2018. január 17. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> Kultúra >> Kispróza - de saját!
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( 1 | 2 következő lap )
 Vasi Ferenc Zoltán  módosítás |   válasz erre |   profil |  2017-09-12 12:32   
FLASKAFIASKÓ
Tegnap volt hat szál gyufám, egy zongora a bárban meg egy költő, aki valahogy alákerült. A zongorán állt egy gyertya, a négykézláb-költő kezében egy flaska bor, s mint mondtam volt, a gyufa az én kezemben.
Meg akartam gyújtani a gyertyát, mert már egészen sötétedett, de a költő borából is szerettem volna inni, csak hát a zongora egyik lába kijárt.
A költő hátával tartotta a zongorát, s ha ellobbantom az egyik gyufát, a láng súlya esetleg összeomlaszthatja ezt a különös látványt.
Hirtelen kellett cselekednem, mert már izzasztó volt a helyzet.
Nehéz pózából kirántottam a költőt – az élet a legfontosabb -, a zongora összerogyott, az üveg elgurult, a bor kifolyt, a költő zokogni kezdett ijedtségében, a romokon meggyújtottam a gyertyát, a poéta vállára tettem a kezem.
- Nincs semmi baj, barátom, csak egy zongora. Látod, ég a gyertya.


 
 Tessényi Györgyi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2017-01-19 08:06   
2013-04-10 08:11, lafre:
-
Moritz

Csaknem 4 éve volt, hogy ezt a nagyon szívhez szóló kisprózát lafre elmesélte nekünk. Igazán sajnálom, hogy nem reagáltam és nem köszöntem meg, hogy az én Chicomra emlékezhettem, akiről hasonlót mesélhettem volna. Egy jó írás sosem veszti el az értékét.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2014-01-17 12:03   
Örömmel olvastalak kedves Lafre!
 
 ravic  módosítás |   válasz erre |   profil |  2013-04-12 10:49   
Jo, hogy megint közreadtad egy irasodat Lafre! Örömmel olvastam, es nagyon tetszett....
 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2013-04-10 08:11   
Moritz

- Ne haragudj rám Gazdi - akartam jelezni, de már rádnézni sem volt erőm. Nem voltam én rossz soha, nem rágtam meg a papucsod, nem ugattam észnélkül, amikor elmentetetek valahova és egyedül hagytatok. De vittetek is magatokkal, amikor csak lehetett. Emlékszem, évekkel ezelött egyszer Budapesten voltunk, ti egy hosszú útra készülődtetek külföldre és nem akartatok magatokkal vinni. Én akkor még nem tudhattam, de valamit mégis megéreztem, talán nem jöhetek veletek. Nem szerettem Budapesten lenni, ott rossz szemmel nézték, ha a rendezetlen virágokat lepisiltem a kertben, a fotelba se mehettem fel, már az is nagy szó volt, hogy nálatok benn a szobában aludhattam az ágy alatt. Ti már ott álltatok az ajtóban útrakészen, én pedig csak egy halk füttyentésre vártam, hogy veletek mehessek. Te néztél engemet, valami nagyon mély nézéssel, nagyon sokáig. Senki sem szólalt meg, tudták ez a Te döntésed. Végül hosszú csend után kissé megráztad a fejedet és csak annyit mondtál egészen halkan: - a kutya is jön... Én a derekadig ugráltam örömömben és Te megnyugtattál - jól van, nem hagyunk itt.

Nagyon kicsi voltam még amikor tizennégy évvel ezelött magatokhoz vettetek, testvéreimről azóta sem tudom vajon ők is ilyen jó helyre kerültek, szüleimmel mi lett. Én az egész úton remegve bújtam volna el a két tenyeredbe, de azért éreztem, nem akartok nekem rosszat. Igen, kikapartam az első éjszakákon a linoleumot a konyhaajtónál, de bocsáss meg, nagyon féltem egyedül. Ahogy növekedtem egyre több örömünk volt egymásban, sokat játszottunk Veled és a másik Gazdival, Te megtanítottad a Kisgazdikat is hogy kutyaszámba vegyenek és ne csak plüssjátékszernek. Amikor elvittetek magatokkal, peckesen lépdeltem mellettetek, hogy ne kelljen szégyenkeznetek miattam, végül is fajtiszta kutya vagyok, akinek ügyelni kell a járására is.

Nem tanítottatok meg sok dologra, csak ami fontos. Nem tudtam se cirkuszi mutatványokat, se különleges parancsszavakra meglepő dolgokat produkálni, nem kunyeráltam az asztalnál amikor ettetek, tudtam a végén engem se felejtetek el. Mégis büszkén mutathattad a látogatóknak, ha Te füttyentesz én még álmomból is úgy pattanok fel lesve kivánságodat, mintha rugó mozgatna.

Szégyelllem magamat Gazdi, mert mostanában néha már azt sem vettem észre, ha bejöttél az ajtón, pedig régen már a kocsi motorzúgását is messziről megismertem és egyhelyben ugráltam, hogy az ablakon megláthassalak Titeket. Szégyellem magamat azért is hogy az utóbbi időben többször becsináltam, de Te tudod hogy nem tehetek róla, egész életemben ritkán fordult elő, csak amikor beteg voltam. Nem szidtatok meg, se most se máskor és soha nem bántottatok. Amikor beteg voltam, éreztem az aggódásotokat, ez nekem többet ért mint bármilyen gyógyszer.
Most, hogy már kimenni sem tudtam, Te óvatosan felemelted könnyű testemet és kivittél az udvarba. Bár minden zegét-zugát ismerem, mégis ott álltam, mint egy idegen helyen, nem találtam, merre menjek, merre van vissza a házba. Te felvettél és visszavittél, megitattál majd a helyemre emeltél a konyhában leterített kedvenc törülközőmre.

De mit ér a ragaszkodás és szeretet, ha nem tudom kimutatni, nekem ez nagyobb szenvedés mint a gyűlölet. Az emberek is ragaszkodnak egymáshoz és sokan szeretik is egymást, de egyetlen emberi szeretetben sem lehet úgy bízni, mint az enyémben. Én semmiért nem vagyok megvásárolható és nem feledem soha el azt, aki jót vagy rosszat tett velem. Az emberek néha még a szüleikben sem bízhatnak így...

Ha néha láttam hogy szomorú vagy, felugrottam melléd a kanapéra és a térdedre hajtottam a fejemet. Ha örültél valaminak, veled örültem. Most úgy érzem eljött az idő, hogy elhagyjalak Titeket, már nem tudom tovább teljesíteni ezt a legfontosabb kötelességemet. Nem félek, mert teljes volt az életem és tiszta a lekiismeretem. Köszönöm hogy befogadtatok, a Kisgazdiknak hogy mindig különlegesen jól bántak velem. Köszönöm hogy sok szép napot élhettünk együtt át és remélem Ti is úgy érzitek, megtettem én is minden tőlem telhetőt.

Ha már nem leszek, talán a lakásban még mindig kissé nyitva hagyjátok az ajtót hogy én is betudjak menni, amikor hazamentek, talán keresitek bolondos örömteli ugrándozásomat. Gazdi tedd most a kezedet a mellkasomra, érzed milyen lassan ver a szivem? Már nem tart sokáig, most maradj kérlek velem. Csak azt szeretném, a kertben temessetek el - ha szabad - ott szeretnék mindig lenni veletek...

..

 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2011-09-27 16:22   
2011-09-27 12:16, ravic:
! veszélyes is az ilyen a kezdöknek, mint te, nem is ajánlatos... !

-

egyik ismerösömnek (szikár hölgy 5x végefelé) mutattam ezt az írást, azt kérdezte:
- mondd te tényleg csak csinos nök mellé fekszel a strandon? (hangsúlyában visszafojtott szemrehányás bújkált).
- és ha azt írtam volna hogy meleg vagyok, akkor elhiszed? - kérdeztem vissza hogy besétáljon a csapdába.
- de hiszen nem vagy meleg - lepödött meg, hátha hiányosak az információi.
- na látod, ezért nem fekszem csinos nök mellé - csuktam be a csapda ajtaját.
- de hiszen... - és innetöl nem értette a világ folyását. lehet hogy mégis meleg vagyok, csak ö nem vette éveken keresztül észre, ezt pedig csak azért írtam hogy nehogy leleplezzem magamat? vagy tényleg szeretem kukkolni a csinos nöket? itt feladta.
- zagyvaság, miért nem írsz valami igazi szép történetet? hiszen tudsz te írni, ott van az, ahol a vidéki kislánnyal az estiiskolán megismerkedtél.
- nem jártam soha estiiskolára... - de már meguntam a macska-egér játékot - ez mind csak fantázia, nyitottam ki a csapda kapuját, megmutatva a kivezetö utat. de mostmár ö nem akart kijönni belöle.
- akkor mégsem vagy meleg - örült meg hirtelen a felismerésnek...



..

 
 ravic  módosítás |   válasz erre |   profil |  2011-09-27 12:16   
Kedves Lafre: A strand-törtenet tetszett, jot mosolyogtam rajta, megprobaltam az altalad leirt karate-fogasokat legalabb a kepzeletben megvalositani - teljessen összegabalyodtam!
 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2011-09-26 15:09   
Strandon voltam

Ülök a szobámban, az ablakok besötétítve. Testem már felfrissült, most a fejem következik, jazzt hallgatok kimerülten.
A közeli strandon voltam nemrég, amolyan olcsóstrand, tele aszociál gyerekekkel, akik nem törődnek azzal, hogy nekem úszás közben is mély fizikai gondolatok forognak a fejemben, térfogatom és a felhajtóerő arányában. Igaz, egy külső szemlélődőnek nem egyszerű kiszelektálni a sok hétköznapi ember közül, hogy ki az aki folyamatosan használja az agyát és tudását még ilyen extrém helyzetben is, mint az úszás.
Legjobb példa rá az úszómester. Ott sétál fel-alá a medence szélén mint egy felfújt kakas, ahelyett hogy az elöttem csapkodó és visongó kölköket utasítaná rendre. Egyetlen érdeklődési köre beszűkül arra, hogy nem fullad-e éppen valaki a vízbe. Micsoda egoisztikus számító tekintet! Csak arra vár, hogy a vízbeugorva kimenthessen valakit, dicséret, előléptetés, újságcikk satöbbi.
Megvetően a víz alá merültem, jó sokáig, hogy már a fülem zúgni kezdett és karikák csoportosultak a szemem elött. Nem bírom tovább, fel kell jönnöm, mert valóban megfulladok. Pedig de jó is lett volna, ha beugrik utánam, kiráncigál a partra, én pedig felállnék az egyik lábamon ugrálva, hogy a víz kijöjjön a fülemből és közönyösen megjegyezném: bírtam volna tovább is, de maga megzavarta a köreimet... Mire levegő után kapkodva, prüszkölve széjjelnéztem, az úszómester már messze a medence másik felén sétált unottan. Micsoda felelőtlenség! Az ilyet ki kellene rúgni, lefokozni, megfosztani a vagyonától!
Úgy döntöttem, a füves részen a napon megszárítkozom, azután megyek haza. Egy csinos fiatal hölgy került mellém, igaz kicsit szűk a hely, mert ő egy nagy dupla törülközőn fekszik, biztos otthon is ilyen nagyméretű duplaágyon alszik, még az is lehet hogy rózaszín és kerek formájú. De mi, jó emberek, ugye kis helyen is elférünk. Leterítettem a törülközőmet gondosan kisimogatva a ráncokat, mert én rendszerető ember vagyok. Persze tudom, nem véletlen hogy ezt a helyet kerestem ki, de ez már ösztönös nálam, amolyan tudatalatti reflextevékenység. Egyszerűen szeretem a csinos nőket a közelemben, na persze nem bunkó módján megbámulni, csak finoman a szemem sarkából izlelgetni ezt az értékes esztétikai élményt, az én koromban meg kell becsülni minden adományt. Most hasrafordul. Határozottan formás, kisportolt feneke van. A kis bikinialsó csak úgy feszül rajta. A derekán szarvasaggancs-tetoválás. Ez egyidőben nagyon divat volt és a köldökpiersing. Később sokan megbánták a s.eggaggancsot, de visszacsinálni nem lehet. A piersinget legalább meg lehet szüntetni.
Rágyújtok a maradék fél szivaromra és lehúnyt szemmel élvezem a füstjét. Hiába, nem mindenki képes a hétköznapokban is megtalálni azokat a varázslatos pillanatokat, amelyek kárpótolnak minden más bosszúságért. Most mindjárt odaáll elém és elfogja a napot amolyan halivúdi tartásban, bal kezét stilusosan felémnyújtva megkérdezi - Jössz velem úszni?
De nem, aki a napot elfogja, az egy gyurmafejű izmos gorilla, bal kezével a szivart kicsavarja az ujjaim közül és a fűben széttrancsírozza.
- A nőmet zavarja a füst - mondja, miközben a jobb keze, mint felhúzott rugó a teste mellett feszül.
- Ííííííjúúú ! - ez egy japán harcikiáltás, amit még fiatalkoromban elsőként a karatéban tanultam, igaz az edzést hamar abbahagytam, mert túl megterhelő volt számomra. Most egy gyors sarokrugással kiugrasztom a térdekalácsát, majd a bal lábamat beakasztom a sarka mögé amíg a jobbal befeszítve felborítom a csodálkozó monstrumot. Mellettem látom a nő arcán a meglepődést, de nem kerüli el a figyelmemet a szemében tükröződő csodálat sem.
- Már amúgy is menni akartam - feleltem és összeszedtem a holmijaimat, persze közben beleléptem a szivar még izzó parazsába - de egy igazi férfi nem mutatja ki a fájdalmat, majd otthon teszek rá borogatást... Most ülök a szobámba, az ablakok besötétítve, a lábamon jeges borogatás, amit Anyámtól tanultam. Jazzt hallgatok, azt az igazi nyúorlinszit, abban még nem csalódtam...

..


 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2011-09-09 12:28   

Pempö
/részlet/

Péntek este volt, ilyenkor minder rendes odáknál elhajlás a program. Pempö bevágta a belvárosi sérót, a flepni és fésü a farzsebbe
– Mutter, van egy kis lóvéd? – szólt be menetközben a szobába.
- Ne igyál sokat kisfiam, tudod Apád is... – de itt elakadt és az emlékezés könnyet csalt a szemébe. – Tessék – egy gyürött százast nyomott Pempö kezébe – vigyázz magadra.
- Ne rinyálj Muter, én bírom a gyűrödést. – és kifordult a konyhaajtón.
A tuja éppen elment – azistenit – morogta két hegyes sercintés között.
- Van tüzed ? – a szomszédkölyök kezében akkora dekk hogy a repülö leszáll érte.
- Nincs – morogta Pempö - a s.eggén még ott a tojás de már bagzik.
- Akkor adj egy bélást – könyörgött a kölyök.
- Menj a francba. Csöpiéket nem láttad? - Pempö pipás volt az anyjára, minek kellett most fatert elöhozni. Baleset volt és kész.
- Egy ruppóért megmondom - a kölyök szemtelenül vigyorog.
- Idefigyusz hólyag - de azután meggondolta magát és a zsebébe nyúlt.
- Most mentek el a tujával, Karesz volt vele, egy kicsit koksz volt - és dzsuvás kezét elörenyújtott.
Na igen, Karesz a gróf, faterja ügyvéd volt. Csöpinek nem volt apja, ottmaradt
a fronton, anyja Kareszéknál takarította az irodát amíg az ügyvéd úr le nem falcolt nyugatra, azóta a meló is ugrott.
Csöpi a téren nőtt fel, a galeri vette át a nevelését. Karesznak snassz volt a térre járni, a papa havonta küldte a lét, néha csomagot is nyugati cuccokkal, de most hogy Csöpi kibögyösödött, már Karesz sem volt annyira kényes. De Karesz nem tintázott, még pityókásan sem látta senki.
- Majd jól lerúgom a fejét a toszba, ha hozzányúl - sercintet még egyet Pempö mintegy aláhúzva gondolatait és kihúzta kezét a zsebéből.
- Nesze, otthon lejmolj - a félmarék szotyi a kölyök kezét kitöltötte.
A tuján a legjobb idötöltés szotyizás közben a bigéket stírölni, persze nem a vén szatyrokat hanem a fiatal baba gádzsókat. Nem volt senki érdemleges csak egy buksza
a szomszéd utcából, hátul ült kisírt szemekkel a sarokban.
- Mi van Sacika, dobott a Jocó? - persze a kérdés fölösleges volt, Jocó néha megkalapálta ha nem hozta a mézet rendesen de soha nem dobta volna.
- Kopj le, vagy szólok az ellenőrnek. - felelt a kis dög.
- Ha akarod, megkokizom - mondta Pempö és kiköpött egy adag szotyihéjat a lépcsőre.

Hosszú a Rákóczi téren úgy bukott be az ajtón mint akit üldöznek.
- Szeva Répás, megkergettek a lyányok? - Pempö kaján hangjában kis irígység csillogott, mindenki tudta hogy Hosszú az egy indián, mert nagy farka van.
- Razzia van a placcon, még az ultisok is letélakoltak. - és szabad kezét nyújtotta Pempö felé, de az utolsó pillanatban mellbebökte - mellpor - mondta mostmár ő is vigyorogva - Jé a Sacika szabadnapos, te loptad el?
- Vazze, adj egy slukkot - persze Pempö radarszeme meglátta a zacskóban a vodkásüveget, amit Hosszú a másik kezében szorongatott.
- Kell estére a Csajiba , inkább menjünk be a Maciba , Julika ma ott keccsöl.
Dodo úgyse enged be a Csajiba minket, Otyó úgy megszívatta hogy azóta is szimatszatyorral közlekedik. Otyó a múlt héten egy félüveg savanyúuborkát vitt
a kezében mintha aranyhalak lettek volna, mikor Dodó, a Csaji ajtónálló gorillája
a bejáratnál megállította.
- Mi van benne, alkohol? - kérdezte és nagyon rafkónak érezte magát.
- Koviubi apuskám, házi, a nagyikám csinálta, passzol a virslihez. - Otyó szelidszőke lányos haja egyik szemébe csüngött, eltakarva azt, amelyik csillogott a visszafojtott röhögéstől.
- Add ide - lépett Dodó felsöbbségesen közelebb.
- De nehogy belenyúlj! - mondta mostmár félmagas hangon Otyi, nem lehett tudni, a sírás vagy a nevetés határán parérozik.
Dodó keze egy pillanatra megállt, mintha egy csöppnyi értelem is villant volna hideg szemében, de egéragya megnyugtatta: nehogy most berinyálj egy pár ilyen suhanctól... - Jó kis házi koviubi, hogy ezeknek mi nem jut az eszükbe - morogta magának. Letekerte az üveg tetejét és kajakra beszippantotta hatalmas cserpákjával a nagyi uborkásüvegének illatát.
Ekkor már mindenki a robbanás határán volt, de ezt Dodó csak homályosan érzékelte.
Az üvegben a koviubi szalmiákszeszben úszkált és ettöl orra-szeme-szája eltorzult, kozmikus pofákat vágott, amin nemhogy röhögni, hanem visítani, vonyítani kellett mindenkinek...
- Á, ma Pista bá a csősz, majd a réváson benyomjuk. - ezzel Hoszzú megindult a tujalépcsőn lefelé, majdnem le is perecelt - na avesz!

Harsogó jókedvvel nyitottak be Mackóba. Juli valóban dolgozott - ma biztos jól lesz megmérve a maláta - a pult mögül pillantott rájuk azzal az álmodozó nagybarna szemével, mint aki azt latolgatja, melyiket válassza kettejük közül.
- Pussz Julis, hova kéred? - nyitott Hosszú és lábaközé fogta a zacskós üveget, kezeivel pedig körkörös mozgást csinált Julis didkói felé, mint amikor valaki villanykörtét akarna kicsavarni.
- Hülye - válaszolt Julis nemes egyszerüséggel.
- Csumi, rá se bajsz, már félig mák, Csöpit nem láttad? - Pempönek mindig is kóser stilusa volt.
Julis szeme pillanatra megült a Pempö nyakán lévö szíváson majd pohármosás közben a sarok felé intett. A "szeparéban" ott ült Karesz olyan közel Csöpihez hogy azt szinte az ablaküvegnek nyomta.
Pempöben emelkedni kezdett a pumpa, ez jól látható volt rajta mert halálfejes nehéz gyűrűjét kezdte forgatni a középsö ujján.
- Vazze, a csirkét meg ott felejtettük a tuján - bukott át egy széken tapintatlanul Hosszú, aki nem értette meg a helyzet vadnyugati hangulatát.
- Dobok egy rundát - próbálkozott Karesz ijedten, Pempövel nem tanácsos kikezdeni, mert nagyon gyors, egyszer egy pofonlekeverés folyamatában felborított egy üveg sört, de utána még elkapta mielött leesett volna az asztalról.
- Viselkedj Karika mert belelépek a szádba - figyelmeztette Pempö gyűrűtekergetés közben - de a rundát azért nem kummantod el - mondta mostmár középnyomatékkal.
Karesz megadóan odábbhúzódott egy araszt, csak Csöpi nem tudta most megsértődjön hogy őt meg sem kérdezték, vagy örüljön hogy lekaparták róla ezt a nyálas Kareszt.

- Ezt kapd el, ne a náthát - a söröskupak pontosan Csöpi ruhakivágásába esett. Ez csak Pempö lehetett, ö nagyon király volt snúrozásban.
- Hülye - mondta mostmár megbékéltebben Csöpi és kígyómozdulatokat tett hogy a söröskupak lejjebcsússzon.
- De egyszinten vagytok - morogta Pempö miközben a pult felé pislantott ahol Julis gyorsan elkapta a szemét róla.
- Menjünk a Viába - csuklott fel merev nézéséből Hosszú.
- Ahhoz kevesen vagyunk - próbálkozott a helyzeten enyhíteni Karesz - ott vannak a zuglóiak.
- Te csak ne szipózz bele a nagyok dógába - úgy látszik Hosszúnak jót tett a vadász mert éledezőben volt.
Csöpi nem bírta tovább, felállt és és macskaszerüen domborított egyet majd behúzta a hasát. Hosszú a lapát füleihez tette a kezét mint aki várja a söröskupak csörrenését a kövezeten.
- Fennakadt... kivegyem? - vigyorgott Hosszú.
- Engedj ki - szólt Karesz felé Csöpi, de meg sem várta hogy megmoccanjon, csak úgy átmászott rajta hogy közben kivillant a rózsaszín bugyija.
Karesz úgy meglepődött hogy szinta lemerevedett mint a kanál, szivesen odanyúlt volna egy pacsi erejéig, de magán érezte Pempö lehelletét.
- Hogy miből lesz a cserebogár! - Hosszú már teljesen ott volt meginnt a cselekményben.

..

 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-09-05 23:42   
servus

..

 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-08-24 00:31   

Mester járt nálam

Az az igazság, vannak dolgok az életben, amelyek férfikezet kivánnak meg a ház körül, a teremtés koronája ne csak tekintélye polírozásával foglalja el magát ameddig az ebéd elkészül, hanem igenis ragadja meg maga is a dolog végét - vagy legalábbis ne adja ki kezéből az irányítást...

A Mester pontosan nyolc óra elött öt perccel érkezett és rögtön kinyitotta a kocsijának a csomagtartóját, hogy ne fülledjen be, mint ahogy mondta. Miután kezet fogtunk levetette az ingét és egy gondosan kiválasztott diófaágra akasztotta, egy kisfiús fehér atlétatrikó volt rajta, illetve lehet hogy csak nekem tűnt annak, mert én gyerekkorom óta ilyet nem hordtam, majd megállt az udvar közepetáján, mintegy felmérve a helyzetet.
Nem zavartam, gondoltam jobban teszem ha nem zökkentem ki a gondolatmenetéből, mert még kezdheti elölröl, az idő pedig tellik - órabérben...
- Sok szilva lesz - mondta a fákat vizsgálgatva - de az akác leárnyékolja - emelte tarkójához a jobbkezét, miközben a ballal óvatosan ellentétes mozdulatokat tett mint a tv-tornában az a szimpatikus őszes úr aki demonstratív mosollyal keltette bennünk azt az érzést, ezt bárki utána csinálhatja, gyerekügy.
- A nyakam fáj - tette hozzá szinte elnézést kérve - pedig már voltam háromszor is a csontkovácsnál, a gerinctől ered, azt mondta, kicsit jobb is lett, de elég drága, azé´ nekem is oda kell figyelnem... - itt megszakadt a gondolatmenet, mert hirtelen valamit meglátott, illetve nem látott meg, amit keresett.
- Kaphatnék egy széket meg valami kisasztalt, hokedli is jó lesz - itt kezei mintegy árulkodóan ösztönösen széttárultak, ezzel is kifejezve hogy mennyire egyszerű eszközökkel is megelégszik - mert ugye reggeliznem kell, tudja a gyomrom...
Lám, hamar kiderül, milyen öntelt vagyok, kis családomnak tegnap este még azzal dicsekedtem, milyen gyorsan fog menni a dolog, mert én mindent előkészítettem, ami csak létezik, még nagybátyámmal is telefonáltam interurbán, ő mérnökember, jó neve van a szakmában, most meg itt a probléma. Elöl lányaim reggeliznek a verandaasztalnál, még neglizsében vannak, itt hátul a teraszon még szinte semmi nincs, hiszen éppen most készült el a burkolása. Talán ha a tv-t leemelném az asztaláról, annak úgy is gurulós lábai vannak, de nem jutottam tovább a gondolatkombinációban.
- Az a kisszék is jó lesz - mutatott a Mester a nyitott ajtón keresztül a nappaliba, ahol egy népimintás faragott és kézzel festett kisszék díszelgett - csak hogy haladjunk is - tette még hozzá szinte cinkosan kacsintva.
Reggelit hozott magával, ugye ő tudja mi a becsület, mert vannak egyesek akik szinte pofátlanul odamennek másokhoz üres kézzel.
Nem illik zavarni étkezés közben, így kissé félrevonultan távolabbról hallgattam a frissebb politikai eseményekről a véleményét, meg hogy neki persze nincs se joga, se lehetősége hogy sztrájkoljon, de ezt már fejcsóválva mondta, hiába a kisembert az ág is húzza.
Az összepakolás már lendületesen ment, nem is volt időm a szék lábát a rátapadt földtől megtisztítani, nem baj, majd később.
- Na, nézzük csak hogy születik a bárány - és ezzel valóban újat mondott nekem, elégedett mosollyal regisztrálta meglepetésemet.
- Én úgy gondoltam, hogy ezekből a vörös kövekből - mutattam a kőhalmazra - ide a teraszbejárathoz egy sárrázót (ezt a szót a nagybátyámtól idéztem) kellene csinálni, hogy amikor az ember az udvarról...
Itt a Mester jobb kézével félköríves mozdulatott tett, nem kell a szót szaporítani, ő ért mindent.
- Cement, sóder? - és nem is nézett körbe az udvaron, hiszen már a fák vizsgálatánál ezt megtette.
- Négy zsák szárazbeton van a kocsiban, a talicskában be lehetne keverni - válaszoltam mint az iskolában, kissé félve hogy jót mondtam-e.
- Zsákosbeton, ismerem - hangjában enyhe lekicsinylés csengett, hiába ezek a városi emberek... majd a helyszínt szemrevételezte.
- Ide beteszünk egy diletációt - mutatott teraszbejárat közepére, közben a tarkóján vakart egy keveset, valószinűleg azon gondolkozva, hogyan is fogja megértetni velem, mi az a diletáció.
- A hőtágulási tényező szerintem itt elhanyagolható - bátorkodtam véleményt nyilvánítani.
- Nekem így tanították régen az iskolában - legyintésében benne volt hogy milyen régen is van az már és akkor még a szakik valódi tudással rendelkeztek, nem mint a mostaniak...
- Elég ennyi beton? - hitetlenkedett még - én ebből vettem volna még vagy két zsákkal, nehogy azután szaladgálni kelljen...
Lelki szemeim elött megjelent a kép, a Mester munkaközben felfut az emberi teljesítőképesség abszolút határára és egyszercsak elfogy a matéria. De mint ahogy a magasnyomású gépeket sem lehet egyszerűen a konnektorból kihúzni, neki is lefutási idő kell. Azután persze én leszek a hibás.
- Az építők boltjában azt mondták, ez másfél négyzetméter kőhöz elegendő hatcentis betonágyba rakva, ez pedig sokkal kevesebb - próbáltam érvelni.
- A boltban mondták - a Mester hangja most nem leplezte a gúnyt, amit a bolti eladók irányába érzett - mit tudják "azok" hogy ez hány négyzetméter, amikor ez itt félkör alakú - tette hozzá - a hosszát beszorozzuk a szélességével - itt jelentőségteljesen rámnézett - és majd kiadja. Ha valami megmarad, majd elkenjük valahova, egy kis beton mindig kell.
Ez a végső igazság megdöbbentett, valóban nem számoltam azzal hogy a megmaradt betonnal mit kezdek majd.
- A diletációt meg kihagyhatjuk, de nem az én felelősségemre - biztosította be magát a jövőre nézve.
Ezután már csak a magávalhozott rádióhoz kért hosszabbítót és a munka valóban megkezdődhetett. Én behúztam a teraszajtót, mert zavart a a rádióbömbölés és az hogy kétnapos periódusban ugyanazokat a számokat kell hallgatnom. Itt a kertben nálunk a természetet hallgatjuk, mellettünk az erdő, ha be is kapcsolom néha a rádiót, csak a híreket vagy klasszikusadót.
Körülbelül egy másfélóra múlva kopogás a teraszajtón. Jézusom, kész van vagy csak elfogyott a szárazbeton és most "szaladgálhatok", mi van ha nincs több a boltban sem, megszakad a folyamatosság vagy féloldalasan köt meg.
- Haza kell szaladnom mer´ ég a lábam, le kell mossam - mutatott a bokája irányába - tegnap vettem egy lókenőcs nevezetű sz.rt - mutatta a tégelyt amire egy írógéppel írt papírcetlin az állt: Lóbalzsam, külsőleg használandó! - reggel bekentem vele, most meg úgy ég mint a rosseb, és választ nem várva már úton is volt a kocsija felé, hiszen nem pazaroljuk a kuncsaft idejét órabében...
Valóban nem tartott sokáig, negyven perc, szinte lihegett ahogy visszaért, mégegyszer megmutatta a kenőcs dobozát - Holnap visszaviszem, de a pofájukra kenem, ha nem veszik vissza.
Később még egy törülközőt kért az iszonyú melegre való tekintettel, mindent nem hozhat ő sem magával...
Tizenegy óra után, mikor óvatosan arra tébláboltam, finoman megkérdezte hogy szoktunk-e kávézni, mert ő éppen inna egyet, de édeskével, mert vigyázni kell a cukrára. Feleségem átszaladt a szomszédba édeskét beszerezni ameddig én a kávét főztem. Kávézás után ripsz-ropsz haladt a munka tovább, kész is lett a kb. egynégyzetméternyi bejáró mostmár egy-két óra alatt, igaz nem teljesen az én elvárásaim szerint, mert a fugázás kicsit el lett kapkodva, de ugye nem vagyunk gépek.

Számla nélkül fizettem ki a kért összeget, ami igaz nem tartalmazta a megszakításokat, de nem is számolt fel semmit a tíz perc túlóráért, ameddig a szerszámait lemosta a slaggal a medence mellett, hiába, egy mester az mester...

..

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-08-11 13:34   
A halak és halfélék


Alapjában véve nem-igen szeretem őket. Mármint a halakat. A fizikai közelségüket. Sem simogatni, sem a tányéron. Főleg az édesvízieket. illetve ha már muszáj, akkor csak egyféleképp. Bográcsban. Vagyis halászlének. De az nem izgalmas. Jut eszembe erről XY költő mondása: „Átkozott legyen a hal a harmadik vízben!” Ezt pedig úgy kell érteni, hogy a hal az első vízben él, a másodikban főzik, de harmadjára semmiképpen ne vízzel, inkább borral öblítsük le.

Ami pedig a halak tengerlakó társait illeti, nos a rákfajtákkal többször is póruljártam. Ellenük koránt sincs averzióm, sőt, de nehézségem annál több volt. Ügyfelem Koppenhágában egyszer az általam várt meghívás helyett inkább csak javasolt nekem egy patinás belvárosi éttermet. Más dolgom nem lévén elmentem. Mint megtudtam, az épület korábban rendház volt. Hosszú lépcsőn pincébe le, általános sötétség, harmadik boltíves helységben végre ruhatár. További üres helységek, villany sehol, de bőven gyertya. Végül végre hangok és emberek. Nagy hordók körül kisebb hordókon ülnek. Mindenki iszik valamit, enni senki nem látok.

Libériás pincér étlappal (horribilis árak). Rendelek aperitifet, homár előételt és ahhoz egy pohár sört. A pincér udvariasan figyelmeztet, hogy ez nagyon kevés, de én nem vagyok éhes, csak unalmamat űzöm. Pincér el, majd aperitiffel vissza. Figyelem a körülöttem folyó furcsa rituálét: A decens homályban más libériás időnként megjelenik, súg valamit a soron következő asztaltársaság egyik férfitagjának. A csoport felemelkedik és a libériás után el. Lassan kicserélődik a boltíves pincehelység publikuma. Én csak ülök, szemlélődöm, szürcsölöm az apritevet (hajdanán volt félművelt főnököm kedvenc kifejezése) és várok. A szemben lévő hordó mellett az egyetlen szintén szóló férfi pedig engem szemlél. Végül hozzám is odajön a titokzatos kísérő és diszkréten felkér, hogy feltűnésmentesen kövessem.

Csigalépcsőn fel és hirtelen világos minden. No nem a helység, hanem a helyzet. Az étterem maga fent, a társaságok nagyságának megfelelő méretű asztalok létszámra terítve. Azonnal jön a sör, valamint a homár. Utóbbi csak egy láb. Namármost az ollóstul kb. 25cm hosszú óriáshomár nyolc lába közül egy valóban nem laktató, ebben utólag igazat kellett adnom a pincérnek. Mindegy, nem voltam éhes. Igaz, ez az állapot a hosszú, de érdekes várakozás alatt némiképp módosult.

A rendkívül előkelő, decens és továbbra is csak gyertyafényből álló világítás részben enyhítette döntésképtelenségem kínját. A gyönyörűen tálalt egy db. homárláb körbe volt rakva mindenféle további edénnyel, eszközzel, amelyeknek használatát kontinentális szárazföldi lényként nem ismertem. Számolás és hosszas tanakodás után rájöttem, hogy a kétágú villa végű kötőtű nyilván az egyébként nehezen megközelíthető rákcomb-pecsenye fogyasztáscélú megközelítésére szolgál. Learning by doing mondja az angol, így elszántan nekiveselkedtem. Hosszú küzdelmemet – időtartama egy főétel elfogyasztására is elegendő lett volna – végül siker koronázta. Szemrebbenésmentes igyekezetemben animált a már lent is engem szemlélő úr itt továbbra is figyelő tekintete.

Végül sikerült: győztem! Nos, mint ki dolgát jól végezte, belejtettem a kiürült páncélmaradékot a szerintem arra előkészített tálkába. És toccs. A félhomályban nem láttam, hogy az vízzel teli, és nyilván kézmosásra szolgál(t volna). Hirtelen megijedtem és kiestem flegmatikus világfi(leány) szerepemből. A kitartóan engem figyelő úrra vetett lopott pillantásom után szégyenérzetem tetőfokára hágott. Az úr ugyanis nem tudta időben elrejteni balfácánságom fölötti kuncogását. Amennyire lehetett, gyorsan fizettem és távoztam. A homárlábakat azóta villanyfénynél is kerülöm.


 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-24 00:34   


 fater, az ezermester

a fater az vasútmodellező, na nem abból a fajtából, aki kinéz a katalógusban
valamit és utána megveszi, a fater az kinéz a katalógusban valamit és azután
megcsinálja, házakat, állomást, naja egy kis türelemmunka és kézügyesség kell
hozzá, de a fater az mindent maga csinált, a házakat ablakokkal kartonpapírból
és befőzési cellofánból vagy fákat drórtracsavart vattából utána egy kis festék
meg csónaklakk rá, persze nem szpré, fater csinált egy fújópisztolyt, két
aluminiumcső derékszögben, az egyik a festékben a másik a szájában és belefújt
hogy a pofazacskói kitágultak, a szemei eresedtek - ilyenkor csodáltam - de mindez
pitimunka, ő a mozdonyokat is maga csinálta, az oldalukhoz melegrelágyuló
műanyag kell, még egy sablon vagy úgynevezett matrica és egy prés, a prés az nem
más mint egy nagyhatású emelő, ami bizonyos ponton nagy erőt fejt ki a fizika
törvényei értelmében ha akarjuk, a mi présünk a méh-ből származó alkatrészekből
állt, a műanyag benzinlámpával lett felforrósítva, utána a sablonba kellett gyorsan
beletenni mint a forrógesztenyét, a sablont a présbe, a kar végén ott lógtunk
mindaketten a nagyobb hatás végett, a hátsóudvarban a sufni és a szomszédok
szeme előtt, amikor a mozdony oldalai kész voltak, jött a finommunka, mert
a mozdonynak működnie is kellett és motor nélkül senki sem követelheti meg hogy
mozogjon is, így a fater megtekercselte a motort is, ami már csak a méretei miatt is
egy érdekes vállalkozás, mert az egész mozdony gyufaskatuányi sincs, bár igaz
a japánok ennél is többre képesek, a készülő motor be lett fogva a fúrógépbe
(ami egy átbuherált mosógépmotorból állt) azután a ki-be kapcsolgatás
segítségével lassú mozgásba lett hozva, a drótvezetés pedig egyszerűen kézzel
ment, nem számoltam hogy a biztosítékot hányszor csaptuk ki, de a szomszédokkal
nem nagyon voltunk jóban ha éppen a fradi-meccs alatt a biztit 3-4-szer kivágtuk.
a sínek is házigyártmányúak és valami titokzatos eredetű aluminiumhuzalból készültek,
gondolom még a hozzánemértőknek is világos hogy a huzal (ami drót
néven közismertebb) keresztmetszete köralakú, a sínnek pedig profán mondva is
sínformája van, tehát először egy kicsit kulcslyuk formájú lyuk lett egy méh-es
- hehe - lemezbe reszelve, majd a satuba befogva, a satu a diófához kikötve,
remélem ez nem minősül szakszövegnek, hogy csak rétegesen érthető, mi meg
ketten (ismét csak a szomszédok szemeláttára) az átfűzött drót végén a kombinált-
fogóba csimpaszkodva erőszakoltuk a drótot a lyukon keresztül, persze a fizikának
is meg vannak a maga törvényei, többek között a surlódási ellenállás nem
mindenhol egyforma arányú (ezt csak később tanultam, de már akkor is
tapasztalhattam), aminek következtében hol előre buktunk, hol visszarántott
minket mint egy csökönyös szamár, a szomszédok igen élvezték az előadást,
bár hangosan nevetni azért nem mertek, utána ugyanez a játék következett csak
kicsit sínformájúbb lyukkal, és mikor 4-5-ször erőszakkal átráncigáltuk az egész
drótköteget az utolsó lyukon is, kész is lett a sín, a szomszédok szinte megtapsoltak
és elterjedt az egész utcában a híre: az én faterom egy ezermester.

mégiscsak jobb mintha rendőr lenne...

..

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-23 15:41   
Olyan ez a történet, mint az élet. Frappáns a befejezés.
 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-23 09:26   
/ez kicsit régebbi - de nem szégyenlem... /




Élt 89 évet




A temetés unalmasan zajlott le, a ravatalozóban hosszú néma álldogálás után a pap megkésve
sietett be menetközben igazgatva szoknyáját és röviden odabólintott a jelenlévők mértani közepe felé.
Lányunknak és testvérünknek nevezte az elhúnytat, közben hol a helység kopott mennyezetét vizsgálta,
hol a kis fekete könyvéberejtett papírlapról puskázott. (nemecsek jutott az eszembe, akit egy hasonló könyvbe
igazságtalanul csupa kisbetűkkel írtak be, talán ebben is csak csupa kisbetűk vannak). Majd mindinkább
lendületet kapva önmagától énekelni kezdett, de szerencsére a sekrestyés segítségére sietett.
Kinnt kissé félrevonultan sírásók cigarettáztak biciklit támasztva.
A pap még mormogott valami páternosztert majd a szokásos áldások után megkezdődhetett az örök nyugodalom...




De a harang, a lélekharang könyörtelen éles sikító hangjában ott van:




-Kisunokám, de örülök hogy látlak, csak ne lennétek ilyen messze...
-Mama, üljön már le, hiszen alig tud menni és még süteményt süt a gyerekeknek...
-Vettem nekik hajasbabát a lengyelpiacon nézd csak, biztos örülnek...
-Mama a gyerekek nem olyan kicsik már, de köszönjük...
-Tudod, mi kukoricából csináltunk csuhébabát meg zokniból lencsével töltve...
-Nem kellett volna, mama többet kellene hogy pihenjen...
-Küldd át a nagyobbikat, megtanítom krémest sütni. Emlékszel, a krémesemből annyit ettél hogy rosszul lettél?...
-Igen mama, nincs is a világon jobb krémes, de miért kellett betonoznia a járdát, ott van a szomszéd Pista...
-Ááh (legyint) az ritkán józan, ha meg iszik csak összevissza csinál mindent. Tudod, nagyon egyedül vagyok
mióta az uram meghalt, szorgalmas ember volt, a kertet mindig rendben tartotta, esténként meg snapszeroztunk...
-Tudom mama... (nagyítós szemüvegében a szemalatti petyhüdt bőr mégnagyobbnak tűnt s a könnycsepp
átlátszó fehérribizlinek, pont amilyen a kertben is terem.)...
-Nyolvanhét éves vagyok, de ellátom magamat, apád jön néha hogy kell-e valami a boltból, tudod én már
nehezen megyek a sarokig is, nagyon fulladok... (legyint, szeme az ablakontúli távolba réved).
-Emlékszel, mindig mikor a piacra mentünk azt mondták hogy a fiam vagy, nem a kisunokám (itt ráncos ujjával
a múltba mutat)...




A síron csak annyi áll: Élt 89 évet...




Nincs benne a háború utánni nehéz idő, pestről biciklivel ment száz kilométert a falusi rokonokhoz kis szalonnát
miegymást hozni, nincs az albérlet a hátsó udvarban ahonnan reggel négykor takarítani indult hogy a gyereknek
legyen mit enni és rendes ruhája, mert a komcsi nagyapám elhagyta, nincs a lakáshivatal se benne ahol hetente
kilincselt, no meg mindig valamit csúsztatott az előadó elvtársnak egy kis lakás reményében, a sarki presszóba
csak fagyiért ment be, kávéra már nem akart, zöldséget a Bosnyákon vette mert ott két forinttal olcsóbb...


De ha mi mentünk akkor volt minden, aranytyúkhúsleves, omlóstöltötthús, üdítő, bor, sütemény.


Nincsennek benne a magányos évek, mert egy embernek akinek az élete az hogy adhasson, annak halála a magány.


A temetésen nyolcan voltak.




Ott nem sírtam, nem érdemelte meg a világ...


..

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-23 06:56   
Szerény véleményem szerint eddig itt megjelent prózai írásaidból ez a legjobb. Mélyen emberi!
 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-22 18:05   
.
Telefon


Régi osztálytársam felhívott. Ő szinész lett - én nem. Van felétek valami jó kis tó? - kérdezte - pisztráng vagy ilyesmi?
- Tó van... - haboztam vissza.
- Vagy nem is horgászol, akkor mivel foglalkozol, golf, tenisz, mi a hobbyd? Csak a család, teljesen leálltál?
Belenéztem a telefonkagylóba, valóban mit feleljek. Nem horgászom, nem is szeretem a halakat fölöslegesen kifogni, legutóbb voltunk egy ilyen telepített horgásztónál, a pontyok majd szétdurrantak a zabától, huszonnégy lyuk volt mindegyik száján a sok horogtól.
Mert csak kifogták és visszadobták öket mint a búcsúban. Meg lehetett volna kilóra venni de kinek kell egy ilyen pocsolyaponty.
Linkelhettem volna hogy sárkányrepülök és meztelen csajszikat fotózok az internetnek, nem.
-A motoromat eladtam, védekeztem gyengén, de éreztem hogy vesztettem.
Így, az idő távlatából elöttem áll középiskolásan, csenevészen. Mi hárman voltunk, a tornász, a súlylökő és a távgyalogló, hangadók a fél iskolában és ő a védelmünk alatt állt..
Neki a színészkedés már akkor burjánzott a vérében, ezért voltak akik lenézték vagy kötözködtek vele.
Mivel is foglalkozok hogy időm szinte semmi, hobbyt sem tudok érdemlegeset felmutatni.
Hát igen, a család, meg kicsit írogatok, verselgetek. Készülök egy amatör fotókiállításra, megjöttek a képeim, méretre sincsennek vágva, egyiken a kontraszt nem sikerült, másikon a szoftver önnállósította magát és nem azt a kivágást külde el a megrendelésben amit én akartam.
Közben verseimből operálom ki a durva szavakat mert ahova most küldöm, nem szeretik (szellemi szabadság = ötórai tea).
A lányom táncol, a tánccsoportnak új zene kell, négy cd-ről vágom össze kompjúterrel, itt a hangon emelni, equalizer, dinamikakompresszor... két délután - de profi lett (más ilyenből él).
A kutyával állatorvoshoz kell menni, a lányom zongoratanárnője költözik, csak legalább egy fuvart segítsek, remélem nem a zongorára gondolt.

A napokban rajtakaptam magam, mivel senki érdemleges nem volt otthon, kisétáltam a parkba, leültem egy padra bámulni a járókelőket és beszélgetni a madarakkal.

Nem is jut eszembe, igazán mi a hobbym, de még gondolkodom rajta...

..

 
 Andu  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-21 21:12   
Nekem nagyon tetszenek az írásaid!

A legutolsó hangulatában is nagyon hasonlít a kedvenceim írásaihoz. (kedvenceim: Schäffer Erzsi, V.Kulcsár Ildikó és a többi Nök Lapjás újságíró)

 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-21 08:30   
2009-07-21 07:01, Ferencz Zsuzsanna:

csak tudnám mit akarok, dicsekednék vele...

..

 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-21 07:01   
Kedves Lafre, azt hiszem, megértél a publikálásra.
 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-20 19:40   
/Körmadarak/


 A só

- Te Mama, most ez a leves nem igazán jó.
- Ugyan Papa, mit értesz te a főzéshez.
- Mit? annyit hogy én eszem... te meg elfogult vagy, mert te főzted.
- Nem vagyok elfogult.
- Ha nem lennél elfogult, észrevetted volna hogy a leves sótlan. Egyszerűen nincs sóérzéked.
- Te meg mindent agyonsózol, nem is érzed az ízét.
- Ha nem érezném az ízét, nem mondanám hogy nem olyan jó mint máskor.
- Akkor sózd meg és kész.
- De az nem olyan már, mint mikor belefő a só íze. A tészta meg a hús sótlan marad. Különben is rágós.
- A fejed, az rágós. Ez olcsó marhahús, másikat nem veszünk, spórolni kell.
- Attól még nem kell hogy rágós legyen.
- Bezzeg a háború után megetted volna ezt is szivesen.
- De most nem vagyunk a háború után. Akkor petróleummal világítottunk.
- Hát most elég sok is a villanyszámlánk. Mert folyton égve hagyod a sufniban a villanyt.
- Csak egyszer hagytam égve, amikor a nyulakat etettem.
- Az egy éve volt, már nem is voltak nyulaink.
- De a nagy szürke még megvolt.
- Nem volt meg, mert azt Húsvétkor levágtuk.
- Akkor Húsvét előtt volt.
- Nem kell mindig a hibát keresned. A múltkor a gyerekeket is megsértetted.
- Mikor a múltkor?
- Hát tavaly Karácsonykor, amikor Fa szappan hozták ajándékba.
- Én csak azt mondtam hogy biztos keveset fürdünk, azért hoznak megint szappant.
- De már évek óta nem hoztak szappant.
- A születésnapodra is azt kaptál tavalyelött.
- Azt én kaptam, finom parfümös illata volt, mint a gróféknál, be is raktam a fehérneműk közé.
- Akik most kétszobás lakásban laknak és mégis mindig felvágnak.
- Nem vágnak fel, csak tartásuk van.
- Felvágnak, mindig is felvágtak. Nekik is sótlan levest levest főztél?
- Akkor még az udvarházban laktak, a leves meg most sem sótlan, csak nincs elsózva.
- De sótlan, nincs sóérzéked…

..

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-20 08:03   
2009-07-20 00:03, lafre:
-

Válasz a Tisztelt Szerkesztőség alatt.

Hunor

 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-20 00:03   
2009-07-19 20:24, Fredi:

kösz, van még - csak várok Hunor válaszára...

..

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-19 20:24   
Sziporkázó!
 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-19 17:05   
2009-07-19 08:26, Fredi:

- ...kishivatalnokok abszurd viselkedése formájában... -


Körmadarak

A körmadarak
fejünk körül röpködnek,
hol gyorsabban,
hol lustán feketén.
Mint lemezjátszón a tű
könyörtelen közelednek
s csőrükben vergődnek
gondolataink...




 I. Születtem...



Születtem, legalábbis így mondják, de nekem nem tetszik ezafajta meghatározás.
A teljes felelősség rám van tolva mindezzel. Megszülettem, de ki kérdezett engem?
Ki lettem taszítva, űzetve, alapvető emberi jogaim lettek megsértve, elvették tőlem
a szabad választás lehetőségét!

-Mikor született? - kérdezik és nem értik meg apellációmat a fogalmazás
pongyolaságát illetően.
-Én kérem nem születtem... - de innentől bosszús pillantások ölik belém amúgysem
magabiztos mondanivalómat.
-Ne szórakozzon kérem, nem látja mennyien állnak...?
-Én is állok kérem szépen, nem szóltam semmit amíg kávézni tetszett menni,
meg amikor az újsággal a mellékhelységek felé. A hölgy aki elöttem került sorra,
az is majd félórával később érkezett ide mint én, de azt mondta hogy lennt várja a taxi és siet...

De mitől is lennék magabiztos, amikor in statu nascendi döntésképtelenség
bélyegzi meg az életemet, már az első földi lehelletem kényszer hatására történt,
ösztönreakciók láncolata, mintha magamtól nem jöttem volna rá...

-Nem, nem vagyok ideges, lehet hogy túl közelről beszélek, igenis kérem, engemet
szültek akartom ellenére és nem születtem, legalább itt a hivatalban, ahol egyébként állítólag
annyit adnak a pontosságra, meg kellene érteniük, mert... mert én egy szenvedő alany vagyok
kérem tisztelettel, remélem önök belátják...

..



 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-19 12:48   

 Üzenet a Rádióba




Halló, halló! Vonalban vagyok? Bocs, csak azt akartam mondani hogy ez egy üzenet, ja először is bemutatkozok: Laci vagyok, bár nem szeretem ha Lacinak szólítanak mert ugye ezt a nevet nem én választottam, na mindegy, a haverok tudják, itt meg amúgysem látszom különben.

Na szóval most itt vagyok a vonalban és van egy üzenetem a számotokra, igen, gondolkoztam rajta hogy mit mondjak, mert egy üzenetnek magvasnak kell lennie, először nem is jutott semmi igazán magvas az eszembe, amit így átadhatnék a követ-kező nemzedéknek, mert mi, idősebbek, kell hogy valamit a fiatalok úgymond a tarsolyába dugjunk, várj egy kicsit, a kutya kapar az ajtón, be kell engednem, na tessék, ez is egy kötelességem, hol is tartottam? Ja, meg van, ez erkölcsi kötelességünk, tessék, itt egy üzenet, jól rágd meg, tedd el, van mélyebb értelme is, halló, mi van, visszhangzik a hangom? Lejjebb halkítsam a rádiót?
Szóval nekünk idősebbeknek mindig kell hogy kéznél legyen, amivel megmondjuk a frankót, amolyan zsebigazság vagy ilyesmi, amit mindig elö lehet rántani, mindegy hol vagyunk éppen, ebéd közben vagy a buszon, mert mi tapasztaltabbak vagyunk, - bár ez sem igaz mindig, na jó, de a felelősség alól a nemtudás nem mentesít, naszóval az üzenetnek kell hogy súlya legyen mert, mert különben elfelejtik hamar és értelme is kell hogy legyen mert... mert kell.
Erről egy Móricka vicc jut az eszembe, de most nem mesélem el, szóval a jó üzenet egyszerű és mégis mélyértelmű. Mondjak példát rá? Most hirtelen nem jut eszembe, rengeteg van az interneten meg mindenféle könyvekben leírva, bár igaz, manapság a könyveknek egyre rosszabb a konjuktúrájuk.
Azonkívül az üzenetnek tartalmaznia kell azt hogy kinek szól, lehetőleg minnél nagyobb rétegeket érintsen és uniszex legyen, ez nagyon fontos, tehát ne csak a fiúknak szóljon, vagy csak lányoknak, azt hiszem ez a legnehezebb kritérium, törölhetjük is.
És még valami, az üzenet keltse fel az érdeklődést, csigázza fel őket már a kezdetben hogy kiváncsian végighallgassák, de legyen valami újdonság, meglepetés is benne, hogy előre ne lehessen tudni a végét. Persze mindig lesznek majd tudálékosak akik utána azt mondják, áh én tudtam hogy ez lesz belőle, éreztem satöbbi. Ezeket nem lehet kikerülni.
Ja még valami fontos: az üzenetnek érthetőnek kell lennie! Ez itt rádió, nem magnetofon, hogy visszatekerjük, ha nem értettük.
Egy jó üzenet idötlen.
Mi, már lejárt az időm? Najó, majd legközelebb folytatom, még sok fontos dolog van, kösz hogy beszélhettem, puszi Mama!

Szevusz...

..

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-19 08:26   
Kedves Lafre bíztos kézzel uralod az abszurd műfajt, Sajnos nem tartozik kedvenceim közé, valószínűleg, azért mert az életben túl sokat van részem benne, legyen az kormányok abszurd döntései, vagy kishivatalnokok abszurd viselkedése formájában. A Zsuzsa említette topikot én sem találom sehol.
 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-19 06:10   
Nincs időm megkeresni, alig van internetem most itt, falun.
 
 lafre  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-18 08:52   
2009-07-18 06:41, Ferencz Zsuzsanna:

bocs, én nem találtam. hol van?

..


 
 Ferencz Zsuzsanna  módosítás |   válasz erre |   profil |  2009-07-18 06:41   
Kedves Lafre, érdekesek az írásaid. Viszont felhívom a figyelmedet, hogy Rövidpróza rovat már létezik.
 
Ugrás a ( 1 | 2 következő lap )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó