2018. szeptember 20. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> Kultúra >> Megélt történelem
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( 1 | 2 | 3 következő lap )
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-12-28 18:56   



December 22-én a Magyar-Hon-Lapon Éhségsztrájk a gulágon II. címmel Dobos Marianne egy megrázó cikket közöl az oroszországi magyar hadifoglyokról és a köztük levő szolidaritásról. Az utolsó bekezdésben egy szolidaritási felhívást lehet olvasni. Ha valaki ezen részt kíván venni egy képeslap küldésének erejéig, azt szíveskedjék a képeslapot a következő címre küldeni:

„Magyarország szegényeiért”

Hofher József SJ.
Jézus Szíve Plébánia
1196 Budapest
Áchim András u. 78 sz.


A cikk itt olvasható: http://mkdsz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=8047&Itemid=87




 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-12-16 08:09   
Sajnos a mai világban a karácsonyt korántsem úgy éljük meg, amint azt még gyermekkorunkban tettük. Ez nem csak azért van, mert az utakat takarítják, bár már azt is alig kell hála a globális felmelegedésnek, szóval a csilingelő lovas szán a mesébe költözött, hanem azért is, mert az egyik oldalon egyre növekvő jólét és a már októberben elkezdődő semmilyen határt, vagy gátlást nem ismerő reklámhadjárat eltakarja szemünk elöl a másik oldalon is egyre növekvő –de ezúttal szükséget, nyomort. Voltak idők, amikor megközelítőleg egyformán kevés volt majdnem mindenkinek, de létezett szolidaritás, szeretet. Ilyesmiről, a karácsony öröméről, reményről szól Rolf Zink „történelmi” írása a Rabok korúsa, melyet magam fordítottam németből magyarra.

1946-ban töltöttem második karácsonyomat szovjet hadifogságban. Miután túléltem a diftériát, az atkarszki tábori kórházban feküdtem, nem messze a Volga menti sz.ratovtól.

Egy ideje apránként sztearint gyűjtöttem, ezzel kezelték béna lábaimat. Ebből gyertyákat készítettünk. Sőt, sikerült szobánkba egy karácsonyfát is szereznünk, egy fajta törpe lucfenyőt a sztyeppéről. Egyességet kötöttünk szovjet őreinkkel: ők szereznek nekünk fát, cserébe azt karácsony után gyertyástól és magunk eszkabálta díszestől elvihetik saját karácsonyukra, mert ez az oroszoknál csak január 6-án van.

Végül is szenteste a karácsonyfa készen állt és egy tucat gyertya fényében ragyogott. Mindenki éjjeliszekrényén állott egy gyertya. Ezáltal annyira hazai, szentimentális hangulat keletkezett, hogy a meghatottságtól alig tudtunk valamit mondani.

Emellé, a karácsonyi kekszek helyett cvibakot készítettem. Titkon szerzett fehérkenyér szeleteket napraforgó olajjal és cukorral kentem be és kályhánk forró kövén megpirítottam. Az emígy elkészített karácsonyi sütemény fenségesen ízlett és a mi viszonyainkhoz képest fogyasztása magas fokú élvezetet jelentett.

Szenteste úgy délután hat körül megtartottuk közös karácsonyi ünnepünket. Kereken száz fogoly jött össze. Ehhez még mintegy tucat orosz orvos, nővér, őr, katona és az elmaradhatatlan NKVD (belügyi népbiztonság*).
Magunkkal hoztuk sajátkészítésű gyertyáinkat, melyeket a helyiségben szétraktuk. A gyertyák fényében egy meleg, békés hangulat jött létre.

Aztán síri csend lett. A „zenekar” – a magyar fogolytársak hegedűket fabrikáltak, melyeken néhány fogoly játszott – karácsonyi hangulatú muzsikába kezdett. Aztán egy laikus prédikátor – pap nem volt közöttünk – hirdette az igét. Oroszország mélyén a karácsonyi történéseket mesélte el. Az Újszövetségből, Lukács 2-ből idézett, emlékezetből.

Ezután a zenekar kíséretével elénekeltük a Csendes éjt. Annyira lelkesen és bensőségesen énekeltünk, hogy ilyet soha egész életem során többé nem éltem meg. Egy kórus egy korállal folytatta. Mindnyájan könnyekig meg voltunk hatódva.

Amikor aztán a kórus és a zenekar Verdi Nabuccojából a rabok kórusát kezdte énekelni: „ Szállj gondolat, aranyló szárnyakon, rég nem látott hazámba szállj...” nem volt tovább visszafogottság, folytak könnyeink és ezt nem szégyelltük. Sok kemény férfi, aki számtalanszor a halállal szembenézett már úgy zokogott, mint egy gyerek.

Férfiak, kik évekig nem imádkoztak, Istenről és templomról hallani sem akartak némán térdre ereszkedtek és suttogták: - Isten adjál erőt a kitartáshoz! Engedd meg viszontlátni hazánkat! Mások kezet fogtak és örök bajtársságot fogadtak.

Mindenik az otthoni szeretteikre gondolt. A legtöbben még azt sem tudtuk, hogy egyáltalán életben maradt-e valaki, hogy mi történt Németországban. Sokáig tartott míg a lelkek és kedélye4k megnyugodtak és a zenekar az „O du fröhliche...”-val a karácsonyi ünnepséget befejezte. Az oroszok is szinte lemerevedtek a meghatódságtól.

Ezen az estén nem jött létre egyetlen beszélgetés sem. Túl mélyen volt mindenik feldúlva. Túl erősen kötődtek a gondolatok az otthoniakhoz és az emlékekhez. Mindenik a legszívesebben magába szállt, kusza gondolatokkal feküdt ágyán és álmodozott. Egy ilyen szentestét soha többet nem éltem meg.

Ma is borsózik a hátam és folynak a könnyeim, ha a Rabok kórusát hallom. Ilyenkor mindig arra a szovjet hadifogolytáborban töltött szentestére gondolok, annyira mélyen égett lelkembe.
* A fordító megjegyzése

 
 zolika1940  módosítás |   válasz erre |   profil |  2007-10-26 02:50   
1956. Oktober 23.

Honfitarsak, ne felejtsuk el a Magyar Hosoket, akik az eletuket adtak 1956-ban minden Magyarert.
Ne hagyjuk a langot elaludni!
A jo Isten aldja meg ezt a Nemzetet.

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-24 04:52   
Hát az ünnepi műsorokból elég sok újat megtudtunkl az erdélyi ötvenhatról is. Pédául azt, hogy 15 forradalmárt kivégeztek, és több száz erdélyit ítéltek el, többnyire hét évre.
Azt is megtudtuk, hogy ezeket soha nem "rehabilitálták": itt Romániában a rendőrség még mindig köztörvényes bűnözőként tartja nyilván őket...

 
 SOM  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-23 19:47   
2005-10-23 17:14, Ferencz Zsuzsanna:
-
És főleg azok a vonatkozások nincsenek még feldolgozva, hogy hogyan élte meg a forradalmat a szomszédos országok magyarsága.

Például úgy is, hogy a szolidaritást érző diákok a menzákon dobogó szivvel, szoruló torokkal hallgatták a rádió hireit. Es bizony szorult ott az ököl is olykor (csoda-a?), és széklábak meg ablaküvegek is törtek.. Amiért aztán egy életre szóló megbélyegzés terhét varrták az együttérzők nyakába. Az első dolog az volt, hogy piros könyvecskét kellett kiváltaniuk, ha nem akarták kizáratni magukat.. Megalázó büntetés volt nagyon. Ugyanakkor a nevük mégis felkerült a fekete listára és mindig, akár egy életen át is, figyelemmel kisérték szinte minden lépésüket.


 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-23 17:28   
Ma néhány órás dokumentációs film ment a tévében. A jelenetek ismerösek voltak, sok túlélö megszólalt, mint pl. Nagy Imre lánya, Kopácsi Sándor rendör fökapitány és mások.

Gondolom, a Guido Knopp neve sokak elött ismert, izgalmas, alapos munkával összeállított történelmi dokujairól (és könyveiröl) híres. Sikerült neki valamilyen úton-módon egy olyan filmet megszerezni, amelyet azelött a nyilvánosság nem látott (legalábbis a doku összeállítása idején még nem). Én most láttam elöször és megdöbbentem az emberi tragédiák és elveszített illúziók, álmok eme filmjét. A tárgyaláson filmezték, egy tükör mögül, és minden vádlott a végén szót kapott. Sokan, akik ma nagy tekintélynek örvendenek Magyarországon, bocsánatért esedeztek elkövetett hibáikért, de ígérték, hogy többé sose fogják elárulni a szocializmus ideáljait. Kb. ez volt a mondanivalójuk, szó szerint nem tudom idézni.

Nagy Imre és Maléter Pál nem látták be "hibáikat". Ezért kaptak halálos ítéletet.


 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-23 17:14   
Most, az ötvenéves forduló előtt épp egy esztendővel, már nagyon sok mindent lehet tudni a forradalomról. De még mindig nem mindent.
És főleg azok a vonatkozások nincsenek még feldolgozva, hogy hogyan élte meg a forradalmat a szomszédos országok magyarsága.
Magam is tudok valamit, amiről soha sehol nem hallottam egyetlen szót sem: egy parajdi ember öt évvel ezelőtt elmondta nekem, hogy az 56-os forradalom idején a katonai szolgálatát teljesítette Temesváron.
November elején szovjet katonai egyenruhába bújtatták, és elviitték őket Budapestre, a forradalom leverésére.
Amikor magnószalagra akartam venni, az ember nem állt kötélnek: azt mondta, hogy nagy baja lehet, ha mindez megjelenik a sajtóban.
Sok minden létezhet még, amiről félnek beszélni az emberek...

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-10-22 12:10   
ZOLIKA 1940 UZENETE:


Kedves Honfitarsak.

Remelem minden Magyar megemlekszik October 23. 1956.
Remelem a Magyar Ifjusag akik 1956 utan szulettek, tanultak valamit a tortenelembol. Szabadsag nem csak tortenik, harcolni kell erte. Ezrek adtak az eletuket hogy a Magyar Nep szabadon tudjon elni. Ne hagyjuk elfeledni oket. De neha akarmit csinalsz megsem leszel gyozo es tobbet veszithetsz mintha semmit sem csinaltal volna. Sokan minket leneznek, mert Mi elhagytuk a Hazankat hogy legalabb az eletunket meg tudjuk menteni.
Minden elveszett ami draga es szent volt nekunk.
Ezt irigylik sokan?
En 16 eves voltam, Petofi szavai csongtek a fulembe "Talpra Magyar, Hiv a Haza". En tudtam hogy mit kell csinalnom es buszke vagyok hogy felalltam a Magyar Nepert.
Sajnos En is elveszitettem mindent, a Hazamat, Szuleimet, Testvereimet, Barataimat.
Nekem nem maradt semmi a multbol. En mar oreg vagyok, de meg mindig egy buszke Magyar.

Isten alld meg a Magyart.


Zoli
_________________

 
 kaytee  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-26 20:25   
2004-12-26 03:21, Ferencz Zsuzsanna:

A Rádió vezetősége tehát tudta előre, mi következik.

Az "enyém" viszont nem...jellemző.

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-26 03:21   
Igen, kedves Mary, megérkeztek a hodáki románok Marosvásárhelyre, de Böbe kolozsvári.

Oda nem jutottak el a furkósbottal.
Más: semmi világosat nem tudni az ú.n. forradalomról.
Csak azt, hogy Bukarestben nem volt forradalom, hanem manipulálták az embereket.
Erre saját bizonyitékom is van.
December 22.-én hajnalban (tehát Ceausescu még nem menekült sehova, az utcákat és főleg az Egyetem-téri metrólejáratot mosták a vértől) elmentem munkahelyemre, a Rádióba.
Ahol az egyenruhás szekusok kibiztositott fegyverrel álldogáltak.
Épp akkor jött ki felvételről a Rádió kórusa. Ismertem a tagokat, s megkérdeztem tőlük, ugyanbizony, milyen éjszakai felvételen vettek részt. Mondták, a Desteapta-te romane c. éneket vették fel, amin nagyon csodálkoztam, mivel az le volt tiltva.
Délben aztán, amikor Ceausescuék elmenekültek, a Rádió elkezdte sugározni az illető dalt. Ez lett az új himnusz.
A Rádió vezetősége tehát tudta előre, mi következik.


 
 Mary  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-26 01:48   
2004-12-25 15:41, bobe:
-
2004-12-23 13:38, Ferencz Zsuzsanna:
-
2004-12-23 05:49, bobe:
-

És nem jöttek akkor a "Hodaci székelyek?" Amikor Sütö Andrásnak is kiverték a szemét?

 
 bobe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-25 15:41   
2004-12-23 13:38, Ferencz Zsuzsanna:
-

Ott bizony ,de en megjobban feltem marciusban mikor a felvonulasok megkezdödtek es attol feltem Vasarhely folytatodni fog

 
 gyogytorna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-25 12:22   
2004-12-24 03:19, fellegvar:
-

Köszönöm Fellegvar, elolvastam a kuldött rovatot.

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-24 03:19   
15 ev elmultaval ez a velemeny MA :
http://www.hhrf.org/szabadsag/4dec-23.htm#E13E22

 
 gyogytorna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-24 01:33   
Ezen esemenyek törtentekor en Pesten voltam es csak a radion keresztul tudtam követni törtenteket.
Többet vartam a valtozastol akkor.

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-23 13:38   
2004-12-23 05:49, bobe:
-
Kedves Böbe, ti is az asztal alatt karácsonyoztatok?
Akkor a Rádióban dolgoztam, ott is az asztal alatt iirtuk a hireket.
Az épületbe be és onnan ki pedig guggolva tettük meg az utat.

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-23 10:47   
December 24-e volt. Szenteste. Ültünk a dúsan terített asztalnál és étvágytalanul turkáltuk a finomságokat. 9 kilométerre laktunk a román határtól. Szemünk a televízió bukaresti adásának képein, fülünk a magyar rádión csüngött. Néhány falat leerőltetése után egyszerre toltuk el magunk elől a tányért: ki tud enni úgy, ha tudja, hogy ágyúlövésnyi közelségben nincs mit adni a kórházban fekvő betegeknek? Összepakoltam egy dobozba a vacsoránkat süteményestől, ananászostól.

Mások is így érezték. Éjfélig összegyűlt egy személyautónyi rakomány. Ki mit tudott hirtelen, odaadott. Volt ott liszt és mákos bejgli, sonka-kolbász, 20 liter frissen fejt tej, lekvár és méz, gyertya, lázcsillapító, édesség a gyerekeknek, tojás és levestészta, túró, tejföl, étolaj és cseresznyebefőtt.

Vállakozó fiatalember is akadt, aki elkísérte a páromat Zsombolyáig. Én küldtem, mégis rettegtem visszatértéig.
Mai napig őrizzük a bizonylatot, amit a helyi kórház kiállított az átvett élelmiszerekről. Kézzel írt kusza sorok, rajta pecsét és a hála szavai.


 
 gvirag  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-23 10:41   
Amikor a külügyminiszter bejelentette, hogy éjféltől nyitva a határ az NDK-s menekültek előtt, elmentem a Manrézába ahol több mint ezer menekült tartózkodott. Négy fiatalemberrel megállapodtam, hogy este tízkor indulunk, hogy éjfélre megérkezzünk Hegyeshalomba.

A melletem ülő fiatalember elkérte a térképemet, a hátul ülők nagy csendben voltak, szemlátomást nagy volt a feszültség. Komáromban megkérdezték átmegyünk-e a hídon. Kicsit meglepett a kérdés.

A határon már többen várakoztak, de elég hamar átjutottunk. Izgatottan kérdezték: ez már Ausztria? Mondtam még nem, a határ arrébb van, jó másfél kilométerre. Nagy csend lett, féltek.

Az oszták határállomáson aztán volt eufória. Össze-vissza ölelgettek és bevallották a Stasi emberének hittek és elhatározták, ha letérek az útról elvágják a nyakamat. Szép kilátások!

Az osztrák határőrtisztnek átadtam az útlevelemet, mondtam ne bélyegezzen, visszafordulok. Kijött és segített megfordulni, könnyes volt a szeme. Az enyém is. Azért ezek nagy pillanatok voltak.

 
 gvirag  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-23 10:15   
A páneurópai piknikre megvallom félve mentem el. De elmentem "történelmet csinálni".

Az első kételyem akkor merült fel, amikor a katonáknál fegyver helyett drótvágóolló volt. Tőlük kaptuk kölcsön.

Akkor csak sejtettem, ma már tudom is, hogy egy színjáték részesei voltunk.

Romániában a scenáriót véresre írták. Így persze hihetőbb volt. Amikor a szegedi sofőrt Tóthot lelőtték én is abbahagytam az ajándékszállítást.

 
 bobe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-23 05:49   
Sajnos nekem ezek egyaltalan nem jo emlekek. Mai napig asztal ala bujnek ha tuzijatekkal lövöldöznek. 200 meterre tölunk csataztak aztan mikor elcsitult volna akkor jöttek a tuntetesek ellenunk szoval en nem is akarok emlekezni ra.
 
 kaytee  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-22 17:39   
Az én eufóriám addig tartott, amig gyorsan ki nem végezték csauékat. Akkor arra gondoltam, fuccs a rendszerváltozásnak, itt (azaz ott) csak vezetőségváltozás lesz.

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-22 15:52   
Mi is unnepeltunk akkor , pedig mar 8 eve eltunk Amerikaban . Lestuk a hireket ... En meg most sem hiszem , hogy igaz volt ami hirtelenebe kozszajon forgott akkor :
"lehunyta 2 szemet a 2 szemet ... " Az az erzesem , hogy elmenekultek es valahol Kinaban bujkalnak ...

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-22 09:19   
Igen, Frédi. Elena elvtársnő.
Nekem is az volt a legboldogabb karácsonyom, igaz, hogy a java részét az asztal alatt töltöttük, mert a szemközti háztetőről lőtték a házat, be is jött hozzánk egy golyó,azóta is a szerencsegolyóm.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-22 08:53   
Ez volt életem legeuforikusabb karácsonya. Sajnos nagyon hamar jött a kijózanodás. Mond Zsuzsa a "k.neje" az az amire én gondolok?

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-12-22 02:56   
Ma délben lesz 15 éve, hogy Ceausescu és k. neje elmenekültek a Központi Bizottság épületének a tetejéről.
 
 Törölt Nicknév2  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-06 19:19   
2004-10-06 15:52, fellegvar:
-
2004-10-06 09:56, hunor:
Ugye emlékszünk Rájuk mi meszire szakadt, lelkünkben magyarnak maradt magyarok ?_________________
-
Mindig fogunk emlekezni rajuk !
-
Köszönöm fellegvár, ezt én kérdeztem

_________________

 
 fellegvar  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-06 15:52   
2004-10-06 09:56, hunor:
Ugye emlékszünk Rájuk mi meszire szakadt, lelkünkben magyarnak maradt magyarok ?_________________
-
Mindig fogunk emlekezni rajuk !

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-06 10:26   
POESJE UZENETE:



igen etelka emlékezünk
Aradi vértanúk:

"Az 1849 okt. 6-án kivégzett 13 honvédfőtiszt gyűjtőneve. Görgei azon tényével, hogy az osztrák hadsereg megalázásával Rüdiger orosz tábornok előtt tette le a fegyvert, a legnagyobb mértékben kihívta az osztrák hadvezérektől a megtorlás és bosszú rettenetes művét. A cár csupán Görgeinek szerzett kegyelmet, az összes többi foglyokat ellenben Haynau báró táborszernagynak adta át, kinek külön is kegyelmébe ajánlotta a világosi kapituláció, valamint Komárom bevátele után foglyul esett honvédtábornokokat. A bécsi kormányban azonban kiveszett az irgalomérzet s környezetének (Grünne gróf, Schwarzenberg herceg stb. ) boszútól lihegő befolyása alatt az ifjú császár maga felelte (aug. 26. ) Paskievics hercegnek, hogy nincs kegyelem. A hadi törvényszék szept. 21-26. mint felségsértőket és esküszegőket golyóval (Kiss Ernő és Schweidel József tábornokok), illetőleg kötéllel (Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Aurél, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Nagy-Sándor József, Leiningen Károly gróf, Pöltenberg Ernő, Török Ignác és Vécsey Károly gróf való kivégzésre ítélte valamennyit, utóbb kegyelemből Dessewffy és Lázár büntetésát is golyó általi halálitéletre változtatta. Az itéletet okt. 6-án hajnalban hajtották végre s előbb a négy említettet a vár északi sáncárkában lőtték agyon, azután a többi kilencet végezték ki bitófán a vártól délre. Az aradi vérnapnak, mellyel országszerte a katonai rémuralom kora kezdődött, áldozatai az igaz ügy büszke tudatában, nemesen, bátran, nagy lelki emelkedettséget tanusító módon viselkedtek a halál előtt. Mártírságuk napja bár nem törvényszerüleg, de hallgatólagos közmegegyezés alapján nemzeti gyászünnep napja lett, melyet 1906 óta a kir. kormány is megünnepel. Emlékszobrukat (Zala Györgytől) 1890 okt. 6. monumentális ünnepségek közt leplezték le, kivégeztetésük helyét pedig, melynek megvásárlására Barabás Béla buzgalmából tekintélyes nemzeti adomány gyűlt, mely azonban elégtelen volt, Arad városa 1910-ben megvette. Az Aradi vértanúk nevének kezdőbetüit foglalta össze a kivégzés után állítólag egy osztrák tiszttől származó onomasztikon: Pannonia! Vergiss Deine Todten Nicht, Ak Kláger Leben Sie. V. ö. Varga Ottó, Az A. albuma 1890. "
írja a keresö.hu



_________________
poesje

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-10-06 09:56   
ETELKA UZENETE:


1849 oktober 6.-án végezték ki Aradon azokat a magyar fötiszteket, akik a legdrágábbjukat az életüket adták Magyarországért!
Ugye emlékszünk Rájuk mi meszire szakadt, lelkünkben magyarnak maradt magyarok ?

_________________

 
 Annita  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-02-23 05:57   

"... Amikor pedig az óra szombat este 18:59:59-et mutatott, mindenki összenézett, könnyes lett pár szem, és halk moraj ülte meg a termet: megcsináltuk! (...) Bizonyított Marosvásárhely, fiataljai, öregjei, az est felolvasói, szervezôi, segítôi, és újra, mint annyiszor, bizonyított Wass Albert életmu˝ve is. Hibamentesen, másodpercre pontosan, folyékonyan zajlott a huszonnégy óra. Ez pedig még nagyobb teljesítménynek tu˝nik akkor, ha tudatosítjuk: a szervezô csapat átlagéletkora alig huszonegy életév!"

NÉPÚJSÁG - 2004. február 23., hétfô

 
Ugrás a ( 1 | 2 | 3 következő lap )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó