2018. szeptember 20. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> Kultúra >> Lőwy Dániel cikkei
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( 1 | 2 következő lap )
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-09-20 05:49   
Dani, kösz.
meg kell mondanom, hogy eddig nem ismertem őt.

 
 Lőwy Dániel  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-09-18 20:13   
AZ ERDÉLYI KASTÉLYOK SZERELMESE

„A magyar nap újra rásütött a magyar Kolozsvárra” – írta örömódai hangvételben Biró József művészettörténész az 1940 őszén kiadott Kolozsvári Képeskönyv előszavában. „[…] enyhe ködök ülik meg a várost, amely lassan ébred, fázva, hitetlenül”, mintegy rácsodálkozva a régi épületeit felváltó „kockába vágott házakra”, amelyeket a „téves vágányra futott história” teremtett.
Addig Biró főleg az Erdélybe későn begyűrűzött barokk stílusirány módszeres kutatásában tűnt ki. Kedvelt vendég volt a két világháború között még kifogástalan állagú számos erdélyi kastélyban. A személyes élményt levéltári forrásokkal alátámasztva a XVIII. és a XIX. század kezdetének építészeti emlékeit vizsgálta. Megírta az udvarházak, kastélyok történetét, és megadta azok mapjainkig helytálló építészeti leírását és stíluselemzését. Az erdélyi és európai művészet foglalkoztatta. Tanulmányai, összefoglaló kötetei máig alapvetők.
Biró József művészettörténész, festőművész, alig harminchét évet tölthetett az erdélyi művészet bűvöletében. Halálának ötvenedik évfordulóján Nagyváradon, egykori szülőháza közelében emléktáblát avattak:

BIRÓ JÓZSEF
MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ, FESTŐMŰVÉSZ, GRAFOLÓGUS
1907. JÚLIUS 8. – 1945. JANUÁR 6.
MÁRTÍRHALÁLÁNAK 50. ÉVFORDULÓJÁN
SZÜLŐHÁZÁNÁL EMLÉKEZTEK
AZ ERDÉLYI KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLETEK.

A márványtáblát az 1896-ban emelt izraelita leányiskola (most a Partiumi Keresztény Egyetem) lépcsőházának falán helyezték el. A zsidó tanintézmény igazgatója Biró Márk volt, a művészettörténész édesapja. Az igazgatói lakás is ott volt az iskola mellett, a Nagypiacba torkolló Zárda utcában. A szülői házat a művészettörténész testvérbátyja, Biró Imre orvos idézte fel 1982-ben, nagy láttató erővel. A Szacsvay utcára nyíló ablakain át „balra a kapucinus templom kis vörös téglatornyára, [...] jobbra [...] a zsidó templomra pillanthattunk. A zsidó ünnepek és a kapucinus templom harangszava a gyermekkorom nem fakuló emlékei közé tartoznak.”
Az impozáns iskolaépületet a festőművész Biró József egyik vásznán megörökítette. Rajztehetsége már zsenge korától megmutatkozott, ezért kezdetben festészetet tanult; a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke volt. Mégsem lett belőle képzőművész. Csók István vélekedése szerint csak ígéret maradt, aki jelentékeny művésszé magasodott volna, ha nem ragadja el a tudomány. Sok minden foglalkoztatta; még hallgatóként írta a Modern grafológia című nagy érdeklődéssel fogadott könyvét. Végül, a nagyváradi iskolaigazgató fia a budapesti egyetem bölcsészeti karán, Gerevich Tibor tanszékén művészettörténetből doktorált. Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei című doktori értekezését 1932-ben könyv alakban is kiadták, Budapesten. Akkortól – Kelemen Lajos értékelése szerint – „az erdélyi és bihari barokk művészettörténet legtermékenyebb írója” „az erdélyi barokk emlékek legjobb ismerője” lett; e területen kifejtett munkássága „terjedelmében és eredményeiben egyaránt az első helyre állítja” Birót.
Nemcsak az építészeti stílusok kitűnő elemzője volt, hanem maga is kiváló stiliszta. E kezdeti munkájában a premontrei templom bemutatása – vitathatatlan tárgyi következetességén túl – a zeneiségével is megragad:
A homlokzat emeletén három enyhén profilált ablak, a középső a legszélesebb, s három késő barokk motívumú gyámkő tartja ívelt szemöldökét – a jobbra-balra nyíló ablakok háromszögű szemöldökeivel szemben ugyancsak a középhangsúlyt húzzák alá. A torony ablakai a legnagyobbak, mind a négy oldalon félköríves alakúak, felső ívezetükre hajló zárókődíszes szemöldökkel.

Biró azzal a ritka képességgel bírt, hogy a stílusjegyek aprólékos elemzéséből visszapergette valamely műemléképület, kastély vagy udvarház építéstörténetét. Így a zsibói kastély tanulmányozásakor „[...] írásos adatok híján kénytelen a stíluskritikai alapon maradni. Fejtegetései kiváló kritikai, széles megfigyelő és megkülönböztető készségről tesznek bizonyságot.” (Kelemen Lajos értékelése)
Behatóan foglalkozott Kolozsvár barokk emlékeivel, és feltérképezte a kolozsvári barokk mesterkör tevékenységét. (E kutatást később B. Nagy Margit mélyítette el.) Tanulmányt írt a Bánffy-palotáról és tervező mesteréről, a nagyszebeni Johann Eberhard Blaumannról (1933), két kolozsvári barokk főúri palotáról (1934), a főtéri Szent Mihály templom barokk berendezéséről (1934) majd történetéről (1936), párhuzamot vont a magyar művészet és erdélyi művészet között (1935). Érdeklődése kiterjedt a marosvásárhelyi barokk mesterkörre is. Kelemen Lajos megjegyzi, hogy a gernyeszegi kastély építéstörténetével kapcsolatban Biró „egész mestertábort emelt ki az ismeretlenség homályából”; több más között felfedezte a jezsuita Scherzer Bálint marosvásárhelyi templomtervező nevét.
További kutatása a kassai Szent Erzsébet templomra (1936) és a magyar fatornyokra (1936) vonatkozott, mesterét és munkatársát, Kelemen Lajost köszöntötte hatvanadik születésnapján (1937), számos könyvrecenziót közölt, és kiállításokat ismertetett. A közigazgatás váltás évében, 1940-ben, felmérte az erdélyi magyar műemlékpolitika feladatait.
Lenyűgöző árnyaltsággal írta le a kolozsvári Unió utcában magasodó „Redoute” néven is ismert régi Vigadó épületét (ma az Erdélyi Néprajzi Múzeum székháza), ahol jelentős politikai és közművelődési események zajlottak, számos országgyűléstől (ezek egyikén Petőfi Sándor is megjelent) az Unió kimondásáig, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alakuló közgyűléséig (1859), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) alapításáig (1885) és a Memorandum-perig (1894). Három emlékezetes hangversenyre gyűlt ott össze a Kincses város nagyérdemű közönsége: Liszt Ferenc 1846 novemberében majd 1879 márciuásban koncertezett, Johannes Brahms és Joachim József pedig 1879 szeptemberében. Ugyanott rendezték az 1830-as évek álarcosbáljait, a magyarság – kiegyezés utáni – nagybáljait, az 1872-ben alapított I. Ferenc József Tudományegyetem diákságának mulatságait, továbbá, 1870-től az impériumváltozásig, a március 15-i ünnepségeket is. Az alábbi részlet feltárja Biró módszertanát is, amint a Vigadó hiányos építéstörténeti adatait stílusjegyekből próbálja kikövetkeztetni:
A századforduló stílusában az ún. késő XVI. Lajos stílusban épített ház mesterének nevét nem tudjuk mindmáig. Az érett barokktól már messze áll az építészeti felfogás, noha a tagozás kiemelt középrésszel, s sávozott falrészekkel, a két emeletet egybefogó fapillérekkel a barokk ünnepélyesség és centrális gondolat szellemét őrzik. Az ablakok köveit kitöltő vakolattáblák és a pillérfejezetek már a századforduló építészeti modorának jegyei. Az egész homlokzatot a legszigorúbb klasszicizáló szellem előszele jellemzi, a hullámos, meggörbített vonalvezetés uralma kezd véget érni.

A legtöbb könyve Budapesten jelent meg, munkássága azonban főként partiumi és erdélyi műemlékekkel kapcsolatos, doktori értekezésének megvédését követő szakmai pályáját Nagyvárad és Erdély jelentős intézményeiben folytatta. Az egyetem elvégzése után Biró visszatért Nagyváradra, ahol a Régészeti és Történeti Egylet könyv- és levéltárosaként dolgozott. Később ő rendezte az Erdély Versailles-aként emlegetett-, akkor még fénykorát élő bonchidai Bánffy-kastély könyvtárát, majd Marosvásárhelyen a Teleki Téka igazgatója lett, továbbá Kolozsváron az egyetemi könyvtárban és az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárában dolgozott és kutatott. Közéleti szerepet is vállalt. Nem hiányozhatott az 1937. évi Vásárhelyi Találkozóról sem, hiszen az volt az erdélyi magyar fiatal szellemiség első kísérlete arra, hogy népkisebbségi létét megvédje, sorskérdéseit eldöntse, jogait az adott politikai helyzetben kivívja, érdekeit egyeztesse és érvényesítse.
A második világháború idején egymást követték a reprezentatív munkái: 1940-ben a már említett Kolozsvári Képeskönyv, 1941-ben Erdély művészete és Európa festészete, továbbá Kolozsvár in Bildern. A Gerevich-emlékkönyvben közölték 1942-ben a A zsibói kastély c. tanulmányát, amelyet Kelemen Lajos meleg hangon méltatott. 1943-ban pedig még megjelenhetett az Erdélyi kastélyok c. alapvető fontosságú munkája. A következő év márciusában Magyarországot megszállták a németek, és a zsidóság végveszélybe került. Meglepő, hogy Biró József neve nem szerepelt a – Vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály államtitkár által nagy körültekintéssel összeállított – betiltott magyar zsidó szerzők listáján, sem pedig a röviddel később kiadott pótlistán. Kifelejtették volna?
A csendőrség már kevésbé volt feledékeny, ezért Birónak is kérvényeznie kellett a zsidó törvények hatálya alóli mentesítést. Vita Sándor, az Erdélyi Párt képviselője azt – 60-70 kolozsvári családdal együtt – számára is kieszközölte. Édesapját Biró József az utolsó percben hozta ki a nagyváradi gettóból. Mindketten felköltözhettek Budapestre. A sors tragikuma, hogy a maradéktalanul magyar érzelmű, a magyar nemzeti kultúráért áldozatos munkát felvállaló és végző, érdemeiért a faji törvények hatálya alól mentesített tehetséges értelmiségit 1945. január 6-án, Budapesten, röviddel a főváros felszabadulása előtt, a nyilasok elfogták, és a Dunába lőtték.
Már nem érte meg a bonchidai kastély háború végi felgyújtását, amikor az általa nagy szakértelemmel rendezett könyvtár a tűz martalékává lett. Nem érte meg az erdélyi kastélyok kommunizmus idején bekövetkezett rohamos leromlását, olykor teljes pusztulását és gyakran szándékos pusztítását. Már csak találgatásokba bocsátkozhatunk, hogy amennyiben megmarad, milyen munkákkal folytatja, és mekkorára duzzadhatott volna így is jelentős életműve? Összehasonlításképpen: Kelemen Lajos, akinek segítségével levéltári kutatásait végezte, harminc évvel volt idősebb, és közel húsz évvel élte túl Biró Józsefet. Kelemen Lajos 46 éven át jelentette meg munkáit, ami közel egy évtizeddel hosszabb idő, mint amennyi Biró Józsefnek egyáltalán megadatott.

Felhasznált irodalom: Biró József Megszólalnak Kolozsvár kövei. Lásd Pásztortűz, 1934, 15-16. old. Dukrét Géza Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében (Nagyvárad, 2005), Kelemen Lajos Művészettörténeti tanulmányok. I. kötet (Bukarest, 1977) és II. kötet (Bukarest, 1982), Lőwy Dániel A Kálváriától a tragédiáig (Kolozsvár, 2005), Mózes Teréz Váradi zsidók (Nagyvárad, 1995), Péter I. Zoltán Nagyvárad 900 éves múltja és épített öröksége. (Budapest, 2005), Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. kötet. Főszerk. Balogh Edgár (Bukarest, 1981).

 
 Lőwy Dániel  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-06-04 18:35   
2007-05-28 05:26, Ferencz Zsuzsanna:

-

Kedves Zsuzsa!

Inkább az összefüggéséből kiragadott művészeti alkotás (ez esetben előadóművészet) okozhatta a tömeges közönyt és érdektelenséget. Az is igaz, hogy a klasszikus zenének viszonylag kevés híve van Amerikában. (Ezt bizonyítja, hogy a könyvesboltok és szaküzletek klasszikus zene kínálata egyre kisebb, sőt, a Best Buy üzlethálózatban teljesen megszüntették, és "félpengős" regényeket árulnak helyette.)
Megható, hogy a Takács vonósnégyes több mint négyezer hallgatót csalogat be az Avery Fisher Hallba, de ha belegondolunk, hogy New York lakossága Magyarországéhoz mérhető (a szűk értelemben vett New York City meghaladja a 8,2 millió lelket, de a New Jersey északi részét és Long Islandot is magába foglaló úgynevezett metropolitán régiót közel 18 millióan lakják), akkor már nem is akkora érdem a hatalmas koncerttermet megtölteni. Mellesleg, a Lincoln Centerben beszélt nyelvek egyféle bábeli sokszínűséget mutatnak, a japántól a németig és a magyarig.

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-05-28 05:26   
Kedves Dani, sokat gondolkoztam az írásodon.
Szerintem egyetlen lélektani magyarázata lehet a történteknek: illető úr nem azonosult a szerepével, vagyis "csinált" volt.

 
 Lőwy Dániel  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-05-25 23:58   
Mi történne akkor, ha...

(Alapközlés: Amerikai Magyar Népszava Szabadság, 2007. május 10.)

Mi történne akkor, ha az ünnepelt hegedűművész fogná remekbeszabott hangszerét, és utcai zenésznek álcázva kiállna valamilyen forgalmas helyre játszani? Ha az elképesztő technikájú jazz-zongorista hirtelen műfajt váltana, és átnyergelne komolyzenére? Vagy fordítva: a klasszikus zene híressége ülne le a kötetlen műfajban improvizálni? Mi történne akkor, ha... a Homo ludens, a játékos ember örök kérdése. Gyermekkorunktól foglalkoztatnak kitalált abszurd helyzetek: mi lenne, ha az elefánt a fára mászna, a delfin napszemüveget viselne vagy a falábú suszter táncra perdülne? Mert velünk született adottság, hogy játszhassunk. Van, aki a játékot is komolyan veszi, míg másoknak egyféle játék az egész élet. Johan Huizinga holland történész szerint „az emberi kultúra a játékban, játékként kezdődik és bontakozik ki”. Továbbá állítja, hogy az emberi közösség fontos ténykedései mind játékkal átszőttek.

Nem véletlen, hogy a kezdeti példák mindegyike művészekre vonatkozott, hiszen ők azok, akik leginkább megtestesítik a homo ludens emberi eszményét. Másfelől e példák érdekessége, hogy nem kitaláltak, hanem valósak.

Chick Corea a XX. század egyik legnagyobb hatású jazz-zongoristája Mozart zongoraversenyeket is tolmácsolt, sőt maga is szerzett egy, a komolyzene műfajába sorolható zongoraversenyt. A jazz virtuózaként ismert Keith Jarrett lemezre játszotta Mozart három legszebb zongoraversenyét, továbbá Bach és Händel darabokat, valamint Sosztakovics 24 szvítjét is. Fordított esetet képvisel Friedrich Gulda, Beethoven zenéjének kíváló tolmácsolója, aki jazz-zongoristaként egyaránt remekelt. Chick Coreaval duózva felejthetetlenül improvizáltak a zene minden műfajából merített témákra. Mivel játékról és szerepvállalásról beszélünk, ide kívánkozik, hogy Gulda amolyan enfant terrible hírében állt, aki örökké hadakozott a hatósággal, visszautasította a Bécsi Akadémia által felajánlott Beethoven gyűrűt, majd – tíz évvel a halála előtt – megjátszotta a saját halálát.

Mindezek után, az utcai zenésznek álcázott hegedűvirtuóz ugyebár csupán tréfa lehet? Annyira nem az, hogy eszmefuttatásomat éppen ő ihlette. A színhely: Washington, DC, az időpont: reggel háromnegyed nyolc. A forgalmas L’Enfant Plazzan rugalmas léptekkel farmeres fiatalember száll ki a metróból. Fekete pólót visel, a fején washingtoni baseball csapat ellenzős sapkája. Előveszi hangszerét, az 1713-ban készült Stradivárit, a nyitott hegedűtokba pedig ösztönzésképpen néhány bankjegyet dob. Majd háromnegyed órán át fülbemászó dallamú-, nagy technikai igényű klasszikus darabokat játszik, egyiket a másik után. Két héttel korábban, a Bostoni Filharmónikusok teltházas hangversenyén, felállva éljenezték meg. Két hét múltán hasonló élményben lesz része a marylandi Strathmore Zenei Központjában. De most itt muzsikál, a koránt sem tökéletes akusztikájú földalatti megállóban. Játék ez, és egyben kísérlet. Játékos kísérlet, ami azt hivatott felmérni, hogy a munkába siető ember felfigyel-e ösztönösen a művészi tökélyre, szíven üti-e a zene, megtorpanásra, adakozásra készteti-e avagy a gondolataiba zárkózva megy tovább a maga útján? Ne feledjük, hogy aki itt a reggeli órában áthalad, szinte kivétel nélkül értelmiségi, többnyire magas képesítésű kormányalkalmazott.

- Mit gondol, reagálnának-e a járókelők arra, ha egy ismert hegedűművész a metrólejáratban játszana elő nekik? – szegezték a kérdést Leonard Slatkinnak, a Nemzeti Filharmónia zeneigazgatójának.

- Ha feltételezzük, hogy nem ismerik fel, valószínűleg ezer ember közül harmincöt-negyven felmérné előadásának minőségét. Lehet, hogy 75-100 személy megállna, és egy ideig hallgatná. Akár tömeg is gyűlhetne köréje. Egy óra leforgása alatt feltételezhetően 150 dollár adományt kapna – így a válasz.

- Csakhogy ez nem elképzelt eset, hanem valóban megtörtént! A hegedűművész Joshua Bell volt.

- Szent ég! – kiáltott fel Slatkin.

A csodagyerekként feltűnt Joshua Bell a játék szerelmese és a nyilvános szerepvállalás mestere. Tizennyolc évesen fellépett a Carnegie Hallban, számos ősbemutató előadója, a Grammy-díj nyertese. A Billboard Magazine a 2004. év klasszikus zeneművészének kiáltotta ki, Indiana kormányzója az állam élő legendájának nevezte. A 2007. év Avery Fischer díjazottja; a megtisztelő kitüntetést Gelnn Close színésznő kezéből vehette át, és nevét márványba vésték a New York-i koncertterem bejáratánál. Stradiváriját, a Tom Taylort, két millió dollárért eladta, hogy négy millióért megvásárolhassa a regényes történetű Gibson ex Huberman Stradivárit, amit kétszer is elloptak eredeti tulajdonosától, az 1947-ben elhunyt Bronislaw Hubermanntól. Újonnan megszerzett hangszerével készült első felvétele, a Sony Classical által forgalmazott Hegedű románc, ötvennégy héten át vezette a klasszikus zene toplistáját, és 5 millió példányban kelt el. A The Red Violin (Le Violon rouge) c. filmben Oscar-díjas sikerre vitte John Corigliano filmzenéjét. Bell játszotta a szólót a Hölgyek Levendulában (Ladies in Lavender) c. angol filmben, és fellépett A szív dallamai (Music of the Heart) c. drámában. Méltatást és összekötő szöveget mondott a gálaesten, amelyet a nyolcvanadik évét betöltő Starker János csellóművész tiszteletére rendeztek, és amiről televíziós felvétel is készült. Továbbá előjátszott a Sesame Street népszerű gyermekelőadáson.

Annyi különféle nyilvános szerepvállalás után Joshua Bell kedvet kapott az incognito fellépéshez. Hiszen ez igazából a játék! Bevallása szerint nagyobb lámpalázat érzett utcai zenészként, mint a világ bármely nagy hangversenytermében. Hiszen oda azok jönnek el, akik értékelik, itt pedig teljesen ismeretlenül jelentkezik. Mint kiderült, aggodalma beigazolódott. „Fellépésének” mérlege igen kedvezőtlen volt: 1089 áthaladó személy közül alig néhányan lassították le léptüket, összesen hét adományt kapott, és azok összege alig 32 dollár 17 centet (!) tett ki. Mert egyesek pennyket is bedobtak a hegedűtokba. A művész keserű humorral jegyezte meg: ez negyven dolláros órabérnek felel meg, amiből akár meg is élhetne, no meg akkor impresszáriót sem kellene fizetnie. Mélyen felkavarta viszont, hogy egy-egy új darab előtti hat rövid szünet alatt egyetlen egyszer sem tapsolták meg, és semmiféle visszajelzést nem kapott a sietve áthaladó járókelőktől.

Részletes beszámolójában Gene Weingarten, a Washington Post Magazine riportere elfilozofál azon, minek tudható be e kísérlet sikertelensége? Bizonyára annak, hogy az összefüggéséből kiragadott mű és művész aligha számíthat esztétikai befogadásra. Aki viszont nem értékeli a szépet, képes-e arra, hogy az életet értékelje? – teszi fel a kérdést.

Az amerikaiak rohanó életmódjára már 1831-ben felfigyelt az idelátogató Alexis de Tocqueville francia filozófus. Az iram azóta bizonyára növekedett, és az emberek maguknak élését ösztönzi a modern technológia is; Bell előtt áthaladtukkor többen fülhallgatón iPod-jukat hallgatták, mások pedig hangosabban szóltak bele a maroktelefonjukba, hogy túlharsogják a háttérzenét.

Minden bizonnyal legrosszabbul azok jártak, akik – a művésszel szemközt – álltak sorba sorsjegyért. Nem voltak tudatában annak, hogy ha csupán néhány méterrel odább lépnek, a nap nyertesei lehettek volna. Hiszen Joshua Bell valamely hangversenyének nem csak szellemi értéke jelentős, hanem a koncertjegyek ára is az.

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-04-28 22:22   
2007-04-27 18:55, Lőwy Dániel:

"Kolozsváron tapasztaltam, hogy a Kerékhez címzett-, hagyományos román konyhájú vendéglőben a pincér anyanyelvi szinten beszéli a magyart, ugyanakkor, a már említett magyar vendéglőben, ahol kétnyelvű étlapot kínálnak, a személyzet nem beszéli a magyart. Mi több: a magyar vendéglő legtöbb vendége is románul társalog. Ezt jelképesnek érzem; lehetséges, hogy a gazdasági fejlődés oldja majd fel az évszázados idegenkedést. "

Nagyon örülök, hogy végre valaki más is lát egy icipici esélyt az EU-ban, vagy a globalizációban - ezekkel kapcsolatosan a gazdasági fejlödésben, hogy feloldódnak évszázados görcsök és végre valamilyen mozgás, friss szél kerül a helyzetbe. Erre van példa elég, világszerte.

Nekem végülis mindegy, hogy a románok és magyarok keresztényi szeretetböl, vagy gazdasági okokból kezdik egymást tolerálni, egymásnak szolgáltatásokat felkínálni (ez eddig a nemzeti büszkeségekböl kifolyólag nehéz volt), vagy a világ felé való nyitottságból elkezdenek másképp gondolkodni.

A lényeg az egymáshoz közeledés, ugyanúgy, ahogyan más nemzetekkel is jól megvagyunk, szerte a világban.

"Ami szintén ígéretes Erdélyben: egyre gyakoribbak a két- sőt háromnyelvű helységnévtáblák."

Engem nagyon irritál, hogy a legtöbb helység magyar neve helytelenül áll a táblákon. Magyar polgármester, magyar helység élén fizeti ezeket, de mégis azt írják, hogy Marosfö (mint én, hosszú ö hiányában), vagy Szépviz, Csicso, Jenöfalva és még sorolhatnám. Miért nem lehet a lehetöséget úgy kihasználni, ahogy illik? Miért jön az állami (vagy demokratikus) nagylelküségre a bunkóság? Mert másképpen nem tudom nevezni az ilyen "cégtáblákat".

Üdv egy Seklerburg-itól

 
 Lőwy Dániel  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-04-27 18:55   
A FELZÁRKÓZÁS RÖGÖS ÚTJA. II.:
Szabályozza-e majd az Európai Unió az erdélyi szénakazlakat (is)?

(Alapközlés: Amerikai Magyar Népszava Szabadság)

A cégtáblákat, feliratokat olvasva úgy tűnhet, Erdélyben manapság hasznosabb nyelv az angol a magyarnál. A bevásárlóközpontot Supermarketként hirdetik, a kiadó üzlet- vagy irodahelyiség ajtajára kiakasztják For Rent, az ingatlanközvetítő iroda pedig kiírja Real Estate. A gyorsétel fényreklámja mindenütt Fast Food, a falatozót pedig Snack Barként ismerik. Kolozsváron évek óta üzemel a Pulp Fiction (azaz ponyvaregény) nevű kerthelyiség, a város magyar vendéglőjét pedig nemes egyszerűséggel Red Houseként jelölik. (Még szerencse, hogy „piros ház”-nak hívják, nem pedig piroslámpás háznak, ami ugye teljesen mást jelent.) Gyulafehérvár bejáratánál büszkélkedik a Pizzeria Piano Bar, továbbá Erdély-szerte se szeri se száma a többnyire kevert francia-angol helyesírású lokláneveknek, mint ”Caffé” River, Café Bar (illetve ugyanaz hosszú f-fel) vagy Sun Terrace Restaurant. Nem hiányozhatnak az „égi helyek” sem, amelyek, mondanom sem kell, szintén francia-angol vagy csupán elírt nevűek: Motel Paradis Caffé (sic!) és Non-stop Eden Bar Restaurant. Még kész szerencse, hogy időnként feltűnnek tisztán olasz nevű élelmiszerellátó egységek is, így a Pizzeria Ristorante Italiana, a parányi Szászsebes városkában. Az idegen hangzású nevekkel együtt begyűrűzik a helybéli hagyománytól idegen díszítés is, például a karácsonyi színes égőkkel teleaggatott vendéglőhomlokzat.

Olvasom, hogy az országhatár felszívódása óta az Aradon élők egyre gyakrabban szervezik a családi- vagy munkahelyi ünnepségeiket magyarországi éttermekben. Olcsóbbak ugyanis, az adagok pedig nagyobbak. Gyulán számos vendéglőben megjelentek a kétnyelvű étlapok, a pincérek, ha nem is beszélik a nyelvet, de megértik a román nyelven leadott rendelést, és megszaporodtak a román nyelvű énekest kereső hirdetések.

Kolozsváron tapasztaltam, hogy a Kerékhez címzett-, hagyományos román konyhájú vendéglőben a pincér anyanyelvi szinten beszéli a magyart, ugyanakkor, a már említett magyar vendéglőben, ahol kétnyelvű étlapot kínálnak, a személyzet nem beszéli a magyart. Mi több: a magyar vendéglő legtöbb vendége is románul társalog. Ezt jelképesnek érzem; lehetséges, hogy a gazdasági fejlődés oldja majd fel az évszázados idegenkedést.

Ami szintén ígéretes Erdélyben: egyre gyakoribbak a két- sőt háromnyelvű helységnévtáblák. Szászsebes neve alatt például ott a település román neve (Sebeş), illetve a német neve is (Mühlbach). Ezt olyankor teszik, ha a kisebbségi lakosság számaránya meghaladja a törvény által előírt 20 százalékot (szerencsés esetben az önkormányzat úgy dönthet, hogy 10-15 % esetében is kifüggeszti). Elszomorító, hogy Sântimbru neve alatt nem szerepel: Marosszentimre. Jogosan, mert a magyar történet nagyjelentőségű falujában mára az összlakosság mindössze 1,5 százaléka magyar. Marosszentimrén vesztett majd nyert csatát Hunyadi János; 1442. március 18-én vereséget szenvedett Mezid bég seregétől, és a csatában elesett Lépes György erdélyi püspök is. Hét nappal később azonban Hunyadi aratott győzelmet, és a zsákmányból felépíttette a templomot, ami most romos állapotú. Úgyszintén egynyelvű a helységnévtábla a Szeben megyei Sălişten, hiányzik alóla a Szelistye és a Grossdorf is. A szászok valamikor számottevő jelenlétét már csak a falu erődített temploma hirdeti. Magyar nevére pedig csupán Mikszáth Kálmán Szelistyei asszonyok című kisregénye emlékeztet.

A nemzetközi út kétirányú, minden irányban egyetlen sávval. Előttünk betonkeverő kocsi halad, úgyszólván lépésben követjük, mert nem megelőzhető. Negyvenöt mérföld távolságot a mikrobusz másfél óra alatt tesz meg, vagyis az előrehaladás kétszer lassúbb, mint az Egyesült Államokban lenne. Az infrastruktúrán még sok a javítani való. Különféle sztrádák építését tervezik. Az országút mentén hagyományosan rakott szénakazlak sorakoznak. Olyanok, akár a nagybányai művésztelep festményein. Ki tudja, mikor „szabályozza meg” ezeket is az Európai Unió?


 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-04-26 05:12   
Lőwy Dani helyett én tettem fel(megkért rá)
Lőwy Dániel: „Kik és Mik ahol és amikor megtörtént ügyei.” Amerikai Magyar Népszava – Szabadság, 2007. április 20, 117. évf., 16. szám, 15. old.

http://www.magyaronline.net/forum/viewtopic.php?topic=1050&forum=29&642

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-03-25 07:07   
Kedves Mary, én tudok egyről: a Brassó- Székelyudvarhely között és visszafele közlekedőről.
Elég biztos járat a Csíkszereda- Székelyudvarhely közötti is.

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-03-24 23:19   
2007-03-24 04:28, Ferencz Zsuzsanna:


Van egyáltalán járat? Amelyben meg lehet bízni.

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-03-24 04:28   
Kedves Dani, minden sorod igaz.
Kivéve egyet:
"Bizonyára autóbuszjegyre sem telik nekik."
Telik, nem telik, mindegy, hiszen a legtöbb járatot megszüntették, mert:
a. nem volt elég utas
b. esett ki az autóbuszok oldala.

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-03-23 23:26   
2007-03-23 18:51, Lőwy Dániel:

A cikk minden sora megfelel a valóságnak. Nagyon szembetünöek ezek a dolgok, amikor néhány év szünet után szembesül az ember az erdélyi valósággal.

Az államilag elöírt bürokrácia talán a legnagyobb teher a magánvállakozók számára, az állandó törvénymódosítások,a majdnem havonta új nyomtatványok érvénybe lépése pl. az adóhivatalnál. Ehhez jön még az online vagy banki ügyintézés lehetetlensége. Mindent személyesen be kell fizetni valahol (villany- és vízsszámla, tévédíj, óvoda, kölcsönvisszafizetés etc.) Ez természetesen sorbaállással, idöpocsékolással jár. Ismeretlen a szolgáltatók felhatalmazása, hogy a havi díjakat egyszerüen vonják le a bankszámláról (az ehhez szükséges bizalom is hiányzik, nem beszélve a szolgáltatók felkészületlenségéröl).

Románia még mindig egy agrár állam, ezért az EU-szabályok sok gondot fognak okozni országszerte a mezögazdasági dolgozóknak. Nincsen meg a technikai felszereltség, az anyagi alap modernizálásokra. Az ezekhez szüksége mentalitásról nem is beszélve.

Prózai példának felhozom a tradicionális disznóvágást, amelynek lassan beharangoznak. Hogy ez jó-e vagy nem (ill. kinek jó és kinek nem), el lehetne vitázni.

Különben a romániai EU-felkészültséget nagyon gyengének tartom, rengeteg rémhír terjed (pl. ezután csak szabvány paradicsomot szabad termeszteni, amely egy bizonyos méretü ládába belefér , vagy ezután nem szabad kenyeret sütni, az ezáltal okozott füst miatt )

Abban majd' senki nem hisz, hogy a korrupció az EU nyomására megszünhet. Abban sem, hogy Románia valaha is igazi demokratikus ország lesz. Az EU-hoz általában az anyagi jólétet kapcsolják, amelynek ára van.

Különösen kritikusnak tartom az EU-elöírások betartását olyan körülmények között, ahol ez lehetetlen. Ilyen a szekerek forgalmának megtiltása, alternatíva hiányában. Remélhetöleg az EU nem csak követel, hanem támogatja is az infrastruktúra (és egyebek) fejlesztését.

 
 Lőwy Dániel  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-03-23 18:51   
A FELZÁRKÓZÁS RÖGÖS ÚTJA

Lőwy Dániel
Népszava Szabadság

Erdélyben mindig mindenki nagyon elfoglalt. Senki sem ér rá semmire. A telefonbeszélgetések indokolatlan hosszúságából ítélve azonban nagyon is ráér. Fél óra múlva találkozom valakivel, de ragaszkodik hozzá, hogy már előre elmondja, méghozzá messzemenő részletességgel mindazt, amiről és amiért élő szóban akar velem értekezni. Jelenség ez; igen sokan alacsony hatékonysággal rendezik dolgaikat.
Otthon vagyok, és rácsodálkozom a változásokra. Sokrétűek; gazdasági, társadalmi, politikai és mentalitásbeli különbségek az utóbbi évtizedekben megszokott viszonyokhoz képest. Sokminden azonban kevéssé javult, illetve ugyanolyan rossz, mint régen. A számlák befizetése például gondot, utánjárást, sorban állást jelent. A személyi csekkek úgyszólván ismeretlenek, az on-line fizetés még gyermekcipőben jár, bankkártya is kevés van, és vitathatatlan előnyei mellett gyakran hátrányai is megmutatkoznak. Egyik amerikai hitelkártyámat azonnal zárolják, hosszas telefonálással sikerül csak újra megnyittatnom. Csak ott használhatom, ahol nem kérik a négy számjegyű kódját, mivel nem emlékszem rá, mi az. Az USA-ban legfennebb a bankkártyához kérik, itt a hitelkártyához is. Románia ez év január 1-től EU-tag, de még mindig félnek tőle. Lehet, nem indokolatlanul, mert a bukaresti TV-híradó szerint ezer személy identitását tulajdonították el, a kárvallottak talán mind amerikai illetőségűek voltak; az okozta a bajt, hogy itt használták a hitelkártyájukat.
Szembetűnően virágzik a magánkezdeményezés, a kis- és nagyvállalkozás. A Kolozsvárról kivezető utak mentén a legjelentősebb személygépkocsi gyártó cégek képviseletei és kiállító termei találhatóak: a Mercedes Benztől, BMW-től és VW-től a Fordig, Jeepig, Chryslerig és a Toyotáig, de jelen vannak a francia kocsik is, az Amerikából úgyszólván hiányzó Renault és Peugeot. Első oldalas újsághír mutatja be Irinel Columbeanu romániai szupermilliárdos vadonatúj-, 600 ezer euro értékű Rolls Royce csodajárgányát. E fémes fényű-, bordó ékszer kiegészíti a – riasztóberendezések forgalmazásából meggazdagodott – vállalkozó eddig „csupán” Mercedesből, Bentleyből és Jaguárból álló gepkocsiparkját. Éppen a híren töprengek a mikrobuszban, amikor elhagyjuk Gyulafehérvárt, és Nagyszeben irányában haladva, felfigyelek az egyik faluból a másikba gyalogszerrel közlekedő szerencsétlenekre. Bizonyára autóbuszjegyre sem telik nekik.
Olykor egy-egy lovas- vagy ökrösszekeret is látok a közutakon, de mint hírlik, már nem sokáig, mert hamarosan kitiltják őket, és akkortól csak a terelőutakon közlekedhetnek. Már ha egyáltalán létezik olyan, mert a jelenlegi erdélyi infrastruktúrában ritkaság számba megy a helyi érdekű út. Amennyiben nincs, hát számold fel gazda az ingatlanodat és ingóságaidat, és költözzál máshova. A juhpásztorok életét amúgy is ellehetetleníti a több mint ezer éves hagyományú kétlegelős pásztorkodás, azaz a váltakozó legeltetés (az ún. transzhumálás) EU által kilátásba helyezett betiltása. Ez nem általános előírás, csak úgy tűnik, az ország megbízottai elhibáztak valamit a csatlakozási tárgyalások során. Ha a juhász mégis képes lenne tejterméket előállítani, a kis zsendice vagy orda értékesítéséhez olyan bonyolult ügyviteli formaságoknak kell(ene) eleget tennie, hogy azok lebonyolításához teljes ügyvédi irodára lenne szüksége. Az állattartást általában szigorúan beszabályozza majd az Únió, kérdés, hányan bírnak majd megfelelni a feltételnek, hogy a jószágot teherautón szállítsák és fűtött istállókban tartsák? Eddig több állatkert vadállománya esett a szigorú EU-s előírások áldoaztául. Temesváron például az állatkert csont és bőrré fogyott madarai végül a szegénykonyha menűjét gazdagították. Még szomorúbb a négy oroszlán sorsa; miután a hideg télben majdnem megfagytak, és egyetlen táplálékuk a mélyhűtött hús volt, mert sehogyan sem sikerült „állathoz méltó” életkörülményeket biztosítani számukra, „megoldásként” megmérgezték őket.

 
 rigojanos  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-02-09 18:06   
2007-01-23 00:28, zacherlászló:

Így itt, Magyarországon aztán az amerikai filmek vagy az amerikai elnök alapján alkotunk (gondolom, meglehetősen téves) képet az amerikaiakról....

Ez igy van, aki meg nem elt itt (meg csak azt sem mondom feltetlenul, hogy “aki nem jart itt”, mert az tavolrol sem eleg), az valoban nem igazan lathatja at, hogy mi jellemzo erre a kulturara, tarsadalomra, politikara, lehetosegekre. Ebben az orszagban minden veglet megtalalhato, minden teren.

Az amerikai eszmény a sikeres, az újat felismerő, alkotó ember. Az, hogy legfőbb érték az egyén szabadsága,

Talan a legnagyszerubb dolog, ami erre az orszagra jellemzo, az valoban a lehetosegek meglete arra, hogy az egyen kiemelkedove tudjon valni barmiben. Az innovativ, progressziv gondolkodas es kreativitas abszolut tamogatott mar a gyerekkortol, es az europaiakra kevesse jellemzo kockazatvallalo hozzaallas nagyon jellemzo. Hozzateszem persze, hogy tarsadalmi viszonylatban sokkal inkabb benne van a politikus mindenkiben, mint Magyarorszagon peldaul, es bizonyos kozegben (pl. munkahely) gyakran tulzott nyomas alatt vannak azok, akik esetleg mas velemenyen vannak tarsadalmi temakat tekintve, mint a tobbseg.

De visszaterve az Amerikaban jellemzo innovativ, progressziv gondolkodas osztonzesere, az (ahogyan a cikk is irja) mar az iskolaban elkezdodik, ami Magyarorszagon egyaltalan nem jellemzo.

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-02-06 17:25   
Kedves Dani, hazatértél-e már Kolozsvárról? Otthonról haza?
Nem ártana valami újabb cikk...

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-24 06:26   
Kedves Dani, egy magánkérdés:
Mondd kérlek, Andrei Serban román rendező csakugyan olyan ismert Amerikában, mint azt az itteni tömegtájékoztatási eszközök írják?

 
 zacherlászló  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-23 00:28   
AMERIKA!
Köszönet Zsuzsának, hogy nem engedte elsüllyedni ezt a nagyon érdekes topicot! Engem pl. nagyon érdekelnek az amerikai hétköznapok. (Csak zárójelben: ugyanígy érdekel persze a mongol, kurd, skandináv stb. stb. hétköznapi élet is. De az egy másik téma.)
Miközben Amerikáról, a szuperhatalomról sokat hallunk, az amerikai hétköznapokról igen keveset.
Így itt, Magyarországon aztán az amerikai filmek vagy az amerikai elnök alapján alkotunk (gondolom, meglehetősen téves) képet az amerikaiakról.
Köszönet Lőwy Dánielnek az igen érdekes és téveszmét oszlató írásaiért!
További hozzászólásra ingerelhet talán a következő, Amerikával foglalkozó cikk, amely éppen 5 évvel ezelőtt jelent meg. Az alapvető megállapításai szerintem még ma is érvényesek. (De hát majd elmondja, aki jól ismeri Amerikát. Én: csak éppen!)
A teljes cikk itt olvasható el:

http://mn.mno.hu/index.mno?cikk=53247&rvt=15&s_text=harc+l%E1thatatlan&s_texttype=4&norel=1&pass=3

Ízelítőnek rövid részlet:

Az amerikai eszmény a sikeres, az újat felismerő, alkotó ember. Az, hogy legfőbb érték az egyén szabadsága, annak az elfogadását jelenti, hogy mindenki maga tudja a legjobban, mi számára a jó, nem szorul mások gyámkodására. A nagykorúvá váló amerikai polgár azonban nem valamely beavatási szertartás eredményeképpen válik szabaddá. A szabadságot, az azzal való élés képességét gyermek- és ifjúkorában kell elsajátítania.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Az amerikai társadalmat a ragyogó egyéni teljesítmények, a gyors alkalmazkodó képesség, az új tisztelete és elfogadása jellemzi.
...természetesnek tartják, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtókat követni, nem pedig megszólni és támadni kell. Az Egyesült Államokban ezért elismerik a teljesítményt, az irigység vezérelte gáncsoskodás jóval kisebb mértékű, mint nálunk, Európában.


 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-16 04:37   
Na végre magam is megtudtam, hogyan került Almásy (Almasy) gróf az amerikai filmbe. Eddig azt hittem, divatból. És megismertem egy érdekes vonulatot: Almásy-Kubassek-Xántus János. Valószínűleg az egyéniségük is hasonló valamelyest, a kalandvágyó tudósok rokonszenves és ritka fajtájából.
Igen, Dani: Rejtő Jenő nagyon örvendett volna mindhármuknak.

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-14 09:15   
kedves fellegvár, Valika nálam káderezte le Mayát...
 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-14 00:15   
Valika !
Nem hiszem, hogy van kolozsvári származású (bár Te nem vagy az), aki ne "ismerné" a Löwy családot (beleértve az Anyukát is ).

 
 Valeria  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-13 17:55   
Es, nem csak edesapjatol, de edesanyjatol is olvasunk, nem igaz Fellegvar?
 
 Lőwy Dániel  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-13 15:25   
ELKÉPESZTŐ KALANDOK VALÓS HŐSE: DR. KUBASSEK JÁNOS
– FELTÁRTA AZ ANGOL BETEG IGAZ TÖRTÉNETÉT –

Alapközlés: Amerikai Magyar Népszava Szabadság

Rejtő Jenő hőseinek a legváratlanabb fordulatokban gazdag történetei sokunk kedves olvasmánya. Hadd idézzem fel egyik legnépszerűbb alakjának néhány kalandját, hátha olvasóim azonosítani tudnák.
Nos, hősünk előbb Puerto Ricoban portyázott, majd átkelt az Antillák gyöngyszemén, később halaszthatatlan dolga akadt az ezerarcú Bangkokban, elidőzött az ópiumbódulat földjén, barangolt egy keveset Kasmírban, majd a norvég fjordokban várta a kedvező szelet. Amikor kiderült, hogy a Kon-Tiki útjára már minden jegy elkelt, hátizsákkal a vállán átgyalogolt a Hawaii szigeteken, megcsóválta a fejét Pearl Harborban, majd motorkerékpáron átszáguldott öt világrészen, hogy néhány órára megpihenjen a Himalája árnyékában. Később Srí Lankán a leprásokkal barátkozott, expedíciót vezetett Zanzibártól a Stefánia tóig, de mert a Nyugati világot is útba akarta ejteni, beásta magát a British Museum levéltárába. Hamarosan ráébredt, hogy feles szabadidejét is valamivel agyon kell ütnie, ezért Dél-Kínában és Vietnamban folytatott karsztkutatást, gyorsan megírt néhány tucat alaposan dokumentált könyvet, több száz tudományos értekezést, újságcikket, útirajzot és lektori véleményezést, továbbá földrajzleckét tartott gyerekeknek, és beült néhány általános iskolai verseny zsűrijébe.
A Rejtő Jenő tollára kívánkozó történetek és elképesztő kalandok hőse ez esetben valós személy: a nemzetközileg ismert és elismert földrajztudós, dr. Kubassek János. Itt csupán időrendből kiforgatott szemelvényeket ollózhattam össze rendhagyó pályafutásából. Érden él, és mert igen ragaszkodik városához, összeállította annak útikalauzát, külön kötetben leírta Érd természeti értékeit, és megint másikban ismertette az érdi Magyar Földrajzi Múzeumot, amelyet immár közel harmadfél évtizede vezet. Jelenleg – Fulbright ösztöndíjjal – dr. Xántus János életművét tanulmányozza Washingtonban, a Kongresszusi Könyvtárban.
A Szahara bűvöletében című talán legizgalmasabb könyvében Kubassek János nyomon követi a kilenc Oscar-díjjal kitüntetett film, Az angol beteg főhőse, a sivatagkutató Almásy László gróf életútját. Kubassek úgy véli, földrajzi felfedezőről csupán az írhat hitelesen, aki végigjárja annak teljes útvonalát. A földrajzi koordináták pontos ismerete híján ugyanis időben sem képes hitelesen elhelyezni a felfedezőt, nem élheti bele magát annak gondolkodásmódjába.
Almásy László Ede (1895-1951) a XX. század legsikeresebb magyar földrajzi felfedezője volt, aki az 1930-as években a sivatag talán legjobb ismerője és legfelkészültebb szakembere volt. Felfedezésihez nemcsak terepjárót, hanem repülőgépet is igénybe vett; így talált rá 1932-ben a sokak által régóta keresett Zarzura-oázisra. A következő évben neolitikus sziklafestményeket fedezett fel a Gilf Kebír homokkőplató Vádi Szúra nevű völgyében, az Uweinát-hegységben pedig őskori sziklafestményekre lelt. A film megjelenése előtt Almásy neve mégis úgyszólván ismeretlen volt. Életrajzi adatait Kubassek addigra már két évtizede kutatta; felkereste Almásy sokrétű pályafutásának európai, ázsiai és afrikai helyszíneit, 1993-ban pedig – mintegy hat évtizeddel Almásy után – sikeres expedíciót szervezett Gilf Kebír térségében és az Almásy által felfedezet rejtélyes oázisban, Zarzurában. E terepkutatások voltak számára a legizgalmasabbak. Kubassek János a Szaharában értette meg, mit jelent expedíción részt venni, és az mennyire kockázatos. A Líbiai-sivatag ugyanis minden évben áldozatokat követel, és akadnak olyanok, akik nyomtalanul tűnnek el a kietlen sziklavilágban vagy a futóhomokbuckák birodalmában.
A szerző kivárt az Almásy monográfia közlésével mindaddig, ameddig a bölcsőtől a koporsóig nyomon nem követte a Szahara-kutató életútját. A nagysikerű film rendkívüli módon felkeltette az érdeklődést a burgenlandi Borostyánkőn született nemesi származású magyar tudós alakja iránt, de egyben sok téves adatot is elültetett a köztudatban. A film cselekményének vázát képező megható szerelmi történetből például szó sem igaz; miután Almásy sikertelenül kérte meg a dúsgazdag norvég Gudrun kezét, életreszólóan kiábrándult a nőkből, így később még véletlenül sem szerette el munkatársa feleségét. Másfelől, a filmben hatásosan megjelenített sivatagi gyaloglás az úszó emberek barlangjától a legközelebbi vasútig pusztán a rendezői képzelet szüleménye. Ugyanis Vádi Szúrától a legközelebbi vasútvonal a Nílus völgyében található, Asszuánnál, mintegy 800 kilométeres távolságra, amit magányosan a víztelen sivatagban lehetetlen legyalogolni. Az angol beteg, azaz a pilóta filmben ábrázolt repülőbalesete Almásy László Rommel seregénél Libiában című könyvének leírásából ihletődött. Annyi igaz belőle, hogy 1931 augusztusában Almásy is átélt egy repülőbalesetet; Zichy Nándor barátjával, útban Egyiptom felé repülőgépével viharba került, és a szíriai Aleppo közelében lezuhant. A két utas a csodával határos módon menekült meg. Ezt könyvében Kubassek részben Almásy, részben Zichy Nándor gróf, hajdani oszággyűlési kéviselő közlései alapján idézte fel.
„A filmbéli Almásynál izgalmasabb és érdekesebb az az Almásy, aki leveleiben, cikkeiben, könyveiben és a kortársak emlékezetében él” – vallja a szerző. E megállapítás minden bizonnyal helytálló, mert ugyan ki mérhetné fel jobban a földrajzi felfedező szellemi hagyatékát Kubassek Jánosnál, aki maga is rendkívül mozgalmas, eseménydús, kiemelkedő eredményekben gazdag pályát mondhat a magáénak.

 
 Lőwy Dániel  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-13 15:22   
Hálás vagyok a bátorító üzenetekért. Hamarosan felteszek majd valami újat.
 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-13 06:13   
2007-01-12 20:02, Lőwy Dániel:

Kedves Dani!

Mivel Édesapádnak egy életre hálás vagyok, már a neved elég ahhoz, hogy olvassalak. De ehhez még hozzájárult az is, hogy érdekel, amit írsz, mert én is New Yorkban élek. Hogy hallgattam?? Az igaz ! De bólogattam olvasás közben , ha ez mentségemre szolgál egyáltalán.
Én ... várom a folytatást ...
Üdv fellegvar

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-13 04:12   
Kedves Dani, a topikok néha alásüllyednek, aztán feljönnek, olyan is létezik, hogy napokig-hetekig nem veszi észre senki az újdonságot. Vagy hogy épp nincs mondanivalójuk, mert más topikban vitatkoznak-veszekednek.
Olyan emberek is léteznek a világon, akiket semmi sem érdekel.
Az Internet kegyetlen világ tud lenni, mert az ember azokkal is szembesül, akik számára nem fontos, mit ír.
Sokunk számára viszont fontos.

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-12 21:26   
2007-01-12 21:23, Valeria:

Na ugye. Nem vagyok egyedül.

 
 Valeria  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-12 21:23   
En is olvastam, nem csak itt, az ujsagban is. Nagyon elvezem.

 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-12 21:00   
2007-01-12 20:02, Lőwy Dániel:
-
Úgy tűnik, e topik kifutotta magát, hiszen a Zseni vagy sarlatán és a Kakofon c. írásaimhoz egyedül Te szóltál hozzá, aki ugye beindítottad a témát.
-
Nana, stopp, stopp! Én szívesen olvasgatok itt, a hozzászólás hiánya a hozzáértés hiányán múlik, sajnos. De azt hiszem, nem egyedül olvasgatok és tanulok itt.

Kérek többet!

 
 Lőwy Dániel  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-12 20:02   
Kedves Zsuzsa! Sem a két szereplőt, sem Ungvári stílusát nem kellene ismerni ahhoz, hogy a paródia megálljon a lábán. Persze, ha jó volna... Úgy tűnik, e topik kifutotta magát, hiszen a Zseni vagy sarlatán és a Kakofon c. írásaimhoz egyedül Te szóltál hozzá, aki ugye beindítottad a témát.

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-01-10 13:13   
Kedves Dani, én nagyon élveztem az írást, de mondjuk Ungvárit (de nem a stílusát) leszámítva, ismertem a szereplőket...
Hanem az érdekelne, mit mond annak, aki nem ismerte Uli nénit, Halmos Gyurit...
Apropó: tán nem szentségtörés, ha ide beírom, mi volt a csúfneve zenészkörökben: Ebihalmos bögyöri...

 
Ugrás a ( 1 | 2 következő lap )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó