- 472-1956
c/o Hungarian House 213 East 82nd, Street, New York, N.Y. 10028
Molnár Travel Agency 212- 535-3681, 245 East 81st Street, New York, NY 10028
or at the Carnegie Hall Box Office 881 7th Ave New York, NY 212-247-7800

Religious services

An Ecumenical Service will be held at 10:30 a.m. at the
Hungarian Reformed Church 229 East 82nd Street, New York, NY

Mass will be held at 12:00 noon at St. Patrick’s Cathedral
5th Avenue, between East 50th and East 51st Streets, New York City.

Memorial Service will be held at Park East Synagogue at 7:30 PM Monday, October 16th
163 East 67th Street between Lexington and Third Avenues

The Concert, the Ecumenical Service and the Mass are organized by: the
Coordinating Committee for the Commemoration of the 1956 Hungarian Revolution,
in cooperation with the Consulate General of the Republic of Hungary in New York

For further Information please contact the 1956 Coordinating Committee at
212- 472-1956 or info@hungary1956NYC.org

Proceeds from the concert will be used to create a permanent
Memorial to the 1956 Hungarian Revolution in New York City

See more at www.Hungary1956NYC.org

 
 Kopácsi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-09-06 05:18   
III. rész
KÖVETSÉG A SARKON


Nálunk a hétköznapoknak megvolt a kellemes rendje. Édesapám délben általában hazajött, ilyenkor a sofőr is, velünk ebédelt Jóska bácsi maga is többgyerekes apa volt, kitűnően értett a gyerekek és a kutyák nyelvén, én is, Pajtás is nagyon szerettük. Ebéd után édesapám többnyire még kertészkedett kicsit, aztán visszavitte a kocsi a munkahelyére. Estefelé, 5 óra után már kinn álltam a kapu előtt, mellettem Pajtás, egyformán félrehajtott fejjel lestük a zajokat, hegyeztük a fülünket, hogy mikor jön a szürke rendőrségi kocsi a szüleimmel, hogy aztán versengve körülugráljuk őket. A közös családi vacsora után, pedig gyakran elmentünk még sétálni is. 1956 ideges őszén mindnyájan kiéhezetten vártuk a hétköznapi estéknek ezt a meghitt békéjét.

Október 23-án azonban hiába rostokoltunk Pajtással a kapu előtt: a kocsi nem jött. Hét óra felé már sötét volt, hűvös is, meg is éheztünk. A kutyát kinn hagytam őrködni, nyugtalanul szaladtam a telefonhoz. Csak többszöri tárcsázás után sikerült megkapnom a főkapitányságot.
- Juditkám, kislányom! hallottam édesapám izgatott hangját. Most nem tudok beszélni, nagyon sok a dolgom? Ne várj haza, vacsorázz és feküdj le, aludj nyugodtan!

Ilyesmit máskor is mondott már, de soha nem ilyen izgatott hangon. És faggatni sem tudtam, nem kérdezhettem, hogy mi baj van, mert máris letette a kagylót. Hozzá voltam szokva, hogy a szüleim olyan helyen dolgoznak, ahol nem mindig beszélhettek a munkájukról még nekem sem, ezt természetesnek vettem, és soha nem firtattam a nagy jelentőségű ~államtitkokat~ most mégis tele voltam szorongó kérdésekkel. De nem tépelődhettem sokáig, mert azonnal befutott nagymamám telefonja Rákospalotáról.

- Tüntetés van a városban! A fasiszták tüntetnek! Most értem haza a Hősök teréről, ekkora tömeget még életemben nem láttam!

A rémülettől megdermedve álltam. Fasiszták? Ráadásul hatalmas tömegben? Itt, Budapesten? Honnan jöttek? Hát a Vörös Hadsereg nem űzte el őket a háború alatt?
A házban csak ketten voltunk Irénke nénivel, no meg egy kutyával és egy macskával de világos, hogy a fasisztákkal szemben rájuk nemigen számíthatok. A fasisztákat meg kell állítani, de legalábbis a szüleimet meg kell védenem tőlük! Ha ide bejönnek, csak rá kell, nézzenek a könyvespolcra, és azonnal megtudják, hogy itt kommunisták laknak. Azt, pedig jól tudtam, mi vár akkor a szüleimre: épp elég szovjet könyvet olvastam, szovjet filmet láttam a második világháborúról! Szisztematikusan végignéztem hát a könyvespolcot, leemeltem mindazokat a könyveket, amelyek a fasisztáknak kommunistákról árulkodhattak volna, eldugtam valamennyit az ágyam alá. A „Partizánok az Avas Alján” című könyvet, amelyben a szüleim név szerint is szerepeltek, megkülönböztetett gonddal rejtettem el a párnám alá, majd némi töprengés után mellé csúsztattam a Zója és Sura című ifjúsági regényt is, és megnyugodva lefeküdtem aludni.

Jutka nevű kaucsukbabámat szorongatva éppen elszunnyadtam már, amikor csöngettek. Szilágyi Jóska bácsi jött értem a szomszédból, hatalmas alakja betöltötte a kerti kapu keretét. Megkönnyebbülve ismertem fel jellegzetes, mély hangját:
- Itt nem maradhatsz egyedül. Öltözz, megyünk!

1956. október 28.
Már napok óta Szilágyiéknál vagyok. Julival és a kis Jóskával alszom egy szobában. Napközben a nappaliban játszunk. Ella néni nagyon Ideges, mindig kiabál, Tibor meg mérges rám amiért nem tudok sakkozni Szerencsére már napok óta két rendőr vigyáz ránk, és ők sakkoznak Tiborral, velünk meg néha bújócskáznak.
Igazi forradalom van. A nép felkelt, mert megunta a koholt pereket. Nagy Imrét választották meg vezetőnek. Őt már láttam többször is, a bajuszával meg drótkeretes szemüvegével úgy néz ki, mint apuska.
Csak azt nem értem, hogy miért vette el tőlem Jóska bácsi a Zója és Sura című könyvet? Még azt is mondta mérgesen, hogy nem kell a gyerekek fejét ilyen hülyeségekkel, tömi. Csak Anyuék lennének itt, hogy megmagyaráznák, mi történik!

1956. október 31.
Apu itthon volt. Egy dzsippel jött, szürke egyenruhában, a fején Bocskai-sapka, a vállán géppisztoly. Mondta, hogy vége a forradalomnak és napokon belül minden rendben lesz. Anyu ottmaradt a főkapitányságon, de nemsokára jönnek haza mind a ketten.
Megkérdezte tőlem: tudom-e, hogy hívják a géppisztolyt? Davaj-gitárnak! Biztonság kedvéért bele tette a kis Jóska ágyába, de én mondtam, hogy puska nem való gyerekágyba. Gyorsan ki is vette, mert rájött, hogy igazam van.

1956. november 7.
Kedves Naplóm! Nem fogod elhinni, hogy hol vagyok! A jugoszláv követségen, az ebédlőasztal alatt csücsülök, és naplót írok. Mert ez az egyetlen csöndes hely az egész épületben amióta az oroszok belőttek, ide senkinek sem szabad bejönni. A követséget ugyanis körbevették az oroszok. Az egyik kapu előtt egy orosz tank áll, a másik előtt egy orosz harckocsi, lövésre készen, ránk szegzett ágyúval. A tank száma 429, a harckocsié 247.

Hogy kerültem a jugoszláv követségre? November 4-ére virradó éjjel iszonyú zajra ébredtünk. A ház és az egész utca rázkódott, dübörgött. Még sötét volt, hajnali 3 vagy 4 óra. Ijedten ültem fel az ágyban, és első gondolatom az volt: „Földrengés. Megint földrengés!” A zaj azonban egyre erősödött, közeledett, és csakhamar a kapu elé ért. Az ablakhoz rohantam, és döbbenten néztem, hogyan halad végig az utcán egy egész sor tank. Az egyik megállt, épp a kapu előtt, csövét a házra fordította. A tank tetején kinyílt egy kerek fedél, és egy vöröses színű, belül izzó, gömbszerű valami emelkedett fel aztán visszahúzódott és eltűnt. A tank továbbment, a kaput sarkából kifordítva, a beton-lépcsőket összemorzsolva, csörömpölve, dübörögve továbbmászott. Aztán egymásra meredtünk Julival és próbáltuk azt hinni, hogy csak álom volt az egész. De nyílt az ajtó, Jóska bácsi rohant be, elrángatott minket az ablaktól, és szinte őrjöngve kiabálta:

- El az ablaktól, el az ablaktól! Meg vagytok őrülve?! Itt vannak az oroszok! Azonnal öltözzetek! Mennünk kell!

Percek alatt ott volt Irénke néni is egy piaci kosárral, amelybe ruháimat kapkodta össze. Fején és vállán a fekete nagykendő, amelyet kabát helyett kapott magára. Most is előttem, van pici alakja, amint szótlanul áll a kapu mellett és nézi, hogyan nyel el minket a nagy fekete kocsi, és elindultunk, ki tudja hová, ki tudja mennyi időre. Csak Pajtás kutyám üvöltötte fájdalmát a világba. Az utca végéig kísért minket, csaholva, vonítva, mint aki érzi, hogy többé nem látjuk egymást.

Amikor beszálltunk, már többen ültek a kocsiban, de sötét volt, nem ismertem senkit, a halk beszéd sem igazított útba. Hajnali 6 óra tájban a Parlamentben kötöttünk ki. Édesapám, mint képviselő bejáratos volt ide, én azonban még soha nem láttam a hatalmas épületet, amely most szinte üresen kongott. A félhomályos folyosókon, széles márványlépcsőkön kísérteties csend honolt, csak nagy néha lebbent át a színen egy-egy sietős árnyalak. Néhány irodaajtó alján jelezte valami fénycsík, hogy vannak a szobában. Egyik ajtótól a másikig szaladtam, reménykedve, hogy valahol megtalálom szüleimet, vagy legalábbis egy ismerőst.
Egy sötét folyosó kanyarban neki is rohantam a vágyott ismerősnek: édesapám egyik helyettese állt előttem. Előző nyáron ő kísért el minket Komáromba. Emlékeztem, mekkorát derült rajtam, amikor útlevélvizsgálat közben egyik lábamat átdugtam a határsorompó alatt.
Nézzétek, egyik lábammal Csehszlovákiában vagyok, a másikkal Magyarországon! Akkor is nevetett, amikor nem értettem, hogy ha mi most egy másik országban vagyunk, akkor miért beszélnek ott is magyarul. Most azonban nem volt idő és alkalom az emlékek felelevenítésére.

Kisvárit kértem, segítsen megkeresni a szüleimet. Egy üres irodába vitt, egy telefonhoz. Végre sikerült felhívnom a főkapitányságot. De édesapámékról senki nem tudott.

- Ha előkerültek, tessék szíves ide küldeni őket értem! kértem a titkárnőt. Itt várom Őket a Parlamentben!

Szilágyi Jóska bácsi már idegesen keresett a folyosón, közölte, hogy azonnal tovább kell mennünk.
- De éri nem mehetek - tiltakoztam rémülten, mert azt üzentem anyuéknak, hogy itt várom őket!

- Én is hagytam üzenetet, utánunk jönnek, ne félj!

Mire feleszméltem, már a jugoszláv követségen voltunk. Két napig kuksoltam a főbejárat mellett, le nem vettem a szememet a kapuról vártam a szüleimet. Az első nap délelőttjén szinte percenként nyílt a kapu, egyre csak érkeztek az újabb és újabb menekülők. Volt, aki matracokat húzott maga után, volt, aki egy fogkefével és egy tucat pizsamával futott be, mások gyerekekkel, nagy bőröndökkel Jöttek. Dél felé járhatott az Idő, amikor végre ismerős hangot hallottam és az örömtől majdnem tébolyultan ugrottam Fazekas Gyuri nagybátyám nyakába. Ismerős csomagot tartott a kezében: az írógépünket, amelyet pár hónapja kért kölcsön.

A követség épülete sarokház, egyik bejárata a Sztálin útra, a másik a Hősök terére néz. A kovácsoltvas kapuk mellett mindkét oldalon egy-egy őrbódé állt. A harmadik naptól kezdve azonban már összefüggő gyűrűben volt az épület: orosz őrség „vigyázott” ránk.
Minket a nagyteremben helyeztek el. A falak mentén mindenütt matracokat fektettek a padlóra. A november negyedikét követő tíz napon át itt volt az otthonom, a matrac az ágyam, a többi menekült gyerek a játszótársam, Gyuri nagybátyám az egyetlen hozzátartozóm. Vagyonom egy kosárnyi ruha, meg Jutka nevű babám. A szüleimről senki semmi biztosat nem tudott, bár többen is próbáltak megnyugtatni: biztosan a városháza pincéjében vannak, ott várják ki a tűzszünetet, amikor biztonságosabban jöhetnek értem. Miután jóformán szünet nélkül hallatszott a géppuskaropogás és az ágyúzás, ezt elfogadható magyarázatnak találtam.
Minket, gyerekeket a folyamatos harci zaj sem gátolt meg benne, hogy az ebédlő ablakaiból nézzük a Sztálin utat. Tenyerünket az ablaküvegre szorítottuk, ezzel is jelezve, hogy nincs nálunk fegyver, és időnként barátságosan integettünk az orosz katonáknak. Néhányan vissza is intettek nekünk. Ilyenkor diadalüvöltést hallattunk.

Pár nap alatt töviről hegyire megismertük az egész épületet, felderítettük minden zugát. A földszinti nagyterem, amelyet normális időkben fogadásokra és bálteremnek használtak, volt most a szálláshelyünk. Széles lépcsőfeljárata mellett egy pódiumon koncertzongora állt, alatta aludt Rajk Laci és édesanyja, Júlia néni, a zongora tetején többnyire Gyuri nagybátyám. A bejárat mellett, jobbról Losoncziék laktak, hárman, mellettük Vásárhelyiék a három gyerekkel. A nagyteremből széles üvegajtó vezetett a jókora ebédlőbe, az ajtó túloldalán hatalmas márványkandalló állt, előtte fészkelt a Jánosi család: Nagy Imre veje, lánya és két unokája. A mellettük lévő ajtó a piros szalonba nyílt, itt volt a főhadiszállás, ahol éjjel-nappal szakadatlanul folyt a tanácskozás.

Itt volt állandó szolgálatban a mi írógépünk is. Ez volt az egyetlen szoba, ahol a gyerekeket nem nézték jó szemmel: nem szerették, ha kopogás nélkül berontottunk és végigszáguldottunk rajta. A következő szoba a kék szalon volt, itt minden bútor kék bársonyhuzatot viselt, ez volt Donáthék ideiglenes otthona, akik éppen harmadik gyermeküket várták. Jól emlékszem Donáth Matyikára: sírós gyereknek ismertem meg a követségen, főként keresztneve miatt volt vigasztalhatatlan.

Nagy Imrééknek az emeleten volt külön szobájuk, külön fürdőszobával, ez a fürdőszoba másról is emlékezetes. Nem tudom már, melyik napon történt: Szilágyi Jóska bácsi sírva jött le a lépcsőn, és egyre csak azt hajtogatta:

- Hihetetlen! Pár perce még beszélgettünk! És most halott!

A fegyverropogás már annyira mindennapos, megszokott dolog volt, hogy mi a földszinten észre sem vettük, amikor az egyik emeleti ablakon át belőttek az épületbe. Most tudtuk meg, hogy egy jugoszláv követségi alkalmazottat találtak el, aki feltűnően hasonlított Nagy Imrére. A hír azzal is felcsigázta gyermeki képzeletünket, hogy nem tudtuk elképzelni: hová tehették a halottat? A nagyobb gyerekek rögtönzött kupaktanácsán kisütöttük aztán, hogy az egyetlen erre alkalmas hely csakis Imre bácsiék fürdőszobája, a halott nyilvánvalóan ott fekszik a fürdőkádban. És épp ezen az estén közölték velünk a felnőttek, hogy ma lefekvés előtt minden gyerek fürdeni fog, mégpedig Imre bácsiék fürdőszobájában. Szegény szülők értetlenül nézték a pánikot, ami erre a hírre kitört. Úgy emlékszem, végül én, a partizánlány áldoztam fel magamat: hajlandó voltam elsőnek fürödni, hogy majd én felderítem a helyzetet! És azt hiszem, kicsit csalódott is voltam, mikor kiderült, hogy mégsem kell megosztanom a kádat egy friss hullával.

A belövés után a gyerekeket persze nem engedték többé az ablakok közelébe, kitiltottak minket az ebédlőből is. De hát a felnőttek nem értek rá, hogy állandóan ellenőrizzenek minket, és túlságosan is vonzó volt az ebédlő, naplót írni is csak az ebédlőasztal alatt tudtam, a tilalom dacára beszöktem tehát. Így lehettem szemtanúja Szilágyi Tibi szökésének is. A 16 éves kamasz fiú sehogy sem találta helyét a követségen; mint legidősebb gyerek, vagy legifjabb felnőtt nagyon rosszul érezte magát, még édesanyjával is nehezen jött ki. Végül úgy döntött, megpróbál átszökni a közelben lakó nagymamájához. Ella néni izgatottan ügyelte az ablakból Tibi akcióját, észre sem vette, hogy az asztal alól a másik ablakhoz surranok és megbújok a nehéz bársonyfüggöny mögött. Tibi olyan természetes léptekkel sétált ki a kapun az őrök között, mintha csak vasárnapi sétára indult volna. Az egyik őr épp cigarettára gyújtott, és tenyerével védte a tüzet, a másik orosz egy harmadikkal beszélgetett, egyikük sem figyelt a kapu felé Tibi simán kijutott.

A hétköznapok jobbára gyerekes hancúrozással teltek. Mozgáshoz azonban a túlzsúfolt követségen nemigen volt hely, a zajt meg a felnőttek megviselt idegei rosszul tűrték. Ezért Rajk Júlia néni időnként összeterelt minket, és csendesebb társasjátékokat talált ki nekünk. Sokat barkochbáztunk. Rákosi kopasz fejét kellett kitalálni, vagy Sztálin csizmáját, ami a szoborból megmaradt jól láthattuk a folyosó ablakból vagy a 429-es tankot, amely a kapu előtt állt. Esténként a zongora köré ültünk és népdalokat énekeltünk, de gyakran magunk költötte szövegvázlatokkal. Így került a Virágéknál Ég a Világ kezdetű dalba Rákosi és Sztálin, akiknek csak a rántott béka füle jutott.

De azért játékaink közben is sok mindent felfogtunk a helyzet tragikumából. Egyik este megdöbbenten néztük végig az ablakból, ahogy egy belövés nyomán a Vajdahunyad vára lángokba borul, a tűz felkúszik a tornyokra, a tetőzet parázsként izzik, majd beomlik, a drámai színjáték hosszú órákig tartott, de mi képtelenek voltunk elmozdulni az ablaktól, amíg csak újra sötétségbe nem borult a Liget.

A gyerekek az anyjukkal együtt a szuterénben elhelyezett konyhában étkeztek ezeket az órákat viseltem a legnehezebben. Az étel persze szokatlan volt, a kenyér savanykás, ragacsos mégsem hiszem, hogy a silány koszt okozta a szenvedést: inkább a könnyeimtől lehetett ehetetlen az étel. Mert az étkezések juttatták eszembe leginkább elvesztett otthonomat és szüleimet, együttlétünk békés meghittségét. Azt, hogy most idegenek között vagyok, egyedül, szüleimről semmit nem tudok, s a jövő kiismerhetetlenül sötét.

Kedves naplóm, nem tudom milyen nap van ma. Levelet írtam Anyuéknak, a Városháza pincéjébe címeztem. Gyuri bácsi megígérte, hogy eljuttatja nekik. A levélíráshoz az
Írógépünket használtam.

Még aznap este beteg lettem: gennyes torokgyulladást kaptam, magasra szökött a lázam. Kiderült, hogy a követségen, aszpirinen kívül semmilyen gyógyszer nincs. Sürgősen penicillinre lett volna szükségem, meg orvosra, telefonáltak orvosért az meg is érkezett, de az őrség nem engedte be. Nem maradt más megoldás, ki kellett szöktessenek az épületből. Gyuri nagybátyám emelt karjaiba, a dühtől és tehetetlenségtől remegve és könnyezve, elindult velem valahová. Nem is értettem, hogy hová. A követségi gépkocsi csomagtartójába fektettek, letakartak egy pokróccal és bevásárló kosarakat halmoztak fölém. A kocsi csendesen kigördült a mellékkijárat kapuján, és elindult velem Rákospalota felé, ahol a nagyszüleim laktak. Az újpesti hídnál megállították az autót, a csomagtartóba Is benéztek, de a kosarakat nem abajgatták. Hallottam, ahogy a sofőrrel oroszul beszélnek, és kedélyesen nevetgélnek - mozdulatlanul lapítottam. Aztán továbbengedtek minket.

A jugoszláv sofőr hosszan csöngetett nagyszüleim háza előtt de csak a szomszédból került elő egy fiatalember. Elmondta: nagymamám Budára ment, mert azt hallotta, valahol látták édesapámat megsebesülve: nagyapám sincs itthon, de ő hamarosan jön, biztatta a sofőrt: nyugodtan hagyjon náluk, biztonságban leszek. Végre kötélnek állt a gépkocsivezető, felírta a címüket, engem kiemeltek a csomagtartóból a kocsi nélkülem tért vissza a követségre.
Az idegen házban két idősebb nő fogadott. Etelt-italt hoztak, szeretettel kínáltak de én nem mertem semmihez nyúlni: Jancsi és Juliska jutott az eszembe, akiket a mesében csak azért hizlaltak meg, hogy a végén megegyék őket. Már majdnem esteledett, amikor megjött apuska. Ahogy elment a szomszéd ház előtt, már az ablakban észrevett, épp hogy az ajtót be nem törte, úgy rohant be, kapott a karjába, ölelt boldogan.

Nem tudom, mennyi ideig voltam beteg, a következő napokból csak egy-egy meleg hangra emlékszem, meg néha egy hűvös kézre a homlokomon. Amikor végre kinyitottam a szemem, nagymamámat láttam, az ágyam mellett ült, könnyeit törölgette.

- Mondd, árva vagyok? - ez volt az első kérdésem. De csak még hevesebb sírás volt a válasz.





 
 nemzetőr  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-09-02 18:59   
Amikor, 1956-ban kitört a forradalom, Dunapentelén is rövid időn belül, szélnek lettek eresztve a Magyar Katonák, de volt azért közöttük több olyan honvéd, aki átállt a forradalmárok oldalára, és a laktanyától északra, felállították a Légvédelmi Ágyukat.
Rácalmáson laktunk, ami a Dunapentelei laktanyától, talán 8 km-re lehet. Emlékszem az idősebb generáció, akik háborús tapasztalattal rendelkeztek, azt javasolták az egész utcában élőknek, hogy kőltözzünk ki a hegy lábánál élő tanyára, a Taglik Lajos bácsiákhoz, mert itt a térségben hatalmas harcok lehetnek. Mi suttyó legénykék elmentünk a Dunapentelei határban állomásozó forradalmárokhoz, vittünk nekik élelmet, bort, cigarettát, és ők éppen azt latolgatták, hogy az oroszok mely irányból támadhatnak, milyen formába telepítsék az Ágyúkat. Aztán váratlan esemény történt, megjelent egy szovjet felderítő vadászrepülő, és egy kört tett a Légvédelmi Ágyúk felett. A forradalmárok azonnal cselekedtek, hisz volt köztük több tapasztalt katona, akik célba vették a gépet, és - ha jól emlékszem, a harmadik lövés eltalálta, és a Duna túlsó partja kőrnyékén zuhanhatott le, mivel a lőállásból nem lehetett követni a gép zuhanását. Csak azt lehetett látni, hogy ég a fara a gépnek, de erőteljesen.
Hatalmas élmény volt ezeknek a katonáknak, és minden ott lévőnek, hisz nem minden nap lehet ilyen helyzetet élőben látni.
A pilóta azért valószínű, hogy még rádión meg tudta adni a kordinátákat, mert másnap Perkáta felől megjelentek a szovjet harckocsik, becslések szerint lehetett, vagy harminc, és szétlötték a telepített Ágyúkat, és fölszámolták a városban is az ellenállást, így sajnos itt Dunapentelén is elbukott a forradalom. A laktanyát "ideiglenesen" elfoglalták a szovjetek.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-08-18 11:01   
Kedves László,
nagyon tetszett naplód, mert különbözik a szokásos 56-ot felevenítő írásoktól, melyekben vagy túl sok a pátosz, vagy egyoldalúak, vagy nam autentikusak. A Te emlékezésed nagyón valós az olvasó számára és kicsit visszatartott hangnemed nagyon rokonszenves. Említed: "Nyugat ismét cserben hagyott bennünket" - hát igen bennünket kelet és nyugat mingig cserbenhagyott, miután nagy tetteinkben buzditott, vagy egyenesen uszított. És teszi ezt ma is velünk, vagy/és másokkal.

 
 csszl41  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-08-18 10:23   
Napló
1956

Akkortájt egy Körös-parti kisvárosban laktunk, ahol a pesti gyorsnak is kötelező volt megállnia.
Néha-néha kirándult a család, de a nagyvilággal jobbára könyveink, telefonunk és a „világvevő”, öreg Orion rádiónk kötöttek össze.

1956.augusztus 25

15.születésnapomra jutalomnyár.
Bőrömön a napfény illata.
Ám valami volt a levegőben, ami változást sejtetett.
Egy huszonéves fiú leszidott egy rendőrt, mert az a szerencsétlen fegyelmezni szerette volna őt. A rendőr szótlanul, megszégyenülve elballagott.

1956.október 21

Nyárutó.
Kalandozások a Körös partján.
Gyönyörű lányok mosolyognak rám, ha a könyvek világából kitekintek.

1956.október 23

Esti meglepetés
Délelőtt a gimiben átlagos nap.
Sötétedésig focizunk.
Este kitör a forradalom.

1956.október 24

A diákság hazamegy.
Másnap az iskolában az első órára csengetnek.
Minden osztály a tanterme előtt sorakozik, fegyelmezetten.
Megjelenik az igazgató. Sápadt. Mielőtt megszólalna, felhangzik a Himnusz.
A diri uralkodik magán, majd amikor szóhoz jut, bizonytalan időre elrendeli a tanítás szüneteltetését.
Mindenről a rádióból értesülünk.
A Nagy Imre-kormány tehetetlen.
Pesten vér folyik. Kijárási tilalom van.
Nálunk is. Csak reggel 9-től du. 2-ig mozoghattunk házon kívül.
A kijárási tilalom alatt „házibulik”. Baráti körök együtt töltik a nehéz napokat.
Hallgatjuk Bell ezredes tanácsait. Rajtunk a világ szeme.

1956.október 27.

Az országzászló előtt
Nálunk is győz a forradalom. Az országzászló előtt teszünk hitet a forradalom mellett.
Megalakul a Nemzeti Bizottmány,hogy gondoskodjon a rendről, a közellátásról és
Budapest támogatásáról. A városházán nagy tömeg előtt a párttitkár sápadtan számol be a közelmúlt történéseiről. „Már október 20-a előtt megkaptuk kézi fegyvereinket”-mondta.

1956.november 4.

Feketenap

Az oroszok ismét megtámadták Budapestet és megszállták az országot.
A harcok végkimenetele nem kétséges.
Eddig tartott a függetlenségünk. Nyugat ismét cserben hagyott bennünket.
Menekül, aki mer és tud. Ki Nyugatra, ki pedig Keletre.
(Az én szerelmem Ausztráliába távozott.)

1956.december 9.

Tisztelet a hősöknek
A városka népe kisebb csoportokban vonul a Hősök szobra elé, meghajtja fejét a hősök és az áldozatok előtt.

1956.december 12

A bosszú napja
Szorongunk. A szerdai piaci napra nagy tömeg gyűlik össze a városka szívében.
Köztük kígyózva ballonkabátos urak, szemre húzott kalappal sziszegik a járókelők felé: A letartóztatott fiatalokat az ÁVH-s laktanyában tartják fogva. Ki kell szabadítani őket.
A mondott helyen már sok ember tolongott. A kaszárnya ablakaiban lőállások.
Egyszercsak eldördültek a lövések. Porzott a vakolat a fejünk felett.
Az emberek hazamentek.
Este a pufajkások utcáról utcára járva, folyton lövöldözve, néha egy-egy kézigránát is robbant, összegyűjtötték kiszemelt áldozataikat.
1956.december 12 után

A forradalom véget ért.
„Bárhogy lesz, úgy lesz-énekeltük, mély átérzéssel.
Valami nagyon megváltozott.
Akiről nem is gondoltuk,arról kiderült, hogy hős volt, akit pedig szerettünk, igazi embernek ismertük meg, évek múltán elmondta: ügynök lett.

Megjelent: http://www.edeles.fw.hu/emk.htm


_________________
Cs.Szabó László(1941)

 
 JUÁR  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-08-06 21:30   
Kedves Ismeretlenek, s Ismerösők!

Elöször is magamról. Én itt élek Magyarországon, Vas megyében, Hegyfalun.
5 éve létrehoztam egy képeslap múzeumot, melyben több mint 100 ezer lap található.

Július 8.-n nyitottuk meg a "TRIANON képeslapokon" című állandó kiállítást, mely alkalmanként változni fog, ahogy az újabb anyagokat sikerül feldolgozni.

Szeretném az 1956-os anyagot is feldolgozni, de még keresek képeslapokat hozzá. Igaz az anyagi hátér is még hiányzik.

Kérésem az lenne, hogy ha valakinek lenne ebben a két témában felesleges, nélkülözhető képeslapja, juttassa el hozzám.

A kepeslap@dpg.hu címen gyorsabban elérhető vagyok. Sajnos ritkán jutok internet közelébe. Tudom, s már van is olyan lapom, amiket a nyugati országokban adtak ki.

Üdvözlettel: Juhász Árpád

 
 Tihi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-08-02 20:45   
2006-08-02 20:13, bobo.2003:
-

Az angolokról és a franciákról meg van saját véleményem, de ma már javult a helyzet. Elvesztették gyarmataikat, de így az oroszok is és ez jó fejlödés. Optimista vagyok és hiszek Európa jövöjébe, annak ellenére is hogy az EU-fórumon nemzeti bagatell kérdésekröl veszekednek az EU tagállamai, de amíg a kérdések bagatellek, minden rendben van.

 
 bobo.2003  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-08-02 20:13   
2006-08-02 00:17, taursus:

>>Anglia es Franciaorszag "arulasat" a mai magyarok sokkal kevesbbe marasztaljak el, mint "Amerika cserbenhagyasat"

En nem ismerem a mai magyarok velemenyet, csak szuleim elbeszeleset, ill. kornyezetem ezzel kapcsolatos allasfoglalasat (56 utan szulettem). Biztosithatlak, hogy mi nem lattunk arulast es cserbenhagyast a nyugati allamok reszerol. Nekunk sokkal inkabb az orosz beavatkozassal volt problemank, es ezert eszunkbe sem jutott soha, a nyugatot hibaztatni. Mi 56-ot nem vilagpolitikai dimenziokban iteltuk meg, hanem egyszeruen magyar belugynek tekintettuk. A nyugati szovetsegesek Jaltaban kovettek el a hibat, hogy engedtek Sztalinnak a kozep europai ovezetben szabadon garazdalkodni. De itt sem latok arulast, egyszeruen gyakorlati szempontok szerint dontottek, es ez megpecsetelte az itt elo nepek sorsat par evtizedre. Szerencsere a 80-as evek vegen ezt a dolgot sikerult korrigalni, es az EU-ban uj perspektivat nyitni ezeknek a "szerencsetlen" nepeknek.

 
 melindalaczay  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-08-02 19:00   
2006-08-01 20:41, Tihi:
-
olvastam a cikket, tényleg nagyon jó.
szerintem sem segítettek volna, az újabb háborút jelentett volna egyértelmüen. Ott voltak a csehek is, oda sem jött segíteni senki sem, se a Lengyelekhez akik majdbenhogy evente csinaltak hasonlo kisebb nagyobb forradalmakat.

 
 taursus  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-08-02 00:17   
2006-08-01 20:41, Tihi:
-

A tortenelem persze az ismert tenyek felsorolasa es analyzalasa. De azert erdekes elgondolkozni, hogy valoban minden elore meg volt irva, vagy lehetett-e e dolog maskent.

Egy ket tenyt ma mar ismerunk, pl. azt, hogy a szoviet praesidium Oct 30-an meg ugy dontott, hogy nem avatkozik be Magyarorszagon (bar magas keszuletet es cspat elokesziteseket inditott el, hogy ha arra szukseg lesz). Valosagban a November 1-i suezi tamadas dontotte el bennuk azt, hogy a nyugatnek elsosorban elveszett a moralis folenye (beavatkozas=beavatkozas, akarki csinalja alapon). Masodsorban a nyugat ezzel megosztott a valt, Amerika vs. Anglia es Franciaorszag nem ertett egyett. Harmadsorban az europai partnerek nelkul sokkal kissebb volt a valoszinusege annak, hogy Amerika egyedul beavatkozik.

Anglia es Franciaorszag "arulasat" a mai magyarok sokkal kevesbbe marasztaljak el, mint "Amerika cserbenhagyasat", pedig minden adat arra mutat, hogy ha akkor csak par honappal elmarasztaljak a suezi beavatkozast, Magyarorszag valamikepen katonai tamadas nelkul kerul ki a forradalombol, ha nem is minden vivmanyaval, de legalabb is egy Tito-fele langyosabb kommunizmussal.

De az angol/francia/izraeli tamadas idozitese nem volt veletlen. Ok pontosan tudtak, hogy az Egyesult Allamokban valasztasok vannak Nov 6-an es mindenki tudja, hogy az utolso ket hetben szinte senki nincs Washingtonban, mindenki otthon korteskedik es az elnok is kampajnol az egesz orszagban. Ezt a benulast hasznaltak ok ki. Bar a CIA biztosan tudott arrol, hogy csapatokat es hajokat, repuloket keszitenek elo, de Eisenhower egyszeruen nem hitte, hogy kulonosen az angolok, kikkel olyan jo viszony alakult ki a a vilaghaboru alatt (a franciakrol mindent fel lehetett tenni, szavahihetetlen, gyava politika volt, van es lesz is a jovoben). Eisenhower rettenesen duhos es csalodott volt Macmillanban es ha jol tudom utanna alig allt vele szoba. Izrael pedig egyedul nem lephetett volna fel (akkoriban) es erosen az angol/francia tervektol fuggott.

MIndez persze nagyon jol jott az oroszoknak. Mint mondod, a legtobb ember sejtette, hogy a jatszmanak vege van amikor a suezi hirek jottek.

 
 Tihi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-08-01 20:41   
Érdekes dolgokat lehet olvasni a "The Economist July 29th 2006" cikkében "The Suez crisis"

Mi hatása volt a suezi háborúk kitörése az 56-os forradalomra, mit csináltak az angolok, franciák, mi szerepe volt Izraelnek ebben a közelkeleti válságban (is), és mit tettek az amerikaik (USA) az ENSZben egyetértéssel az oroszokkal. És mi volt esetleg a mai EU kezdete, amikor a franciák rájöttek, hogy az angolok Európát cserbehadják és az amerikai politikát követik. (Mollet és Adenauer találkozása).
Ajánlom olvasni ezt a cikket azoknak, akik tudnak angolul.

Emlékszem, hogy amikor hallottuk a rádióban, hogy kitört a suezi háború november elsö napjain, tudtuk, hogy minden elveszett, nincs semmi remény már, segítséget nem kapunk. Szerintem az oroszok minden esetbe ugyanolyan véresen verték volna le forradalmunkat, Suez vagy nem. Az orosz imperium exisztenciája volt kérdésben.

 
 Tihi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-30 20:32   
2006-07-30 08:30, taursus:
-

A jelszók, azok nem olyan fontos emlékezetek, annakidején be a fülen a másikon ki, a Rákosi pajtásról viszont egy vicc jut eszembe, de az nem méló ide a 56-os topikba. Arra viszont emlékszem, hogy esténként féltünk, mikor jön az AVH, mikor visznek el.

Sorsunk hasonló lehet, egyik nagyanyámat családjával kitelepítettek, a másik maradhatott, mert lánya egy szlovákhoz ment férjhez, de mindenét elvettek töle, apám testvére idöben menekült Mo-ra, mi 39-ben költöztünk Budapestre.

56-os vagyok és maradok.

 
 melindalaczay  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-30 10:45   
2006-07-29 20:39, Tihi:
Ido közben elokerült a híd a filmben, illetve benne lesz majd, úgyhogy nem filmes baki. Remelem megnezitek majd Ti akik átéltétek akkor a történelmet. Kiváncsi lennék a véleményetekre majd.

 
 taursus  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-30 08:30   
2006-07-29 20:39, Tihi:
-

Talan tul fiatal vagy, hogy megertsd, milyen idok voltak azok. Voltak annal csodalatosabb jelszok is. Kedvencem: "Magyarorszag nem res, hanem bastya a beke frontjan!" Nomeg persze kiabalnunk kellett, hogy "Rakosi pajtassal, Elore!"... aztan zakatoltunk egy darabig Kozben nagyszuleim mindket oldalrol kitelepitve.

Talan inkabb erezdd magad szerencsesnek, hogy ilyenekre nem kell emlekezned.

 
 Tihi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-29 20:39   
2006-07-29 14:39, taursus:
-

Jó oldal a budapesti hidak behozása, élveztem. Budapest mai térképén kerestem a hidakat, Kossuth hidat nem találtam, de lassan emlékezéseim mélyéböl megtaláltam a háború utáni elsö hidat. Egy kép a hídról nagyon zavar, valaki egy táblát visz amin ez van: "Magyarország demokrácia ökle", hát ez mit jelent.
Milyen furcsa kort éltünk meg.

 
 taursus  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-29 14:39   
2006-07-28 09:36, melindalaczay:
-

Hogy szukseges volt, az valoban ugy van. Eletmento hid volt, az egyetlen a Duna felett a kezdetben.

De szep??? Csuf volt szegeny, amolyan videki hidacska, kint a foldek mellett. Raadasul magassagban is elegge korlatozta a dunai hajozast.

 
 melindalaczay  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-28 11:46   
2006-07-28 11:36, fodorerika:
-
nem, pedig otthon voltam a csatlakozáskor.
Az hol volt?

 
 fodorerika  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-28 11:36   
2006-07-28 09:36, melindalaczay:
-
Azt hiszem az EU-s csatlakozás alkalmából építettek egy pontomhidat a Dunára. Csak nem pont ennek a "hült helyén" volt? Ti emlékeztek?

 
 melindalaczay  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-28 09:36   
2006-07-28 05:22, taursus:
-
de jó, köszönöm szépen.
Jól mutat ott a Parlament elött, kár hogy lebontották!

 
 taursus  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-28 05:22   
2006-07-24 21:19, melindalaczay:
-

Itt megnezheted:
http://dbridges.fw.hu/hidak/kossuth.html

 
 taursus  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-28 04:56   
2006-07-27 23:58, poe:

-

Egyenlore csak angolul letezik a honlap. A new yorki amerikai magyar lakossag szinte 100%-a beszel angolul (viszont csak 10%-a beszel magyarul anyanyelvi szinten) igy elso nekifutasban angolul szerkesztettuk meg.

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-27 23:58   
Kedves Taursus

Kerestem a honlapon a lehetőséget a nyelvválasztásra, sajnos nem találtam. Segítenél?
_________________
poe

 
 taursus  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-27 23:36   


A new yorki magyarok e célra összeállt szervezete, a Coordinating Committee for the Commoration for the 1956 Hungarian Revolution bejelentette, hogy honlapja megindult: www.Hungary1956NYC.org

Vasárnap, Oktober 15-én (hogy ne ütközzenek az egy héttel késõbb sokfelé megtartandó ünnepségekkel) délben a Szent Patrik Székesegyházban lesz mise, amely folyamán megemlékeznek az 1956-os Forradalomról és Szabadsagharcról, majd d.u. 2:15-kor a világhires Carnegie Hall-ban kezdõdik a Gála Koncert. Az rendezvény teljes hasznát egy New York városában elhelyezett 1956-os emlékmû céljára használják.

Tudakozás: info@Hungary1956NYC.org
Telefon: 212-472-1956

www.Hungary1956NYC.org

 
 melindalaczay  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-24 21:19   
2006-07-24 20:51, melindalaczay:
-
Kedves Tihi! Te emlékszel még erre a Hídra? Milyen volt, és mi történt vele?

 
 melindalaczay  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-24 20:51   
Itt vannak az elso kockák a filmböl.
A nap témája volt, hogy kihagyták a filmbol a Kossuth-hidat.
Pedig milyen jól mutatna most Bp- en...

http://dl.index.hu/trailer/Szabadsag_Szerelem-hi.avi

 
 Tihi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-23 20:56   
Mozaik kövecskéket (szaggatott emlékeim) találtam megint.

Május 1-én kötelözö volt a felvonulás, kivezényeltek az iskolából a felvonulásra. Én egy kis vörös zászlót választottam és a felvonuláson, az Ajtósi-Dürer-soron, összetekertem vörös zászlómat és egy kanálistetö nyílásában leeresztettem, utána könnyü volt lelépni.

ui: napközben gondolkodtam, úgy vélem ez nem 56-os esemény, hanem régebben történt, esetleg 1953 vagy 1954-ben. Beírásom inkább a csevegés topikba tartozik, oda kellene átvinni.

 
 melindalaczay  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-23 20:19   
2006-07-21 19:42, Tihi:
-
Nekem csak annyi "jutott már" a Sztálin szoborból, hogy amikor gyerek voltam a 80-as évekbol, akkor még ott feküdt fej nélkül a Népligetben. Egyszer arra sétáltunk a szüleimmel, és kérdeztem Apukámat,- Apu ki ez a bácsi és miért fekszik itt, erre Apám csst! majd elmondom otthon errol nem szabad beszélni...,csak rúgjál bele kislányom ott a bokájába. Hát ennyi hirtelen.

 
 Morris  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-23 20:01   
Kántor Pál verse:

MAGYARORSZÁG 1956



Volt egy idő, mikor rabság,
Rémuralom és hazugság,
Lakozott a magyar honban,
Ez volt sorsunk ötvenhatban.


Leigázták a hazánkat,
Ellopták a kultúránkat,
Átírták a történelmünk,
Bemocskolták dicsőségünk.


Voltak méltó elődeink,
Igazságos királyaink,
Ezeréves hagyományunk,
Dicsőséges magyar múltunk.


Eltüntették hőseinket,
Hoztak orosz vezetőket,
Kiknek szobrokat emeltek,
Utcát róluk kereszteltek.


Jött tudatlan, hazug korhely,
Övék lett a legelső hely.
Internálták ki szólni mert,
S nem dicsérte az új rendszert.


Ki éltében szorgalmas volt,
S szegénységéből kilábolt,
Azt üldözték, kirabolták,
Vagyonától megfosztották.


Lánc csörgött a mi kezünkön,
Reméltük, hogy egy jobb kor jön,
Így érkeztünk ötvenhathoz,
Szabadságnak kapujához.


Temettük a kommunizmust,
Szovjet adta bolsevizmust,
Magyar értékekre vágytunk,
Függetlenség volt az álmunk.


Szabadságharc volt a harcunk,
Az volt a mi hő óhajunk,
Menjen haza minden orosz,
S velük együtt, tűnjön mi rossz.


Forradalom is volt harcunk,
Rabság ellen lázadoztunk,
Börtön volt csak Magyarország,
Rácsok mögötti szolgaság.


Szabadságot követeltünk,
Orosz szobrokat döntöttünk.
Hulljék le a vörös csillag!
Legyen Magyarország szabad!


Eresszék ki foglyainkat!
Nyissák meg a határokat!
Legyen végre szabad a nép!
Jöjjön vissza mind, ami szép!


A nagy világ azt csodálta,
Kommunizmus bástyájába,
Éket vert­ünk, és falait
Megrengettük talpazatig.


Mennyi, mennyi hősiesség!
Tizenhárom nap dicsőség!
S mert mindnyájan összefogtunk,
Dicsőséges volt a harcunk.


Ötvenhatunk most már ünnep,
Unokáink ünnepelnek,
De a harcnak úgy lesz vége,
Ha vigyázunk szellemére.


Ha majd derűs lesz minden arc,
Véget ér a szabadságharc,
De csak akkor pihenhetünk,
Ha győz fog a szellemünk.


2006. július 21.
Delhi, Ontario

 
 Tihi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2006-07-21 19:42   
a Sztálin szobort a ledöntés után éjjel behúzták a Nagy-körút és Rákóczi utca keresztezödésére és ott éjjel-nappal ütve darabokra kalapácsolták.

Egy bronzdarabot én is letörtem magamnak, már nincs meg, de mi a fenét csinálnák egy Sztalin szobor darabjával.

 
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 következő lap )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó